válás

címke rss

Élete legszörnyűbb időszakáról beszélt Németh Kristóf - videó

Tévé2023.06.22, 16:25

Németh Kristóf és felesége régi vágyukat valósították meg, Szentendrén építettek házát. Ebbe az otthonba érkezik második közös gyerekük, akit nyárra várnak. A színész most élete egy nehéz időszakáról beszélt, arról az időszakról, amikor kiderült, első felesége válni akar.

Havi 80 millió forintos gyerektartást követel Kevin Costner felesége

Tévé2023.06.22, 12:08

Csúnya válásnak néz elébe Kevin Costner, a felesége ugyanis elképesztő összeget követel tőle.

Új párja van a válófélben lévő Judynak

Tévé2023.06.22, 08:23

Korábban már írtunk róla, válik Judy és gyerekének apja. Az énekesnő rendkívül nehezen hozta meg ezt a döntést, de úgy gondolta, meg kell adni maguknak az esélyt a boldogságra, ami az ő életébe már úgy tűnik, be is köszöntött.

Belebetegedett a válásába Zséda, először beszélt a történtekről

Tévé2023.06.15, 11:51

Mint azt korábban írtuk, Zséda és férje húsz év házasság után döntöttek a válás mellett. Az énekesnő azóta új férfi mellett találta meg a boldogságot, de túl sok részletet nem árult el a magánéletéről. Válását 2020 nyarán jelentette be, azóta sem beszélt arról, miért döntöttek így a férjével. Most mégis úgy döntött, hogy elárul egy-két megdöbbentő részletet válásának körülményeiről.

L.L. Junior és Kinga az utcán vitáztak - Eldurvul a válás?

Life.hu2023.06.15, 13:21

L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válása nem abba az irányba halad, mint a felek szeretnék.

Egyre durvább L.L. Junior válása, már az utcán is egymásnak estek volt feleségével

Tévé2023.06.14, 21:22

Mint azt korábban írtuk, egyre rosszabb a viszony L.L. Junior és volt felesége, Körtvélyessy Kinga között. Amint megkezdődött válóperük, máris elkezdődött a nyilvános sárdobálás a közösségi médiában, egyikük sem fogta vissza magát. Később a tárgyalás során is csúnyán összekaptak, a bírónak kellett őket elcsitítani. Mióta kislányuk felügyelete a fő kérdés, azóta még inkább elfajult közöttük a helyzet, már a nyílt utcán is egymásnak estek.

Kevin Costner válása: hiába a dollármilliók, a felesége nem költözik

Life.hu2023.06.14, 22:06

Bár a házassági szerződésük egyértelműen kimondja, hogy válás esetén Costner feleségének költöznie kell, Christine Baumgartner nem pakol ki a közös otthonból.

Elképesztően szexi képet osztott meg a TV2 sztárja - kép

Tévé2023.06.10, 18:49

Smaltig Dalmát korábban a Feleségek luxuskivitelben című realityben ismerhette meg a közönség, majd válása után újra visszatért a képernyőre a Farm VIP-ben. Smaltig a TV2 műsorában szépen szerepelt, azóta még többen követik az életét az Instagramon. Most egy képsorozattal jelentkezett: azzal provokál, hogy benyúlt a saját lábai közé, a másik kezével a középső ujját mutogatja.

Több mint egy évvel a válása után Csuti elmondta, mit gondol a házasságról

Life.hu2023.06.10, 10:24

Több mint egy éve vált el Csuti és Kulcsár Edina. Szabó Andrásnak azóta új párja van, nemrég ünnepelték féléves évfordulójukat. Csuti most arról vallot, mit gondol a házasság intézményéről.

"Nem voltam még kész erre" - ezért volt hűtlen feleségéhez a magyar sztár

Life.hu2023.06.08, 21:48

Veréb Tamás és Klajkó Szandra 2021-ben döntött a válás mellett, melynek okai között szerepelt a színész hűtlensége is. Most azt is elárulta, mindez miért történhetett meg. 

Kulcsár Edina után Csuti is esküvőt tervez

Tévé2023.06.08, 12:49

Csuti elmondta, hogy mit érez a házassággal kapcsolatban a válása után.

Tönkrement házasságáról beszélt Veréb Tamás

Tévé2023.06.07, 16:56

Korábban már írtunk róla, Veréb Tamás bevallotta, hűtlensége miatt lett vége Klajkó Szandrával való házasságának. Most arról beszélt a színész, nem állt még készen a házasságra.

Reagált a házasságkötésről szóló pletykákra Horváth Gréta

Life.hu2023.06.07, 16:16

Horváth Gréta az utóbbi időben nagyon óvja a magénéletét a nyilvánosság előtt. Annyit tudhatunk róla, hogy boldog párkapcsolatban él civil párjával, aki már el is jegyezte. Most felröppent a hír, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket. 

