útfelújítás

címke rss

Tízmilliárd forintból pályázhatnak a falvak út-, híd- és járdafelújításokra

Gazdaság2020.03.11, 12:15

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Pár év és minden földutat felszámolnak Budapesten

Itthon2019.09.20, 09:40

A kormány célja, hogy a következő három-négy évben valamennyi földutat leaszfaltozzanak, ezért az erre szánt forrásokat a jövő évi költségvetés már tartalmazza – mondta csepeli sajtótájékoztatóján Szatmár Kristóf, a budapesti útépítési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos. A program első körében Csepel nyerte el a legnagyobb támogatást, amivel kapcsolatban a kerület polgármestere Borbély Lénárd elmondta, hogy ebből is látszik, hogy azok az önkormányzatok tudnak valójában sikereket elérni, akik összefognak a kormánnyal.

Útfelújításokra és közösségi szolgáltatásokra szolgál a Magyar falu program

Itthon2019.08.17, 20:33

A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.

Ötvenmilliárdos útfelújítás indult a Magyar Falu Program keretében

Gazdaság2019.08.05, 15:50

A Magyar Falu Program keretében az idén országosan 50 milliárd forint értékben valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek, melyek hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához - mondta a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Vértessomlón.

Plusz forrást von be a kormány, hogy elkészüljenek az útfelújítások

Gazdaság2019.07.25, 14:36

A kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón.

Hétfőn kezdődik a budapesti Szentendrei út felújítása

Itthon2019.07.20, 08:26

Hétfőn megkezdik Budapest III. kerületében a Szentendrei út felújítását a Mátyás király út és a Pünkösdfürdő utca között. Tarlós István főpolgármester tételesen vizsgáltatta felül a területen található fák állapotát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

ITM: A Magyar falu programban útfelújításokra 50 milliárd forint áll rendelkezésre

Itthon2019.07.05, 21:56

A kifejezetten a kistelepülésekre koncentráló Magyar falu program keretében éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre útfelújításokra - hívta fel rá a figyelmet Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára Keresztes László Lóránt (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva.

Több szakaszon is dugó lehet az útfelújítások miatt

Itthon2019.06.12, 17:19

A szerdától vasárnapig tartó hőségriasztás alatt is folytatja az országos közutakon zajló munkákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt., így a hőségben is torlódásokra kell készülni – hívta fel a figyelmet a közútkezelő szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Óriási dugók lehetnek az M3-ason péntekig

Auto2019.06.11, 10:46

Három napra egy sávra szűkül a forgalom az M3-as autópályán Gödöllőnél. Ezen a szakaszon sebességkorlátozás lesz, vagyis dugókra lehet majd számítani. 

Lezárás lesz az M0-son, Szigetszentmiklósnál

Itthon2019.03.29, 19:26

Útfelújítási munkák miatt jövő kedden lezárják az M0-s autóút szigetszentmiklósi csomópontjában az M1-es autópálya felé vezető felhajtót - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.