Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

címke rss
Varga Mihály: A kormány elkötelezett a vállalkozók fejlődésének segítése mellett

Varga Mihály: A kormány elkötelezett a vállalkozók fejlődésének segítése mellett

A kormány elkötelezett abban, hogy segítse a vállalkozások fejlődését - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók napja rendezvényen.

A minimálbér emelésénél a kkv-k életben tartása a legfőbb cél

Gazdaság2018.11.19, 14:49

Nem vitatja a munkaadói oldal a minimálbérek emelésének fontosságát, ugyanakkor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint jól átgondolt mértéket kell avégett meghatározni, hogy a kevésbé versenyképes hazai mikro- és kisvállalkozások életben maradjanak. A gazdasági helyzet lehetővé tenné a lendületesebb bérfelzárkózást, és a bérminimumnak fontos keresetfelhajtó szerepe is van. A piaci versenyt tartó cégek már a kötelező legkisebbnél magasabb béreket adnak.

Erős vállalkozásokra, stabil munkahelyekre, növekvő bérekre van szükség

Gazdaság2018.11.06, 14:32

Erős vállalkozásokra, stabil munkahelyekre és növekvő bérekre van szükség ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra Európa legélhetőbb öt országa közé kerüljön – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára, az Európai kereskedelem napja ünnepségen.

Demján Sándor: Szegényekre és művészekre hagyom a vagyonom

Gazdaság2012.10.02, 16:43

Demján Sándor az [origo]-nak adott interjújában jelentette be, hogy vagyona jelentős részét halála után jótékony célra ajánlja fel. Magyarország egyik leggazdagabb embere azt mondta, hogy ez az elhatározása már karrierje elején megszületett. A nagyvállalkozó úgy érzi, hiába hívja fel az ország figyelmét a hibákra, nem figyelnek rá. Egy rohadt kapitalistának tartanak, ki van zárva, hogy én az emberek szemében hazafi legyek - mondta. A kormány gazdaságpolitikája szerinte nem elég radikális, és hiába vannak racionális döntései Orbán Viktornak, ha a végrehajtás lassú. Szerinte ennél még Kádár bürokráciája is jobban dolgozott.

Orbán: Sereghajtók vagyunk

Gazdaság2012.07.26, 15:51

Az eddigi magyar IMF-politika ésszerű volt, a tárgyalásokon pedig vashideg logikára van szükség Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a Vállalkozók és Munkaadók Országos szövetségénél járt vendégségben, és arról is beszélt, ha nem alakulnak jól a dolgok, a végén még csatlakozni fogunk a hanyatló nyugathoz.

Demján: Európában éhezni fognak

Gazdaság2012.07.26, 14:07

Valójában nincs Magyarországon unortodox gazdaságpolitika, pedig szükség lenne rá, hogy a beruházások beindíthassák a termelést, és jólétet teremthessenek, különben ugyanúgy lemaradunk, ahogy Európa egyes részei le fognak maradni - magyarázta Demján Sándor a VOSZ csütörtöki elnökségi ülésén. Az üzletember, a jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve szavait, a kormány gazdaságpolitikájának több elemét is kritizálta.

Demján 310 forint feletti eurót szeretne

Gazdaság2012.05.23, 07:33

Demján Sándor szerint a magyar kormánynak megállapodásra kell jutnia nemzetközi hitelezőivel és a hitelkeret egy részét a gazdaság ösztönzésére kell fordítania.

Demján Sándor maradt a vállalkozói szövetség élén

Gazdaság2011.05.13, 16:27

Teljes tisztújítást tartott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, de az elnök továbbra is Demján Sándor maradt.

Csányi után Demján is eurót szeretne

Gazdaság2008.11.03, 11:53

Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

Szükséges az adóteher csökkentése

Archívum2008.05.27, 14:21

A gazdasági miniszter és a meghatározó munkaadói érdekképviseletek egyaránt úgy látják, hogy a gazdasági növekedés fellendítése és a foglalkoztatás bővítése érdekében szükség van az élőmunka terheinek mérséklésére és az adórendszer átalakítására.

Demján reformokat sürget

Archívum2008.05.15, 13:26

A vállalkozásoknak olyan kormányra van szüksége, amely többséggel rendelkezik, és az ország felzárkóztatása érdekében azonnal reformokat hajt végre - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a szövetség csütörtöki küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Feltűnően sok a minimálbéres vállalkozó

Gazdaság2007.06.26, 07:50

A cégek körében végzett felmérés azt mutatja, hogy a fehéredés aránya húsz százalék, a valós béremelés pedig 50-60 százalékra tehető - mondta Gláser Tamás, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) alelnöke. A fennmaradó húsz százalékról nem tudni, vajon melyik tényező befolyásolja.

