vasúti teherszállítás

címke rss
Júliusban kétharmadával nőtt a Kína és Európa közötti vasúti teherforgalom

Júliusban kétharmadával nőtt a Kína és Európa közötti vasúti teherforgalom

Júliusban az egy évvel korábbihoz képest kétharmadával nőtt a vasúti teherforgalom Kína és Európa között a kínai állami vasúttársaság, a China State Railway Group tájékoztatása szerint.

Örülhet Buffett, felpörög a vasúti olajszállítmányozás

Archívum2013.04.08, 14:52

A legnagyobb amerikai vasúti társaságok 450 millió dollárt fektetnek kapacitásaik növelésébe a Financial Times információi szerint, hogy ezáltal vegyék ki részüket az amerikai palagáz őrületből. A lehetőség éppen kapóra jön, mivel a szénszállítmányozási mennyiségek jelentős visszaesése igen negatívan érintette ezeket a cégeket az elmúlt negyedévekben. A piaci lehetőségekből többek között a Warren Buffett portfóliójában megtalálható Burlington Northern Santa Fe vaúti szállítmányozással foglalkozó társaság is kiveheti a részét.  

Először épülhet az Úttörővasút óta új vasútvonal Magyarországon

Archívum2013.02.27, 11:45

Az Úttörővasút óta először épülhet új közforgalmú vasútvonal Magyarországon 2014-től. A Budapestet elkerülő, csak teherforgalom által használható vonalat 360 milliárd forintnyi kínai fejlesztési hitelből finanszíroznák. De előtte azért megvizsgálják, nem lenne-e jobb uniós forrásból.

Visszavenné a kormány a Rail Cargót

Archívum2013.01.30, 07:53

Részben vagy egészben történő visszavásárlással, vagy akár új társaság elindításával, de szeretné a kormány, hogy a MÁV-nak újra legyen teherszállító üzletága.

A Kínába tartó vasútvonalra kapcsolódna Magyarország

Archívum2011.05.13, 15:06

Magyarország a Németországból Kínába tartó vasútvonalra szeretne kapcsolódni, hogy rövidítse a magyar termékek szállítási idejét. A Külgazdasági Hivatal erről kezdett stratégiai tárgyalást kínai partnerével.

Kifúrták a világ leghosszabb alagútját

Archívum2010.10.18, 17:07

Az ötvenhét kilométer hosszú svájci Gotthárd-bázisalagút fúrását pénteken fejezték be. A két járatból álló vasúti alagút fúrása 7 évvel ezelőtt kezdődött, és várhatóan 2017-ben adják majd át.

Kisiklott egy tehervonat kocsija Adonynál

Archívum2010.09.27, 06:38

Kisiklott egy tehervonat egyik kocsija Pusztaszabolcs és Adony, ezért a vonalon várhatóan hétfő délutánig szünetel a vasúti forgalom. A két állomás között vonatpótló autóbuszok járnak. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Elszabadult tehervonat ölt meg három embert Norvégiában

Archívum2010.03.24, 16:43

Fékezés nélkül rohant az oslói kikötőbe egy elszabadult tehervonat szerdán, a balesetben legkevesebben hárman meghaltak. A vonat összedöntött egy épületet, több vagonja pedig az öböl vizébe zuhant.

A MÁV-Cargo után a román szállítót is akarja az RCA

Archívum2010.01.18, 14:35

Privatizálni kívánja a román kormány a CFR Marfa vasúti teherszállítási vállalatot, amely korábban pályázott a MÁV Cargo megvételére. A magyar céget végül a Rail Cargo Austria (RCA) vette meg, amely most a román társaságot is akarja.

Kipróbálták a jövő mozdonyát - képes beszámoló

Archívum2010.01.11, 09:28

Nem mindennapi élmény egy speciális tesztpályán, óránként száz kilométeres sebességgel megtenni néhány kört egy több mint 80 tonnás ultramodern, LCD képernyőkkel telezsúfolt kabinbelsejű villanymozdonnyal, amelyből jelenleg egyetlen példány létezik. A németországi Wildenrathban található, vasúti járművek tesztelésére szolgáló központban kipróbálhattuk a négy különböző áramrendszer alatt is üzemelni képes, a jövő mozdonyának kikiáltott francia Prima II-est, mely szó szerint nem ismer határokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő