vállalkozás

címke rss

Duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel összege

Gazdaság2024.02.05, 12:26

A hazai kkv-k mellett már a kezdő vállalkozások is igénybe vehetik a konstrukciót. A Széchenyi Mikrohitel maximálisan felvehető összege százmillió forintra emelkedett.

Ismerd meg, mit nyújthat a faktoring a vállalkozásodnak

Gazdaság2024.02.01, 14:18

A faktoring egy pénzügyi szolgáltatás, mely lehetővé teszi egy vállalkozás számára, hogy azonnal hozzájuthasson a halasztott fizetési határidővel rendelkező számláinak ellenértékéhez. Ezzel a gyors pénzbevétellel a vállalkozás képes elkerülni a hosszú várakozási időt, 30-60 vagy akár 120 napot, és azonnal realizálhatja a bevételét. A faktoring további előnye, hogy a kockázatok is csökkenhetnek, mivel bizonyos konstrukció esetén a szolgáltató átvállalhatja a vevőpartnerek nemfizetésének teljes kockázatát.

Tejmentes fehérjebomba tojásból?

[origo] Gasztro2024.01.22, 18:45

A Capriovus az első Covid-hullám idején kezdett el komolyabban foglalkozni tartósítószertől és hozzáadott cukortól mentes tejtermékek fejlesztésével, mára többek között túrót és tejfölt is készít tojásfehérjéből.

Versenyképesebbé válhatnak a magyar vállalkozások 2024-ben

Itthon2024.01.12, 14:16

2024 izgalmas lehetőségeket tartogat a magyar kis- és középvállalkozások számára, mert újra jelentős összegekre pályázhatnak a Digitális Európa és a GINOP Plusz programok keretében. A program célja a hazai vállalkozások digitális fejlődésének elősegítése és versenyképességének növelése, ami egyedülálló lehetőséget kínál a felzárkózásra azoknak is, akik eddig nem használták ki az innovatív technológiai újításokban rejlő páratlan lehetőségeket.

Tönkretette az életét egy brit lottónyertes

Gazdaság2024.01.10, 14:44

Mike Antonucci 2,8 millió fontot nyert a Nemzeti Lottón, majd mindezt egy luxushajóra és egy glamourmodell feleségre költötte, később pedig beperelték. 

Kétmilliárdnál több bírságot kellett vállalkozásoknak megfizetni az idén

Gazdaság2023.12.30, 12:56

A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.

Februárban indul a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Itthon2023.12.10, 09:49

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményében.

Magyar vállalkozások százai kerültek veszélybe Brüsszel elhibázott döntése miatt

Itthon2023.12.09, 15:54

A háborús helyzetre való tekintettel az Európai Unió engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy - alapvetően humanitárius szállítások miatt - megjelenjenek a közös piacon, amitől magyar vállalkozások kerültek a tönk szélére. Erről beszélt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára.

Dominaként dolgozik a főállása mellett egy anya

Gazdaság2023.12.08, 10:11

Egy anyu úgy döntött, hogy úgy szerez plusz pénz, hogy az adminisztrátori főállása mellett domina videókat készít. A vállalkozás gyorsan sikeres lett és a megduplázta a bevételeit.

Valószínleg eddig nem tudta, hogy mit jelent a LEGO - most eláruljuk

Gazdaság2023.12.07, 16:12

A Lego a világ egyik legikonikusabb játéka, ami főleg a kisgyerekek körében népszerű, de a felnőttek is szívesen játszanak vele. Sokak szerint ez az építőjáték a kreativitást is elősegíti, és ma már számos film és mesefigura is összerakható Lego-elemekből. Most, hogy közeleg a karácsony, a Lego az ünnepi időszak újabb slágerterméke lehet. Habár alapjátéknak minősül, de a neve mögötti jelentés eddig titokban maradt. 

Szentkirályi Alexandra: A Széchenyi Kártya siker a vállalkozásoknak - videó

Nagyvilág2023.11.22, 17:49

A háborús inflációt 2023-ban a magyar kormány megfékezte és a 2024-es évben a bővített Széchenyi Kártya Program is segíti majd a magyar vállalkozásokat a növekedésben.

Egy 25 éves, egyedülálló anya milliókat keres, pedig diplomája sincs

Gazdaság2023.11.22, 07:45

Egy egyedülálló anya egy olyan vállalkozást vezet, amivel több mint fél milliárd forintnak megfelelő fontot keres évente. Elmondása szerint erre bárki képes lehet, és el is mondja, hogy hogyan.

Nem fogja elhinni, mibe vágott bele L.L. Junior

Tévé2023.11.20, 11:26

L.L. Junior új vállalkozásba fogott, aminek semmi köze a zenéléshez.

