Uránia Nemzeti Filmszínház
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A romániai színjátszás remekei lesznek láthatóak az Uránia új vetítéssorozatában
A Magyarországon is népszerű romániai színházművészet nemzetközi viszonylatban egyike a legizgalmasabb színjátszásoknak. Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a romániai TVR Nemzeti Tévészínház együttműködésével, a Budapesti Román Kulturális Intézet szakmai támogatásával megvalósuló Színház Tele Vízióval című új sorozat ennek a magasan jegyzett színházi kultúrának, és azon belül a különlegesnek számító tévészínházi műfajnak néhány nagyszerű, magyar vonatkozásokat is tartalmazó, klasszikus és kortárs alkotásával szeretné megismertetni a közönséget - olvasható az Uránia Nemzeti Filmszínház sajtóközleményében.
Ingyen streameli a tavalyi Balázs Béla-díjasok alkotásait az Uránia
Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2021 márciusában a koronavírus-járvány miatt online programsorozattal tiszteleg a tavalyi Balázs Béla-díjasok munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával díjmentesen streamelik az alkotók egy-egy filmjét.
Több mint 30 filmet tesz ingyenessé online az Uránia Nemzeti Filmszínház
Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján.
Herczku Ágnes és zenésztársai tartanak Bartók-estet az Urániában
Herczku Ágnes Bartók-estjét online közvetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház február 28-án.
Újra látható lesz a Trianonról szóló dokumentumfilm az Uránia online csatornáján
Jelenczki István Trianonról szóló Nem, nem, soha - Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmje január 16-án és 17-én újra látható lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház online mozicsatornáján.
Az Uránia online csatornáján mutatják be Jelenczki István Trianon-filmjét
A koronavírus-járvány miatt a mozivászon helyett online csatornán mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Nem, nem, soha - Isten az igaz ügyet nem hagyja el című négyrészes dokumentumfilmjét december 19-én és 20-án - közölte az intézmény.
Kiállítás nyílik Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész műveiből az Urániában
Szeptember 13-án, vasárnap Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és animációsfilm-rendező lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház animációs alkotókat bemutató, tavaly indult sorozatának következő vendége. Az „Orosz István mozgó- és állóképei" című szerzői napon összeállítást láthatunk a jeles képzőművész animációs filmjeiből, kiállítás nyílik legújabb grafikai műveiből, és bemutatják a frissen megjelenő Örömajkon örömének, illetve az év elején napvilágot látott Pótszarv című köteteit is. A vetítéseken és a könyvbemutatón a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött - olvasható az Uránia Filmszínház sajtóközleményében.
Egy éjszaka a Louvre-ban: a rekordot döntő Leonardo-kiállítás filmjét vetíti az Uránia
Türk népek kortárs filmjeiből vetítenek válogatást az Urániában
Törökország, a függetlenné vált közép-ázsiai türk országok és az oroszországi türk régiók kiemelkedő kortárs filmjeiből mutat be hatrészes válogatást TÜRKÍZ címmel az Uránia Nemzeti Filmszínház augusztus 26. és szeptember 15. között.
Az Uránia nyárvégi filmkoktélt kevert a nagyérdeműnek
Azeri filmeket vetítenek az Urániában, Szegeden és Pécsett
Február 18. és 22. között rendezik meg az Azerbajdzsáni Filmnapokat Budapesten, Szegeden és Pécsett.
A jéghideg Budapestről vesse magát a trópusi dzsungelbe!
A digitálisan felújított Jób lázadását vetíti az Uránia
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a holokauszt nemzetközi emléknapjára filmvetítéssel és közönségtalálkozóval emlékeznek. A január 27-én 18 órakor kezdődő találkozón a Jób lázadását vetítik, másnap pedig a MAZSIHISZ, Izrael Állam Nagykövetsége és a Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége közreműködésével A titkos túlélő című dél-afrikai dokumentumfilmet is bemutatják, mely a 92 éves, Johannesburgban élő Veronica Phillips holokauszttúlélő történetét meséli el.
