vállalat

címke rss

Figyelő Top200: Jókai neve is előkerült

Gazdaság2016.10.20, 15:01

A Figyelő top 200-as vállalati listáján lévő cégeknek 20 százalékkal nőtt az árbevétele az elmúlt egy évben. A lista élmezőnye átrendeződött. A leglátványosabb változás, hogy a tavalyi bronzérmes GE Infra CEE Holding csaknem háromszorosára növelte árbevételét és letaszította a trónról a Molt. Az év pénzintézete pedig egy olyan biztosító lett, amely igazgatóságának Jókai Mór is tagja volt.

Ilyen céghez a lábát be se tegye

Gazdaság2016.10.14, 15:48

Van az a pénz, amennyiért korpás lesz a patinás színész haja, emlékszünk a ’90-es évek elejéről. Hát akkor hogyne lenne az a pénz, amennyiért az ember a frusztráló munkanélküliség után lenyeli a kifogásait, felülemelkedik az ellenérzésén és örül a havi fixnek? Az egyik legnagyobb állásportál szerint ennek akkor sem kellene így lennie.

A botrány után is a Samsung az egyik legértékesebb márka

Techbázis2016.10.05, 17:37

Ismét az Apple lett idén a legértékesebb márka, és a top tíz nagy részét is a technológiai cégek uralják. A rangsor érdekessége, hogy a Samsung márkaértéke a Note 7 visszahívása után sem csappant meg, sőt, a cég még mindig dinamikusan lépked felfelé.

Többet takarítottak meg a vállalatok

Gazdaság2016.10.03, 16:11

A vállalatok ismét több betétet és megtakarítást halmoztak fel a második negyedévben, mint amennyi hitelt felvettek, így a június végén zárult egy évben 378 milliárd forint pluszt mutat az egyenlegük – derül ki  a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma kiadott jelentéséből.

67 magyar az 500 legjobb közül

Gazdaság2016.09.08, 17:00

Idén 67 magyar cég került a legnagyobbak közé – derül ki a Deloitte legfrissebb elemzéséből, amely a közép-kelet-európai régió gazdasági helyzetét elemzi.

Vallanak a cégek, szakadnak a profitok

Gazdaság2016.08.01, 14:28

A globális vállalati eredmények az ötödik egymást követő negyedévben közelednek a zsugorodás felé. Leginkább az energiacégek húzzák le a statisztikát, de az alacsony olajár, illetve a világgazdaság gyenge növekedése számos szektorban fenyegeti a bevételeket is.

Félelem söpör végig az európai cégek között

Gazdaság2016.07.31, 09:55

Egyre többször kerül elő a brexit témája az európai vállalatok gyorsjelentéseiben és előrejelzéseiben, ami arra utal, hogy a szavazás következményei igencsak aggasztják a cégeket.

Nem egyszerű a brexit utáni költözködés

Archívum2016.07.29, 19:50

Ahogy Nagy-Britannia a következő néhány évben felkészül az EU elhagyására, egyes cégek úgy gondolhatják, hogy megéri nekik, ha máshová költöznek. Mindazonáltal egyáltalán nem biztos, hogy mindenhol tárt karokkal várják majd őket.

A guruk nekimentek az amerikai vállalatoknak

Archívum2016.07.22, 11:34

Az amerikai üzleti élet néhány nagyágyúja úgy látja, komoly változásokra volna szükség a cégek viselkedésében. Az olyan guruk, mint Warren Buffett vagy Jamie Dimon nyílt levélben figyelmeztették a társaságokat.

Menekülteket a Lufthansához, BMW-hez, Deutsche Telekomhoz?

Nagyvilág2016.07.11, 21:04

Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde DAX-30 indexében szereplő vállalatoknál Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfőn kiszivárgott levél szerint.