vallomás

címke rss
Vallomást tett az operatőrét agyonlövő Alec Baldwin

Vallomást tett az operatőrét agyonlövő Alec Baldwin

Alec Baldwint gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, de a színész továbbra is ártatlannak vallja magát. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Rust című film egyik jelenetének felvételekor 2021 októberében Santa-Fében véletlenül éles lőszerrel leadott lövés következtében meghalt az operatőr, Halyna Hutchins, valamint megsebesült a rendező, Joel Souza.

Súlyos mélypontokról, kapcsolati vitákról beszélt Megyeri Csilla

Tévé2024.01.15, 09:18

Nem akart nagy vidámságot mutatni kifelé, ezért posztolt ritkábban.

Döbbenetes vallomást tett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

Sport2024.01.01, 07:55

Egészen meghökkentő vallomást tett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Radics Gigi elárulta, milyen most a viszony közte és gyereke apja között

Tévé2023.12.25, 11:10

Idén augusztusban jelentette be Radics Gigi és gyereke édesapja, a szobrász Mikus Áron, hogy szakítottak. Bár összeházasodni sosem házasodtak össze, de jegyben jártak és közös kislányukat nagy szeretetben, együtt nevelték. Az énekesnőt megviselte a döntés, hiszen nem így tervezte az életét, sokáig nem is részletezte a szakítás körülményeit. Most elárulta, hogy jelenleg milyen kapcsolatban van kislánya édesapjával, hogyan kezelik ezt a helyzetet.

Drámai vallomás: élete legnagyobb tragédiájáról beszélt Csézy

Tévé2023.12.15, 15:27

Csézy férje előtti párja, Lajos László 2011-ben öngyilkos lett. Az énekesnő legutóbbi interjújában úgy fogalmazott, társa, Szabó László nélkül nem élte volna túl ezt a tragédiát.

Krausz Gábor megható vallomást tett Mikes Annáról

Tévé2023.12.03, 15:19

Mint írtuk, Krausz Gábor és Mikes Anna  nyerték meg a Dancing with the Stars  negyedik évadát.  A séf a győzelem után elárulta, hogy nem engedik el egymást, továbbra is tartják majd a kapcsolatot.

„Bízni szeretnék, és feltétel nélküli bizalmat adni a másiknak" – egy 45 éves férfi vallomása

She2023.11.21, 09:16

45 éves lettem. Az elmúlt 18 évben volt egy 7 illetve majd 10 éves kapcsolatom. Mind a két nő a mai világban egyre jobban bevett és elfogadott működési mechanizmust másolva lelépett egy harmadik féllel, maguk után kérdéseket és fájdalmat hagyva (űrt nem annyira).

Tóth Gabi először vallott válásáról: Mindenhez két ember kell, nem csak rajtunk múlnak életünk fontos döntései

Life.hu2023.10.31, 11:56

Tóth Gabi egészen eddig hallgatott a válásáról, a legnehezebb időszakokban sem szólalt meg, nem reagált a pletykákra. Most először posztolt a történtekről közösségi oldalán, egyúttal új dalát is bemutatta, amiben feldolgozta a mögötte álló nehéz hónapokat.

Tóth Andi: Sosem tudtam mit kezdeni azzal, ha valaki nem tart szépnek

Tévé2023.10.17, 07:46

A szépségről osztott meg egy hosszabb bejegyzést a magyar énekesnő. Tóth Andi posztja sokakat meglepett - írta a Bors.

Will Smith reagált felesége vallomására, miszerint 7 éve különváltak

Life.hu2023.10.16, 13:08

Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith négy napja árulta el egy interjúban, hogy már hét éve külön élnek férjével. A színész eddig hallgatott, most azonban levélben reagál felesége szavaira.

Egy rémséges gyerekkor, ami észrevétlenül tett jobb emberré

She2023.10.12, 14:27

A rettegett hétvégék. Sosem szerettem az ünnepnapokat, a nyarakat, az iskolai szüneteket. Ilyenkor kihalt volt az udvar, senki nem játszott lent a focipályán vagy a pingpong asztaloknál.

Egy szexfüggő nő vallomása: Ez gyötrelmes betegség, nem élvezet!

She2023.09.19, 12:34

Mariann külsőre egy átlagos harmincas nő. Helyes arca, kedves mosolya van, talán csak a szeme alatti karikák árulkodnak arról, hogy a múltban démonokkal küzdött. Azt mondja, nem mindig nézett ki így... A szexfüggőség tönkretette az életét.

Még nem álltam készen az apaságra, de téged ez nem érdekelt...

She2023.09.18, 15:12

Pár hónapja egy jó kis buliban felszedtem egy csajt. Egy perc alatt egymásba gabalyodtunk. Kicsit ittunk, sokat nevettünk, aztán nálam kötöttünk ki. Egy haverommal bérlek lakást, egy kis szobám van, és ez nekem tökéletesen meg is felel.

