választási törvény

címke rss

Bajnai alapítványa szerint a Fidesz új törvényével 2002-ben választást nyert volna

Itthon2011.11.26, 01:01

A Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Alapítvány szerint ha a Fidesz a múlt vasárnap benyújtott új választási törvénye lett volna hatályban 2002-ben, akkor a párt nem veszítette volne el azt a választást.

Megremegett a fideszesek keze a vöröslő lakótelepeknél

Itthon2011.11.24, 08:27

Az MSZP-s fellegvárnak számító választókörzeteket összevonják, a billegő kerületet hozzádobják a fideszes kerülethez, a fideszes bástyákat érintetlenül hagyják, a körzethatárok megkerülik a lakótelepet - így alakítja át a Fidesz a választókerületi rendszert Budapesten. Az [origo] megrajzolta az új fővárosi körzeteket, nézze meg, milyen csaták, győzelmek várható az egyes kerületekben!

Lázár tárgyalna az ajánlószelvények számának csökkentéséről

Itthon2011.11.23, 09:45

A Fidesz frakcióvezetője a készülő választási törvényről azt mondta, a tervek szerint az országgyűlés honlapján elérhető lesz, hogy a képviselő mikor, hol és mennyit tankolt az üzemanyag-kártyájával. Lázár János, aki a köztévében és a közrádióban is beszélt reggel, elmondta, hogy szerinte a köznevelési törvény lesz a legfontosabb jogszabály, amelyet a parlament idén elfogad. Lázár beszélt a határon túliak választójogáról és az IMF-tárgyalásokról is.

Kevesebb, mint hétszáz tagja van az LMP-nek

Itthon2011.11.23, 13:58

November elején 680 tagja volt az LMP-nek. Az MTI-nek a párt egyik név nélkül nyilatkozó tagja azt mondta, hogy a választójogi törvény közelgő módosítása miatt legalább négyezer tagra lenne szükségük ahhoz, hogy az ajánlószelvényeket össze tudják gyűjteni.

Schmitt: Magyarországon száz százalékig demokrácia van

Itthon2011.10.20, 11:14

Visszautasította a magyar kormánnyal szembeni bírálatokat egy osztrák lapnak adott interjúban csütörtökön Schmitt Pál. Az államfő elzárkózott a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő elleni bírósági per jogi megítélésétől is, miután a Die Presse riportere párhuzamba állította a Gyurcsány Ferenc elleni eljárást az ukrajnaival.

Egymásra tolja az ellenzéki pártokat a Fidesz

Itthon2011.10.11, 09:41

Az a legjobb a Fidesznek, ha az LMP és az MSZP egymással verseng, a Jobbik pedig felszív valamennyi szavazót a kormányellenes táborból, de egyik sem erősödik meg annyira, hogy egyedül esélye legyen. Kormánypárti képviselők szerint ilyen helyzet előállítására törekszik a Fidesz és a KDNP, miközben a választási törvénnyel együttműködére kényszerítheti az egymással versengő ellenzéki pártokat. A Jobbik és az LMP szavazóinak óvatos és véletlenszerű gesztusokkal üzennek, de arra figyelnek, hogy az MSZP-hez ne legyen közük.

Új konzervativizmust képvisel a Fidesz Lázár János szerint

Itthon2011.10.04, 15:26

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Die Welt nevű német lapnak adott interjúban érthetetlennek nevezte, hogy miért kérdőjelezi meg bárki is Orbán Viktor miniszterelnök demokratikus elkötelezettségét. Lázár képtelenség, hogy a volt kormányfők rács mögé juttatása érdekében visszamenőlegesen módosítsanak törvényeket, szerinte azonban az államadósság növekedésének felelősein számon kell kérni a történteket.

Mégsem adna biztos parlamenti helyeket a kisebbségeknek a Fidesz

Itthon2011.09.29, 15:47

Bár korábban olyan választási rendszert ígért a Fidesz, amelyben szinte garantálták volna a parlamenti helyeket a kisebbségeknek, az [origo] információi szerint a párt elnöksége végül egy olyan megoldás mellett döntött, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a bejutásukat az országgyűlésbe. A pártvezetés javaslata szerint a kisebbségek a pártokkal azonos feltételekkel állíthatnak majd országos listát, és ha nem szereznek mandátumot, akkor csak szavazati joggal nem bíró szószólóik lesznek az országgyűlésben.

Egyfordulós választást akarnak a kormánypártok

Itthon2011.09.08, 13:35

A határon túliak mellett a kisebbségek parlamenti képvisletetét is biztosítani fogja az új választási törvény - döntött kihelyzett hajdúszoboszlói frakcióülésén a Fidesz és a KDNP. A képviselők megszavazták, hogy egyfordulós országgyűlési választást akarnak, hogy marad a vegyes (listás és egyéni jelöltekből álló) rendszer és jár majd kompenzáció az elvesző szavazatokért.

Három százalékra csökkentené az LMP a parlamentbe jutási küszöböt

Itthon2011.08.08, 13:49

Az LMP hétfőn benyújtott törvénymódosító javaslata szerint a párt ötről három százalékra csökkentené a parlamentbe jutási küszöböt. A párt 245 tagú parlamentet szeretne, ahol növelné a nők számát.