Horváth Gréta soha nem bocsátja meg a megcsalást a férjének

Tévé2023.06.07, 10:14

Horváth Gréta kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, nem volt ez azonban mindig így. Gyereke apjával szakítottak és férjével is sem tartott örökké a kapcsolatuk. Felröppent egy pletyka, miszerint az édesanya újra megházasodott.

Édesanyját gyászolja Béres Alexandra

Tévé2023.06.06, 11:56

Béres Alexandra számára nagyon fontos a családja, akiket mindennél jobban félt, hiszen ő maga elvált szülők gyerekeként kellett felnőjjön, ami nagyon megviselte. Majd édesanyja elvesztését követően benne maradt egy félelem, hogy elveszíti szeretteit, hiszen a mai napig nem tudta feldolgozni a gyászt.

Hosszú idő után megszólalt a magánéletéről Szabó Zsófi

Tévé2023.06.07, 10:04

Megtörte a csendet Szabó Zsófi, aki néhány éve még őszintén beszélt követőinek az egészségügyi problémáiról, fogyásáról vagy éppen a futás iránti elköteleződéséről. Az utóbbi években viszont ritkán szólal meg, tudatosan kerüli a nyilvánosságot, most mégis kivételt tett és elárulta, hogy miért döntött úgy, hogy nem szólal meg a magánéletét érintő témákkal kapcsolatban.

Szabó Zsófi: „Erős szövetséget alkotunk a volt férjemmel"

Life.hu2023.06.06, 13:35

Megtörte a csendet Szabó Zsófi, aki néhány éve még őszintén beszélt követőinek az egészségügyi problémáiról, fogyásáról vagy éppen a futás iránti elköteleződéséről. Az utóbbi években viszont ritkán szólal meg, tudatosan kerüli a nyilvánosságot.

"A kapcsolatunk többet ért annál, hogy így kellett volna lezárulnia" - Kucsera Gábor házasságáról és múltjáról vallott

Life.hu2023.06.05, 15:14

Kucsera Gábor úgy érzi, sok minden nem igaz, amit róla mondtak és mondanak. Billogként maradt rajta, hogy kokainozott, ahogy az is, hogy lusta és nőcsábász. 

Mégsem válnak Peller Mariannék?

Tévé2023.06.05, 06:04

Peller Mariann és férje, Juni György úgy dönthettek, próbálják megmenteni a házasságukat - írta a Blikk.

Kucsera Gábor elmondta, mi van most közte és Tápai Szabina között

Tévé2023.06.04, 14:59

Tápai Szabina és Kucsera Gábor pár hónapja jelentették be, hogy elválnak, utóbbi pedig a kettejük viszonyáról is beszélt egy friss interjúban.

Esélye sincs Harry és Meghan házasságának - állítja Diana hercegnő egykori fő bizalmasa

Life.hu2023.06.05, 13:32

Diana hercegnő egykori fő bizalmasa szerint Harry és Meghan házassága nem áll biztos alapokon, szerinte hamarosan bekövetkezik a válás. 

Megszólalt titokzatos kapcsolatáról Pásztor Anna

Tévé2023.06.01, 12:19

Pásztor Anna ritkán beszél magánéletéről, részletekbe nagyon ritkán bocsátkozik. Nehezen szólalt meg két évvel ezelőtt is, amikor gyerekei apjával harminc év együttélés után szakítottak. A miértekről akkor sem beszélt, de hamarosan elárulta, hogy újra foglalt a szíve. Most újra a titokzatos kapcsolatáról beszélt a közösségi oldalán.

Lukács Miki is benne lesz a Celebrandiban: Peller Anna áldását adta férje társkeresésére

Life.hu2023.06.01, 15:01

Empátia, kedvesség, intelligencia - ezeket a tulajdonságokat fogja keresni álmai nőjében Lukács Miki, akit felkértek, hogy szerepeljen a Celebrandi című műsorban. Felesége, Peller Anna áldását adta férje társkeresésére.

Először beszélt válásáról és az őt ért veszteségekről a népszerű rádiós, Vágó Piros

Tévé2023.05.31, 21:31

A népszerű rádiós műsorvezető, Vágó Piros óvja magánéletét és ritkán beszél róla a nyilvánosság előtt. Most elárulta, hogy az elmúlt években milyen sorscsapások érték őt és családját, melyekből még most kezd kilábalni. 

Ezzel próbálja felidegesíteni volt feleségét L.L. Junior és fiatal barátnője

Tévé2023.05.31, 14:51

Nem nyugszanak a kedélyek L.L. Junior körül, aki nemcsak válásával, hanem új barátnőjével folytatott viharos viszonyával is folyton felhívja magára a figyelmet. Válása alatt szakított Dárdai Blankával, amit végül nyilvánosan is elismert. Majd mégis újra egymás mellett kötöttek ki, és annak ellenére, hogy tagadta a békülést, most hatalmas lépést tett a kapcsolatukat illetően, amivel volt feleségét, Körtvélyessy Kingát is felboszanthatta.

