Valter Attila

címke rss

Fantasztikus három hetet hozott nekünk a három kerékpáros magyar hős

Sport2022.05.30, 08:54

Történelmi Giro d'Italia ért véget vasárnap. Egyrészt azért, mert soha nem volt még ausztrál győztese az olasz körversenynek, másrészt pedig azért, mert Magyarországról indult az embert próbáló küzdelem, ráadásul három magyarral. Az első három szakaszról már sokan sokszor áradoztak, természetesen mi is, most pedig a helyszínről követtük végig az utolsó három felvonást is. Előbb Valter Attila próbálkozott meg a szakaszgyőzelemmel a szlovéniai hegymászás után, majd jött a szombati királyetap, ami az addigi rózsaszín trikóson is kifogott, majd ott voltunk a Veronai Arénában is, ahol mindhárom magyar hős elmesélte az élményeit. Helyszíni riport.

Valter Attila az Origónak: Már-már éreztem a siker ízét

Sport2022.05.28, 13:27

Valter Attila a Giro d'Italia 20., utolsó előtti szakaszát megelőzően nyilatkozott Bellunóban az Origo Sportnak az előző szakaszon történtekről, és arról, mit vár még magától a nagy hegyekben.

A sporttörténelmet író Valter Attilát Szlovéniában is ezrek ünnepelték

Sport2022.05.28, 05:57

A Giro d'Italia-láz úgy tűnik továbbra is tombol a magyar sportszeretők körében. Hiába jár már messze a magyar utaktól az olasz kerékpáros körverseny, az összes szakaszon felbukkannak a magyar drukkerek, hogy a három magyart, Valter Attilát, Fetter Eriket és Peák Barnabást biztassák, miközben emberfeletti küzdelem árán teljesítik sorra a végtelennek tűnő kilométereket. Valter Attila már ismeri, milyen háromhetes versenyen tekerni, sőt, már megkülönböztetett trikó is volt rajta, nem is egy napig. A másik két versenyző újoncként indulhatott ebben a kategóriában, de ez egyáltalán nem látszik rajtuk. Szlovéniában néztük meg közelről, miilyen ...

Valter Attila: Érzem, hogy jönni fog a győzelem, de már ma is nagyon szerettem volna nyerni

Sport2022.05.27, 19:42

Valter Attila szökésből negyedikként ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszán, ezzel minden idők legjobb magyar teljesítményét érte el. A verseny után a magyar bringás elárulta, hogy csapattársának, Clément Davynak köszönheti, hogy szakaszgyőzelemért harcolhatott.

Valter Attila szenzációs versenyzéssel negyedik a Giro d'Italia pénteki szakaszán

Sport2022.05.27, 19:23

Hosszú szökés végén Valter Attila negyedik helyen végzett a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszán, melyet a holland Koen Bouwman nyert meg. Az ecuadori Richard Carapaz megőrizte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót.

Meglepetést hozott a Giro d'Italia szerdai szakasza - videó

Sport2022.05.26, 17:50

Hosszú szökés végén a belga Dries de Bondt nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, melyen az ecuadori Richard Carapaz megőrizte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót.

Valter Attila eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a Girón - videó

Sport2022.05.25, 18:27

A kolumbiai Santiago Buitrago nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, amelyen Valter Attila 15. lett, az ecuadori Richard Carapaz pedig megőrizte első helyét az összetettben.

Bukott a rózsaszín trikós a Giro hegyi szakaszán - videó

Sport2022.05.22, 18:20

Giulio Ciccone nyerte hegyi befutóban a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, amelyen Richard Carapaz megtartotta első helyét az összetettben.

Valter Attila csapattársa nyerte a Giro d'Italia 13. szakaszát - videó

Sport2022.05.20, 18:05

A francia Arnaud Démare harmadik szakaszsikerét ünnepelte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, a 13. etapon a spanyol Juan Pedro López megtartotta első helyét az összetettben, Peák Barnabás pedig 13. helyen ért célba.

Valter Attila szerint bizakodásra ad okot a 15. helye

Sport2022.05.13, 20:26

Valter Attila a 15. helyen ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszán, a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres etapon.