Vadai Ágnes

címke rss

Gyurcsányt ismét a DK elnökének választották, Kálmán Olga elnökségi tag lett

Archívum2020.03.01, 19:05

Ismét Gyurcsány Ferenct választották meg pártelnöknek, Kálmán Olga bekerült az elnökségbe, és Niedermüller Péter helyett Gy. Németh Erzsébet lett az egyik alelnök - erről döntöttek a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi kongresszusán.

Több mint 13 millió forinttal gazdagodott Vadai Ágnes egy év alatt

Archívum2020.02.01, 09:52

Több mint 13 millió forinttal lett gazdagabb 2019-ben Vadai Ágnes. 

Trágárkodás, üvöltözés, botránykeltés: ezentúl sokba kerülhet az ellenzéknek a cirkusz

Archívum2019.12.10, 17:04

Az elmúlt években hónapról hónapra egyre ocsmányabb akciókat hajtott végre a balliberális ellenzék az Országgyűlésben, éppen ezért fogadta el kedden a parlament azt az új jogszabályt, amelynek értelmében jelentősen szigorúbb szankciókkal kell számolniuk azoknak a képviselőknek, akik nem bírnak magukkal. Bár a balliberális képviselők valamifajta jogtiprásról beszélnek, a most elfogadott szabályozás lényegesen enyhébb szankciókat tartalmaz, mint több nyugat-európai ország hasonló jogszabálya.

Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?

Archívum2019.11.25, 13:02

A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.

Dömötör Csaba Szabó Tímeának: Ez a demokrácia, szokjon hozzá! - videó

Archívum2019.07.12, 17:51

Vadai Ágnes azt mondta ma a parlamentben, hogy a Gyurcsány-párt öt évig akadályozná a Fidesz és a KDNP munkáját az Európai Parlamentben. Dömötör Csaba erre azt válaszolta, hogy ezzel a magyar emberek 53 százalékának fordítanak hátat, akik a kormánypártokra szavaztak. Mire Szabó Tímea azt kiabálta be, hogy akkor mi van? Dömötör Csaba ezt sem hagyta szó nélkül.

Gyurcsány Ferenc már arról beszél, hogy nem lát kivetnivalót a Jobbikban

Archívum2019.04.25, 18:33

Nem lát semmi kivetnivalót a Jobbik elmúlt időszakbeli teljesítményében Gyurcsány Ferenc, ez derült ki csütörtöki sajtótájékoztatójából. A DK elnöke sosem nyilatkozott még ilyen pozitívan az antiszemita pártról, ami a két szervezet viszonylatában egy korszak kezdetét jelentheti. Nagyon úgy néz ki, hogy a "szemkilövetőből" és a "nácikból" politikai szövetségesek lettek. 

A jászberényi Jobbik a korábban őket nácinak nevező Vadai Ágnest hívta meg vendégnek

Archívum2019.04.24, 12:11

A Jobbik jászberényi csoportja a korábban az őket nácizó Vadai Ágnest, a Demokatikus Koalíció (DK) egyik legismertebb politikusát hívta meg előadónak kedd esti lakossági fórumára. Ezzel a politikai árulás új értelmet nyert: mind a Jobbik, mind a DK az önfeladás és a teljes értéksemlegesség útjára lépett.

Ennyire kell a hatalom a baloldalnak: Gyurcsányék elfogadták a rasszista Jobbikot

Archívum2019.02.01, 13:57

Hiába a náci karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szemrebbenés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig a bukott miniszterelnök korábban valósággal sportot űzött a Jobbiktól való elhatárolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen – írja tényfeltáró riportjában a Magyar Idők.

Lapít a DK a Jobbik náci botránya után

Archívum2019.01.21, 19:22

Vadai Ágnes, DK-s képviselő - bár Sneider Tamás feleségének náci karlendítését elítélte - kitért a válaszadás alól, amikor a közös, ellenzéki, bevándorláspárti listáról kérdezték sajtótájékoztatóján. A balliberális pártok tehát továbbra is lapítanak az újabb antiszemita jobbikos ügy kapcsán, ismét ordító kettős mércéről tanúbizonyságot téve. Jellemző, hogy Soros blogja, a 444 mentegeti a szkinhed nevét - mint kiderült - még mindig használó Jobbik-elnököt.

Kunhalmi Ágnes ajtófutása és Vadai Ágnes sírástettetése - és amit még nem láttunk

Archívum2019.01.13, 19:40

Nem lehet elégszer megnézni a köztévében botrányt okozó, ott gátlástalanul színészkedő ellenzéki politikusok produkcióit. Bangóné, aki elmondja, hogyan tettessék magukat áldozatoknak, mert az „k.rva erős kép” lesz, utána meg arról beszél sírást imitálva, hogy elborzad, hogy a gyerekei majd így látják. Abban a helyzetben, amit éppen ő kreált, amit ő hazudott, amit korábban – tudtán kívül – felvett Bősz Anett liberális képviselő telefonja. És Bősz Anett tudtán kívül, hiszen ő meg nem tudta, hogy kell kikapcsolni egy mobiltelefont. A hamis hangon sipítozó Szél Bernadett. A sírást tettető Vadai Ágnes. A pribékek által hatszor agyonvert,, ...