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

Tévé2023.05.30, 08:59

Idén év elején jelentette be Tápai Szabina, hogy közel tíz év házasság után elválik férjétől, Kucsera Gábortól, akitől három gyereke született a kapcsolatuk alatt. Az egykori kézilabdázó nem kertelt, elmondta, hogy megcsalás is volt és ez is vezetett a házasságuk végéhez. Azóta többször találgatták, hogy vajon kibékülhetett-e a házaspár, most újra erős a gyanú, hogy együtt lehetnek.

L.L. Juniornak videón kell bizonyítania, hogy jó apa

Tévé2023.05.26, 06:41

Csúnyán elfajulni látszik az énekes és a felesége között zajló gyerekfelügyeleti per. Kinga azt állítja, Junior rossz apa.

Végleg vége lehet Király Viktor házasságának

Tévé2023.05.25, 09:02

Egy nehéz döntésekről szóló idézet jelent meg Virág Anita oldalán, amely arról szól, hogy meg kell szabadulni az életben olyan dolgoktól, melyek "károsak, visszahúznak, leuralnak, meggyötörnek." Nagyon úgy néz ki, hogy a párnak nem sikerült megmenteni a házasságukat, és ezzel a kapcsolatot szeretné lezárni az énekessel.

Megcsalhatta fiatal barátnőjét L.L. Junior, akivel botrányos válása közben szakított

Tévé2023.05.23, 17:57

Nincs szerencséje a szerelemben L.L. Juniornak, aki a napokban zajlott a válópere feleségével, Körtvélyessy Kingával, akivel még 2021 nyarán futott zátonyra a házassága. A rapper az utóbbi időben nemcsak magánéletével, hanem szakmai botrányaival is felhívta magára a figyelmet, a legnagyobb visszhangot a 2023 év elején tartott Aréna-koncert váltotta ki, ahol a Fekete Vonat tagjai húsz év után álltak együtt újra színpadra. A rapper a koncertbotrány után pár nappal bejelentette, hogy mégsem folytatják együtt a zenélést zenésztársaival, a problémák elől pedig Dominikára menekült, miközben a válása is folyamatban volt. Most újabb botrányyt ...

A gyámügyhöz fordult Molnár Gusztáv: mindent megtesz, hogy újra a fiával legyen

Life.hu2023.05.23, 14:14

Molnár Gusztávot nemrég testvére, Csilla látogatta meg az elvonón, aki szerint a színész az elmúlt időszakban nagyon sokat változott, minden vágya, hogy újra kapcsolatba léphessen 10 éves fiával, Benedekkel.

Kiderült, mi lesz a sorsa L.L. Junior kislányának a válás után

Tévé2023.05.21, 20:22

L.L. Junior a kislányát, a két és féléves Lilit hetente többször láthatja, sőt, a gyermek vele is alhat. A rapper és Körtvélyessy Kinga csütörtökön kapta meg a bíróság végzését, amelyben ideiglenesen, idén szeptemberig hoztak határozatot Lilike elhelyezésének ügyében.

Egyre nagyobb a botrány Kulcsár Edina szülési videói körül

Tévé2023.05.20, 17:27

Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata a mai napig megosztó, de a legtöbb embert kifejezetten idegesíti a stílusuk. A nagy ellenszenvet már kapcsolatuk elején kivívták maguknak, ugyanis villámcsapásként ért mindenkit a hír, hogy az egykori szépségkirálynő és a rapper egy párt alkotnak. Másfél év alatt sok minden történt velük, elváltak, majd összeházasodtak, és nemrég új családot is alapítottak, hiszen a napokban született meg közös kislányuk, Amara. Egyébként ahogy a közösségi oldalaikon a hozzászólásokat látjuk, egyre nagyobb a botrány a szülési videóik körül. Lássuk, hogy mivel érdemelte ki a sztárpár a közvélemény ellenszenvét az elmmúlt ...

Aggasztó poszttal jelentkezett Molnár Gusztáv exfelesége

Life.hu2023.05.18, 22:33

Online vált el Fazekas Vivien és Molnár Gusztáv, mivel utóbbi alkoholproblémái miatt fél éve bentlakásos elvonókúrán van. A színész volt feleségére a szerelem is rátalált, ám egy ideje nem adott magáról hírt egészen mostanáig, ám nem nyugtatta meg követőit.

Válása után máris új barátot keres Kollányi Zsuzsi

Tévé2023.05.18, 15:00

Idén márciusban jelentette be Kollányi Zsuzsi, Majka egykori énekesnője, hogy hét év házasság után elválik gyerekei apjától. A házasságból három gyerekük született, egy ikerpár és még egy kisfiú. Úgy tűnik az énekesnő máris túllépett az érzelmi válságon, ugyanis arról beszélt, hogy milyen férfit képzel el maga mellett.

Heves vita a tárgyalóteremben: L.L. Juniorék nem tudtak megegyezni kislányuk ideiglenes elhelyezésében

Life.hu2023.05.18, 22:12

Szerdán folytatódott L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere kislányuk felügyeleti jogáról kellett volna megegyezniük, ám a tárgyalás dühös szavaktól, vitától volt hangos: egyelőre nem született döntés az ügyben. 