Megszólalt a borzalmakról a sportolónő: „Az edzőm két év alatt több mint 400-szor erőszakolt meg”

Sport2023.09.16, 09:08

Az egykori francia teniszező, a jelenleg 36 éves Angelique Cauchy részletes vallomást tett a borzalmakról, amit edzője, Andrew Geddes követett el vele szemben. Geddes két év alatt több mint 400-szor erőszakolta meg a sportolónőt. A trénert 2021-ben 18 év börtönre ítélték a tetteiért, de Cauchy csak most mesélte el, mi történt vele.

Bármikor jöhet a baba Kozsóéknál

Tévé2023.09.07, 09:02

Kozsó és szerelme, Ágica húsz év után találtak újból egymásra. Annyira komoly a kapcsolatuk, hogy az énekes mindent, még kilenc gyereket is vállalna párjával.

Elképesztő összeget kínált exférje megöléséért egy amerikai nő

Nagyvilág2023.09.04, 13:56

Bérgyilkost keresett egy amerikai nő, hogy megszabaduljon volt férjétől - írta az CBS News. 

Újabb nehéz döntést kell meghoznia a brutálisan megvert Megyeri Csillának

Tévé2023.08.22, 09:10

Mint korábban írtuk, Megyeri Csilla brutális támadás áldozata lett az idei Campus Fesztiválon, ahol ráadásul egy ismerős férfi verte és rugdosta meg az egykori műsorvezetőt. A nőben mély nyomokat hagyott az eset, bár testileg már jobban van, lelkileg még nem heverte ki a történteket. Megyeri megtette a feljelentést a támadója ellen, de újabb nehéz döntést kell majd meghoznia a bíróságon.

Szívszorító vallomást tett Soltész Rezső

Tévé2023.08.08, 13:26

Soltész Rezső és felesége 56 évig éltek együtt. Lamm Judit négy évvel ezelőtt halt meg, az énekes nem tud továbblépni.

Itt van Zelenszkij kínos vallomása

Nagyvilág2023.07.22, 16:17

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemes egyszerűséggel magyarázta el az ukrán ellentámadás vártnál lassabb haladását - írja a Mandiner.

"Igen, meleg vagyok" - bejelentette a kormányt bíráló Hodász András, hogy homoszexuális

Itthon2023.07.15, 12:22

"Igen, meleg vagyok" - írta Instagram-oldalán a kormányt gyakran kritizáló Hodász András, egykori katolikus pap. Az Angyalföldi Szent Mihály templom egykori plébánosát tavaly szeptemberben saját kérésére mentett fel a papi szolgálatok alól Erdő Péter bíboros.

Itt van Mohamed Fatima megrázó vallomása

Tévé2023.07.14, 15:50

Édesanyja elvesztése után súlyos beteg lett, Istenről is beszélt.

Addig halogattam a szerelmi vallomásom, amíg kifutottunk az időből...

She2023.07.05, 09:11

- Ezt nem mondod komolyan?! - Sajnos azt kell mondjam, hogy igaz - nyújt felém egy mappát.

Fordulat várható Fekete Dávid tárgyalásán

Tévé2023.07.04, 10:33

Háromnapos tárgyalással folytatódik Fekete Dávid pere, ahol tanúkat hallgatnak meg és bizonyítékokat vizsgál meg a bíróság a nagy értékű csalással kapcsolatban.

Meglepő vallomást tett Galambos Dorina

Tévé2023.06.25, 10:42

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, újra szerelmes Galambos Dorina. A Megasztár felfedezettje tizenöt évig alkotott egy párt Pély Barnával, a zenészek négy éve nincsenek együtt. Az énekesnőnek új párja van, gyereket nem szeretne.

Váratlan fordulat Babicsek Bernát halálának ügyében

Tévé2023.06.13, 18:31

Ismét vallomást kell tennie a 2021 szilveszterén füstmérgezésben meghalt Babicsek Bernát édesapjának. A színész halálának körülményeivel kapcsolatos hatósági vizsgálat ugyanis újabb szakaszba ért.

Bódi Sylvi lefotózta a melleit - kép

Tévé2023.06.08, 16:03

Bódi Sylvi a napokban meglepő és drámai vallomást tett arról, hogy mi a legnagyobb félelme az életben, de legújabb képén egyértelműen a vidámság és boldogság sugárzik róla. A modell néhány hete érkezett haza, és úgy tűnik, jól érzi magát újra itthon: ezt most egy mosolygós, a melleit előtérbe helyező szelfivel tudatta.

