Véderő

címke rss

Tehetetlen volt a rendőrség a Gyöngyöspatán

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő és a Betyársereg tagjai 2011-ben három hónapon át járőröztek Gyöngyöspatán. Az Egri Törvényszék tavaly szeptemberben azt állapította meg, hogy a Heves megyei rendőrfőkapitányság diszkriminálta a helyi romákat, mert nem védte meg őket a szélsőségesekkel szemben. Ezzel szemben ma a Debreceni Ítélőtábla azt a döntést hozta, hogy nem hibázott a rendőrség, mert indokolásuk szerint 2011-ben a rendőrségnek nem volt jogszabályi lehetősége a szélsőségesekkel szemben fellépni. 

Tagadja a rendőrség, hogy megölhették Eszes Tamást

Archívum2011.11.09, 08:26

Határozattan cáfolta az [origo]-nak a Heves megyei rendőrség szóvivője a Blikk azon értesülését, amely szerint a múlt héten holtan talált Eszes Tamás boncolásakor idegenkezűséget állapított meg az igazságügyi orvos szakértő. Eszes élettársa kedden a Heol.hu-nak azt mondta, hogy a férfi egy ideje készült az öngyilkosságra.

"Meg volt törve" a halála napján Eszes Tamás

Archívum2011.11.05, 11:02

Nem tudják mire vélni az [origo]-nak nyilatkozó gyöngyöspataiak Eszes Tamás halálát. A településen élők többsége biztosra veszi, hogy Eszes öngyilkos lett, bár ezt a rendőrség nem erősítette meg. A helyiek szerint Eszes nem volt nagyon kommunikatív, de egyenes embernek ismerték meg. Állítólag sokáig keresett munkát, de mindenhonnan elküldték.

Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő vezetőjét

Archívum2011.11.04, 09:12

Megerősítette az [origo]-nak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hogy holtan találták gyöngyöspatai otthonában Eszes Tamást, a Véderő félkatonai szervezet vezetőjét. A Heol.hu internetes oldal meg nem nevezett információkra hivatkozva azt írja, hogy a férfi öngyilkos lett.

"Lehet, hogy rasszista lettem" - polgármester-választásra készül Gyöngyöspata

Archívum2011.07.15, 16:52

Nyugodt hangulatban várják a vasárnapi polgármester-választást Gyöngyöspatán. A helyiek a választás legfontosabb ügyének a cigány-magyar együttélés problémáját tartják, de sokan a megemelt rendőri jelenlétet is zavarónak nevezték. Ismerje meg, hogy kik küzdenek vasárnap Gyöngyöspatáért, ki ígér katonás mentalitást és ki együttműködőt!

Másfél év felfüggesztett börtönt kapott a Gyöngyöspatán verekedő Véderő-vezető

Archívum2011.06.15, 22:15

Hivatalos személy elleni erőszak miatt másfél év felfüggesztett börtönre ítélte a gyöngyösi bíróság Eszes Tamást, a Véderő nevű szervezet vezetőjét, akit pünkösdhétfőn garázdaság gyanújával állítottak elő a rendőrök Gyöngyöspatán. Ítélete után a férfit a HírTV szerint egyből egy következtő kihallgatásra vitték, mivel adócsalással is gyanúsítják.

Összeverekedtek a polgármesterjelöltek Gyöngyöspatán

Archívum2011.06.13, 13:20

Garázdaság miatt előállították Gyöngyöspatán Eszes Tamást, a Véderő nevű szervezet vezetőjét, aki indul a település polgármesteri posztjáért. A Jobbik gyöngyöspatai polgármesterjelöltje azt állítja, hogy Eszes megverte őt.

"Féltékenység miatt" üldözi a kormány a gárdistákat - interjú Vona Gáborral

Archívum2011.06.09, 12:41

Sosem távolodott el az utcai politizálástól a Jobbik, csak kevesebb energiája jutott erre, amíg képviselői megszokták a parlamenti munkát - mondta az [origo]-nak adott interjúban Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány meglepően lendületesen kezdett, de most már kaotikus a működése. Úgy látja, nem a kormánypártok kétharmados győzelme, hanem a nemzeti gondolat "robbanásszerű terjedése" volt a tavalyi év igazi forradalma.

