Üllői út

címke rss

Lipcsei: Tudjuk, a sors forgandó

Archívum2002.09.24, 19:09

Fáradtan és szomorkásan tekintenek vissza a Ferencváros futballistái a Debrecen elleni mérkőzésre, hiszen a zöld-fehérek immár negyedik bajnokijukon sem tudtak nyerni. Való igaz, a szerencse is elpártolt a zöldektől, ugyanis az elmúlt hetekben néhány játékvezetői döntés is közrejátszott az eredménytelenségben, ugyanakkor az Üllői úton semmiképpen sem erre fogják az elmúlt hetek hazai bukdácsolásait. Mindezt Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya is megerősítette.

UEFA-kupa: négyet lőtt a Fradi, hatot kapott a Zalaegerszeg

Archívum2002.09.20, 01:13

Az UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapat is érdekelt volt: a Ferencváros 4-0-ra győzött az Üllői úton a török Kocaelispor ellen, a Zalaegerszegnek viszont nem volt szerencséje az NK után a másik zágrábi csapat, a Dinamo ellen, ugyanis Bozsik Péter együttese 6-0-s vereséget szenvedett a horvát gárda otthonában. Az Újpest három góllal kikapott Franciaországban a Paris St. Germaintől.

Sprintelő törökök várnak a Fradira

Archívum2002.09.16, 15:59

A Megyeri úti rangadón, az Újpesttől 3-0-s vereséget szenvedett Ferencvárosra az UEFA-kupában csütörtökön újabb feladat vár. A zöldek a török Kocaelispor együttesét fogadják az Üllői úton, s hogy milyen játékerőt képviselnek a vendégek, arról Pölöskei Gábor, az FTC pályaedzője beszélt az [origo]-nak, miután Isztambulban megtekintette a Fradi riválisának soros bajnoki mérkőzését.

Tizenöt huligánt állított elő a rendőrség

Archívum2002.09.15, 15:58

Teljesen mindegy, hogy az Üllői úton, vagy a Megyeri úton rendezik az ősi riválisok meccsét, a "szabadcsapatok" őrjöngése biztosra vehető. Nem volt ez másként a két együttes hét végi, újpesti randevúján sem, hiszen már jóval a kezdés előtt sebesült szurkolókról, előállításokról jöttek a hírek, s a java még hátravolt. Sajnos azonban elsősorban nem a futballból.

Az MTK nyerte az örökrangadót

Archívum2002.09.01, 23:20

Kemény, helyenként sportszerűtlen, tíz-tíz emberrel befejezett mérkőzésen az MTK Zavadszky révén szerzett vezetést az Üllői úton, majd a végső sípszóig taktikusan őrizte előnyét.

Ikszelt az Újpest Feröeren, kiütéssel nyert a Fradi

Archívum2002.08.15, 23:16

Szerdán negyven mérkőzést rendeztek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjében. Az Újpest 2-2-es döntetlent ért el feöreri Klaksvik otthonában, a Ferencváros viszont 4-0-ra verte ciprusi AEL Limassolt az Üllői úton.

Közvetíti a Duna TV a ZTE-Zagreb BL-meccset

Archívum2002.07.30, 16:36

A Duna TV szerdán 20.35 órától közvetíti a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában sorra kerülő ZTE-NK Zagreb (horvát) párharc első mérkőzését. A találkozó 20.45-kor kezdődik az Üllői úton.

Csúcsot dönthetnek a bérletesek az Üllői úton

Archívum2002.07.23, 19:31

Hat nap alatt több mint kétezer bérletet vásároltak a pénztárakban a Ferencváros szurkolói. Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy ezúttal több állandó belépő fogy majd el, mint az utóbbi évtized csúcsát jelentő 1995-ös évben, amikor a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapat.

Tököli a Ferencvárost választja

Archívum2002.06.30, 21:34

A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz. Mindezt nem hivatalos formában az Üllői úton is megerősítették, sőt mint megtudtuk, most már Tököli is nagyon hajlik arra, hogy a Fradihoz szerződjön.

Leandro a Ferencvárosba szerződött

Archívum2002.06.24, 18:51

Bár több élvonalbeli csapat is szerette volna megszerezni Leandrót, ám végül a Ferencváros lett a befutó, s a Haladás brazil labdarúgója hétfőn alá is írta szerződését az Üllői úton.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Archívum2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

A ZTE a horvát bajnokkal meccselhet

Archívum2002.06.21, 13:45

A Zalaegerszeg a horvát NK Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az első mérkőzést Magyarországon (várhatóan az Üllői úton) július 31-én rendezik. Az UEFA-kupában a Fradi a ciprusi AEL Limasszollal, az Újpest a feröeri KÍ Klaksvikkal küzd a továbbjutásért.

