vallásszabadság

címke rss
Börtönbe juttatná az LMBTQ-lobbi a volt finn belügyminisztert csupán azért, mert a kereszténydemokrata politikus idézett a Bibliából

Börtönbe juttatná az LMBTQ-lobbi a volt finn belügyminisztert csupán azért, mert a kereszténydemokrata politikus idézett a Bibliából

„Perem a vallásszabadság próbája lesz" – nyilatkozta Paivi Rasanen volt finn belügyminiszter, a helyi Kereszténydemokrata Párt egykori elnöke annak kapcsán, hogy hétfőn kezdődik ellene a per, mert a Twitteren bibliai idézeteket osztott meg, amelyek a vád szerint az LMBTQ-közösség elleni gyűlöletkeltésre voltak alkalmasak. A volt belügyminiszternek emellett két másik ügyben is bíróság elé kell állnia, egy 2004-ben készített írása és egy 2018-ban adásba került talk show-ban elhangzott megjegyzése miatt. Vádat emeltek továbbá Juhana Pohjola lutheránus püspök ellen is, mert 2004-ben ő publikálta Rasanen írását, amely arról szólt, hogy aaz ...

Mike Pompeo: Az amerikai külpolitika több figyelmet akar fordítani a vallásszabadságra

Itthon2020.07.17, 11:38

Az amerikai külpolitika az emberi jogokon belül a vallásszabadság előmozdítására akar nagyobb figyelmet fordítani - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön egy philadelphiai rendezvényen.

Szijjártó Péter: A brit külpolitika egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása

Itthon2019.12.04, 08:12

Nagy-Britannia külpolitikájának egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása és a vallási okokból üldözött közösségek támogatása, ez egybevág a magyar kormány üldözött keresztényeket támogató politikájával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonban. 

Kereszteket takartak le egy olasz temetőben, hogy ne sértsenek más vallásúakat

Nagyvilág2019.04.10, 11:58

Egy olaszországi temetőben fekete lepedővel takarták le a kereszteket annak érdekében, hogy a nem keresztény embereket ne sértsék meg. A jobboldali olasz politikusok felháborodtak a történteken – írja a 888.hu a II.Giornale olasz lap beszámolójára hivatkozva.

A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át

Itthon2018.02.20, 16:48

A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt.

Kövér László: Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti

Itthon2018.01.13, 14:03

Kövér László szerint Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti. Az MTI beszámolt róla, hogy az Országgyűlés elnöke az erdélyi Tordán beszélt erről szombaton azon a hálaadó ünnepségen, amelyet a vallásszabadság első kinyilvánításának a 450. évfordulója alkalmából tartottak. Kövér László az is bejelentette, hogy eleget tesz az erdélyi felkérésnek, és kezdeményezi a magyar Országgyűlésben az erdélyi országgyűlés vallásbékét kimondó tordai határozata emlékének megörökítését.

Börtönre ítéltek négy embert, mert ettek a ramadán alatt

Nagyvilág2017.06.01, 16:52

Egy hónapra börtönbe zárják a négy tunéziait, mert a ramadán ideje alatt nyilvánosan ettek.

Halálosan komolyan gondolja a spagettiszörny követője

Nagyvilág2014.01.30, 17:22

Christopher Schaeffer komoly amerikai hivatalt visel, egy New York környéki kisváros tanácsosa. Emellett a világ egyetlen hivatalban lévő pasztafárija, a Repülő Spagettiszörny Egyházának követője. Komoly hivatalához nem is igazán illendő módon egy tésztaszűrővel a fején esküdött fel. Hülye vicc, kekec polgárpukkasztás vagy fontos szabadságharc? Meginterjúvoltuk a pasztafárit, döntse el ön!

Magyarországi antiszemitizmusról ír az amerikai külügy

Itthon2013.05.20, 21:32

Magyarországon a törvények védelmezik a vallásszabadságot, de antiszemitizmus is tapasztalható - állapította meg a 2012-re vonatkozó, hétfőn ismertetett éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében az amerikai külügyminisztérium. Az amerikaiak kitértek arra, hogy Jobbik "fokozta az antiszemita retorika használatát", illetve megemlítették, hogy a kormánykoalíció néhány tagja rehabilitálta az antiszemita történelmi személyiségek hírnevét.

Vallásszabadságról szó se essék

Vélemény2013.03.05, 12:56

Az Alkotmánybíróság döntése nem a vallásszabadságról szól, hanem az elmúlt évek talán legfontosabb problémáiról: a korlátlan parlamenti szuverenitásról és a megfontolt törvénykezés lehetetlenné tételéről.

Előző
Következő