Katalin hercegné vallomása: nem mindig volt boldog a férje mellett

Life.hu2023.06.06, 17:17

Vilmos herceg felesége, Katalin hercegné mindig vidámnak, boldognak tűnik, ám a látszat olykor csalhat. A walesi hercené bevallotta, nem mindig volt boldog a férje mellett, aki, amíg ő elszigetelten és magányosan töltötte napjait a csecsemő György herceggel, éjszakai műszakokban dolgozott.

Megszólalt titokzatos kapcsolatáról Pásztor Anna

Tévé2023.06.01, 12:19

Pásztor Anna ritkán beszél magánéletéről, részletekbe nagyon ritkán bocsátkozik. Nehezen szólalt meg két évvel ezelőtt is, amikor gyerekei apjával harminc év együttélés után szakítottak. A miértekről akkor sem beszélt, de hamarosan elárulta, hogy újra foglalt a szíve. Most újra a titokzatos kapcsolatáról beszélt a közösségi oldalán.

Kitálalt az alkoholizmusáról Baukó Éva: az ital miatt lett hajléktalan

Tévé2023.05.29, 13:04

Mint azt korábban írtuk, Baukó Éva egy mélyinterjúban mesélt eseménydús életéről és hullámvölgyeiről. Utólag már látja, mi vezethetett ahhoz, hogy korábban annyira lecsússzon, hogy alkoholista legyen és azt is elmondta, hogyan mászott ki a gödörből. Mesélt a megerőszakolásáról, arról, hogyan lett hajléktalan és hogyan került be a pszichiátriára az akkor huszas éveiben járó botrányhősnő.

Visszavonulása után megszólalt Schobert Norbert, itt a vallomása

Tévé2023.05.26, 13:15

Nemrég beszámoltunk róla, Schobert Norbert cégét negyvenmillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal. A családapa ezt követően úgy határozott, visszavonul a kommunikációtól.

Berki Mazsi bevallotta, hogy milyen plasztikai műtétei voltak

Tévé2023.05.23, 12:33

Az utóbbi időben sokan találgatták, hogy mitől változott meg ennyire Berki Mazsi külseje. Eleinte a gyásznak tudták be fogyását, majd sokaknak feltűnt, higy hirtelen hosszabb lett a haja, nagyobbak lettek a mellei és az arcán is van változás. Berki Krisztián özvegye eddig hallgatott a témáról, most azonban elismerte, hogy plasztikáztatott és azt is elmondta, hogy mit csináltatott meg magán.

Schobert Norbi őszintén mesélt az elmúlt időszakról: "Sírtam"

Life.hu2023.05.19, 21:20

Schobert Norbi számára nem volt egyszerű az elmúlt időszak, a támogató családjának köszönhetően azonban minden nehéz helyzetből képes talpraállni. 

Ütötték, rúgták a börtön fürdőjében a magyar zenészt: a mai napig szorong a történtek miatt

Life.hu2023.05.18, 21:56

Kozso már több mint három évtizede van a pályán. Habár legnagyobb sikereit idehaza érte el, volt időszak, amikor megpróbálkozott a külföldi karrierrel is. Az egyik amerikai út azonban nem sült el túl jól, börtönbe került, ahol bűnözők bántalmazták. 

Vallomást tett egy nyugdíjba vonult ékszertolvaj

Gazdaság2023.05.17, 11:49

Egy amerikai ékszertolvaj bevallotta, hogy több mint 300 lopásban vett részt, és összesen mintegy 300 millió dollárt keresett, mielőtt a rivális banda halálos fenyegetései miatt nyugdíjba vonult - írja a Daily Star. 

Megdöbbentő vallomást tett Kovács Áron: Lehet, hogy jövő héten meghalok

Tévé2023.05.12, 09:27

Mint írtuk, harmadszor is apa lesz Kovács Áron, 25 évvel fiatalabb barátnőjével az első közös gyereküket várják. Most kiderült, hogy a napokban a titkos esküvő is megvolt. A műsorvezető 50 évesen lesz újra apa, ezért elgondolkodott azon, mi lesz 25 év múlva.

Kozso volt feleségének megdöbbentő vallomása: "Ő nem olyan apa, akivel dicsekedni lehetne"

Life.hu2023.05.11, 15:01

Kozso volt felesége, Kádár Mónika szerint a zenész soha nem volt egy mintaapa, jelenleg sem tartja a kapcsolatot a lányával. 

Meglepő dolgot vallott be Liptai Claudia

Tévé2023.05.03, 17:29

Manapság nem meglepő, hogy a legtöbb fotón utómunkálatokat végeznek, még azokon is, melyek nem műtermekben, profi fotósok által készülnek. A közösségi oldalakon a legtöbb celeb már saját maga is megszerkeszti a fotókat, akár egy profi fotós, hiszen rengeteg ilyen alkalmazás áll rendelkezésükre. Most Liptai Claudia elárulta, hogy az ő fotóit is szerkeszti-e, mielőtt közzé teszi a közösségi oldalán.

