vagyonvédelem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- adócsalás
- Spar
- Somogy megye
- Securitas
- NAV
Elfogadták az adó-akadálymentesítési törvénycsomagot
Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta az úgynevezett adó-akadálymentesítési törvénycsomagot, a személy-és vagyonvédelem, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényjavaslatot, és döntött arról, hogy az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló bizottság, illetve a Zwack Unicum Rt. elmaradt adótartozása és az azt követő törvénymódosítás közötti összefüggést vizsgáló bizottság mandátuma kötött legyen.
- legfrissebb
- legrégebbi
Kiutasíthatják a kamerákat a próbafülkékből
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában alkotmányellenesnek találta a vagyonvédelemről szóló törvény több pontját. Az Ab azt kifogásolta, hogy a törvény lehetővé tette volna, hogy olyan helyeken is használjanak kamerát, mint például a próbafülkék vagy a mosdók. Az Ab szerint az intim helyzetben történő megfigyelés sérti az emberi méltóságot. A jogszabály miatt még Mádl Ferenc köztársasági elnök fordult a taláros testülethez.
Ötvenmilliós számla után nyomoz a pénzügyőrség
A Vám- és Pénzügyőrség jelentős mértékű adócsalás miatt nyomozott egy nyíregyházi vagyonvédelemmel foglalkozó cég képviselője ellen. Az ügyvezető 2006-os jövedelme után nem akart adót fizetni, ezért valótlan tartalmú készpénzfizetési számlákat használt fel - tájékoztatta az [origo]-t a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
Válságban jól megy a vagyonvédelem
Jelentős árbevétel-növekedés mellett 229 millió forint adózás előtti nyereséget ért el tavaly a Securitas AB vagyonvédelmi társaság magyar leányvállalata - közölte a Securitas Kft. az MTI-vel csütörtökön.
A BKV szerint joga van kamerával megfigyelni az utasokat
A vagyonvédelmi törvény szerint fel lehet szerelni utasteret figyelő kamerákat a BKV járművein - állítja a közlekedési vállalat. A BKV szerint munkatársai és utasai élethez és testi épséghez való joga előbbre való a megfigyeltségtől mentes személyes szabadság, és az annak sérthetetlenségét tiszteletben tartó közmegegyezés elveinél.
Tőzsdére megy az Őrmester
Még az idén bevezetik az Őrmester Zrt. részvényeit a Budapesti Értéktózsdére - jelentette be a társaság.
Nyolcszáz biztonsági őrnek fizetett zsebbe egy cég
Több mint 141 millió forint áfát csalt el, nyolcszáz alkalmazottját pedig be sem jelentette egy fővároshoz közeli vagyonvédelmi vállalkozás. Az adóhivatal vizsgálata jelenlegi is tart, az elkövetők akár 12 év börtönt is kaphatnak.
Leállították a szórakozóhelyekről a főmagánnyomozót
Rendőrök figyelmeztették a magánnyomozói kamara elnökét, hogy ne segítsen másoknak megoldani az éjszakai szórakozóhelyek biztonsági problémáit. Német Ferenc szerint a fesztiválokon sokszor belekényszerítik a vagyonvédőket a szabálytalanságokba.
Rezsióradíjat vezetnek be a biztonsági cégeknél
A kormány döntött a rezsióradíj bevezetéséről a vagyonvédelmi ágazatban. Mértékét évente határozza majd meg a belügyminiszter.
- címkék:
- vagyonvédelem
- rezsióradíj
- Címkefelhő »
Óvatosan fújkáljunk, tolvajnak nézhetnek
Lopással gyanúsított meg két kanadai turistát egy biztonsági őr a soproni Intersparban. Az eset még augusztus végén történt. A külföldiek dezodort akartak vásárolni az üzletben. Amikor kipróbálták, a vagyonőr azonnal rájuk szállt. A kanadaiak megpróbálták meggyőzni, hogy nem akarták fizetés nélkül elvinni az árut. Hiába. Jegyzőkönyv készült, amelyben az állt, hogy megpróbálták ellopni a terméket. A dezodort végül megvették a meggyanúsított külföldiek. A biztonsági cég szerint az alkalmazottjuk jogszerűen járt el.