Veress Áron

címke rss
Fideszesnek mondta magát, még előzetesben van

Fideszesnek mondta magát, még előzetesben van

Július elején eldőlhet a Fidesz ifjúsági tagozata hamis bankjegyekkel lebukott elnökének sorsa - értesült az Origo. Akkor jár le a nyomozás határideje a pénzhamisítással gyanúsított, és tettenérése óta előzetes letartóztatásban lévő Veress Áron Sebestyén ügyében. A Fidesz szerint már 2012-ben kizárták, azóta szélhámoskodott a pártban. Az Origo egy moldáv szálra is bukkant az ügyben: Veress kétes hírű moldáv üzletember ismerőse lehet a hamis pénz forrása. 

Hogyan ismerjük fel a hamis eurót?

Gazdaság2015.02.12, 17:59

Veress Áron a múlt héten bukott le a Keleti Pályaudvaron, amikor hamis pénzt próbált váltani. A rendőrök elfogták, majd a lakásán 30 ezer hamis euróra bukkantak. Azzal védekezett: ő is úgy kapta a pénzt egy tartozás fejében, és nem tudta, hogy hamis. Pedig nem olyan nehéz felismerni a hamis eurós bankjegyeket. 

Két évig szélhámoskodott a Fideszben

Itthon2015.02.12, 19:18

Veress Áront 2012-ben kizárták a pártból, ha még ezek után is elnöknek adta ki magát, akkor szélhámoskodott – közölte a Fidesz az Origo felvetésére, hogy miként szerepelhetett még tavaly decemberben is nyilvános eseményeken a hamis százeurósokkal lebukott egykori fideszes az Ifjúsági Tagozat elnökeként. A párt a honlapján közzétette a kizárással kapcsolatos dokumentumokat is.

Még decemberben is elnök volt a Fideszből 2012-ben kizárt Veress

Itthon2015.02.12, 10:24

Bár a Fidesz szerint már 2012-ben kizárták a pártból a hamis százeurósokkal nemrég lebukott Veress Áront, aki már nem a Fidesz Ifjúsági tagozatának elnöke, egy újságcikk szerint még tavaly decemberben is ekként szerepelt egy zalaegerszegi rendezvényen Gulyás Gergellyel, az országgyűlés fideszes alelnökével.

Előző
  • 1
Következő