Kiderült az igazság Kulcsár Edináról és születendő gyerekéről

Tévé2023.05.01, 22:03

Mint írtuk, sokan találgatják, vajon mikor születhet meg G.w.M és Kulcsár Edina első közös gyereke, hiszen több mint kilenc hónapja jelentette be a várandósságát. A rapper is csak sejtelmesen fogalmazott a kérdésről, most Kulcsár úgy döntött, hogy tisztázza, miért nem szeretné nyilvánosságra hozni kislányuk születésének körülményeit.

Plasztikai műtétjéről vallott Gáspár Győző

Tévé2023.05.01, 15:10

Gáspár Győző olyan titkot árult el magáról, melyről ezelőtt még sosem beszélt nyilvánosan. Most az ország egyik legkövérebb emberébe szeretett volna lelket önteni, ezért támogatása jeléül elmesélte saját fogyásának történetét is, melyhez szakember segítségét kellett kérnie.

Újabb dráma Király Viktor házasságában

Tévé2023.04.28, 21:45

Pár hónapja ismerte el Király Viktor, hogy válságba került házassága, feleségével azóta is azon dolgoznak, hogy helyrehozzák kapcsolatukat. A zenész ritkán beszél a magánéletéről, azt sem erősítette meg, hogy külön élne Király-Virág Anitától, de sok jel arról árulkodik, hogy felesége és kisfia valóban elköltözött a közös otthonukból. Most Király-Virág Anita egy sejtelmes bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, melyben elárulta, régóta titkol valamit a nyilvánosság előtt.

A sógora kisgyerekeit fotózta fürdés közben a pedofil debreceni férfi

Itthon2023.04.20, 11:14

A vádirat szerint a férfi 2021 novemberéig rendszeresen lépett fel olyan internetes oldalakra, ahová gyermekpornográf felvételeket tettek fel. A férfi a böngészéskor titkosított internetes kommunikációs programot használt. Ezen felül regisztrált egy olyan weboldalra, ahol gyermekpornográf felvételeket osztottak meg a tagok. Ő maga is készített felvételeket, a sógora kisgyerekeit fotózta le meztelenül.

Váratlan döntést hozott Kovácsovics Fruzsina

Tévé2023.04.16, 16:53

Kovácsovics Fruzsina a Palikék Világában beszélt őszintén az évekkel ezelőtti visszavonulásáról, hogy akkor miért döntött úgy, hogy nem marad a zenei pályán. Egy 2007-es tehetségkutatóban figyeltek fel az akkor 19 éves énekesnőre, aki akkor úgy érezte, hogy nem neki való ez a világ és a rengeteg stressz. Most viszont elárulta, hogy fontolgatja a visszatérését.

Komoly betegségéről beszélt Cooky fiatal menyasszonya

Tévé2023.04.16, 10:39

Cooky és 27 évvel fiatalabb párja, Szécsi Debóra már hét éve élnek együtt, de még nem került sor az esküvőre. A fiatal táncosnőt úgy tűnik, ez nem zavarja, hiszen boldogok két kisfiukkal, bár nemrég beárnyékolta a boldogságukat az édesanya komoly betegsége, melyről most beszélt nyíltan először.

Mégsem vállalja a felelősséget a pécsi tüzért a férfi, aki miatt leégett a Mecsek fél oldala tavaly nyáron

Life.hu2023.04.11, 16:35

Visszavonta vallomását, már nem vállalja a felelősséget a férfi, aki tavaly nyáron azt állította, hogy ő okozta a pusztító tüzet Pécs közelében, a Mecsek oldalán.

Súlyos betegségéről beszélt Radics Gigi

Tévé2023.03.31, 18:00

Radics Gigi úgy gondolja, hogy nemcsak maga, hanem családja miatt is nagyobb felelőséggel tartozik az egészségéért, ezért is hisz a megelőzésben és jár rendszeres szűrővizsgálatokra. Most elárulta, hogy hatalmas fogyásában szerepet játszott betegsége is, ami azóta sokat javult.

Csendben léptél le, mint egy tolvaj a sötétben

She2023.03.25, 18:00

Hatvanhat nap. Ennyi jutott nekem a szerelmedből. Hatvanhat nap, mégis olyan, mintha egy élet lett volna. Aztán szó nélkül leléptél, én pedig itt maradtam egyedül a fájdalommal és egy soha be nem teljesedett közös jövő üres ígéretével. 

Gerard Piqué nem csak Shakirát unta meg

Sport2023.03.21, 08:23

A labdarúgástól 2022 novemberében váratlanul visszavonuló, ám az utóbbi hónapokban inkább a válási balhéjai miatt címlapra kerülő Gerard Piqué az el Paísnak adott interjújában nem mindennapi részleteket árult el a visszavonulásáról.