Litván ellenféllel kezd a Kispest

Archívum2002.06.20, 07:31

Szombaton, az európai kupaküzdelmek közül elsőként a labdarúgó UEFA Intertotó-kupában kezdi meg szereplését magyar csapat. A Kispest-Honvéd az Üllői úton fogadja a litván Zalgiris Kaunas csapatát, s ha továbbjut, a második körben a francia Sochaux-val mérkőzhet a Détári-legénység.

Járdára futott egy autó Budapesten

Archívum2002.06.07, 14:53

Két gyalogost ütött el a járdán egy autó Budapest IX. kerületében, az Üllői úton, pénteken, miután a jármű egy másik gépkocsival összeütközött és felfutott a járdára.

Grúz gólkirály az Üllői úton

Archívum2002.06.05, 15:08

Próbajátékra az Üllői útra érkezett a tavalyi esztendő grúz gólkirálya, Zaza Zirakisvili, akit a Ferencváros együttese szeretne szerződtetni. Az év játékosa márciusban a Schalke csapatánál járt próbajátékon, de a kontraktus végül meghiúsult.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Archívum2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Archívum2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Bozsik nem szeretné, ha az Inter sorsára jutna a ZTE

Archívum2002.05.20, 20:27

Nem kétséges: a presztízs, de főként az elúszott aranyálmok miatt alaposan megviselte a ferencvárosi labdarúgókat az újpesti vereség (2-3). Matematikailag ugyan van még esélye a zöldeknek a bajnoki címre, ám reálisan nem igazán bíznak már ebben az Üllői úton, mivel a második helyen álló MTK éppen leendő edzője (Egervári Sándor) csapatához, a Dunaferrhez utazik, majd a zárófordulóban az Újpestet fogadja míg az éllovas Zete a Fradi elleni fellépés után a Videoton otthonában ünnepelhet.

Már nem vezet az MTK

Archívum2002.05.04, 22:50

Egy héten belül a második örökrangatót is megnyerte a Ferencváros. Geráék ismét egy nullra győztek, Illésék megint pocsékul játszottak, ezúttal az Üllői úton. Vereségével a magyar futball történetében példátlan zuhanórepülést produkáló MTK lecsúszott az első helyről, az Újpesten diadalmaskodó ZTE jobb gólkülönbsége miatt átvette a vezetést. A héten szavazásra bocsájtott kérdésünk alapján az [origo] olvasóinak többsége jól tippelt az örökrangadó végeredményére.

Visszavonultatták Simon Tibor mezét

Archívum2002.04.24, 20:58

Több ezer gyertya és virágerdő jelezte a Üllői úton a Ferencváros-Győr bajnoki meccs előtt azt a megrázkódtatást, ami Simon Tibor tragikus halálát kísérte. Még az ősi rivális újpesti tábor is elhelyezett egy lila koszórút az FTC-klubház előtt, bent a stadionban síri csendben gyülekezett a publikum. A ferencvárosiak a mérkőzés után visszavonultatták Simon Tibor egykori mezét, FTC-játékos soha többé nem lép pályára kettes számú dresszben.

Horváth Péter távozik a Ferencvárosból

Archívum2002.04.11, 22:34

Több mint jelzésértékű, hogy számos labdarúgóval már megkezdték a tárgyalásokat a ferencvárosi vezetők sőt, Szűcs Lajos már meg is hosszabbította szerződését az Üllői úton. Az viszont némiképp meglepő, hogy a tavalyi házi gólkirály, a zöld-fehér tábor egyik kedvence, Horváth Péter nincs a maradók között.

Gellei megint válogat

Archívum2002.04.10, 06:08

Csütörtökön hirdeti ki a fehéroroszok elleni keretét Gellei Imre. A labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tévén megnézi a Zalaegerszeg-Újpest találkozót, majd ott lesz az Üllői úton, a Ferencváros-Haladás meccsen, holnap pedig megnevezi meghívottjait.

Győrött javíthat az Újpest

Archívum2002.03.29, 10:52

Ma délután két mérkőzéssel indul útjára a labda a Borsodi Liga 27. fordulójában: Győrött az Újpest, Szombathelyen pedig a Dunaferr vendégeskedik. A forduló rangadóját szombaton játsszák, amikor a Ferencváros és a Videoton az Üllői úton feszül egymásnak.

