vegyület

címke rss

Amerikában a legveszélyesebb munka a romeltakarítás

A Világkereskedelmi Központ romjaiból többféle szennyező vegyület került a levegőbe, és ez veszélyezteti nem csak a romeltakarítók, de a lakók egészségét is. A CNN-en nyilatkozó szakértők szerint a káros anyagokról közölt adatok nem megfelelőek.

Mindent beismert a Nyugati téri robbantó

Itthon2003.08.26, 17:31

Besimerő vallomást tett a Nyugati téren robbantó fiú. A rendőrök a vallomás alapján közveszélyokozással és robbanószerrel való visszaéléssel gyanúsították meg. Megállapították azt is, hogy véletlenül robbant fel a T. Tamásnál lévő vegyület, amikor hirtelen felkapta a hátizsákot. A fiú védekezni akart a szerrel, mert korábban többször megverték.

Vegyi támadás készült London ellen

Nagyvilág2003.11.22, 13:24

Fél tonna mérgező vegyületet próbált beszerezni egy Londonban működő terrorista sejt több ezer ember kiirtásának céljával - írta a szombati Financial Times. Más brit értesülések szerint is súlyos a terrortámadás veszélye a fővárosban. A londoni rendőrség főparancsnoka szerint jelenleg is fennáll a terrortámadás veszélye Londonban.

Türelem drogot terem

Itthon2012.06.12, 16:25

A "Tesó kügyé cucot mer katogok" típusú levelekre nem válaszolnak, a megrendeléseket azonban pár napon belül kiszállítják - olvasható azon az illegális szereket árusító honlapon, amelynek négy üzemeltetőjét a napokban gyanúsította meg a rendőrség. Az oldal üzemeltetői azt írják: kizárólag kísérleti, kutatási célra árusítanak mintákat bizonyos vegyületekből.

Így partiznak a kémiai elemek

Tudomány2015.03.31, 18:19

Valahogy így nézne ki, ha a periódusos rendszerben házibulit rendeznének – szexi szenek, unatkozó nemesgázok és kirobbanó reakciók mindenhol.

21 éves lányt ölt meg az interneten rendelt fogyitabletta

Life.hu2015.04.24, 21:24

Egy fiatal lány életét vesztette az interneten rendelt fogyókúrás tablettától.

Cigi? Szoli? Ivóvíz? Ezek a legrákkeldőbb dolgok a WHO szerint

Life.hu2015.10.29, 16:17

A WHO kiadott egy listát 116 olyan vegyületről, amelyeket nem érdemes sem megenni, sem belélegezni, ugyanis nagyon rákkeltőek.

Hullaparfüm védene meg a zombiktól

Tudomány2016.01.05, 13:42

Egy amerikai vegyész kifejlesztette a zombiriasztó parfümöt – nem lenne kellemes illata, de mindenképpen segítene túlélni egy zombiapokalipszis esetén.

Újabb tudatmódosító bélbaktériumot találtak

Egészség2016.07.04, 11:57

Olyan bélflórát alkotó baktériumot találtak a kutatók, amely agyunk működésében szerepet játszó vegyületet fogyaszt. A felfedezés megmagyarázhatja, miért vannak hatással a bélrendszerben élő mikroorganizmusok az emberek kedélyállapotára, viselkedésére.

Megtalálták a gránátalma varázserejének vélt kulcsát

Egészség2016.07.22, 09:22

A gránátalmáról régóta hírlik, hogy lassítja az öregedést, de ezt eddig semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztotta alá. Most viszont megtalálták a gyümölcs varázserejének vélt kulcsát, és a kérdéses vegyület már klinikai kipróbálás alatt áll.

Előző
Következő