válás

címke rss

Itt a leleplezés: semmi sem úgy van Istenes Bence és Csobot Adél házassága körül, ahogy eddig tudtuk

Tévé2023.11.18, 18:25

Jó ideje pletykálják már, hogy megromlott az RTL Klub Sztárbox című gyalázatos műsorában kínosan szereplő Istenes Bence és Csobot Adél énekesnő házassága, de a hírre csak tavaly reagáltak először. Akkor bevallották, hogy a válás is szóba került, majd segítséget is igénybe vettek, hogy rendezzék a viszonyukat. Úgy tűnik, most a vidékre költözésben látják a megoldást, és azt tervezik, az új otthonban majd új életet tudnak kezdeni a gyerekeikkel.

Húsz év után titokban vált el a magyar színésznő

Tévé2023.11.18, 09:54

Húsz év után véget ért Kéri Kitty házassága – derült ki egy friss interjúból.

"Katasztrofális sorsok vesznek körül" - Oláh Gergő szomorú dolgokat hall a gyerekektől munkája során

Life.hu2023.11.16, 09:58

Oláh Gergő énekes öt gyermek édesapja. Mint nagycsaládos, mindig is fontos volt számára a gyermekvédelem, rendszeresen osztja meg gondolatait ezzel kapcsolatban a közösségi oldalán. Legutóbbi bejegyzésében egy igen elkeserítő dologról írt: azt tapasztalja, hogy egyre több a válás, ennek pedig a gyerekek isszák meg a levét.

A kapcsolatunk matematikája: 6 év szerelem, 1 év párterápia, és az elválás...

She2023.11.15, 15:38

A párterápia során az egymással konfliktusban álló felek kapnak egy védett közeget, ahol irányított kérdések és megfelelő visszajelzések mellett tudják elmondani egymásnak sérelmeiket, hiányaikat - és bizonyos feladatok révén lehetőséget kapnak arra, hogy újból visszataláljanak egymáshoz. De a terápia vége nem mindig happy end.

33 év után válik a népszerű színésznő: "Ami sok, az sok"

Life.hu2023.11.14, 12:10

A népszerű színésznő és műsorvezető, Linda Robson megerősítette, hogy 33 év után válnak férjével. 

Véget vetett szexmentes házasságának egy 56 éves nő, azóta pornómodell és rengeteg pénzt keres

Gazdaság2023.11.13, 19:15

Elege lett szexmentes házasságából egy 56 éves asszonynak, és miután 2021-ben úgy döntött, hogy kilép belőle, elkezdett járni egy nála évtizedekkel fiatalabb férfival, és OnlyFans modellként regisztrált az interneten. A nő szerint ez kifejezetten jövedelmező tevékenység, ám emellett felsővezetőként dolgozik egy cégnél, melyet csak akkor hagyna ott, ha új munkájával legalább annyit, de inkább többet keresne.

Több ezer kilométert utazott egy nő, hogy találkozzon egy idegennel

Nagyvilág2023.11.12, 20:09

Utazgatással próbált vigasztalódni válása után a washingtoni Ansa Edim. Épp Skóciában járt, ahol találkozott egy David Michael nevű skót zenésszel. Miután egy éjszakát töltött vele, úgy érezte, soha többé nem tudja kiverni a fejéből ezt a férfit, annak ellenére, hogy egy ideje már azt érezte, hogy egy életre elment a kedve az ismerkedéstől.

Ezért ment tönkre Mádai Vivien házassága

Tévé2023.11.11, 14:50

Schobert Norbert nemrég beszélt a Rubint Réka előtti feleségéről, akivel mindössze három napig voltak házasok. Nem a fitneszguru az egyetlen ismert magyar ember, aki nagyon rövid időn belül elvált. Összeszedtük azokat a magyar sztárokat vagy celebeket, akiknek a házassága nagyon gyorsan véget ért. Köztük van Mádai Vivien is, akinek első házassága meglepően hamar befejeződött.

Tóth Gabi tiszta vizet öntött a pohárba, kitálalt a válásáról

Life.hu2023.11.08, 14:00

Nem visel el több hazugságot Tóth Gabi, tiszta vizet öntött a pohárba. Hosszú posztban taglalja a válásához vezető körülményeket, és arra kér mindenkit, ne bántsák többet. 

Így állt bosszút Szilágyi Jánoson a volt felesége - videó

Tévé2023.11.07, 21:33

Szilágyi János arról beszélt a minap, volt felesége úgy állt rajta bosszút, hogy elintézte, ne találkozhasson a fiával. Ez akkoriban nagyon nehéz volt számára, szerencsére a gyerekével azóta bepótoltak mindent.