Dolgoznak az európai Szilícium-völgyön

Techbázis2023.11.06, 18:43

A Szilícium-völgy okkal szerzett hírnevet, szakmai elismerést és vezető pozíciót az elmúlt évtizedek során, de ha az európai vállalkozások helyesen használják fel a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, akkor Európa könnyen fel tudna állítani egy méltó versenytársat.

A kormány a magyar vállalatok versenyképességét támogató törvénytervezetről indít társadalmi vitát

Itthon2023.10.31, 18:00

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) társadalmi vitára bocsátja a nemzeti ESG-keretrendszerről, a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati, társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvényjavaslatot, amelynek célja a magyar vállalkozások versenyképességének növelése, ezáltal a magyar gazdaság erősítése - tájékoztatott a minisztérium kedden.

Segélyt kért a havi egymilliós fizetéssel rendelkező algyői polgármester

Itthon2023.10.16, 10:05

Egymilliós havi jövedelemmel rendelkezik, mégis temetési segélyt vett fel Molnár Áron. Az algyői polgármester nagymamájának temetése körül egyéb furcsaság is akadt - írta a Promenad24.

Inki.tech: 3 millió eurós kockázati tőkebefektetéssel növekedhet tovább a román-magyar startup

Techbázis2023.10.13, 08:40

A Helvetia Ventures vezetésével 3 millió euró volumenű befektetési kört jelentett be az inki.tech, amellyel tovább bővíti üzleti jelenlétét és erőteljesen fejleszti szolgáltatásait. A részben magyar alapítású "device as a service" szolgáltató cég irodai eszközöket, például laptopokat, táblagépeket és telefonokat kínál vállalkozásoknak hosszú távú bérleti szerződés keretében, teljesen integrált biztosítással, valamint karbantartási és információbiztonsági szolgáltatásokkal. A svájci, főként biztosítási szektorra fókuszáló Helvetia Ventures mellett az Autonom és a The Mavers is befektetett a cégbe, mellyel az inki.tech tovább terjeszkkedhet ...

Hajléktalanból lett milliomos: egy anya most elárulja, hogyan keres 4 milliót havonta

Gazdaság2023.10.06, 09:07

Amikor 16 évesen hajléktalanná vált, Hayley Forbes jövője nagyon borúsnak tűnt, ám a kilátástalanság ellenére nemrégiben elkönyvelhette az első fontmilliót a bankszámláján – mindössze két évvel saját vállalkozása elindítása után.

Szexvideókat készített az OnlyFans-modell rendőrnő - akkor bukott le, amikor a kuncsaftját igazoltatta

Gazdaság2023.10.05, 17:53

Férjével szexelt a kamrák előtt, aztán a felvételeket feltöltötte az internetre egy rendőrnő. Bár egyelőre nem rúgták ki, óriási a botrány. Azután bukott le, hogy igazoltatta az egyik előfizetőjét, aki rendszeresen fizet neki. 

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant - fotó

Gazdaság2023.09.30, 09:03

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis ez történt. A nő a rendhagyó videóinak köszönhetően havonta több millió forintnak megfelelő fontot keres.

Közös üzletbe vágott Gesztesi Károly két fia

Tévé2023.09.19, 09:23

Fodrászüzletet nyitottak Gesztesi Károly fiai. A színész legidősebb fia, Máté, illetve a harmadik gyermeke, Dávid közös vállalkozásba kezdtek.

Aranyérmes lett a Zichy család egyik pezsgője egy rangos versenyen

Gazdaság2023.09.18, 09:50

Napjainkban a gróf Zichy családban egy új szokás tradíció kezd megszilárdulni, amelynek egyik meghatározó alakja Zichy Anikó. A történelmi múlttal rendelkező, híres Zichy arisztokrata család a huszonegyedik században is jelentős szerepet vállalna, ám ezúttal a pezsgők világában. Az eddigi eredmények ígéretesek, különös tekintettel az elmúlt időszakban begyűjtött szakmai díjakra.

Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Gazdaság2023.09.12, 12:25

Startupokba fektető közös céget alapított a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem. Az új cég fő feladata, hogy az egyetemen felhalmozódó elméleti tudományos eredmények gyakorlati gazdasági sikert is hozzanak - jelentették be az alapítók az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.

A pornómodell Molnár Anikó szerint primitívek az őt kritizálók

Tévé2023.09.12, 04:10

Molnár Anikót hidegen hagyják a beszólások, kifejtette, mit gondol azokról, akik folyamatosan kritizálják. Nem foglalkozik a bántó véleményekkel, mert minden perc pénzkiesést jelent számára. Rengeteg dolga van, és egyre több feladatban kell helytállnia.

Újabb mérföldkővet lépett át a Baross Gábor hitelprogram

Itthon2023.08.28, 12:29

Újabb mérföldkövet ért el a magyar vállalkozásokat segítő Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. A szerződött hitelek összege alig 6 hónap alatt elérte a Hitelprogram 1000 milliárd forintos keretének 75 százalékát - jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Váratlan bejelentést tettek Ördög Nóráék

Tévé2023.08.27, 18:27

Mint ismert, tavasztól őszig a TV2 műsorvezetője és fotós férje, Nánási Pál rengeteg időt töltenek a Balatonnál, több üzemegységet is igazgatnak. 

