veszélyeztetett
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- állatok
- magazin
- kihalás
- járvány
- legfrissebb
- legrégebbi
Hoppá! Játékfilmet tervez Leonardo DiCaprio
Leonardo DiCaprio produkciós cégével a Netflix számára játékfilmre adaptálja a Virunga című dokumentumfilmet.
Lezárták, de még így sincs biztonságban az olaszok egyik legszebb természeti csodája
Koronavírus: Hamarosan bezárkózik Bangó Margit és családja
Komoly döntést kell meghoznia a Kossuth-díjas előadóművésznek, Bangó Margitnak: családja ugyanis nagyon félti a 70 éves művész a koronavírustól, mivel korából és egészségügyi állapotából adódóan veszélyeztetettnek számít.
Koronavírus: megdöbbentő dologra kérik az intenzíves orvosok a veszélyeztetett betegeket Svájcban
Az intenzív osztályokon dolgozó svájci orvosok társasága (SGI) arra kéri a koronavírusnak leginkább kitett embereket, hogy írják össze az ápolásukkal kapcsolatos elvárásaikat arra az esetre, ha menthetetlenül megbetegednének, mert ezáltal enyhíteni tudnák a nyomást, amely a kórházak intenzív osztályaira nehezedik most, a járvány idején. Egy civilszervezet azonban, amely az időseket segíti, tiltakozik a felhívás ellen.
A honfoglaló magyarok által is használt lófajtát helyezhetnek védelem alá
Új fajtával bővült a hazánkban tenyésztett, veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre. Az akhal-teke lófajtát már honfoglalás-kori őseink is ismerték és használták, mára azonban állománya jelentősen visszaszorult, mindössze 68 törzskönyvben nyilvántartott egyede él a tenyésztőknél.
- címkék:
- ló
- gazdaság
- állat
- veszélyeztetett
- Címkefelhő »
Így válik a dohányos környezete is veszélyeztetetté
A világon nagyjából minden hetedik ember dohányzik, több ezer vegyi anyag van a füstben, amelyek közül több mint 90 káros vagy potenciálisan káros az egészségre: ez csak néhány adat a dohányzás negatív hatásait vizsgáló kutatásokból. A dohányzás káros egészségügyi következményei nemcsak a dohányost érintik, hanem a környezetében tartózkodókat is, azaz a passzív dohányosokat is, tehát a dohányzás ártalmainak csökkentése az egész társadalom érdeke.
Ritka és veszélyeztetett indiai orrszarvú született egy lengyelországi állatkertben
Megmentette Velencét a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára kerüléstől a hajók kitiltása
Ezek a legtöbbet érő, vadon élő állatok Magyarországon – Ha bántod őket, milliós bírság is járhat
Az emberi civilizáció térnyerésével sajnos komoly károkat szenvedtek a természetes élőhelyek, és ezzel együtt a Kárpát-medencében évmilliók óta jelen lévő élőlények is megfogyatkoztak. Lássunk néhány olyan állatot, mely hazánkban fokozottan védett és eszmei értéke akár 1 millió Ft is lehet!
Azért halhatnak ki a királypingvinek, mert túl nagy utat kell megtenniük az élelemig
Az élőhelyük elpusztítása, az orvvadászat és a környezetszennyezés következtében sajnos némely állatok a kipusztulás szélére kerültek. Jobban kellene vigyáznunk a vadon élő állatokra, mert a vadvilág, ami körülvesz minket, csodálatos, de nagyon sok helyen veszélybe került.