unortodox gazdaságpolitika

címke rss

Német főút, magyar mellékutca

A válság nem hozta el a neoliberalizmus bukását, és Németország sem a piacok ellenében, hanem éppen a piacok diktátumainak megfelelően szervezi egységesebbé Európát. Hová vezet a magyar út?

Matolcsy: Nem tűnt logikusnak a kormány, de működik a módszere

Gazdaság2012.05.17, 10:08

A kreativitás természete alapján magyarázza Matolcsy György, hogy bár 2010 óta a kormányzat lépései nem tűntek logikusnak, mégis működnek. A Heti Válaszban megjelent írása szerint a jobb agyfélteke új gondolkodására van szükség, az új születése pedig könyörtelen folyamat, de a zsákutca után elvezet a nemzet jólétéhez.

Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik

Gazdaság2012.05.25, 12:49

Görögországot mindenáron benntartják az euróövezetben, mert ha nem, akkor abból egész Európát elárasztó véres konfliktus alakulhat ki - véli a washingtoni politikai kockázatelemző cég, az Eurasia Group első embere. Ian Bremmer szerint Magyarország helyesen teszi, hogy külön utakat is keres, és sikerhez is vezethet a magyarok unortodox politizálása, miközben az eddig irányító Amerika elvesztette szuperhatalmi szerepét.

Matolcsy: A válságnak vége

Gazdaság2012.06.08, 07:49

A magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni - jelentette ki Matolcsy György a CNN-nek nyilatkozva. A nemzetgazdasági miniszter szerint a világgazdasági közösség új központja Közép-Európa lesz.

Orbán harca az adósság ellen

Vélemény2012.09.25, 16:35

Magyarország ugyanazon az ösvényen szeretne haladni, mint amelyen a litvánok - mondta Orbán Viktor hétfőn Vilniusban vendéglátójának. De milyen is ez az út, és komolyan gondolta-e a magyar miniszterelnök, amit mondott?

Jövőre jöhet csak az igazi unortodoxia

Vélemény2012.12.27, 10:51

  Semmi nem az, aminek elsőre látszik - ezt az egy dolgot biztosan megtanulhatták a magyar gazdaságpolitika vargabetűit követő érdeklődők. Most sincs ez másként. Akik tehát abban reménykednek, hogy az elmúlt két és fél év gyökeres változásai után - a kormány ígéreteinek megfelelően - végre beköszönt a kiszámíthatóság és a konszolidáció időszaka, nagyot tévedhetnek. Épp ellenkezőleg, most jöhetnek csak az igazán nagy változások.  

Menő Orbánt szapulni ebédszünetben

Gazdaság2013.01.18, 17:01

Dugig telt a bécsi Hilton szálloda egyik terme, amikor a magyar gazdaságpolitikáról esett szó a szokásos évi Euromoney konferencián. Ebédszünetben aztán jót nevettek a magyarokon.

Hát persze, az aszály

Vélemény2013.02.14, 13:22

A kiábrándító magyar GDP-adat legfeljebb a kormánynak lehetett meglepetés, azt viszont szemmel láthatóan nem érdekli. Marad az unortodoxia és az egyre zsugorodó torta.

Az unortodoxia beköltözik az MNB-be

Vélemény2013.03.01, 09:41

Simor András most záruló jegybankelnöki ciklusa nem hozott látványos változást az elődeiéhez képest. A jövőt tekintve azonban már ez is óriási eredmény lehet. Pénteken megtudjuk, ki veszi át a stafétát a következő hat évre.

Büntetnek a hitelminősítők

Gazdaság2013.07.16, 08:13

A Nomura bankház londoni elemzője úgy véli, hogy a befektetésre ajánlott kategóriába nem tud visszakerülni Magyarország, a hitelminősítők ezzel reagálnak az utóbbi évek unortodox gazdaságpolitikájára.

Előző
  • 1
  • 2
Következő