Természetjárók zaklatták fel a Gyöngyöspatáért aggódókat

Archívum2011.05.29, 12:20

"Motorosok" és "50-60 tar kopasz" férfi jelent meg Gyöngyöspatán szombaton este a Százezren Gyöngyöspatáért nevű Facebook-csoporton közzétett hozzászólások szerint. A rendőrséghez nem értkezett bejelentés, és cáfolják, hogy arra kérték volna a romákat, maradjanak otthon. A korábban a helyi roma lakosság körében indulatokat szító Véderő nevű szervezet vezetője szerint mostanában nem szerveztek programot Gyöngyöspatára. Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy egy dunántúli természetbarát-egyesület szervezett túrát Gyöngyöspata külterületére.

Rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra az USA

Archívum2011.05.13, 21:17

Vastapssal fogadták a gyöngyöspatai cigánysoron Pintér Sándor belügyminisztert és Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetet. A község nem roma és roma lakói azonban a politikusok szeme láttára heves vitába keveredtek. Az amerikai nagykövet a Heves megyei településen bejelentette, hogy az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat.

Meghosszabbították a fokozott rendőri ellenőrzést Gyöngyöspatán

Archívum2011.05.09, 20:33

Gépjárművek átvilágítására és igazoltatásokra is lehet számítani Gyöngyöspatán, miután a rendőrség még egy héttel meghosszabbította a fokozott rendőri ellenőrzést a településen.

Belement a kormány a macska-egér játékba

Archívum2011.05.06, 17:04

Tartós huzavonát indíthat a kormány és az önjelölt polgárőrcsoportok között a Btk. szombaton életbe lépő módosítása, amely börtönnel fenyegeti az önkényes rendfenntartókat. Az [origo]-nak nyilatkozó jogászok szerint a törvény túl konkrét, így könnyű kikerülni. Ráadásul nem szerencsés, hogy egy konkrét helyzetre szabta a kormány, mert így később nehéz lesz alkalmazni, ha a polgárőrök kiskapukat találnak a megkerülésére.

"Meg kellett tanulni hallgatni" Gyöngyöspatán

Archívum2011.05.05, 11:37

Nem törődnek a Gyöngyöspatán megjelent egyenruhás csoportok tagjai azzal a hétfői törvénymódosítással, amelyik alapján akár évekre is börtönbe kerülhetnek. Mindannyian azt mondják, rájuk nem vonatkozik a szabály. Gyöngyöspatán csend van, de rengeteg a rendőr, állandóak az igazoltatások. A helyiek szerint a nyugalom csak látszat, "Pintér ne mondja azt, hogy itt nincs baj, mert baj van" - mondják.

Júliusban választanak új polgármestert Gyöngyöspatán

Archívum2011.05.03, 16:14

A helyi választási bizottság július 17-re írta ki az időközi polgármester-választást Gyöngyöspatán. A község korábbi polgármestere egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról, de nem cáfolta, hogy döntésében szerepet játszott a faluban kialakult feszült helyzet.

Gyöngyöspata: az állam a zsarolók kezére játszik

Archívum2011.05.01, 19:36

A félkatonai szervezetek megjelenése Gyöngyöspatán és más településeken nem magyarázható csupán a helyi viszonyokkal: logikus következménye a magyar állam és a magyar demokrácia rendellenes működésének. Változik-e majd bármi a büntetőtörvénykönyv legújabb módosításával?

"Finoman szólva sem szimpatikus" - a Jobbik és a Véderő

Archívum2011.04.30, 14:56

Nem nehéz összekeverni a Gyöngyöspatán akciózó különböző egyenruhás szervezeteket és a politikailag hozzájuk hasonló elveket képviselő Jobbikot. Ami kívülről szövetségnek tűnik, az belülről hol egyetértés, hol konkurencia. Mi a viszonya a pártnak "saját" egyenruhásaihoz és a többi hasonló csoportosuláshoz?

Nem félnek a járőrözők a börtönnel fenyegető kormányjavaslattól

Archívum2011.04.27, 20:35

Akkor is járőrözni fog a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát, amely akár három év börtönnel büntetné az önkényes rendfenntartást - mondta az [origo]-nak a szervezet vezetője. A Véderő parancsnoka szerint őket nem érinti a Btk. módosítása.