A távmunkánál is jobban kedvelik a rugalmas munkavégzést a magyarok

Gazdaság2023.08.17, 12:38

Az elmúlt években Magyarországon is egyre több vállalkozás kezdte el felismerni, hogy a munkavállalói elégedettséghez milyen jelentős mértékben járul hozzá a munka és a magánélet közötti egyensúly feltételeinek megteremtése. A több mint kétszázezer regisztrált munkavállalóval rendelkező Munkahelyeink.hu a felhasználói értékelések alapján készített elemzést a magyar foglalkoztatottak vonatkozó attitűdjeiről.

Még jogosítványa sincs, de már luxusautója van egy nyugdíjba vonult kislánynak

Gazdaság2023.08.16, 14:00

Tizenkét évesen nyugdíjba vonult az ausztrál milliomos csemete, Pixie Curtis, aki most közösségi oldalán a luxusautójával büszkélkedett, amit még nem is vezethet, hiszen nincs jogosítványa - írja a Mirror.

Czomba Sándor: A kormány továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett

Gazdaság2023.08.04, 13:19

Továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett a kormány, amelynek a munkahelyek megvédésén felül kiemelt célja, hogy a reálbérek is emelkedjenek - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Elcsalták az adót egy pékségben Kaposváron

Itthon2023.07.31, 09:49

Költségvetési csalás minősített esete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészségen azzal a negyvenes éveiben járó cégvezető nővel és a cég könyvelőjével szemben, akik egy sütőipari cég általános forgalmi adójával ügyeskedtek.

Kiben bízhatunk, ha a vagyonunk a tét?

Gazdaság2023.07.27, 12:10

Valószínűleg legtöbbünk céljai között szerepel, hogy minél több pénzünk és vagyonunk legyen. Aki viszont vagyonos, azt is pontosan tudja, hogy a nagy vagyon, a szerteágazó tulajdoni viszonyok kezelése is komoly feladat és nagy felelősséggel is jár. Egy ponton pedig eljöhet az a döntési helyzet, hogy rábízzuk-e a vagyonunkat másra. Ez a meglehetősen nehéz dilemma érthető, hiszen aligha van kényesebb téma annál, hogy kiben bízhatunk, ha a vagyonunk a tét. A jó hír, hogy ma már a jog számára sem ismeretlen terep a bizalmi vagyonkezelés, mint hatékony módszer az öröklési viszonyok hatékony kezelésére.

Kisvállalkozóknak okozhat nehézséget a Google legújabb lépése

Gazdaság2023.07.19, 15:22

A sokak által eddig használt Universal Analytics július 1-től fokozatosan elérhetetlenné válik, így mindenkinek át kell térnie a Google Analytics 4 rendszerre. Gál Kristóf, a Klikkmarketing tulajdonosa szerint ez jó hír a felhasználók számára, hiszen jobban célzott hirdetésekkel találkozhatnak a jövőben, azok a kisvállalkozók viszont, akik nem frissítenek időben, bármelyik pillanatban azt tapasztalhatják, hogy leálltak a mérései. Ez pedig kockázatos, mert a hirdetési rendszerek nem tudnak majd mire optimalizálni.

Eredményesnek bizonyult az iparági kör bővítése az MDDÜ Gyártó Mentorprogramjában

Gazdaság2023.07.19, 15:16

Minden eddiginél több szereplővel, sikeresen zárult a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által indított harmadik Gyártó Mentorprogram. A résztvevők száma az idei évben volt a legmagasabb, számos szakmai együttműködés is született a programnak köszönhetően, amelyre most először a textil- és ruhaipari vállalkozások mellett egyéb kreatív feldolgozóipari szereplők is jelentkezhettek. A mentorprogram célja a hazai gyártás fejlesztése, a márkák nemzetközi piacra lépésének segítése, ezáltal a hazai szektor versenyképességének ösztönzése.

Változásokra lehet számítani az elektronikus számláknál

Gazdaság2023.07.17, 10:14

Az Európai Bizottság 2022. decemberében publikálta az úgynevezett VAT in Digital Age (VIDA) javaslatcsomagot, amelynek 3 pillére közül az egyik az elektronikus számlázás kötelezővé tétele a közösségen belüli ügyletek esetében, illetve egy új majdnem valós idejű digitális jelentési rendszer bevezetése szintén ezen ügyletek körében - tájékoztat a Niveus Consulting Group.