Kenesei Ausztriába vagy Izraelbe szerződne

Archívum2002.03.18, 15:11

Egy döntetlent és egy vereséget követően a tavaszi harmadik fordulóban a ZTE megszerezte első győzelmét. A zalaiak a nyitányon az Üllői úton szenvedtek 2-0-s vereséget, de talán még fájóbb volt a Vasas elleni, otthoni 2-2-es döntetlen. Aztán múlt pénteken Kenesei Krisztián beindult: mesterhármasával nyert 3-1-re a ZTE Győrben.

Alig van már jegy a Fradi-Újpestre

Archívum2002.03.15, 19:48

Nem a bajnoki helyezések alapján, hanem a múlt és az olykor indokolatlanul gerjesztett indulatok okán szombat este óriási mérkőzésre van kilátás a Ferencváros-Újpest rangadón az Üllői úton. Pénteken már alig 1500 biléta várt gazdára a pénztáraknál, így a feltehetően telt házas derbin, amit a Sport1 közvetít (18.30), frenetikus hangulat várható.

Hrutka János marad az Üllői úton

Archívum2002.02.04, 21:16

A Ferencváros saját nevelésű futballistájaként Hrutka János nem tudja elképzelni, hogy idehaza más csapatban szerepeljen. Ennek örülnek is a Fradiban, meg nem is, hisz mint köztudott, egyedül a védő járandóságát nem vállalta át Várszegi Gábor tulajdonos, mivel az nagyságrendekkel magasabb, mint társaié, ezért szívesen túladnának rajta.

Szlovén védő az Üllői úton

Archívum2002.01.16, 17:37

Szlovén labdarúgót tesztel a Fradi. Az első benyomások kedvezőek, Garami Józsefnek, a Ferencváros szakmai igazgatójának kifejezetten tetszik Adam Kapic játéka.

Penksa után Halmosit akarja a Fradi

Archívum2002.01.08, 15:45

Hétfőn ugyan még civilben jelent meg a Ferencváros edzésén Marek Penksa, délután pedig a Dunaferrel gyakorolt, ám kedden már Lipcseiékkel együtt öltözött mezbe a hétszeres szlovák válogatott játékos. Ezzel egyértelművé vált, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását, noha tegnap a Dunaferr vezetői úgy nyilatkoztak, részükről még nem zárult le az ügy.

Edzés a Népligetben, ülősztrájk az Üllői úton

Archívum2002.01.07, 15:39

Megkezdte felkészülését a Ferencváros labdarúgócsapata a tavaszi idényre. Mindez táborverést is jelentett a fiúk számára, az újonnan igazolt Marek Penksa még nem vett részt az első foglalkozáson, ám várhatóan az újvárosi futballista kedden bekapcsolódik az edzésekbe. A nap másik említésre méltó tábor-, pontosabban sátorverése az Üllői úti székház előtt történt, ahol néhány tucat fanatikus ülősztrájkkal tüntetett a klubvezetés ellen, amit az elöljárók az elnökségi ülés után személyesen is megtapasztalhattak.

Futballvihar az Üllői úton

Archívum2002.01.07, 06:48

Egyre nagyobb a vihar a Ferencvárosnál. Ma elnökségi ülés lesz a klubban, és nehezen elképzelhető, hogy a labdarúgó kft. ügyei ne kerüljenek napirendre. Annál kevésbé, mert a klub alelnöke, Takács Tibor nyílt levélben fordul Furulyás János elnökhöz, és kéri a helyzet tisztázását, valamint a kft. eladásával kapcsolatos tételes elszámolást.

Garami megtartotta székfoglalóját a Fradinál

Archívum2001.12.20, 18:15

Csütörtök délben, stábjának tagjaival teljes körű megbeszélést tartott Garami József, a Ferencváros labdarúgócsapatának szakmai igazgatója az Üllői úton.

Szeiler szerint a Fradinak nem kell harmincezres stadion

Archívum2001.12.13, 16:43

Szeiler József, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető kft. ügyvezető igazgatója szerint a klubnak nincs szüksége harmincezer néző befogadására alkalmas stadionra, viszont már nagyon várja, hogy konkrét választ kapjon arra: mikor kezdődnek el az Üllői úton az átalakítási munkálatok.

