válsághelyzet

címke rss

Életbe lépett a válsághelyzet

Itthon2015.09.15, 13:57

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére – jelentett be Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az Origónak azt mondta, a tranzitzónákban a menekültekről a magyar állam és az önkéntesek gondoskodnak.

A Google is segít a migránsoknak

Techbázis2015.09.16, 12:04

Adományokat gyűjt és oszt szét a migránsokat segítő szervezetek között a Google. Akár ön is felajánlhat pénzt.

Jogilag kikezdhető lehet a kormány új időszámítása

Itthon2015.09.18, 11:30

Újabb megyékre terjesztette ki a kormány a menekültügyi válsághelyzetet, aminek bevezetésével eddig ismeretlen helyzetbe került Magyarország. Ebben egyetértettek az Origónak nyilatkozó jogászok, ám abban vita van köztük, hogy ez a helyzet alkotmánysértő-e. Hasonló intézkedéseket az Európa Tanács ellenzését figyelmen kívül hagyva Nagy-Britannia vezetett be 2001. szeptember 11. hatására, de utóbb a strasbourgi emberi jogi bíróságon ezek részben elbuktak.

Válsághelyzet az olasz bajnok Juventusnál

Sport2015.10.31, 12:14

A Juventus 10 forduló alatt már a negyedik vereségét szenvedte el a Serie A-ban, és továbbra is a tabella alsó felében áll. Nem csoda, hogy a klub vezetői között is feszült a hangulat. Ultimátumot kapott Massimilliano Allegri

Helyzet már nincs, a válság mégis maradt

Itthon2015.12.03, 11:43

Menekültek szinte már nincsenek, közbiztonsági veszélyhelyzetről nincs hír, mégis érvényben van a tömeges bevándorlás miatt szeptemberben elrendelt, hat megyét érintő válsághelyzet. Az Origónak is elismerte a kormány, hogy a törvény betűje szerint le kellett volna fújni a készültséget. Több jogász szerint ez nyilvánvaló törvénysértés, bár van, aki megengedőbb.

Harminc ponton korlátozhatják az életünket terrorhelyzetben

Itthon2016.01.13, 16:23

A parlamenti pártok, de még a szakértők között is vita van arról, nem vezetne-e kontroll nélküli visszaélésekhez a kormány által javasolt alaptörvény-módosítás, amellyel terrorveszélyhelyzetben rendkívüli intézkedéseket vezethetnek be. Ilyenkor több fontos ponton szólna bele a kormány az emberek és az állam életébe: szabadon átírhatja a költségvetést, lezárhatja a határokat, elhallgattathatja a sajtót, továbbá jöhet a külföldiek ellenőrzése, a kijárási tilalom és a jegyrendszer.

A válsághelyzetről tárgyalt a nemzetbiztonsági bizottság

Itthon2016.03.17, 11:01

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendelésének nemzetbiztonsági indokairól tárgyalt csütörtök reggeli, zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A kormány meghosszabbítja az illegális migráció miatti válsághelyzetet

Itthon2016.08.17, 21:58

"Határozottan indokolt", ezért a kormány meghosszabbítja a szeptember 9-án lejáró, az illegális migráció miatt bevezetett válsághelyzetet - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán.

Meghosszabbítják a migráns-válsághelyzetet

Itthon2016.08.30, 15:17

Mivel folyamatos a migrációs nyomás Magyarország határain - elsősorban délen -, a kormány várhatóan meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Közben megtalálták az új terrorelemző szervezet vezetőjét.

Bizottsági támogatás a válsághelyzetnek

Itthon2016.09.02, 16:09

Egyhangúlag támogatta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az ülésen a baloldal képviselői nem vettek részt.