Hangos veszekedésekkel zajlott L.L. Juniorék válópere

Tévé2023.05.17, 14:46

Szerda délelőtt zajlott a második tárgyalás Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior ügyében. A felek álláspontja nem közelített egymáshoz a többórás tárgyalás során, így a bíróság fog dönteni helyettük.

Már zajlik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga tárgyalása, folytatódik a botrányos válás

Tévé2023.05.17, 11:25

Szerda délelőtt megkezdődött a második tárgyalás Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior ügyében.

Kitálalt Nagy Melanie: ez történt valójában közte és G.w.M között

Tévé2023.05.17, 09:15

Tavaly év elején döbbentette meg a nyilvánosságot G.w.M és Kulcsár Edina kapcsolata, melyet rövidesen azután vállaltak fel, hogy az egykori szépségkirálynő és volt férje, Csuti bejelentették, vége a házasságuknak. Az események gyorsaságából is sejteni lehetett, hogy nem szép válás volt egyik fél részéről sem, bár részleteket egyikük sem árult el akkoriban. Nemcsak Kulcsár, hanem G.w.M is a családját hagyta el a közös kapcsolatért, most a rapper gyerekeinek anyja elmondta, mi történt akkor valójában és ő hogyan élte meg ezt az időszakot.

Megdöbbentő dolgokat mondott Kozsóról a volt felesége

Tévé2023.05.17, 08:43

Kádár Mónika és Kozso hét évig éltek együtt korábban, kapcsolatukból egy lányuk született, Amanda. Az énekesnő elárulta, hogy miért ment tönkre a kapcsolatuk és azt is, hogy tartják-e a kapcsolatot. Kádár Mónika megdöbbentő dolgokat mondott egykori párjáról, akiről az is kiderült, hogy lányával milyen viszonyban van.

Folytatódik a botrányos válás, hamarosan kezdődik L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga tárgyalása

Tévé2023.05.16, 18:56

Hatalmas szerelemnek indult Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior kapcsolata. A párnak közös gyereke is született. Viszonyuk azonban megromlott, válnak.

Lehullt a lepel: ezért döntött a válás mellett Kevin Costner felesége

Life.hu2023.05.11, 14:32

A színész felesége 18 év házasság után döntött úgy, hogy beadja a válókeresetet. Most kiderült, hogy mi áll a válás hátterében. 

Kimondták a válást: hivatalosan is vége a magyar színésznő házasságának

Life.hu2023.05.11, 08:04

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy Balogh Anna, a Keresztanyu színésznője és férje, István beadta válókeresetet.

Ezt gondolja a válásáról Molnár Andrea

Tévé2023.05.08, 11:18

Molnár Andrea mindössze ötéves volt, amikor édesanyja, Andrea elvált, és egyedüli szülőként nevelte fel őt.

Nem kizárt, hogy lesz még egy pár Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Life.hu2023.05.06, 08:33

Februárban jelentette be Tápai Szabina,hogy ő és férje, Kucsera Gábor 10 év után válnak. A két sportolónak három gyermeke van, így,noha sokan gondolták, hogy másképp lesz, jó viszonyban maradtak.  

Meghan Markle testvére szerint a sussexi hercegi pár a válás szélén van

Life.hu2023.05.05, 16:08

Samantha Markle, akinek kapcsolata húgával, Meghannal enyhén szólva fagyos, azt állítja, hogy Harry herceg és felesége a szakítás szélén állnak. Azt is elárulja, hogy ismerve testvérét, milyen jelek utalnak erre. 

Vége! Hivatalosan is kimondták Molnár Gusztáv és Fazekas Vivien válását

Life.hu2023.05.04, 23:06

Molnár Gusztáv és Fazekas Vivien személyes találkozó nélkül, Skype-on keresztül mondta ki a válást. 

Hivatalosan is elvált az RTL Klub gyerekverő, alkoholista színészétől a felesége

Tévé2023.05.04, 10:02

Molnár Gusztáv már hat hónapja elvonón van, most pedig a házassága is véget ért, immár hivatalosan is. Viviennel személyes találkozás nélkül, Skype-on keresztül váltak el.

Kiderült, hogy kibékülhet-e Kucsera Gábor és Tápai Szabina

Tévé2023.05.03, 15:02

Mint azt korábban írtuk, Tápai Szabina Kucsera Gábornál töltötte a hétvégét, melyről egy videót is közzétett az Instagram-oldalán. Azóta sokan találgatják, hogy romantikus értelemben is kibékülhetett-e a házaspár, akiknek három közös gyerekük is született a kapcsolatukból. A család egy ismerőse elárulta, hogy hányadán állnak egymással a csúfos válás után és lát-e rá esélyt, hogy valaha is egy pár lesznek. Most egy párterapeuta is elmondta, hogy mennyi esély van a tapasztalatok szerint arra, hogy Kucseráék újra egymásra találnak.

