Veszprémi Petőfi Színház

címke rss

Újra rendezhet Marton László

Life.hu2019.01.30, 10:07

Marton László a 2017-ben kirobbant zaklatási botrányai óta visszavonultan élt, de most lehetőséget kapott és újra rendezhet. A Veszprémi Petőfi Színház igazgatója kérte fel, aki úgy érzi, hogy minden szempontból jó döntés volt az egykori főrendezőt választani. 

Már nem tizenöt-húsz évre, hanem a holnapra, a következő tavaszra gondol

Archívum2019.02.24, 11:56

A Kossuth-díjas színész negyvenhét éve tagja a Vígszínháznak. A hetvenkettedik évében járó Lukács Sándornak – saját értékelése ez – pályája legmeghatározóbb előadása egy vidéki produkció, egy 1974-ben Gyulán színre vitt darab volt. Mindemellett anyaszínházában is főszerepek sorát játszotta, és ott is akad olyan előadás, amely megidézi benne a gyulai produkció különleges élményét. Most Veszprémben is játszik, a Tartuffe egyik főszerepét. A rendező egykori igazgatója, Marton László, aki másfél évvel szexuális zaklatási botránya után rendezett ismét. Lukács Sándor az Origónak adott interjújában beszél még vígszínházi ragaszkodásának okkairól, ...

Kerényi Imrére emlékeznek Balatonalmádiban és Veszprémben

Kultúra2019.09.24, 10:19

Különböző programokkal emlékeznek a tavaly meghalt Kerényi Imrére Balatonalmádiban és Veszprémi Petőfi Színházban. 

Verselésre buzdítja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház

Kultúra2020.04.02, 15:00

Petőfi-verseket mondanak fel mobiltelefonjukra a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagjai, és erre buzdítják közönségüket is. 

A bennünket ért állandó lenézés és fölényeskedés elfogadásának a korszaka lejárt

Kultúra2020.05.06, 12:43

Több mint tíz éve igazgatja a Veszprémi Petőfi Színházat. 2009-ben egy baráti futballmeccs közben hívta fel telefonon Eperjes Károly, hogy rábeszélje: pályázza meg Bujtor István tragikus halála után a veszprémi igazgatóságot. Néhány hónapja újraválasztották, így minden bizonnyal az ő feladata lesz, hogy lebonyolítsa az épületegyüttes teljes körű rekonstrukcióját és elkormányozza a színházat 2023-ba, amikor Veszprém válik Európa Kulturális Fővárosává. Oberfrank Pál színművésszel, igazgatóval az elmúlt évtized kétségkívül nagy változást hozó időszakáról, az új kultúrtörvény és az új NAT mentalitásformáló erejéről, és arról is beszélgeettünk, ...

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a Veszprémi Petőfi Színház a jövő évadra

Kultúra2020.05.15, 17:41

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a jövő évadra a Veszprémi Petőfi Színház, a gyermek- és ifjúsági kínálatban pedig két Csukás István-mű szerepel - közölte pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Énekeltek, verset mondtak a színészek az oltásra váróknak a kórház előtt

Kultúra2021.06.24, 18:32

Egy pillanatig sem pihentek a Veszprémi Petőfi Színház színészei, dolgozói az elmúlt egy évben a pandémia időszakában. Folyamatosan dolgoztak: járták az utcákat, tereket, és kisebb műsorokat adtak az embereknek. Házhoz vitték a színházat. Oberfrank Pál, a színház igazgatója azt mondta az Origónak: pontosan ez volt az az időszak, amikor a színház és a közönség élő kapcsolatát, a társadalmi szerepvállalást erősíteni tudták. „Az volt a cél, hogy gyógyító erőt vigyünk az emberekhez" – hangsúlyozta. Külön műsort adtak azoknak az embereknek is, akik sorban álltak az oltópontoknál, de iskolák, óvodák udvarain is rendszeresen játszottak. Azz ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő