verés

címke rss

Agyonverte napszámosát egy férfi egy Kiskunhalas melletti tanyán

Itthon2021.10.29, 17:06

Javasolták a letartóztatását annak a férfinak, aki október 24-én, egy Kiskunhalas melletti településen úgy megverte a napszámosát, hogy annak több csontja is eltört, és a helyszínen meghalt.

Leitattak, bedrogoztattak, majd félholtra vertek egy kamaszlányt egy házibulin

Nagyvilág2021.10.29, 14:49

Borzalmas állapotban rohant segítséget kérni egy fiatal lány egy idegen asszony lakásába az angliai Accringtonban: félmeztelen volt, testén pedig több, kék-zöld, illetve vérző sérülés is éktelenkedett. Mint kiderült, három másik, nála idősebb lány 20 percen keresztül ütötte-verte, rugdosta, és egyéb, válogatott kegyetlenségekkel kínozta, miután egyikük lakásán közösen iszogattak és drogoztak.

Tanárnője rabolt el és kínzott halálra egy kislányt Oroszországban

Nagyvilág2021.10.28, 21:14

A kilencéves Sofia Zhavoronkova holttestére sokkoló állapotban találtak rá a rendőrök, miután angoltanára egyik nap tanítás után a lakásába csábította: a feje össze volt törve, arca és teste teljesen eldeformálódva. A gyereknek szörnyű kínokat kellett kiállnia halála előtt: tanára öt órán át kínozta, ütötte-verte, és késsel vágta át a torkát. A 40 éves nőt gyilkosság és gyerekrablás miatt tartóztattak le a rendőrök. Mint kiderült, saját gyereke elvesztésébe őrülhetett bele: Sofia ugyanis megszólalásig hasonlított Lanskaya lányára, akitől a hatóságok korábban eltiltották a nőt - írja a DailyStar.

Hihetetlen: A Nyerd meg az életed című sorozat alapján verik a gyerekek a veszteseket az iskolákban

Life.hu2021.10.28, 21:19

A Netflix egyik legsikeresebb sorozata lett a Squid game - Nyerd meg az életed című sorozat, melyben eladósodott emberek gyerekjátékokat játszanak. A játékszabályok azonban meglehetősen drasztikusak: aki kiesik, az meghal. 

Brutális támadás Tokodaltárón, majdnem halálra vertek egy ember fényes nappal

Itthon2021.10.28, 15:21

A két férfi két hete támadt rá Tokodaltárón két ukrán férfira. Egyiküket úgy megütötték, hogy hanyatt vágódva a földre esett, ahol még többször meg is rúgták, aztán elmenekültek. A megvert férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Az utolsó ütés olyan erejű volt, hogy majdnem belehalt a körúton megtámadott férfi – videó

Itthon2021.10.21, 14:59

Egy 44 éves hajléktalan férfi egy másik hajléktalan ismerősével veszett össze. A vita végén előbbi olyan erővel ütötte meg barátját a fején, hogy az elesett, és a fejét az úttestbe verte. Az egészet felvette egy térfigyelő kamera.

Hagytam, hogy verj, hiszen anyámat is verték

She2021.10.20, 10:52

Szűnni nem akaró mantraként visszhangzott a fejemben az ezeréves sláger sora: "Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod..."

Megvertek egy 63 éves ManCity-szurkolót Belgiumban, válságos állapotban van

Sport2021.10.20, 17:04

A Manchester City 5-1-re legyőzte idegenben a belga FC Brugest a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. A mérkőzést követően a Jan Breydel Stadion parkolójában megtámadtak egy 63 esztendős City-szurkolót, akit azonnal kórházba szállítottak.

Megvert és kirabolt két fiatalt egy tizenhárom éves fiú Csepelen

Itthon2021.10.18, 16:00

Javítóintézetbe kerülhet az a fiatal fiú, aki egy buszmegállóban, majd egy hónappal később egy bevásárlóközpontban támadt két vele egyidős fiúra Csepelen.

Súlyosabb büntetést kapott az agresszív salgótarjáni férfi, aki kirabolt egy férfit a kocsmában

Itthon2021.10.18, 10:47

5 és fél évre súlyosították a büntetését annak a 23 éves férfinak, aki testvérével és ismerősével együtt az utcán verekedett, összetört egy kocsit, és erőszakkal elvette egy férfi pénztárcáját egy sörözőben.