18 év után válik Kevin Costner és felesége

Life.hu2023.05.03, 10:52

A színész felesége 18 év házasság után, hétfőn adta be a válókeresetet, melyben "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozik.

Közel húsz év után válik Kevin Costner

Tévé2023.05.03, 10:00

Kevin Costner felesége, Christine Baumgartner beadta a válókeresetet, majdnem húsz évnyi házasság után válnak a színésszel.

Így alázza meg Csuti Kulcsár Edina új férjét, G.w.M-et

Tévé2023.05.02, 08:53

Az elmúlt másfél év történései alapján nem csoda, ha Szabó András Csuti nem kedveli G.w.M-et, annak ellenére, hogy korábban jó viszonyt ápoltak egymással. Csuti annak idején azt állította, hogy volt feleségének is ő mutatta be a rappert, akivel Kulcsár Edina végül romantikus kapcsolatba került, azóta össze is házasodtak és első közös gyerekük is hamarosan megszületik. Az üzletember nyilvánosan sosem szidalmazta volt felesége új férjét, de most egyértelműen neki szánta üzenetét. 

Kibékülhetett Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Tévé2023.05.01, 13:49

Mint azt korábban írtuk, az év elején hivatalosan is bejelentette válását Kucsera Gábor és Tápai Szabina, akik közel tíz év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Először Tápai szólalt meg a magánéletükről, aki elég durva dolgokat állított a házasságukról, és arról is beszélt, hogy megcsalták egymást. Azóta sem lehet tudni, hogy milyen kapcsolat van köztük és úgy tűnik, hogy Tápai Szabina már boldog egy másik férfi oldalán. Mindezek ellenére most gyanúsan viselkedik a válófélben lévő házaspár, hiszen a jelek szerint együtt töltötték a hétvégét.

"Hiszünk abban, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell, és nem eldobni” - Király Viktorék megmentik a házasságukat

Life.hu2023.04.29, 14:20

Az utóbbi években sorra jönnek a celebek válásairól szóló hírek, ám Király Viktor és felesége nem szeretne közéjük tartozni, és ezért mindent meg is tesznek. 

Nyilvánosan, idegesen üzenget egymásnak Veréb Tamás és volt felesége

Tévé2023.04.29, 15:52

Veréb Tamás és Klajkó Szandra házassága 2021-ben ért véget hét év után, mostanra pedig az is kiderült, hogy Veréb hűtlensége miatt. Az énekes a volt felesége új dalára reagálva elismerte a megcsalást, amire most újabb választ kapott.

Végre kiderült: megcsalás miatt döntött a válás mellett Klajkó Szandra és Veréb Tamás

Life.hu2023.04.28, 23:14

Két évvel ezelőtt jelentette be Klajkó Szandra és Veréb Tamás, hogy szakítottak, ám az okát azóta sem árulták el. Az énekesnő legújabb dalából végre kiderült: a megcsalás állt a háttérben. 

Felgyújtotta az esküvői ruháját, hogy megünnepelje a válását - Fotók

Life.hu2023.04.24, 14:10

A 31 éves Lauren Brooke 12 évig élt házasságban, ám a kapcsolat annyira megromlott, hogy 2021-ben válókeresetet adott be.

"Nem esik jól, ha nem tudok mosolyogni" - Kollányi Zsuzsi mélyen volt, de nem hagyja magát

Life.hu2023.04.22, 13:02

Ahogy arról már a Life is írt, Kollányi Zsuzsi 7 év házasság után válik. Az énekesnőt megviseli a szakítás, de úgy tűnik, a mélypontról már sikerült kikerülnie. 

Csúnya válás vár a rákbeteg színésznőre

Tévé2023.04.22, 11:53

12 év után válik Shannen Doherty, miközben a rákkal is küzd.

11 év házasság után válik férjétől Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 Brendája

Life.hu2023.04.22, 10:59

A TMZ értesülései szerint tönkrement Shannen Doherty és fotográfus férje, Kurt Iswarienko házassága. A színésznő beadta a válókeresetet.

Kiderült, hogy válhat el indiai férjétől Demcsák Zsuzsa

Tévé2023.04.22, 06:43

Demcsák Zsuzsa még 2019-ben, az Ázsia Expressz forgatásán ismerte meg az indiai Krishan Dangwalt, aki a műsor egyik külföldi stábtagja volt. A köztük lévő kulturális és társadalmi akadályok ellenére hamar egymásba szerettek, olyannyira, hogy alig néhány nappal a megismerkedésük után indiai szertartás szerint összeházasodtak, majd pontosan egy évvel később, 2020-ban itthon, anyakönyvvezető előtt is.

Benyújtotta a válókeresetet az eltűnt színész felesége

Life.hu2023.04.21, 22:29

Drake Bell, a valaha népszerű Nickelodeon-sztár párja benyújtotta a válókeresetet egy héttel azután, hogy a színész eltűnt.