Újabb nagy áldozatot követelt G.w.M Kulcsár Edinától

Tévé2023.07.14, 11:32

Sokan nem nézik jó szemmel Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolatát, ami nem túl szépen indult, ugyanis mindketten kapcsolatban éltek és gyereket neveltek. Majd bebizonyították, hogy nagy a szerelem, komolyak a szándékaik egymás iránt, már össze is házasodtak és közös kislányuk is megszületett. Többeket azonban aggaszt, hogy Kulcsár mennyire megváltozott és túlságosan alárendeli magát férjének, aki már az egykori szépségkirálynő öltözködésébe is beleszól. Most újabb nagy áldozatot követelt a rapper a feleségétől, aki úgy tűnik, nem képes ellentmondani a férfi kéréseinek.

Rengeteg nikotinos párnácskát akartak átcsempészni a budapesti repülőtéren - videó

Itthon2023.07.14, 10:06

Mintegy négyezer tégely, csaknem nyolcmillió forintot érő svéd nikotinos párnácskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai. A NAV azt közölte pénteken, hogy a küldemények birtoklása és kereskedelme jövedéki engedélyhez kötött.

A szellemi tulajdon kiaknázása növeli a vállalkozások piaci értékét

Nagyvilág2023.07.12, 10:24

A dubai jogrendszer optimális környezetet kínál a szellemi tulajdon bejegyzéséhez és hasznosításához. Világszerte egyre több vállalkozás ismeri fel a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, különös tekintettel a startupok és a tőzsdére lépő cégek esetében. Az átgondoltan kialakított szellemitulajdon-védelmi stratégia növeli a vállalkozások biztonságát és értékét, megsokszorozza a jövedelemtermelő képességüket, és jelentős előnyökkel jár a versenytársakkal szemben. Az Egyesült Arab Emírségekben a jogrendszer optimális feltételeket biztosít a szellemi tulajdon regisztrációjához, miközben a márkaértékelés és a hitelesítés szilárd alaapot ...

A generációváltás minden harmadik vállalkozást érinti Magyarországon

Itthon2023.07.06, 04:04

Minden harmadik társas vállalkozást és közel minden negyedik munkavállalót érint ma Magyarországon a generációváltás kérdése – derül ki a Makronóm Intézet legfrissebb kutatásából. A várható tömeges cégátadások sikere a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelt jelentőségű: évente 0,3 százalékos GDP növekményt jelentene a vállalati generációváltások sikeres megvalósulása.

Kiderült, honnan remél rengeteg pénzt Tóth Andi az éneklés helyett

Tévé2023.07.03, 19:02

Vállalkozásba fogott az énekesnő, aki most úgy érzi, a popkarrier nem neki való. 

Rengeteg cég sokkal olcsóbban juthat villamos energiához

Gazdaság2023.06.30, 10:55

A kormány július elsejétől érvényes intézkedése összesen 40 milliárd forinttal csökkenti a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedő vállalkozások rezsiterheit. A feldolgozóiparban működő, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó mintegy ötezer cég 2023 második felében így sokkal olcsóbban juthat villamos energiához - írja az Energiaügyi Minisztérium.

Stratégiai megállapodást kötöttek a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezetek

Gazdaság2023.06.29, 16:36

Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást csütörtökön Budapesten írták alá.

Fogyasztóvédelem: ezekre érdemes online vásárlásnál figyelni

Gazdaság2023.06.21, 11:58

A legfontosabb tanács az online vásárlások során, hogy ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket. Nézzük meg, milyen vásárlási feltételek állnak mögötte, hogyan lehet fizetni, mik a szállítási díjak és határidők, egyáltalán, ki az eladó – írja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz)az online kereskedelemmel kapcsolatos problémák megoldására.

Az áramárplafon hatással lehet a lakáspiacra is

Gazdaság2023.06.20, 09:38

Megszabadulnak egy lényeges bizonytalansági tényezőtől a rövid távú lakáskiadással foglalkozó, azaz lakáshoteleket működtető vállalkozások az áramárplafon bevezetése miatt. Így tervezhetőbbé válik a működésük. Jelenleg a lakáspiacon visszafogott a kereslet, ezen belül a befektetési célú vásárlások is háttérbe szorultak. A számos lakáshotelnek helyet adó budapesti városrészek közül a VI. kerületben 1,1 millió forintos átlagos négyzetméteráron kínálják eladásra a lakásokat, a VII., a XI. és a XIII. kerületben is meghaladja az 1 millió forintot. A VIII. kerületben pedig 900 ezer forintos árral találkozhatnak a vevők.

Gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el a kormány - mutatjuk a legfontosabb lépéseket

Itthon2023.06.19, 15:30

A háború miatt rendkívül megemelkedett energiaárak legyengítik a gazdaságot, óriási terhet jelentenek a vállalkozásoknak. A kormánynak minden eszközzel élnie kell, ami lendületet visz a gazdaságba, hogy meg tudja őrizni a munkahelyeket és a gazdasági növekedést, ezzel a költségvetési forrásokat is - mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki több intézkedést is bejelentett. Árplafont vezet be a kormány az áramra három szektorban, az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra, valamint a raktározásra, szállításra vonatkkozik. ...