A feketegazdaság ellen kampányol a VOSZ

Gazdaság2007.06.13, 12:01

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint a legnagyobb munkaadói szervezet azonnali operatív fellépést hirdet a feketekereskedelem ellen és annak érdekében, hogy egyenlő mérce szerint kezeljék a feketepiacokon, üzleteken kívüli árusokat és a legálisan tevékenykedő kereskedőket - olvasható a VOSZ közleményében.

VOSZ: Az adófizetés nem tagadható meg

Gazdaság2006.09.25, 15:39

Közleményben foglalt állást a Vállalkozók Pártja által az adófizetés megtagadására szólító felhívás ellen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Az állam pénzügyi csődje az összes vállalkozás mintegy 50 százalékos vagyonvesztését eredményezné.

Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZ

Gazdaság2006.09.12, 18:38

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az Új egyensúly program keretében alkotott törvénycsomag miatt - közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden, az elnökség döntését követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Demján: Szeptemberig eldől az ország sorsa

Archívum2006.05.02, 16:48

Ha az Európai Unió nem fogadja el szeptemberben a magyar konvergenciaprogramot, az állampapírokban lévő forró pénzek elhagyják az országot, és a piacok leírnak minket - állítja Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke.

Vasat ígért a vállalkozóknak az IHM

Gazdaság2006.01.31, 20:02

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSz) és a Informatikai Hírközlési Minisztérium (IHM) munkacsoportot állít fel egy olyan program kidolgozására, amely révén kis- és középvállalkozások kedvezményesen juthatnának számítógéphez - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

VOSZ: 200 ezres leépítés kell a közszférában

Gazdaság2003.09.18, 13:20

Az állami szféra alkalmazottainak száma már olyan mértékben felduzzadt, hogy az már az ország versenyképességére is negatívan hat. Ezért 200 ezer fős létszámleépítésre van szükség a közalkalmazotti szférában - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki tájékoztatóján Lőrincze Péter, a VOSZ európai uniós csatlakozási munkabizottságának vezetője.

Demján: Vészhelyzetben a gazdaság

Gazdaság2003.07.08, 08:52

Idén eddig afrikai szintre csökkent a beáramló tőke nagysága, elsősorban az elmaradt adóreform és a bürökrácia túlburjánzása miatt - nyilatkozta a Népszabadságnak Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vezetője szerint a gazdaságnak vendégmunkásokra és 270-300 forintos euróárfolyamra van szüksége.

Egymilliárd forintot adományoz Demján Sándor

Gazdaság2003.03.25, 17:35

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke, Demján Sándor bejelentette, hogy a szervezet kezdeményezi a Prima Primissima díj létrehozását, amelyet az üzletember vagyonából egymilliárd forinttal támogat.

Széchenyi-kártya kisvállalkozóknak

Archívum2001.11.22, 17:53

A Fidesz szükségesnek tartja a magyar kis- és középvállalkozások tőkeellátottságát segítő hitelkártya-rendszer életre hívását, ami állami garancia biztosítása mellett jöhetne létre - mondta Pokorni Zoltán pártelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kibővített elnökségi ülésén.

Kedvezményes hitelkártya kisvállalkozóknak

Archívum2001.11.29, 14:35

Közös hitelkártya-program kialakításáról állapodott meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a mikrovállalkozások olcsó hitelhez juttatása érdekében. A programhoz állami kamattámogatást igényelnek, és a rossz adósok büntetése a cég nevének nyilvánosságra hozatala lenne.

A bankok ódzkodnak a vállalkozókártyától

Archívum2001.11.30, 08:24

A mikrohitelekhez hasonló kondíciókkal szeretnék hitelhez juttatni a hitelkártya birtokosait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Az arra érdemesült vállalkozók az általuk létrehozott pénzalapra és a Hitelgarancia Rt. szolgáltatásaira alapozva használhatnák hitelkártyájukat.

A vállalkozók nem tartanának szabadnapot Nagyboldogasszony napján

Itthon2001.08.15, 12:51

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének tagjainak körülbelül 85 százaléka nem ért egyet a kormány elképzelésével, hogy a jövőben augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja mindig munkaszüneti nap legyen.

Előző
  • 1
Következő