Drogfüggőségéről beszélt a magyar zenész

Tévé2023.03.20, 21:17

Molnár Tamás magyar énekes, dalszerző bár sikert sikerre halmoz, mégis van, ami beárnyékolja a boldogságát, mégpedig a függősége, amiről most Palik László műsorában vallott őszintén. 

Korda György őszinte vallomása: "Van valami, ami a mai napig bánt..."

Life.hu2023.03.07, 18:04

Korda György január 4-én töltötte be a 84. életévét, és bár láthatóan nem fog rajta az idő és megőrizte energiáját és jókedvét, mégis van egy olyan dolog, amit nagyon megbánt az életében. Erről vallott most őszintén. 

Schobert Norbert feleségének üzent: Csak mi maradtunk ketten a világon egymásnak

Tévé2023.03.07, 16:45

Nosztalgikus hangulatba került Schobert Norbert, aki már több mint húsz éve, hogy boldog házasságban él feleségével, Rubint Rékával. A fitneszedzők kapcsolatából három gyerek született, akik azóta már szinte kész felnőttek. Schobert most egy megható bejegyzésben mondott köszönetet feleségének és pár régi emléket is megosztott az első közös nyaralásukról.

Ördög Nóra őszintén vallott: "Nem én vagyok most az anyukák gyöngye"

Life.hu2023.03.02, 12:56

Ördög Nóra a legutóbbi bejegyzésében arról írt, hogy az utóbbi időben nem olyan egyszerű számára helytállni édesanyaként.

Kiderült Vasvári Vivien esküvőjének időpontja

Tévé2023.03.01, 22:13

Ahogy korábban írtuk, az év elején kérte meg párja Vasvári Vivien kezét, miközben Balin nyaraltak. A modell és vőlegénye Zsigmond nem húzzák az időt, ugyanis hamarosan egybekelnek. A részletekről maga a modell számolt be hivatalos Instagram-oldalán.

Shakira őszintén vallott a szakításról: "Érzelmileg mindig is a férfiaktól függtem"

Life.hu2023.02.28, 14:51

Shakira őszintén vallott a Gerard Piquével való szakításáról, és arról, hogyan hullott szét körülötte a világ, amikor kiderült: párja hűtlen volt hozzá.

Tolvai Reni nem elégedett a testével: nyárig adott magának időt

Life.hu2023.02.25, 19:15

Tolvai Reni egyelőre nem elégedett a testével, és ezen sürgősen változtatni akar.

Elhagyta párját Balázs Andrea

Tévé2023.02.24, 12:40

A népszerű magyar színésznő, Balázs Andrea már több mint húsz éve él boldog párkapcsolatban, bár még nem került sor a házasságkötésre. A színésznő most őszintén elmondta, hogy elege lett és elköltözött párjától, Gábortól.

Curtis elárulta, hogy milyen a kapcsolata most Majkával

Life.hu2023.02.23, 22:25

Korábban zenésztársak és barátok voltak, majd tavaly nyáron végleg elszakadt valami, és azóta nem igazán beszél egymással Curtis és Majka. Curtis most őszintén mesélt kettejük kapcsolatáról.

Nádai Anikó őszinte vallomása: "Ha lehetne, én kiszállnék ebből...."

Life.hu2023.02.22, 15:12

Nádai Anikó Lilunak beszélt arról, hogy amióta a köztudatban van, annyi bántást kapott, hogy mostanra úgy érzi, elég volt.

Vallomást tett Szalai Ádám a verekedésről

Life.hu2023.02.22, 14:54

Szaladi Ádám jogos védelemre hivatkozott a kihallgatáson.

Nem tett vallomást a 18 éves fiú, aki az Erzsébet téren késelt vasárnap hajnalban

Life.hu2023.02.20, 15:36

Nem tett vallomást az emberölés kísérletének elkövetésével gyanúsított fiatal, aki vasárnap hajnalban késsel életveszélyesen megsebesített egy embert az V. kerületi Erzsébet téren - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn.

Ezért tűnt el a Venus együttes egykori énekesnője, Varga Zsuzsa

Tévé2023.02.10, 14:42

A kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendő Venus zenekar énekesnője volt Varga Zsuzsa, akinek slágerei a mai napig felcsendülnek a hazai rádiókban. A 46 éves énekesnő most elmesélte, hogy miért tűnt el olyan hirtelen a köztudatból és mi történt vele azóta.

Most tesz vallomást a bíróságon Fekete Dávid, a csalással vádolt énekes

Life.hu2023.02.07, 10:27

Majdnem két éve, hogy letartóztatták az egykori megasztáros énekest, Fekete Dávidot. A férfi ellen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűntettek miatt indult eljárás.