Veszélyben az örökrangadó

Archívum2001.12.05, 10:59

Hóesés, vagy más időjárási probléma miatt még egyetlen helyszínen sem mondták le az idei utolsó forduló mérkőzéseit a labdarúgó NB I-ben. A Ferencváros-MTK (17.15 ó) örökrangadó megrendezése látszik a legbizonytalanabbnak, de az Üllői úton bíznak benne, hogy nem marad el a találkozó.

Mégis lesz Fradi-MTK

Archívum2001.12.05, 14:58

Néhány órával ezelőtt felmerült, hogy esetleg nem rendezik meg az Üllői úton a Ferencváros-MTK derbit, ám dr. Török Lajos, az FTC létesítményigazgatója érdeklődésünkre konkrét választ adott ez ügyben: "Lesz meccs!" - jelentette ki kategorikusan a vezető.

Gyengén játszva is sikeres a Fradi

Archívum2001.11.25, 20:41

A zsinórban megszerzett három győzelem ellenére nincs az a Fradi-drukker, aki ki merné jelenteni, hogy jól játszanak kedvenceik. Viszont az elmúlt hetek kudarcsorozatával ellentétben, legalább nyer a Ferencváros, a produkció azonban enyhén szólva is - szürke. Igaz, mit szóljanak akkor a Vasas hívei, akik az Üllői úton ismét egy sima, 2-0-ás vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Hrutka szerint újra összeállt a tavalyi csapat

Archívum2001.11.21, 16:21

A szombati Haladás elleni szombathelyi és a debreceni győzelmével azt lehet mondani, újra talpra állt a Ferencváros. Persze a dobogóhoz még ez is kevés, mindenesetre az Üllői úton lényegesen jobb a hangulat, mint az elmúlt időszakban. A két idegenbeli sikerről és a jövőbeni tervekről Hrutka Jánost, a Fradi válogatott középhátvédjét kérdeztük.

Várszegi Gábor nem változtat a Fradinál - egyelőre

Archívum2001.11.11, 16:46

Hetek óta "pocsék" formában futballozik a Ferencváros, a legutóbbi fordulóban, a Dunaferr ellen pedig egyenesen szánalmas produkcióval rukkolt ki Csank János együttese. A látottakról röviden annyit: az első ferencvárosi kapura lövés a hatvanötödik, az első helyzet pedig a kilencvenedikben adódott a zöldek előtt. Ezek után nem csoda, ha mindenki edzőváltást emleget az Üllői úton, annak ellenére, hogy Csank János szakértelmét és tisztességét senki sem kérdőjelezheti meg arrafelé.

Üllői úti Dunaferr-lecke a Fradinak

Archívum2001.11.09, 20:24

A Borsodi Liga 17. fordulójának nyitó mérkőzésén csúnya vereséget szenvedett a bajnok, a Csank-csapat az Üllői úton kapott alapos verést a Dunaferr gárdájától. A két szép gólt szerző Sowunmi a második félidőben megsérült. Győzelmével az Egervári-együttes feljött a negyedik helyre, Lipcseiék már csak a hatodik helyen szerénykednek.

FTC - Dunaferr a Borsodi Ligában

Archívum2001.11.08, 15:50

A 17. forduló mérkőzéseit rendezik pénteken és szombaton a magyar BL-ben. A legérdekesebb párharc az Üllői úton várható, ahol a címvédő Ferencváros a Dunaferrt fogadja.

FTC - Dunaferr a Borsodi Ligában

Archívum2001.11.08, 19:33

Pénteken és szombaton a 17. forduló mérkőzéseit rendezik a labdarúgó NBI-ben. A legérdekesebb párharc az Üllői úton várható, ahol holnap este 6 órakor a címvédő Ferencváros a tavalyi bajnok Dunaferrt fogadja.

Három sérült az Üllői úton

Archívum2001.10.19, 23:21

Három sérültje van annak a közlekedési balesetnek, ami pénteken éjjel, fél tizenegy körüli időben történt Budapesten az Üllői úton.

Az Üllői úton a biztonság is áru

Archívum2001.09.28, 14:34

Bár emberhalál még nem történt a magyar futballpályák nézőterein, csak idő kérdése, hogy bekövetkezzék a legrosszabb. Az elmúlt bajnoki fordulóban horrorisztikus jeleneteknek lehettek szemtanúi a tévénézők a Ferencváros-Győr mérkőzés közben, amikor a lelátón kopaszra - és kevésbé kopaszra - nyírt, de egyöntetűen roppant erőteljes felépítésű fiatalemberek szembeszálltak az In-Kal Security szolgálatukat teljesítő embereivel.