A világhírű erdélyi magyar grafikusművész álló- és mozgóképei az Urániában
Szilágyi V. Zoltán erdélyi magyar grafikusművész, rajzfilmrendező lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház vendége december 7-én, szombaton. A világszerte ismert és számos díjjal elismert alkotót az 1970-es évekbeli romániai grafika egyik megújítójának tartják a montázsok sajátos alkalmazásának és virtuóz rajztechnikájának köszönhetően. A szerzői napon, amely egyik filmje nyomán az Apropó címet kapta, mozivásznon látható az alkotó életművének legjava, köztük az a három rövid animáció, amelyeket a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) is a gyűjteményébe választott.
Az Oscar-jelölt Jób lázadása felújítva kerül mozikba - videó
Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt alkotásának teljeskörűen felújított változata először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 2019. december 12-i díszbemutatón, az alkotók, Kabay Barna rendező, Petényi Katalin forgatókönyvíró és Szabó Gábor operatőr részvételével.
Tornatore-filmmel indul az Uránia olasz vetítéssorozatának új évada
Giuseppe Tornatore Oscar-díjas filmrendező Mindenki jól van című alkotásának vetítésével kezdődik héfőn az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Olasz Kultúrintézet két évvel ezelőtt útjára indított, Itáliai utazás elnevezésű programsorozatának idei évada, amelyben 14 olasz filmet tűznek műsorra.
A román új hullám kiemelkedő filmjei az Urániában
Immár 14. alkalommal rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Román Filmhetet, ezúttal november 19. és 24. között. Ebben az évben az alkotásokkal a rendszerváltásra emlékeznek.
Vasárnap Gyulai Líviusz szerzői napot rendeznek az Urániában
November 10-én Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész és animációsfilm-rendező lesz az Uránia vendége, aki összetéveszthetetlen kézjegyével, rajzainak utánozhatatlan humorával hat évtizede meghatározó mestere a magyar képkultúrának.
Gyulai Líviusz szerzői napja az Uránia Nemzeti Filmszínházban
A magyar animáció élő klasszikusait bemutató sorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban, elsőként Gyulai Líviusz szerzői napjával.
Először vetítik a Déva című filmet Budapesten
Szőcs Petra Déva című alkotását először mutatják be Budapesten. A vetítés az Urániában lesz. A film a dévai gyerekotthon egyetlen albínójáról, Katóról szól.
Jobbnál jobb animációk láthatóak szombaton az Urániában
Az idei 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a 11. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál legjobbjaiból láthatnak válogatást az érdeklődők a KAFF-napon a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban szombaton.
Folytatódik az OkosMozi program az Urániában
Az élményből tanulás legyen, a tanulásból pedig élmény váljon. Így lehet a legrövidebben megragadni az Uránia Nemzeti Filmszínház OkosMozi programját, amit a tavalyi sikerek után idén is folytatnak. Októbertől tízszer vetítik ingyenesen iskolás csoportoknak a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmet, amely híd lehet a fiatalok, a művészet és az oktatás között.
Saját színházat épít Németh Kristóf
Németh Kristóf igazgató az év végére saját tulajdonú épületbe költöztetné a Fórum Színházat.
Senki többet - látványos és izgalmas dokumentumfilm a kortárs művészetről
A Senki többet című dokumentumfilmet június 10-én vetítik premier előtt az Urániában. A film a mai kortárs művészet műkereskedelemének kulisszatitkairól szól. A vetítés után pódiumbeszélgetés is lesz: Ott Anna, a Hadik kávéház művészeti igazgatója fogja vezetni. Beszélgetőpartnerei Oltai Kata művészettörténész, a budapesti Ludwig Múzeum korábbi kurátora, Bencze Péter, az Everybody Needs Art kortárs művészeti ügynökség vezetője, és Martos Gábor művészeti író lesznek.
Hazánkba érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató vándorkiállítás
2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg az ország filmművészete előtt.