Kiderült, miért csak a fenekét mutogatja Bódi Sylvi

Tévé2023.02.06, 13:13

Bódi Sylvi is a hazai körökben népszerű Balira utazott, ahol valódi felfedezőútra indult. A modell imádja vízpartot és a vízi sportokat, így végre sokat szörfözhet. Bár az odalátogatók közül szinte mindenki Horváth Éváéknál köt ki, egyelőre úgy tűnik, hogy Bódi Sylvi inkább egyedül fedezi fel a szigetet. 

Van, amit még az OnlyFans-modellek sem tesznek meg, hiába a rengeteg pénz (18+)

Life.hu2023.02.05, 10:41

Néhány OnlyFans-modell most videóban beszélt arról, hogy vannak olyan extrém kérések, amelyeket még ők sem hajlandóak kielégíteni.

Plasztikai műtétjéről vallott Fésűs Nelly

Tévé2023.02.01, 15:24

Fésűs Nelly kirobbanó formában van és erre nagyon büszke, de sokat tesz is azért, hogy kétgyerekes édesanyaként is jól érezze magát a bőrében. Színésznőként persze fontos számára a külseje, de sokáig nem gondolta volna, hogy bármilyen bevatkozásra lesz szüksége. A TV2 reggeli műsorában, a Mokkában bevallotta, hogy bizony ő is kés alá feküdt már korábban egy számára nagyon zavaró dolog miatt.

Döbbenetes fotók: Vasvári Vivien teljesen felismerhetetlen

Tévé2023.01.30, 19:08

Ahogy korábban megírtuk, Vasvári Vivien nemrég arról beszélt, hogy többször is kés alá feküdt a komplexusai miatt. Állítólag melleit nagyobbítatta több alkalommal is, de végeztek beavatkozást a fülén és száján is. Az alábbi fotóit látva nem biztos, hogy elmondta a teljes igazságot. 

Már szóba sem állnak egymással a Fekete Vonat sztárjai

Tévé2023.01.25, 21:23

Ahogy korrában megírtuk, csúnyán végződött a Fekete Vonat huszonöt év utáni újraegyesülése, melyet egy fergeteges Aréna-koncerttel terveztek megünnepelni. Már tervben volt több koncert is az idei évre, de már az első közös fellépés olyan feszültséget szült a zenészek között, ami miatt szinte azonnal feloszlottak. Eddig L.L. Junior tartotta magát és nem beszélt részletesen a történtekről, most mégis úgy döntött tisztázza magát és a TV2-nek elmondta a saját szemszögéből hogyan látja az elmúlt hetek eseményeit.

Betegségéről vallott Cserpes Laura

Tévé2023.01.24, 19:20

Cserpes Laura saját közösségi oldalán indított egy élő bejelentkezést, melyhez szakember segítségét is kérte azért, hogy pontosan el tudja mondani milyen betegségtől szenved és milyen veszélyei, illetve árulkodó jelei lehetnek, melyekről időben észrevehetik mások, ha hasonló problémával kell szembenézniük.

Meglepő hobbijáról vallott Sebestyén Balázs: sofőrködik szabadidejében

Life.hu2023.01.24, 22:06

Sebestyén Balázs meglepő dolgot árult el magáról ma reggel a rádióban: mostanában szívesen sofőrködik.

Gáspár Győző öngyilkossági kísérlete: a showman ezért próbált véget vetni az életének

Life.hu2023.01.17, 22:05

Borzasztóan nehéz időszakot élt át Gáspár Győző és családja. A médiasztár ugyanis évek óta pánikbetegséggel küzd, ám az állapota hónapokkal ezelőtt annyira súlyossá vált, hogy kórházi kezelésre szorult. A vizsgálatok megállapították, hogy paranoid személyiség- és bipoláris zavarral, valamint depresszióval is küzdött.

"Éppen karácsonykor hunyt el, váratlanul" - Felesége után lányát gyászolja az Express együttes frontembere

Life.hu2023.01.17, 09:40

Az Express együttes frontembere, Solymos Tóni fájdalmas időszakon megy keresztül. Három éve felesége, egy évvel ezelőtt pedig lánya éppen karácsonykor hunyt el váratlanul.

Kapcsolatáról vallott Kulcsár Edina: ezt talán senki se gondolta volna róla és G.w.M-ről

Life.hu2023.01.16, 22:47

A napokban bárki kérdezhetett Kulcsár Edinától: az egykori szépségkirálynő ugyanis Instagram-oldalán indított kérdezz-felelek rovatot, majd készséggel válaszolt a felmerülő témákban.

Liptai Claudia őszinte vallomása: „Üvöltve zokogtam”

Life.hu2023.01.16, 22:37

A műsorvezető elárulta, hogy tinédzserként melyik volt az egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye, amelynek a végére érve sírásban tört ki.