Lesprézett nőről és vasvillával fejbe vert emberről beszélnek a feldúlt gyöngyöspataiak

Archívum2011.04.27, 19:58

Feldúlta a gyöngyöspataiakat a településen kedden este történt tömegverekedés. Lesprézett virágos asszonyról, fejbevert férfiról beszéltek az [origo] által telefonon elért helyiek. A településen kedd éjszaka tört ki tömegverekedés helyi cigányok és egy másik csoport tagjai között, amelyben három ember sérült meg.

Még hajnalban is zengett a "Szebb jövőt!" Gyöngyöspatán

Archívum2011.04.27, 10:09

Legalább három ember megsérült, több embert előállítottak a Heves megyei Gyöngyöspatán, ahol tömegverekedés tört ki a helyi cigányok és egy, többek között a Véderő nevű szervezet tagjaiból álló csoport között. A két fél egészen másként emlékszik a történtekre: a romák szerint 15-20 ember támadt rájuk botokkal, a véderősök szerint négy tagjukra rontott rá száz cigány. A faluban hajnalig nagy volt a rendőri készültség.

Elengedték a Gyöngyöspatán őrizetbe vett egyenruhásokat

Archívum2011.04.25, 16:56

A bíróság szerint nem követtek el szabálysértést azok, akiket a Véderő nevű szervezet gyöngyöspatai táborában vettek őrizetbe pénteken. A döntés nem jogerős, mert a rendőrség fellebbez.

A rendőrség szerint csak egy részeget igazoltattak Gyöngyöspatán

Archívum2011.04.24, 12:31

Szombat éjszaka sem történt rendkívüli esemény Gyöngyöspatán, ahol a rendőrség fokozott jelenlétet tart. Mindössze egy férfi ellen indult szabálysértési eljárás, aki ittas állapotban egy telekre sétált be. A faluból pénteken gyakorlatilag eltűntek a roma gyerekek és asszonyok. A helyi cigányok azzal indokolták a távozásukat, hogy péntekre tábort hirdetett Gyöngyöspatára a Véderő nevű szervezet.

Pofon csattant a gyöngyöspatai romák hazatérésekor

Archívum2011.04.24, 22:19

Visszatértek Gyöngyöspatára a pénteken elmenekült romák, akik a Véderő nevű félkatonai szervezet tábora miatt hagyták el a falut, és a csillebérci táborban töltötték a hétvégét. A romák hazaérkezésekor az egyik cigány asszony úgy megpofozott egy helybéli nőt, hogy azt kórházba kellett szállítani. A rendőrség  a verekedő nőt előállította, és eljárást indított ellene.

Nyugalom és sok rendőr van szombaton Gyöngyöspatán

Archívum2011.04.23, 17:27

Nyugalom van péntek délután óta Gyöngyöspatán, a rendőrség "fokozott jelenlétet" tart, de a Véderő táborából mindenki elvonult. A pénteken előállított nyolc véderős még szabálysértési őrizetben van, a bíróságnak három napja van, hogy döntsön a sorsukról.

"Túl nagy volt a csend" - a váltóruhák hiánya miatt maradt el a Véderő tábora

Archívum2011.04.23, 11:29

Egy kis patak két oldalán nézett farkasszemet egymással Gyöngyöspatán a Véderő, a tőlük tartó helyi romák és a rendőrök. A patthelyzetet az oldotta fel, hogy a rendőrök előállították a Véderő több tagját. Ők is megúszhatták volna az elvezetést, ha átöltöznek, de többüknek nem volt váltóruhája. A helyi cigányok szerint a helyzet megoldódott, a probléma nem, a Véderő tagjai pedig azt mondták, volt valami a levegőben, ezért sikerült csendesre az akciójuk, a rendőri fellépés miatt pedig jogi lépéseket fontolgatnak.

Cáfolják a kormányzati verziót a gyöngyöspatai romák

Archívum2011.04.23, 17:04

Bár kormányzati politikusok nyilatkozatai szerint a Gyöngyöspatát elhagyó roma gyerekek és asszonyok egyszerű húsvéti kirándulásra mentek, a településen maradó férfiak az [origo] tudósítóinak egybehangzóan arról számoltak be, hogy a Véderő által meghirdetett kiképzés áll a háttérben. Mint többen megjegyezték, ha nem féltették volna a gyerekeket, akkor biztosan nem küldték volna el őket kirándulni épp húsvétkor.

"Hadseregünk hiányában" - Mi az a Véderő, és mit akar?