Csontos Jánosra emlékeznek az Uránia Filmszínházban
Bemutatják Csontos János József Attila-díjas költő, író és Kós Károly-díjas filmrendező életének utolsó hónapjaiban megírt, posztumusz megjelenő kisregényét és a szerzőről készült portréfilmet az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Magyar Írószövetség rendezésében.
Törőcsik Mari- és Szeleczky Zita-sorozat indul A magyar film napján
Törőcsik Mari- és Szeleczky Zita-sorozatot indít április 30-án, A magyar film napján az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol emellett akadálymentesített programmal és Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjének vetítésével is várják a közönséget.
Visszatérnek az idegösszeomlás szélére sodródott asszonyok
Carmen Maura spanyol színésznő filmjeiből tartanak ötrészes retrospektív vetítéssorozatot április 24. és május 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.
Tíz élő MET vetítésnek is örülhetünk az idén
A Vízipók-csodapók premier előtti vetítésével készülnek a mozik a víz világnapjára
Országszerte több moziban is premier előtt vetítik a Vízipók-csodapók digitálisan felújított változatát.
Idén is izgalmas programok lesznek az Urániában
Az Uránia filmszínházban 2019-ben is kiemelt figyelmet kapnak a magyar filmek, de nemzetközi magasművészeti tartalmakat is bemutatnak. Tavaly összesen 130 ezren vettek részt az Uránia valamelyik programján. Minden harmadik mozielőadás és minden negyedik megváltott mozijegy magyar vonatkozású produkciók nézettségét gyarapította - közölte az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Mozizzanak át az újévbe!
250 európai mozi közvetíti élőben a Berlini Filharmonikusok szilveszteri gálakoncertjét
Állva tapsol a francia közönség a magyar sanzonénekesnőnek
Ahol csak fellép, állva tapsol a közönség. A világon mindenhol – például New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Londonban, Brüsszelben és Washingtonban – is tárt karokkal fogadják. Szilágyi Enikő nemzetközi művész. Ha megszólal a színpadon csodálatos mezzoszopránja, mélyen megérinti a közönséget. Ha franciául énekel magyar nyelvű közönségnek, akkor is értik az emberek, amit közvetít. „Ez a lélek nyelve” – mondja. Egyedülálló tehetség Szilágyi Enikő. Kolozsváron született, majd színésznőként végzett Marosvásárhelyen, a legnagyobb színpadokon játszott, több nemzetközi filmben kapott főszerepet, rengeteg díjjal kitüntették. Élt Amszterdambban ...
Erdélyi énekesnő koncertje és román filmek az Urániában
Román filmhét és egy Párizsban élő erdélyi színész- és énekesnő koncertje is szerepel az Uránia Nemzeti Filmszínház november-decemberi programjai között.
Híres költő is színpadra lép ezen a koncerten
Közös estre készül a Szeged Trombone Ensemble, a STUDIO 5. és Varró Dániel. Az előadáson a szerzők mesélnek majd a közönségnek a közös munkáról, az alkotás folyamatáról és a született művekről is.
Siketek és nagyothallók mozizását segíti az Uránia
Elsősorban siketeknek és nagyothallóknak szánt vetítésekkel készül az Uránia a szeptember végi Siketek Világnapjára.
Lengyel történelmi filmsorozattal indít az Uránia
Mozgalmasan indult az évad az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Budapesti Klasszikus Film Maraton kiemelt helyszíne az intézmény – itt zajlanak a gálavetítések. De hamarosan jön a spanyol és a román filmhét, és kezdődik a Metropolitan- és a Bolsoj Balett-közvetítések sorozata. Elekes Botond, az Uránia igazgatója arról számolt be az Origónak, hogy az idei évadban újdonságokkal is készülnek. Ilyen a jövő csütörtökön induló vetítéssorozat, amely a lengyel államiság 100. évfordulója előtt tiszteleg. Az igazgató kiemelte: az Uránia nem popcorn mozi, hanem a minőségi kultúrafogyasztás színhelye. Interjú Elekes Botonddal.