A vállalkozások körében is egyre népszerűbb a skandináv dizájn

Gazdaság2023.06.14, 16:37

A vállalkozások körében is egyre népszerűbb a skandináv dizájn, de a vásárlási döntések zömét a magánszemélyekhez hasonlóan a vállalkozások is az online térre alapozzák – derül ki a Jysk Business to Business (b2b) üzletágának tapasztalataiból. A dán áruházlánc itthon egy éve indította el kimondottan vállalkozások és intézmények számára dedikált szolgáltatását, amelyet a létesítményüzemeltetők, a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások, valamint a szociális és egészségügyi intézmények is egyre jobban kihasználnak.

A pénzügyi vállalkozásoknak jelentősen meg kell emelniük az induló tőkéjüket

Gazdaság2023.06.03, 11:09

A pénzügyi vállalkozásoknak idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig – a biztonságos működés fenntartása érdekében – két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. A tőkeemelés és a tulajdonosi befolyásoló részesedés változása bejelentési és/vagy engedélyezési kötelezettségekkel jár az érintett piaci szereplőknek - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank közleménye. Az MNB vezetői körlevéllel segíti a folyamatot, ám a tőkeemelést nem teljesítő piaci szereplők engedélyét vissza is vonhatja.

GFM: Bő 6 milliárd forint jut a vállalkozóvá válást segítő programra

Gazdaság2023.05.31, 09:18

A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára 1 millióval dolgoznak többen - írja sajtóközleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Érdemes elkezdeni a diákmunkások toborzását, mert indul a szezon

Gazdaság2023.05.26, 11:40

A jelenlegi gazdasági helyzetben minden vállalatnak jobban oda kell figyelnie a költségeire, és ez alól nem kivétel a munkaerő-költség sem. A kis- és középvállalatok életében gyakran ez a legnagyobb kiadás a költségszerkezetben. A diákmunkások alkalmazása jelentős segítséget jelenthet – minden tekintetben.

Egymillió munkahely megtartásához járultak hozzá a vállalati támogatási programok

Gazdaság2023.05.23, 12:52

A kormány vállalati támogatási programjai az elmúlt három évben közel egymillió munkahely megtartásához vagy létrejöttéhez járultak hozzá, ennek 84 százalékát adta a kkv-szektor - mondta Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Nemzetközi családi vállalatok konferencián kedden Budapesten.

Amerika legdinamikusabb piaca várja a magyar cégeket

Gazdaság2023.05.16, 10:15

Vállalkozásbarát környezetre számíthatnak a kkv-k az USA-ban, de az erős versenyre is figyelmeztet Nagy Elek, a BKIK elnöke - tudósított a Tények.hu a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatása alapján.

Jósok adnak pénzügyi tanácsokat az amerikai fiataloknak

Gazdaság2023.05.12, 18:02

Míg néhány száz éve a boszorkányokat máglyán égették meg, ma a nyugati világban milliók vallják magukat büszkén boszorkánynak. A különböző spirituális praktikák köré pedig sokmilliárd dolláros üzletág épült ki, amely a koronavírus-járvánnyal új lendületet kapott.

Hatalmas feladatot vállalt egy Indiából Magyarországra érkezett üzletasszony

Gazdaság2023.05.02, 12:04

Arti Syal indiai üzletasszony és kiemelkedő filantróp néhány éve költözött Magyarországra, és ezt az országot választotta az Európai Unióban való üzletelés kapujának. A viszonylag egyszerűbb adminisztráció és az alacsonyabb társasági adó, valamint számos egyéb előny segítette megerősíteni a döntését, hogy itt indítson kereskedelmi vállalkozást.

Alaposan megváltozik minden 50 főnél nagyobb létszámú cég élete

Gazdaság2023.04.12, 16:48

Az országgyűlés elfogadta a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő törvényt, amely új kötelezettségeket ró valamennyi 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégre. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda szakértői összefoglalták az új kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és bemutatták, hogy miként válhat előnnyé egy jól kialakított bejelentő rendszer.

Rémálom egy hentesüzletben: horrorisztikus körülményeket találtak az ellenőrök

Gazdaság2023.04.04, 16:22

Nulla csillagos higiéniai minősítést kapott egy hentesüzlet, miután nem felelt meg számos tisztasági előírásnak. A tulajdonos egy háromgyermekes családapa, aki most attól fél, hogy be kell zárnia üzletét az egészségügyi vizsgálat következtében.

Már közel húszezer turisztikai vállalkozás regisztrált az NTAK-ba

Gazdaság2023.03.09, 10:41

A hazai szálláshelyeket követve, július 1-jétől közel 60.000 vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció kezdi meg forgalmi, statisztikai adatai továbbítását a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Közülük eddig közel 20.000-en regisztráltak az NTAK-ba. Annak érdekében, hogy a vállalkozások még a főszezon előtt felkészülhessenek az adatszolgáltatásra, a Magyar Turisztikai Ügynökség önkéntes adatszolgáltatói tesztidőszakot indított.