Archívum2011.04.22, 15:40

Péntekre hirdette meg úgynevezett kiképző táborának kezdetét Gyöngyöspata közelébe a Véderő nevű szervezet, és erre hivatkozva hagyta el a települést több száz roma. A piros sapkát és terepszínű ruhát viselő férfiak azt állítják, hogy a sorkatonaság eltörlése miatt alakították meg a szervezetet, amely jelen volt Gyöngyöspatán a Jobbikhoz kötődő polgárőrök járőrözése idején is. A Jobbik szerint azonban szerint nekik semmi közük a szervezethet.

Pintér azt ígéri, garantálja a biztonságot Gyöngyöspatán

Archívum2011.04.22, 21:05

Pintér Sándor belügyminiszter felkereste péntek délután Gyöngyöspatát, és azt ígérte, hogy személyesen garantálja a helyiek biztonságát. Pintér nem sokkal az után érkezett, hogy a rendőrök őrizetbe vették a településen kiképzést tervező Véderő tagjait, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a táborozás megkezdését. A miniszter azt állította, nem igaz, hogy evakuálták volna a helyi romákat, egy cigány vezető azonban ellentmondott neki.

Blokkolta a szolgáltató a Véderő honlapját

Archívum2011.04.22, 18:15

A felhasználási feltételek megsértése, gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmak közzététele miatt blokkolta a tárhelyszolgáltató a Gyögyöspatán úgynevezett kiképző tábort szervező Véderő honlapját. A Heves megyei faluban a rendőrök őrizetbe vették a szervezet több tagját.

Mást mond a kormány, a Vöröskereszt és a romák a gyöngyöspatai költözésről

Archívum2011.04.22, 17:18

Egyre zavarosabb a pénteken Gyöngyöspatáról elutaztatott közel 300 ember távozásának oka. Az utazást bejelentő roma jogvédő úgy beszélt a helyzetről, mintha az emberek valami elől menekülnének és drámai hangon nyilatkozott az [origo]-nak több Gyöngyöspatát elhagyó roma is. Az utazást szervező Vöröskereszt szerint előre tervezett húsvéti vakációról van szó, a miniszterelnök szóvivője pedig azt mondta, hazugság, hogy szükségből kellett elvinni az embereket.

Megakadályozta a Véderő táborozását a rendőrség Gyöngyöspatán

Archívum2011.04.22, 19:33

A rendőrség őrizetbe vette a kiképzésre készülő Véderő több tagját, köztük ideiglenes vezetőjét Gyöngyöspatán - jelentette tudósítónk a helyszínről. A rendőrök azt mondták, azért vitték el őket, mert öltözékük riadalmat és megbotránkozást kelt. Több helyi roma azt állította, hogy a Véderő meghirdetett kiképzése miatt hagyta el a települést több száz cigány pénteken. Késő délután a településre érkezett Pintér Sándor belügyminiszter is.

Hindu pap támadja a kormányt Gyöngyöspata miatt

Archívum2011.04.22, 18:42

Szinte azonnal jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki a Gyöngyöspatáról elköltöző cigányok ügye, amelyről több külföldi lap és hírügynökség is beszámolt. Egy USA-ban élő hindu vallási vezető a magyar kormányt ostorozta, amiért szerinte nem figyel eléggé a romákra, brit és amerikai lapok pedig arról írtak, hogy a második világháború óta nem történt ilyesmi Magyarországon.

"Miért épp Gyöngyöspata?" - riport a Csillebércre költözött romákról

Archívum2011.04.22, 16:56

A csillebérci egykori úttörőtáborban több mint 170 nő és gyerek kapott szállást és étkezést abból a 300 romából, akik a Véderő nevű szervezet kiképzése miatt hagyták el Gyöngyöspatát. Többen is azt mondták, nem értik, miért éppen az ő falujuk lett a célpontja a szervezetnek, és többen a Jobbikot hibáztatták a kialakult helyzetért.

Akik megállítására Pintér parancsot kapott - Félkatonai szervezetek Magyarországon

Archívum2011.03.21, 10:37

Katonai ruhába öltözött "véderősök" és fokossal mászkáló "betyárseregesek" is vannak azon félkatonai szervezetek között, amelyek megállítására megbízást kapott Pintér Sándor belügyminiszter. Mintegy féltucat ilyen csoport létezik Magyarországon, köztük több kötődik a betiltott Magyar Gárdához és a Jobbikhoz is. Összeszedtük, melyik szervezetről mit lehet tudni.

Előző
  • 1
Következő