Ideg-összeroppanást kapott Völgyesi Gabi

Tévé2023.01.15, 10:21

A Unique zenekar énekesnője, Völgyesi Gabi élete egyik legnehezebb időszakáról mesélt, amikor a siker és a túl sok felelősség megbetegítette őt. Az együttes idén ünnepli 25. évfordulóját, ennek alkalmából emlékezett vissza az énekesnő pályafutása legnehezebb időszakára.

L.L. Junior is megszólalt a Fekete Vonat-botrányról - videó

Tévé2023.01.14, 15:51

Ahogy korábban írtuk, hatalmas botrányba fulladt a Fekete Vonat Aréna-koncertje, melyet múlt hét szombaton láthattak az érdeklődők. A helyszínen semmit sem érzékeltek abból a feszültségből, ami a zenészek és a szervező között egyre csak fokozódott, majd a fellépés után hirtelen lecsapódott a közösségi médiában. Eddig L.L. Junior hallgatott az esetről, annak ellenére, hogy Mohamed Fatima és Fehér Tibor "Beat" is őt hibáztatták a történtekért. A rapper úgy döntött, hogy tisztázza a félreértéseket.

Megrázó vallomást tett Rubint Réka

Tévé2023.01.13, 12:07

Rubint Réka megható sorokat tett közzé hivatalos közösségi oldalán, melyben őszintén bevallotta, hogy nincs túl szülei elvesztésén és arról is mesélt, hogyan próbálja feldolgozni azt, hogy nincsenek már vele.

Kitálalt Kasza Tibiről Sydney van den Bosch, a Szerencsekerék háziasszonya

Tévé2023.01.11, 12:44

A Szerencsekerék háziasszonya, Sydney van den Bosch ritkán beszél magánéletéről, most azonban kivételt tett és annyira megeredt a nyelve, hogy műsorvezető kollégájáról, Kasza Tibiről is elmondta a véleményét. A holland származású modell nemrég győzte le a rákot, mely számára nagyon érzékeny téma volt, de most megtörte a csendet és elmondta, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot.

Megrázó vallomást tett a vonat elé ugró 11 éves kislány: "Butaságot követtem el"

Life.hu2023.01.09, 15:32

A mai napig nem kértek bocsánatot Vandától a zaklatói. A 11 éves kislány társai miatt lépett a vonat elé, de csodával határos módon életben maradt, és ma már jól van.

Harry herceg megdöbbentő vallomása: 25 embert ölt meg

Life.hu2023.01.09, 15:25

Kiszivárgott önéletrajzában derül fény arra, hogy Harry herceg hat olyan bevetésen vett részt, amelyek során „emberi életeket oltottak ki".

Bochkor Gábor részegen írt szerelmes SMS-t a magyar énekesnőnek

Tévé2023.01.07, 11:47

Bochkor Gábor a saját műsorában hozta fel azt a kínos témát, hogy részegen szerelmes SMS-t írt egy ismert magyar énekesnőnek. 

Kárpáti Rebeka nagyon beteg

Tévé2023.01.07, 09:57

Az egykori szépségkirálynő, Kárpáti Rebeka élete kívülről nézve tökéletesnek tűnhet. Pedig nem az. Komoly egészségügyi gondokkal küzd. 

Harry herceg most a péniszével akar pénzt keresni

Tévé2023.01.06, 18:34

Még most sem csillapodik a helyzet Harry herceg és felesége, Meghan Markle körül, akik először közös dokumentumfilmjükben beszéltek titkokról, melyek a brit királyi családot is sokban érintették. Harry herceg a királyi család valódi fekete bárányaként tovább borzolja a kedélyeket és hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében is elárul még sosem hallott történeteket. A legarcpirítóbb részeknek kétség kívül a nemi szervéről szóló, hajmeresztő történetek ígérkeznek - ezzel akarják eladni a könyvet.

Meztelen hasát mutatja Szabó Zsófi - videó

Tévé2023.01.06, 15:50

Szabó Zsófi egy ideje már nem mutatott magáról sportolás utáni magamutogató felvételeket, amelyek már megszokottá váltak a közösségi oldalain. Most elárulta, hogy eddig miért nem tett közzé ehhez hasonló bejegyzéseket.

Young G Béci szívszorító vallomást tett

Tévé2023.01.01, 19:37

Young G Béci és családja számára nem volt könnyű év 2022, de a rapper reményekkel és tervekkel teli vág neki 2023-nak. 

Tápai Szabina élete legnehezebb évén van túl

Tévé2023.01.01, 19:30

Kucsera-Tápai Szabina idén nem estélyiben és látványos sminkben köszöntötte az új évet, hanem smink nélkül, melegítőben és betegen. 