Mitől függ, hogy sikeres lesz-e a vállalkozásod?

Itthon2023.02.22, 12:45

2023. február 28-án, kedden, 18:00–19:30 között a The Spot Budapest Közösségi Iroda 1. emeletének rendezvénytermében lehetőséged nyílik részt venni egy igazán érdekfeszítő Business Bar Talk Show-n: Dessislava Dimitrova beszélget Pálfi Évával, Langmár Zsuzsannával és Gangel Péterrel arról, mi is határozza meg napjainkban egy vállalkozás sikerét.

Eladó egy 11 szobás kastély Szombathelyen

Gazdaság2023.02.17, 13:01

A 11 szobás, 1800-as években épült kastély nem egy rom. Hanem egy csodás otthon vagy vállalkozás ígérete! Döbbenetesen jó fotók egy 906 milliós ingatlanból, Vas megyéből!

Bántalmazták, hajléktalan volt: most milliókat keres az ötgyerekes anyuka

Life.hu2023.02.07, 13:31

Gyermekkorában sokszor bántalmazták, 16 évesen már három munkahelye volt, és a férfiakkal sem volt szerencséje. Hajléktalanságból küzdötte fel magát a most 40 éves vállalkozónő, aki üzletasszonyként milliókat keres. 

Újraindítják az erdélyi cukorgyártást

Gazdaság2023.02.02, 12:05

Újraindják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát - nyilatkozták az Agrointel.ro szakportálnak.

Óriási kormányzati hitelprogram veszi kezdetét Magyarországon

Gazdaság2023.01.23, 09:27

A magyarok által elutasított szankciók és a háború gazdasági hatásai egyre inkább éreztetik hatásukat. A vállalatok nehéz helyzetbe kerültek, az energiaárak, az alapanyagárak és az infláció is az egekbe szöktek, a kitermelhetetlen magasságú kamatok miatt pedig a hitelpiac befagyása fenyeget. Egészséges hitelezés nélkül azonban nincs fenntartható gazdasági növekedés. 2023-ban a recesszió elkerülése, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében ezért tovább bővül a gazdasági védvonal. A kormány létrehozza a Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogramot (BGH), melynek köszönhetően Magyarországon a valaha volt egyik legnaagyobb, ...

Öngyilkosság lett egy idős angol házaspár

Nagyvilág2023.01.19, 10:45

Jelentős adósságot halmozott fel egy nyugdíjas házaspár, amitől ezért egyre kilátástalanabbá vált a helyzetük. Amikor ki kellett volna költözniük bérelt kúriájukból, a pár öngyilkosságba menekült - írta meg a Bors a DailyMail cikke alapján. 

Kulcsár Edina nagy bajban lehet

Tévé2023.01.03, 18:59

Kulcsár Edina felszámolta az egyik vállalkozását, bezárt az üzlete az Arena plázában.

Végleg bezárt Kulcsár Edina üzlete

Life.hu2023.01.03, 19:57

Nincs többé BraidMe and More az Aréna plázában.

Folytatódott a kisvállalkozások tehercsökkentése

Gazdaság2023.01.02, 09:50

Számos, a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára elérhető, kedvező szabályokat, csökkentett adminisztrációs terhet jelentő változtatás történt a tavalyi évben a szankciós válság miatt, valamint a járvány utáni újraindítás keretében - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Van kiút a válságból

Itthon2022.12.21, 21:27

A Morgan and Stanley legfrissebb jelentése szerint 2023-ban az Európai Unió tagállamai valószínűleg recesszióba süllyednek. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a zsugorodó gazdaság, az elszabadult infláció és a továbbra is magas energiaárak miatt a mostaninál is mélyebb válságra készülhet Magyarország, amit a vállalkozások nagy része már nehezen vagy egyáltalán nem lesz képes túlélni. Azok a vállalkozók viszont, akik az előttünk álló szűk másfél hónapnál hosszabb távra terveznek, akár dönthetnek úgy is, hogy a válságot maguk mögött hagyva, egyenesen gyorsítósávra navigálják a vállalkozásukat egy virágzó, biztonságos és stabil gazdaasági ...

A szuperautókat gyártó horvát cég megválik a Mercedes-Benztől

Gazdaság2022.12.12, 14:51

A horvát Rivian Automotive Inc. alig három hónap elteltével felfüggeszti a Mercedes-Benzzel közös vállalkozását, amelynek keretében elektromos meghajtású furgonokat gyártottak volna Európában - jelentette be a vállalat hétfőn.

Több pénzt kereshetnek a szellemi tulajdonokat ügyesen kezelő vállalkozások

Gazdaság2022.12.08, 15:07

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.