Válik a felesége az egy hete eltűnt tévésztártól

Tévé2023.04.21, 10:03

Múlt héten még eltűntként keresték Drake Bellt, most pedig válik tőle a felesége.

Egy gazdag vállalkozóval jött össze a válófélben levő Tápai Szabina

Tévé2023.04.21, 15:47

A volt válogatott kézilabdázóra, aki néhány hónappal azután, hogy bejelentette, válik férjétről, a világbajnok kajakos Kucsera Gábortól, máris rátalált a szerelem.

Itt vannak a részletek Peller Anna válásáról

Tévé2023.04.19, 13:30

Peller Anna először beszélt a válásáról, miközben a férje, Lukács Miklós már tovább is léphetett. 

Nem elégedett meg a balatoni férfi azzal, hogy bokorból leste meg volt feleségét

Itthon2023.04.19, 12:30

Egy a Balaton déli partján élő férfi nem tudott belenyugodni a hosszú ideig tartó házassága utáni válásba, ezért egy éven keresztül zaklatta volt feleségét. Rendszeresen hívogatta az asszonyt, hogy béküljön ki vele. Később ennél súlyosabb dolgot is tett.

Kollányi Zsuzsi a válásáról: Eléggé mélyen voltam

Tévé2023.04.19, 10:58

Kollányi Zsuzsi nehéz időszakon megy keresztül, hiszen hét év után elválik a férjétől.

Peller Anna a válásáról nyilatkozott, Lukács Miki már tovább is lépett

Life.hu2023.04.19, 14:55

Peller Anna és Lukács Miki pár hete egy videóban jelentették be a válásukat, amely mindenkit meglepett.

Peller Anna először beszélt a válásáról

Tévé2023.04.18, 21:55

Először nyilatkozott a válásáról Peller Anna, mióta bejelentették a hírt.

Harminc év után az első szerelmem mellett akarok megöregedni

She2023.04.14, 17:11

Annyi végignézett váláson, szakításon, és persze saját tapasztalatból szerzett mély sebet ütő csalódáson vagyok túl, hogy egy ideje már egyre kevésbé hiszek benne, hogy egyszer engem is megtalál a végzetes szerelem.

Csősz Bogi nyitott egy új kapcsolatra - azt is elárulta, milyen férfira vágyik és milyenre nem

Life.hu2023.04.14, 22:54

Egy éve vált el török férjétől Csősz Boglárka, akinek 14 együtt töltött év után magára kellett találnia. Mostanra talán sikerült feldolgoznia a történteket, és egy új kapcsolattól sem zárkózik el az üzletasszony. Feltéve, hogy találkozik azzal a férfival, aki megfelel az elvárásainak. 

Könnyebb lenne ha bevallanád, hogy sosem fogsz elválni...

She2023.04.13, 13:26

Nem te hitegettél. Én magamat. A kapkodva, lelkifurdalással megejtett találkák után újra és újra leszögeztem a tükör előtt, hogy a családod ellenére összetartozunk. Én fontosabb vagyok neked, mint ők.

A válásáról beszélt Schell Judit

Tévé2023.04.13, 14:27

Mint írtuk, Schell Judit pár évvel ezelőtt vált el férjétől, Schmied Zoltántól, akitől két gyereke is született. Egy ismerős korábban azt állította, harmadik fél miatt ért véget a házasság, ezért a színésznő úgy döntött, gyerekeivel összepakol és hátrahagy mindent. Nemrég végleg hazatért, és most elárult néhány dolgot a válásról.

Válik Judy, nem tudták megmenteni a házasságukat

Tévé2023.04.13, 10:30

Judy őszintén mesélt a válásáról, és azt is elárulta, mi volt az utolsó csepp a pohárban.

"A házasság csak egy papír." Úgy érted, könnyebb lelépni, ha megunsz?!

She2023.04.12, 17:32

Sokan szokták a házasságra azt mondani: az csak egy papír - nem kell ahhoz, hogy a kapcsolat jó legyen. Azzal a részével egyetértek, hogy egy kapcsolat tarthat a sírig házasság nélkül is, és egy házasság is végződhet válással.

"Sok mindent elnyomtam magamban, úgymond megalkudtam" - Judy válik

Life.hu2023.04.13, 14:02

Judy bejelentette, hogy több mint 10 év után férjével a válás mellett döntöttek. Elmondta, nagyon nehéz út vezetett idáig.

Válnak, mégis együtt élnek: Peller Anna és Lukács Miki együtt utazott el a húsvéti hosszú hétvégén

Life.hu2023.04.12, 14:38

Márciusban, a közösségi médiában együtt jelentették be, hogy válnak, de azt is elárulták, hogy noha a házasságuk már nem működik, azért szeretik egymást és továbbra is közösen nevelik gyermeküket, sőt, nyaralni is együtt fognak majd. Úgy tűnik, eddig tartják is magukat az ígéretükhöz, legalábbis a húsvétot együtt ünnepelte Peller Anna és Lukács Miki, sőt, együtt is utaztak el pár napra pihenni. 