Jövő kedden kezdődik a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton
Szeptember 4. és 9. között rendezik meg a II. Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek egyik kiemelt helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz. A közönség találkozhat többek között Szabó Istvánnal, Klaus Maria Brandauerrel és Claudia Cardinalé-val.
Százezren jártak idén az Urániában
1241 meghirdetett előadás, összesen 442 egyedi filmcím, seregnyi filmnap és filmfesztivál, 29 díszbemutató, 30 élőzenei koncert, valamint 32 opera-, balett- és színházi előadás közvetítése a világ nagy színpadairól. Röviden így fordítható le számokra a Nemzeti Filmszínház elmúlt tíz hónapja.
Klasszikusokkal jön a V4filmfeszt az Urániában
A Visegrádi Csoport országainak filmjeiből rendez vetítéssorozatot Előhívás - #V4filmfeszt címmel február 14. és 17. között az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Magyarországra jön az orosz filmművészet meghatározó alakja
Az Anna Karenina - Vronszkij története című film január 20-i premier előtti vetítésére a rendező, Karen Sahnazarov is eljön az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Brahmsszal folytatódik az Uránia koncertsorozata
November 23-án, csütörtökön folytatódik az Uránia Nemzeti Filmszínház tavaly megkezdett kamarakoncert sorozata. A Mozart és Beethoven összes vonósötösét bemutató Take Five-estek után a 2017/18-as évadban Take Brahms címmel Johannes Brahms kamaraműveit mutatja be a Szabó Péter Liszt-díjas gordonkaművész vezette Sinfonietta Pannonica Ensemble hat előadásból álló válogatása.
Öt animáció és harminc rövidfilm versenyben
Öt egészestés animáció és harminc rövidfilm száll versenybe az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, amelyet november 29. és december 3. között rendeznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Kino Café moziban Budapesten.
Zombik, Delfinemberek és a szavak lelke - animált csodák az Urániában
Két hét múlva kezdődik a 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. 2017. november 29. és december 3. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Kino moziban nézheti meg a közönség az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait a világ minden tájáról. Idén 5 egészestés animáció és 30 rövidfilm lesz versenyben, köztük Orosz Tina Bye-Bye, Mom című rövidfilmje, Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget és Csáki László Néhány szó című alkotása. A fesztivál öt napja alatt összesen több mint 200 új animációs rövidfilmet és 15 egész estés mozit láthat majd a közönség.
Örülhetnek a Pearl Jam rajongók
Exkluzív vetítésen mutatja be a népszerű amerikai grunge-rock együttes, a Pearl Jam Let's Play Two című zenés dokumentumfilmjét november 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Budapesten forgatott filmmel nyílik a Spanyol Filmhét az Urániában
Emma Suárez, Javier Cámara, Carmen Machi, Mario Casas, Luis Tosar, Paco León és más spanyol sztárok uralják jövő héten az Uránia mozivásznát, hiszen október 17-től 22-ig, keddtől vasárnapig a Nemzeti Filmszínházban zajlik a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség közös szervezésében megvalósuló Spanyol Filmhét. A programban tizenkét új játékfilm: vígjátékok, drámák, thrillerek, köztük Goya- és Gaudí-díjas alkotások szerepelnek.
Erotikus tartalmú filmet hoznak az Urániába a Román filmhétre
Az Ana, mon amour című filmmel nyitnak, amelyre csak belépővel, regisztráció után lehet majd beülni.
Az Urániában a helye az animációs filmek rajongóinak
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen idén ősszel is megrendezi a KAFF-napot. Szeptember 30-án, szombaton láthatnak válogatást a fesztivál programjából az animációs filmek rajongói.
Híres zsidó dallamok az Urániában
Malek Andreával, Szőke Nikolettéával és Gerendás Péterrel lép fel a Jazzrael október 9-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban.