utasszállító gépek

címke rss
32-en meghaltak az eltitkolt MALÉV-katasztrófában: állambiztonsági tisztek vezették a gépet a földbe

32-en meghaltak az eltitkolt MALÉV-katasztrófában: állambiztonsági tisztek vezették a gépet a földbe

Az 1970-es évek fekete évtizednek számítottak a Malév, a magyar nemzeti légitársaság krónikájában. 1971 és 1977 között, alig hat év leforgása alatt a Malév összesen öt repülőgépét vesztette el légi balesetekben, és valamennyi katasztrófa halálos áldozatokkal járt. Az évtized utolsó szerencsétlenségének, a Malév 203-as Isztambul-Bukarest-Budapest között közlekedő járatának 1977. szeptember 21-én bekövetkezett, 32 halálos áldozatot követelő tragédiájának valós okait a kádárista hatóságok hosszú éveken át eltitkolták.

Óriási repülőgépet vezet majd a topmodell

Tudomány2021.11.21, 23:07

A repülés még ma, a kontinenseket összekötő utasszállító jetek korában is misztikus, különleges világnak számít a nagyközönség számára. A Wright fivérek 1903. december 17-én történt első, történelmi jelentőségű felszállásától kezdve az „égi emberek" mindig is úgy éltek a köztudatban, mint a rendkívüli képességekkel megáldott héroszok. Talán erre vezethető vissza, hogy a repülést sokáig kizárólag „férfimulatságnak" tartották, pedig már a hőskornak is megvoltak a világszerte ünnepelt híres női pilótái, mint például az Atlanti-óceánt 1928-ban elsőként szólóban átrepülő Amelia Earhart. A világ azonban sokat változott a hőskorhoz képest,, ...

Lángcsóvát húzva emelkedtek a halálba

Tudomány2019.07.26, 00:02

2000. július 25-én késő délután döbbenetes hír járat be a világsajtót: az Air France Párizs és New York között közlekedő 4590-es járata nem sokkal a Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtérről történt felszállása után, alig néhány kilométerre a reptértől a földbe csapódott. A katasztrófát senki sem élte túl. A legendás Concorde-nak, a polgári légi forgalom első szuperszonikus utasszállító típusának 27 éves szolgálata alatt ez volt az egyetlen, halálos áldozatokat követelő balesete. A katasztrófa körülményeit kivizsgáló bizottság döbbenetes végkövetkeztetésre jutott: a 113 halálos áldozattal járó balesetet egy futópályára esett kis fémmdarab ...

Egyszerre három gép pilótafülkéjéből is látták a rejtélyes objektumot

Tudomány2018.11.13, 21:02

November 9-én pénteken, a kora reggeli órákban a British Airways légitársaság Montrealból Londonba tartó BA94-es járata Boeing 787-sének pilótafülkéjében egy nagyon fényes, és rendkívüli sebességgel haladó ismeretlen objektumra figyelt fel a gép személyzete. Kis idő múlva a közeli légtérben és nagy repülési magasságon haladó másik két utasszállító pilótái is ufót, azaz azonosítatlan repülő tárgyat jelentettek az írországi Shannon körzeti légi irányításának.

Lélegzetelállító a NASA új repülőgépterve

365 környezettudatos ötlet2010.07.07, 11:11

Zöldes fehér nyíl, amely a hangnál gyorsabban száguld a felsőlégkörben. A NASA futurisztikus tervet mutatott be egy olyan repülőgépről, amely gyorsabb a jelenlegi szuperszonikus gépeknél, mégis kevesebbet fogyaszt, és kevésbé terheli a környezetet, mint társai.  

Előző
  • 1
Következő