Valhalla Rising

címke rss

Ryan Gosling mégsem az Isten

A Csak Isten bocsáthat meg (Only God Forgives) című filmre vártunk a legjobban a cannes-i filmfesztiválon,  de a csalódás csak annál nagyobb. A Drive rendezője ezúttal unalmas, üres, erőszakos filmet csinált, amiben Ryan Gosling maximum önmaga paródiáját nyújtja. A filmet Cannes-ban is elégedetlen morgás fogadta, pedig ha a rendező Nicolas Winding Refn eddigi munkásságát nézzük, csak azt hozta, amit szokott. De a Drive után ez több, mint punk gesztus. Nagy kitolás a nézőkkel. A film július közepén jön Magyarországra.

Brutális vikingekkel és Conan, a barbárral támadnak az új filmforgalmazók

Film2011.07.13, 17:37

Nemrég arról cikkeztünk, hogy a magyar mozipiac olyan rémes helyzetben van, hogy már Brad Pitt neve sem garancia arra, hogy egy filmet bemutatnak nálunk. A nézőszámok nem emelkednek, a művészfilmek és magyar filmek forgalmazásának állami támogatása pedig egy éve minimálisra csökkent, ami sok forgalmazót nehéz helyzetbe hozott. A filmforgalmazás mégsem halott: a nyár végén két új forgalmazó cég is piacra lép Magyarországon.

Hugh Granttel a depresszió ellen

Film2011.02.04, 11:44

Mínuszfokok, sötétség, szmog. Így februárban már vészesen fenyeget, hogy elszakad a cérnánk, egy jó film viszont sok mindenen átsegít. Színészektől kérdeztük meg, ők milyen filmet kapnak elő, ha gyógyszerre van szükségük téli depresszió ellen. Kiderült, hogy a listát az Igazából szerelem és a Monty Python csoport munkái vezetik, de van olyan, akinek brutális vikingfilmtől lesz jobb kedve, és olyan is, aki Bergman alkotásaira szavaz.

Elesett a félszemű viking is

Film2009.09.04, 16:53

A velencei filmfesztiválon csütörtökön egymás után három várva várt filmet vetítettek, de mind a három nagy csalódást okozott. A The Road című Cormac McCarthy-adaptáció hibáiról már korábban értekeztem, A boldogságtól ordítani új színészekkel leforgatott folytatására később még visszatérünk, most pedig a Valhalla Rising című angol nyelvű vikingballadára fogunk koncentrálni egy picit. Nicolas Winding Refn rendező valószínűleg sok jó pontot szerzett a producereinél a tavalyi Bronson című népszerű  börtöndrámájával, és ezért forgathatta le ezt a nagyon személyes produkciót. Személyes alatt azt értem, hogy Nicolas Winding Refnen kívül ...

Tíz film, amit különösen megnézünk Velencében

Archívum2009.09.02, 16:16

Az [origo] filmklub riportere kedd este elfoglalta velencei szállását, ma pedig állítólag már filmeket is néz. Az első fesztiváltudósítás megérkezéséig megtudhatjuk, melyik az a tíz film, amire per pillanat a legkíváncsibb Velencében: köztük van Werner Herzog és Nicolas Cage közös őrülete, az ocsmány bajszos Matt Damon színre lépése és a kecskéket fixírozó George Clooney is.

Előző
  • 1
Következő