Fontos változás jön az online számlázásnál, erről tudnia kell

Gazdaság2022.11.30, 12:15

A jövő héttől új, kétlépcsős azonosítás lép életbe az Online Számla rendszerben - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Felfoghatatlan összeggel rövidítik meg a csalók a vállalkozásokat évente

Gazdaság2022.11.17, 15:31

Az Okleveles Csalásvizsgálók Egyesülete (Association of Certified Fraud Examiners) becslése szerint a munkahelyi csalások évente több mint 4,7 ezermilliárd dollárba – tehát több mint 1,8 trillió forintba – kerülnek a vállalkozásoknak. Senki sem védtelen a fogyasztói csalások széles skálájával szemben, a számlaátvételtől kezdve a személyazonosság-lopáson át az adathalászatig, és még sok más veszélyig.

Összefogás indult a budai kisvállalkozásokért

Itthon2022.10.28, 14:35

A budai vállalkozások támogatását, a helyben vásárlás előre mozdítását, a közösségépítést és a környezettudatosabb vásárlás népszerűsítését tűzte ki célul a Vegyél Budait! kezdeményezés, amelyet a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület valósított meg idén.

Több millió forintot takaríthat meg egy vállalkozás a kamatstop kiterjesztésével

Gazdaság2022.10.24, 12:00

A BUBOR-hoz kötött kamatozású céges kölcsönökre is kiterjesztik a kamatstopot 2023. június végéig, ami nagyságrendileg 2000 milliárd forint értékű hitelállományt érint. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint ez egy 50 millió Ft-os folyószámlahitel esetében mintegy 2,4 millió Ft megtakarítást jelent egy vállalkozás számára.

Ezeken a helyeken ellenőriz a hosszú hétvégéig bezárólag a NAV

Gazdaság2022.10.24, 11:07

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 43. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Újabb, fontos segítségeket kapnak a vállalkozások

Itthon2022.10.22, 12:00

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a szombati Kormányinfón arról beszélt, hogy, szankciós infláció van Magyarországon és Európában is. A magas energiaárak miatt emelkedik minden terméknek az ára. Éppen ezért folytatja az árstopok politikáját a kormány - tette hozzá. Kiterjesztik a kamatstopot a kkv-k-ra, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya Programot, és gyármentő programot is hirdetnek. 

Kétkezi munkás lett Marsi Anikóból: csapatot verbuválna maga köré

Life.hu2022.10.19, 14:36

Idén ősszel férjhez ment Marsi Anikó, ám sem az eljegyzést, sem pedig a ceremóniát nem verték nagydobra. A Tények híradósának élete jobban alakul, mint valaha, hiszen nemcsak a szerelem és a boldogság talált rá, hanem megvalósíthatta egyik régi álmát.

Új munkája lehet Marsi Anikónak

Tévé2022.10.19, 11:54

Már egy ideje nem titok, hogy Marsi Anikó nem csak műsorvezetőként állja meg a helyét, hanem egy másik szakmában is tehetséges. Úgy tűnik, most megvalósíthatja rég dédelgetett álmát.

Ezeken a helyeken lesznek átfogó adóellenőrzések

Gazdaság2022.10.17, 11:58

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 42. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Így él a szakítás után L.L. Junior exe, Körtvélyessy Kinga

Life.hu2022.10.06, 12:42

Kétéves lett Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior kislánya, Lili. A fiatal anyuka - aki nemrég szakított párjával - most úgy döntött, vállalkozásba kezd. 

Magyar tervezők is sikeres vállalkozást építhetnek a divat világában

Gazdaság2022.10.05, 22:01

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) budapesti rendezvényei nagy számban vonzzák a nemzetközi szakembereket és influenszereket, a magyar főváros már szerepel a divat nemzetközi térképén, és a digitalizáció terén is úttörő megoldásokat képvisel a szervezet. Forintos-Szűcs Anita vezérigazgató-helyettes a sikeres divat- és dizájnvállalkozás módszereiről és az Ügynökség szerepvállalásáról beszélt az Origónak.

Nagy visszatérésre készülnek az adóellenőrök

Gazdaság2022.10.03, 11:29

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 40. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nagy érdeklődéssel indult a vállalkozások regionális munkaerő támogatása

Gazdaság2022.08.31, 12:56

Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig közel 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak – derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleményéből.

A végjátékra készülnek az adóellenőrök

Gazdaság2022.08.29, 10:27

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 35. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Már igényelhető a Széchenyi Mikrohitel Max

Gazdaság2022.08.29, 09:40

A mai naptól igényelhető a Kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX, mely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Minden, amit tudnunk kell egy kezdő vállalkozás online jelenlétéről

Itthon2022.08.24, 14:00

Az Adaptive Marketing felmérése alapján a fogyasztók 97 százaléka az internetet használva néz utána az őt érdeklő termékeknek és szolgáltatásoknak; ezért ma már nem kérdés, hogy vállalkozásodnak miért fontos az online, vagy más néven a digitális jelenlét.