Hogyan bír együtt dolgozni a botrányos szakítás után Tóth Andi és Marics Peti?

Tévé2023.04.08, 20:26

Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata sokáig felhőtlennek tűnt, még a Sztárban Sztár kezdetén is izzott köztük a levegő, és a szüneteket is együtt töltötték. Pár hete azonban feltűnően ridegek voltak egymással, amire a TV2 nézői is felfigyeltek, és gyorsan ki is derült, hogy a kapcsolatnak vége, az énekes már el is költözött a közös otthonukból. A magánéleti problémák ellenére is kénytelenek voltak az elődöntő alatt együtt ülni a zsűriben, és még lesz egy élő adás vasárnap este, amikor szintén órákra össze lesznek zárva, kamerákkal körülvéve. Nem ők az egyetlenek a magyar sztárvilágban, akik így jártak, korábban más sztárpárok is kerüültek ...

Válásáról vallott őszintén Schell Judit: "Szomorú érzés volt, hogy hazamegyek, és nem fogja megkérdezni senki, hogy voltam aznap”

Life.hu2023.04.06, 15:55

A színésznő nemrég komoly döntést hozott: hirtelen elhagyta a Thália Színházat és Magyarországot, majd egy évre eltűnt a nyilvánosság elől. Miután párjával elváltak útjaik egymástól, Spanyolországba költözött, ahol lelkileg rendbe szedte magát és újult erővel tért vissza a szakmába. Judit most őszintén mesélt a magánéletéről. 

Beadta a válókeresetet Reese Witherspoon

Tévé2023.04.03, 13:26

Reese Witherspoon elindította a válási folyamatot, miután magyar származású férjével már korábban bejelentették, hogy megromlott a házasságuk.

Arnold Schwarzenegger házasságon kívül született fia kiköpött az apja - a 25 éves fiú nem csak külsőre hasonlít apjára

Life.hu2023.03.31, 23:41

Sokáig nem ismerte el fiaként Joseph Baenát Arnold Schwarzenegger, ám mára nagyon jó kapcsolata alakult ki balkézről született fiával. 

Nyilvánosan üzent egymásnak Király Viktor és felesége

Tévé2023.04.02, 13:42

Mint azt korábban írtuk, Király Viktor elismerte, hogy válságba jutott a házassága feleségével, Király-Virág Anitával. A házaspár nem adja fel, hiszen van egy közös kisfiuk, ezért dolgoznak a megoldáson, de próbálnak minél kevesebb információt megosztani magánéletükről.

Így érzi magát a válás után Nagy Melanie, G.w.M elhagyott párja

Tévé2023.03.31, 12:44

G.w.M exe, Nagy Melanie túl van a szakításon. A kétgyerekes édesanya ma már újra önfeledten tud bulizni, úgy tűnik, sikerült lezárni élete nehéz szakaszát.

Újabb részleteket árult el titkos szeretőjéről Demcsák Zsuzsa

Tévé2023.03.30, 17:03

Ahogy korábban írtuk, Demcsák Zsuzsa tavaly ősszel jelentette be, hogy két év után elválik indiai származású férjétől. Túl sok részletet nem árult el, de valószínűleg a műsorvezető zsúfolt időbeosztása állhatott a kapcsolat útjába. Demcsák egy korábbi, sejtelmes bejegyzéséből már sejteni lehetett, hogy újra szerelmes, egy ismerőse is elárulta, hogy valóban találkozgat valakivel, de senkinek nem hajlandó részleteket elárulni egyelőre. Most a Mokkában mégis elárult egy-két részletet a magánéletéről.

A problémák elől menekülhetett Dominikára L.L. Junior?

Life.hu2023.03.29, 13:58

Mondhatni évek óta tart már L.L. Junior kálváriája. A rapper élete igazi hullámvasút, melyben eddig sokkal több volt a mélypont, mint a magaslat, és az Origo szerint ennek köszönhető, hogy egy időre mindentől távol, a Karib-térségben próbálta rendbe szedni magát.

Kitálalt egy barát a Peller- Lukács házaspár válásáról: "Anna látta, hogy a húga újra a szinglik életét éli..."

Life.hu2023.03.29, 13:56

Múlt héten jelentette be Peller Anna és Lukács Miki, hogy elválnak. Hangsúlyozták, hogy továbbra is szeretik egymást, barátságban élnek tovább, közös nyaralást is terveznek. Egy barát most elárulta, hogy Peller Mariann válása is közrejátszhatott a szakításban.

Így vigasztalódik a válása miatt Kollányi Zsuzsi

Tévé2023.03.29, 12:10

Egy héttel ezelőtt jelentette be Kollányi Zsuzsi, hogy elválik férjétől, akivel három gyerekük érdekében is igyekeznek fenntartani a baráti viszonyt. Egy ideje voltak előjelei annak, hogy az énekesnő feszültebb és gondok lehetnek a házasságával, talán már túl is lépett és készen áll egy új kapcsolatra. 