Vallott az OnlyFans kerek fenekű modellje a focivébéről

Gazdaság2022.12.29, 16:27

Kerolay Chaves, aki állítólag az OnlyFans egyetlen szűz modellje azt állítja, hogy a foci-vb ideje alatt a bevételei 60 százalékkal visszaestek - írja a Promotions a Daily Star alapján.

Smaltig Dalma elcsukló hangon vallott a magánéletéről: "Nagyon rossz két év van mögöttem"

Life.hu2022.12.28, 17:58

Az egykori luxusfeleség megindító őszinteséggel beszélt a magánéletéről.

Pap Dorci elárulta, van-e barátja

Tévé2022.12.27, 20:49

Nemrég, még a Dancing with the Starsban árulta el Pap Dorci, hogy véget ért kapcsolata a szintén exatlonista Esztergályos Patrikkal és sokat segített számára a tánc a fájdalma feldolgozásában. Azóta sokan faggatják Pap Dorcit, hogy van-e új párja, ezért most úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba.

Titokban ment férjhez Szulák Andrea

Tévé2022.12.27, 18:20

Szulák Andrea elárulta, hogy titokban ment férjhez, méghozzá az egykori ismert tévéshez, aki ma már visszavonult a médiától.

Megrázó vallomást tett Tóth Andi

Tévé2022.12.27, 16:59

Szomorú vallomást tett Tóth Andi, aki az év végén úgy döntött, kicsit visszavonul a közösségi médiától, mert szüksége van a nyugalomra, miután sokan őt gyanúsították azzal, hogy október végén bedrogozva találtak rá lakásában. A sok negatív hatás megviselte őt, de már jobban van és elmesélte, hogyan telt a karácsonya.

Váratlan bejelentést tett Curtis: "Nehéz ilyenkor mit mondani..."

Life.hu2022.12.26, 15:08

Curtis jó ideje a december 27-én esedékes boxmeccsre készült, ahol Szlovákia egyik legnagyobb rapperével mérte volna össze az erejét. Úgy tűnik, a küzdelemre mégsem kerül sor: erről egy posztban számolt be.

A letartóztatott Oláh Gergő bevallotta, mit tett

Tévé2022.12.18, 14:01

Egyre nő a botrány Oláh Gergő körül, akiről már napok óta találgatták, vajon miért került több napra fogdába. Most úgy döntött, hogy a találgatásoknak véget vet és tisztázza, mi történt vele valójában.

Sajnáltatja magát a börtönre ítélt Lagzi Lajcsi

Tévé2022.12.18, 11:52

Ahogy korábban megírtuk, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság Lagzi Lajcsit, akit víz-, gáz- és áramlopás tettében végül bűnösnek találtak. A zenész az ítélet óta összevissza beszél, hol nagyképűen állítja, hogy nem megy börtönbe, hol magát sajáltatja azért, mert elítélték és nincs visszaút. 

Kínos dolgot vallott be Oroszlán Szonja

Tévé2022.12.17, 09:35

Oroszlán Szonját a nagyközönség A Valami Amerika című filmben ismerhette meg, majd szárnyalni kezdett karrierje, viszont nemcsak filmekben, hanem színházban is sokat szerepelt. A népszerű színésznő karrierjének egyik legkínosabb pillanatáról mesélt, ami után rájött, hogy változásra van szüksége.

Nagy titok derült ki Marics Petiről

Tévé2022.12.16, 14:56

Marics Peti és Valkusz Milán, azaz a ValMar duó egyre népszerűbb, és ma már alig van ember, aki tényleg ne hallotta volna legalább az egyik dalukat Magyarországon. 

Tolvai Reni elmondta az igazságot a plasztikai műtéteiről

Tévé2022.12.15, 15:44

Tolva Reninek elege lett azokból a vádakból, amik plasztikáztatással vádolják őt. 

"Maga volt a földi pokol..." - Sebestyén Balázs őszintén vallott magánéletéről

Life.hu2022.12.15, 09:23

Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri szerdán reggel arról beszéltek a rádióban, milyen nehéz egy nem alvó gyerek mellett létezni. A műsorvezető elárulta, nekik is nehéz éveik voltak Benett érkezése után, ugyanis nagyobbik fia finoman szólva rosszalvó volt.

A legszebb szerelmi vallomás, amit egy férj kaphat!

She2022.12.14, 18:05

Ismerem. Másfél évtizede vele élek. Láttam már mindenhogy, amilyen ember csak lehet. Láttam kedvesnek, jónak, őszintének. Dühösnek, fáradtnak, elkeseredettnek. Láttam lelkesedni és feladni, haragudni és megbocsátani.

Megszólalt Horváth Gréta: így érzi magát az orrműtétje után

Life.hu2022.12.13, 20:20

Horváth Gréta néhány napja orrműtéten esett át. 

Előző
Következő