választás 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- MSZP
- pártpolitika
- Jobbik
- MDF
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pokorni szerint Sólyom nem marad államfő
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Tv2 reggeli műsorában azt mondta: szerinte Sólyom Lászlóból nem lesz újra köztársasági elnök. Sólyom ötéves mandátuma augusztusban jár le, az új elnököt pedig a Fidesz egyedül is meg tudja választani, a párt ugyanis a vasárnapi választáson megszerezte a képviselői helyek több mint kétharmadát. Pokorni szerint Kövér László vagy Schmitt Pál lehet az Országgyűlés új elnöke. A lehetséges kormánynévsorról azt mondta: a sajtóban megjelenő találgatások nem állnak messze az igazságtól.
Feltörekvő fiatalt szemelt ki Orbán az óriás frakció élére
Huszonéves gyakornokként alapozta meg politikai karrierjét a még mindig csak 35 éves Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, akit Orbán Viktor a rekordnagyságú Fidesz-frakció vezetésére kiszemelt. Párttársai profi és tehetséges politikusként jellemzik az ambícióit korábban sem takargató Lázárt, nem világos azonban, hogy össze tudja-e egyeztetni az új munkát a polgármesterséggel, amelyet tanítómesterétől, a legendás hírű Rapcsák Andrástól örökölt.
Kemény időkre készülhetnek a külföldi befektetők - külföldi lapok értékelik Orbán gazdasági terveit
Az Orbán-kormány várható gazdasági intézkedéseivel foglalkoznak keddi számukban a külföldi lapok. A Wall Street Journal európai kiadása azzal számol, hogy a Fidesznek lehet keresnivalója a nemzetközi szervezeteknél, mert azok valószínűleg jóváhagyják a magasabb hiányt, ha a szerkezeti reformok javítják a növekedési kilátásokat.
Felfüggesztette a gárdista jelölt mentelmi jogát az OVB
A Magyar Gárda Békés megyei kapitányának, László Attila Tibornak felfüggesztette a mentelmi jogát az Országos Választási Bizottság. A Jobbik megyei listáján induló jelölt szerint azért kérték mentelmi jogának felfüggesztését, mert egy rendőrségi igazoltatáskor a gárda egyenruháját viselte.
Egy Tarantino-filmbe is beillene az új parlamenti felállás
Teljesen új felállás jön létre a hamarosan megalakuló parlamentben, ahol mind a négy pártnak érdekében állhat az, hogy a másik háromra lőjön. Az ellenzéki pártok bizalmatlanok egymással, de egymás fúrása mellett nyilván mindannyian támadni fogják a Fideszt, amihez persze Orbán Viktornak is lesz néhány szava. Elemzés az új parlamenti helyzetről, ami olyan feszültségeket teremthet, amit még akciófilmek írói is megirigyelhetnének.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
A Fidesz a menetrendről, az MSZP a kongresszusról egyeztet
Kedden ülésezik a Fidesz és az MSZP elnöksége is. A kétharmados többséget szerző Fidesz az elkövetkező időszak menetrendjét véglegesítené az ülésen. A szocialista vezetés a május végére, június elejére tervezett kongresszusról egyeztet, és az is eldőlhet, ki lesz a párt frakcióvezetője.
- címkék:
- választás 2010
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhő »
Megszokták már a kavarodást a névrokon képviselők
Téves telefonhívások, félrement meghívók - mindennaposak az ilyen apró bosszúságok az egymással névrokon parlamenti képviselők munkájában a két Horváth Zsolt nevű fideszes képviselő egyike szerint. A májusban megalakuló új országgyűlésben tizenöt képviselőnek lesznek névrokonai. A másik Horváh Zsolt szerint a megkülönböztethetőség kulcsa az egyéni teljesítmény.
- címkék:
- választás 2010
- Országgyűlés
- Címkefelhő »
Négy napig izgulnia kell, de reménykedhet Szanyi Tibor
Szanyi Tibor egyike volt annak a két szocialista képviselőnek, aki egyéniben győzni tudott a választáson, de még nem nyugodhat meg. Csak 124 szavazattal vezet, miközben még több mint 400 szavazat lapul egy urnában, amelyeket csak a csütörtök éjfélig Magyarországra érkező külképviseleti szavazatokkal együtt számolnak meg. Az első forduló eredménye azt mutatja, hogy Szanyinak van oka reménykedni, két hete ő nyert a kijelölt szavazókörben.
Ki fél Orbán Viktortól? - külföldi lapszemle
Az Európai Bizottság elnöke vasárnap este írásban és szóban, Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár hétfőn gratulált Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez. Orbán a baloldali Libération portréja szerint a populista jobboldal ingatag, de kitartó vezetője, a Le Figaro pedig azt írja, végre visszakapja trónját és koronáját. A New York Times arról ír, a kétharmad birtokában a Fidesznek nem kell egyezkednie a Jobbikkal. Külföldi lapszemle.
Menetrendet vázolt, és Simort támadta Orbán
Bemutatott egy menetrendet a kormányzásra készülő Orbán Viktor, aki szerint a gazdaság és a közbiztonság az első, és minden más csak utána következhet. A kormányalakítás után három tervet fognak letenni az asztalra: az adócsökkentést, a bürokrácia "elleni támadást" és az önkormányzatokkal való együttműködést. Orbán leendő kormányáról nem közölt részleteket, viszont félreérthetetlenül utalt rá, hogy nem látja szívesen Simor Andrást a jegybank élén.