Titokzatos férfi Demcsák Zsuzsa új szerelme: "Újra sokat mosolyog, szinte már ragyog"

Life.hu2023.03.29, 13:53

Demcsák Zsuzsa a napokban találgatásokra okot adó posztot tett közzé: felmerült, hogy válása után újra szerelmes a műsorvezető. Kiderült, hogy pontosan erről van szó. Megszólalt Zsuzsa egy barátja. 

Kollányi Zsuzsi kamerák előtt beszélt a jövőjéről: lelkileg is fejlődni szeretne

Life.hu2023.03.29, 13:49

Március közepén derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint válik Kollányi Zsuzsi és férje. Az énekesnő és kedvese hét éven át voltak együtt, és közösen nevelték három gyermeküket.

Húga válása is közrejátszhatott Peller Anna és férje szakításában

Tévé2023.03.29, 10:14

Ahogy korábban írtuk, húga után Peller Anna is a válás mellett döntött férjével, Lukács Miklóssal. A házaspár 14 év házasság után egy videóban jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk. A jelek szerint nincs rossz viszony közöttük, de már elmúlt a szerelem közöttük. Most egy közeli ismerős kitálalt arról, mi lehet a valódi oka annak, hogy a házaspár így döntött.

Ebben bízik a válásával kapcsolatban Kucsera Gábor

Tévé2023.03.29, 07:05

Az Ázsia Expressz új évadának versenyzői közül Kucsera Gábor számára lehetett a legnehezebb hátrahagyni Magyarországot. A világbajnok magyar kajakozó olimpikonnak három kisgyermekétől kellett elbúcsúznia.

Ezért menekült Dominikára L.L. Junior

Tévé2023.03.28, 20:57

Az elmúlt évben még nagy reményekkel indult neki a 2023-nak L.L. Junior, bár már akkor is voltak jócskán magánéleti problémái. Sejteni lehetett, hogy végleg véget ért házassága Körtvélyessy Kingával, főleg miután elismerte, hogy új barátnője van. Majd újból összeállt a Fekete Vonat egykori tagjaival, nagy lelkesedéssel szervezték az évindító koncertet, ami akár jól is sikerülhetett volna, de mégis botrányba fulladt. A rapper a sok botrány elől, bár nem vallotta be, Dominikára menekült és azóta is mélyen hallgat arról, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Demcsák Zsuzsára rátalálhatott a szerelem: sejtelmes bejegyzést tett közzé a műsorvezető

Life.hu2023.03.28, 16:10

Az ismert műsorvezető egy korábbi munkája során ismerte meg indiai származású férjét, akivel mesébe illően alakult a kapcsolata. A pár hamar kimondta a boldogító igent, ám egy újabb munka és a vele járó nagy távolság kikezdte Demcsák Zsuzsa házasságát.

Válása után újra szerelmes Demcsák Zsuzsa - kép

Tévé2023.03.28, 10:12

Tavaly ősszel jelentette be a műsorvezető, hogy közel három év után véget ér házassága az indiai származású férjével. A házaspár közé Demcsák munkája is éket verhetett, hiszen hosszú időn keresztül tartózkodott a Karib-térségben a Money or Love című társkereső forgatása miatt. Bár Demcsák azt mondta nemrég, hogy még nincs túl a váláson, most egy igen sokatmondó bejegyzést tett közzé, ami arra utal, hogy mégis új férfi lehet az életében.

Ez áll Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth válásának hátterében

Life.hu2023.03.27, 19:17

Reese Witherspoon néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán jelentette be, hogy 12 év után külön utakon folytatják tovább az életüket magyar származású férjével, Jim Toth-tal.

"Botrányos válásra senki ne számítson" - Megszólalt Peller Anna és Lukács Miki egyik barátja

Life.hu2023.03.27, 17:06

Peller Anna és Lukács Miki szomorú hírt jelentettek be a napokban, közölték, hogy elválnak egymástól. Ennek ellenére azonban együtt élnek, együtt dolgoznak és nyaralni is együtt fognak. Egy közeli ismerős is megszólalt a válás kapcsán: itt botrányra nem kell számítani. 

Megszólalt a barát Peller Annáék válásáról

Tévé2023.03.27, 09:23

A napokban jelentette be Peller Anna és Lukács Miklós, hogy közös megegyezéssel beadják a válókeresetet. Nincs közöttük harag, de viszonyuk inkább testvériessé alakult az évek során. A házaspárt nemcsak közös gyerekük és otthonuk, hanem közös munkáik is összekötik, a válás pedig egy barát szerint békésen zajlik.

Kiderült, miért válik Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth

Life.hu2023.03.27, 16:20

Ahogy arról mi is hírt adtunk, válik Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth. Most az is kiderült, miért döntöttek így.

12 év után válik Reese Witherspoon és magyar származású férje, Jim Toth

Life.hu2023.03.25, 22:25

Reese Witherspoon és Jim Toth pénteken este az Istagramon tette közzé: elválnak útjaik.