Varga Zoltán ismét az Üllői úton

Archívum2001.09.21, 10:41

Pénteken a Rohonci úton kezdődik és vasárnap a Fáy utcában ér véget a labdarúgó Borsodi Liga 10. fordulója. Az igazi rangadókat azonban nem ezen a két helyszínen játsszák, hanem az Üllői úton (ahol Varga Zoltán személye pikantériát is ad az összecsapásnak) és Dunaújvárosban, ahol akár edzőkérdést is okozhat valamelyik együttes veresége.

A 60 éves Albert Flóriánt köszöntötték az Üllői úton

Archívum2001.09.16, 21:28

Több mint ötezren köszöntötték vasárnap az Üllői úton a 60. születésnapját ünneplő egykori 75-szörös labdarúgó-válogatott, európai Aranylabdás (1967) Albert Flóriánt.

60 éves az Üllői út Császára

Archívum2001.09.12, 10:38

Szeptember 15-én tölti be hatvanadik esztendejét Albert Flórián, a magyar labdarúgás egyetlen Aranylabdása. A Császárt a pénteki Vasas-mérkőzés előtt köszöntik, a hírek szerint ő végzi el a kezdőrúgást is.

Loki-bravúr az Üllői úton

Archívum2001.09.08, 18:55

A ferencvárosiak végig mezőnyfölényben játszottak, támadásaikat azonban körülményesen, rengeteg pontatlan átadással vezették, ezért csak ritkán jutottak el a debreceni kapuig. A vendégek előtt több  gólszerzési lehetőség adódott, a helyzetek száma alapján megérdemelten nyertek az Üllői úton.

Sorozatban ötödször nyert a Fradi

Archívum2001.08.24, 20:45

A Borsodi Liga 7. fordulójának péntek esti nyitó meccsén a címvédő Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott a Haladás ellen az Üllői úton - Csank János csapata zsinórban ötödször nyert. Félgőzzel is könnyedén, a szombathelyiek bátortalanul játszottak.

Gázolt a címvédő

Archívum2001.08.10, 22:13

A labdarúgó NB I 5. fordulójának nyitómérkőzésére az Üllői úton került sor, ahol a Ferencváros a Videoton együttesét fogadta. A zöld-fehérek 4-0-ra nyertek, ezzel majdnem megismételték tavalyi ötgólos sikerüket. A Videoton ezzel immáron 1998 májusa óta nem tudott gólt lőni a Fradinak.

FTC-Újpest: rangadó az alsóházban

Archívum2001.07.28, 10:16

Pénteken a Győr-ZTE mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó NB I 3. fordulója. A kör slágerének feltétlenül az FTC-Újpest (Üllői út, 20.45) derbi ígérkezik, még akkor is, ha a két patinás klub jelenleg az alsóházban tanyázik. A derbi felvezetése nem nélkülözi a rasszista felhangokat sem.

Fradi-Újpest, nyeretlenek csatája

Archívum2001.07.26, 13:34

A labdarúgó NB I-ben pénteken és szombaton a 3. forduló mérkőzéseit rendezik meg. A legérdekesebb párharc az Üllői úton várható, ahol a címvédő Ferencváros az Újpestet fogadja.

Hitelből erősíthet a Ferencváros

Archívum2001.07.22, 01:18

A Ferencváros labdarúgócsapata a 2000-2001-es bajnoki idény első fordulójában az alaposan megerősödött ZTE együttesét fogadja az Üllői úton. A két csapat legutóbb Budapesten, június 16-án lépett a pályára, amikor is a Fradi 3-2-re nyert. Az Üllői úton 1972 óta rendeznek FTC-ZTE összecsapásokat.

Hazai buktával kezdett a bajnok

Archívum2001.07.22, 01:18

Rögtön az első fordulóban kikapott a bajnoki címvédő, a Ferencvárost ráadásul az Üllői úton verte 1-0-ra a megerősödött Zalaegerszeg. Győrben nyert a Debrecen, Szombathelyen meg az újonc Haladás a Kispest ellen, szintén 1-0 arányban.

Két szlovák az Üllői úton

Archívum2001.07.22, 01:17

A pozsonyi Új Szó információi szerint a Ferencváros labdarúgó-együttese végleg megegyezett két szlovák válogatott labdarúgóval. A szerződések értelmében Tibor Jancula (Slovan Bratislava) és Igor Szukalek (Drnovice) kettő, illetve egy évig a zöld-fehér bajnokcsapatot erősíti.

Előző
Következő