útdíj

címke rss

Útdíjjal a forgalom csökkentéséért

A Norvég és a szingapúri főváros példájára Budapesten is útdíj bevezetését javasolja a Levegő Munkacsoport, hogy csökkenjen az autós forgalom. Ezekben a városokban ugyanis töredékére csökkent a forgalom, mivel az egyszeri belépés körülbelül egy éttermi ebéd árának felel meg. A Fővárosi Önkormányzatnál nem tudnak róla, hogy a főváros tervezné az útdíj bevezetését.

Harmincszorosára is nőhet az osztrák útdíj

Gazdaság2003.11.08, 11:42

Jövőre jelentősen emelkedik az Ausztriába, vagy Ausztrián keresztül szállítmányozó magyar cégek osztrák sztrádadíjra kifizetett költsége, ugyanis nyugati szomszédunknál bevezetik azt az új úthasználati rendszert, amely a megtett út után számítja a díjat. A változás nyomán akár harmincszorosára is nőhet a sztráda-használati díj - írja a Magyar Hírlap.

Útdíjat vezetnének be Budapesten is

Gazdaság2004.12.08, 12:38

A tervek szerint az év végéig elkészül a kormányzati városi közlekedéspolitikai koncepció, amely a tömegközlekedés előnyben részesítését fogalmazza meg a gépjármű-közlekedéssel szemben. Az elképzelések szerint a londonihoz hasonló városi útdíjat fizetnének be Budapesten is - írja a Világgazdaság.

Minden mérföldért fizethetnek a brit autósok

Nagyvilág2005.06.09, 15:08

Egyetlen brit utat sem használhatnának ingyen az autósok, ha a kormány megvalósítja ezzel kapcsolatos elképzelését. A díj mértéke az út fontosságától és zsúfoltságától függene, és akár 500 forintnyi fontba kerülhet egy drágább mérföld. A műholdas rendszerrel működtetett útdíjat tíz-tizenöt év múlva vezetnék be, amelynek célja az utak már-már elviselhetelen mértékű zsúfoltságának enyhítése.

Útdíjat vezethetnek be a fővárosban

Gazdaság2006.05.17, 11:21

Már megvannak a tervek, amelyek szerint útdíjat szednének, illetve bizonyos főútvonalakat egy sávval szűkítenének a gépjárművek kiszorítása és a környezetvédelem szempontjainak érvényesítésére Budapesten.

A használókra hárítanák az útdíjat

Gazdaság2006.09.06, 11:32

A gazdasági tárca tervezetét, miszerint fizetőssé tennék több mint 50 főút használatát a nagyobb teherautók számára, a szállítók fanyalogva fogadták. A használattal arányos díjfizetés azonban méltányos megoldás lenne a szakértők szerint, erre viszont még várni kell.

Nem terheli útdíj a személygépkocsikat

Archívum2007.02.23, 13:36

A személygépkocsik után nem kell április 1-jétől útdíjat fizetni - jelentette be pénteken Danks Emese kormányszóvivő. A teherjárművek esetében azonban bevezetik az új díjat.

Lecserélik a főváros közlekedési tervét

Itthon2007.12.18, 07:34

Újabb közlekedésfejlesztési tervet készíttet a főváros, pedig az előző még érvényes, sőt alig valami teljesült belőle - írja a Népszabadság. Az új koncepció útdíjat bevezetését javasolja, valamint néhány rövidebb és egy-egy hosszabb közúti alagút építését.

Jogellenesen szednek útdíjat Budapesten

Itthon2008.04.11, 10:52

Az Alkotmánybíróság egyik rendelete szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat, ezért jogellenes a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozata, amely útdíjat kér a teherfuvarozóktól - írja a Népszabadság.

Feldarabolhatják az autópálya-kezelőt

Archívum2008.07.15, 09:17

Két év múlva már elektronikusan fizethető lesz az útdíj Magyarországon, ha a kormány jóváhagyja a közlekedési minisztérium terveit - írja a Népszabadság.

Előző
Következő