Szinte nincs olyan, amit ne ellenőriznének az adórevizorok a héten

Gazdaság2022.08.22, 10:17

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 34. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Folytatódnak az adórazziák a turisztikai szolgáltatóknál

Gazdaság2022.08.08, 11:14

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 32. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Elindul a Széchenyi Kártya Program Max

Gazdaság2022.08.01, 09:54

A kormány korábbi bejelentése alapján Széchenyi Kártya Program MAX néven folytatódik a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram. Konkrét hitelkérelmek benyújtására várhatóan e hét közepétől lesz lehetőség a KAVOSZ Zrt. országos lefedettségű regisztráló irodahálózatában.

Előlegnek minősül a kifizetés, amit a kata körébe tartozó nyáron számláz le céges vevőjének

Gazdaság2022.07.29, 12:19

Az új kata-jogszabály megjelenése óta sokan keresik azokat a lehetőségeket, amellyel a kata élettartama egy kicsit „meghosszabbítható", ami a céges partnereknek történő számlázást illeti. Ezt a kérdést járja körül az ICT Business Advisory Zrt. szakértője.

Ezek a vállalkozások készülhetnek a héten adóellenőrzésre

Gazdaság2022.07.25, 10:04

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 30. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Újabb hazai vállalat vált a NATO beszállítójává

Gazdaság2022.07.20, 10:00

A Honvédelmi Minisztérium határozata alapján minősített NATO beszállítóvá vált a Delta Systems, a Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata. A minősítés értelmében a Delta Systems-nek lehetősége nyílik a minősítési szintje szerinti NATO Biztonsági Beruházási Programok keretében meghirdetett beszerzési eljárásokon való részvételre. A vállalat a minősítéssel tagja lett annak a mintegy 250 hazai vállalatnak, amelyek NATO beszállítói képesség birtokában vannak.

Nyaralóüzemmódba kapcsolnak a NAV ellenőrei

Gazdaság2022.07.18, 10:25

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 29. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Tállai András: Egyre fontosabb a külhoni magyar vállalkozók támogatása

Gazdaság2022.07.15, 14:32

A nemzetpolitikában egyre nagyobb jelentőséggel bír a külhoni magyar vállalkozások támogatása, a magyarok lakta területek gazdaságfejlesztése. Idén ilyen programok támogatására 6,551 milliárd forint jut - mondta Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Pénzügyminisztérium államtitkára pénteken a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóján, Mezőkövesden.

Felhagyott a színészettel a Barátok közt egykori sztárja: így él most a sorozat Berényi Danija

Life.hu2022.07.07, 16:20

A népszerű szappanopera egykori gyerekszínésze mindössze 12 éves volt, amikor megismerte őt az ország. A Berényi Danit alakító Váradi Zsolttal a sorozat indulása óta eltelt több mint két évtizedben rengeteg minden történt, csodás és keserédes pillanatok váltották egymást.

Kiderült, mire készülnek a NAV-nál a hőségben

Gazdaság2022.07.04, 10:24

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 27. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nagy Márton: A kkv-szektor a Széchenyi kártya programban olcsó hitelhez jut

Gazdaság2022.06.20, 13:48

A kkv-szektor a háborús környezet ellenére is olcsó, elérhető hitelforráshoz jut a Széchenyi kártya program folytatásával - hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, a program legújabb termékeiről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Gyönyörűek és gazdagok: ők a világ legszexibb milliárdosfeleségei - képek

Gazdaság2022.06.20, 06:45

Galériás összeállításunkban olyan szép és szexi hölgyeket mutatunk be, akik egy-egy milliárdos üzletemberben találták meg a "Nagy Ő"-t. Ezek a szépségek elképesztően vonzók, nem mellesleg rendkívül gazdagok és hihetetlen luxusban élnek. Dekoratív külsejükkel mintegy felteszik a koronát házastársuk gazdagságára.  

Hajdú Péter felesége elmondta, mi köze van Berki Mazsi meghiúsult vállalkozásához

Life.hu2022.06.18, 12:48

A napokban írtunk arról, hogy Berki Mazsi elesett attól az üzlettől, amit Mattesz Csilla babaúszás-oktatóval indítottak volna. Csilla új üzlettársa Láng Eszter, Hajdú Péter felesége lett, aki tisztázta a helyzetet.

Egy kis európai ország lett az amerikai fiatalok új paradicsoma

Gazdaság2022.06.17, 08:59

Az amerikai fiatalok az elmúlt években nagy számban költöznek Portugáliába. Az országban tavaly már soha nem látott számú külföldi állampolgár élt, ugyanis sokak számára vonzók az alacsony megélhetési költségek, ráadásul vállalkozást is nagyon könnyű indítani.

Előző
Következő