Üllői út

címke rss

Az Üllői úton búcsúzhat Gellei Imre

Archívum2003.11.11, 16:54

Eldőlt, hogy november 19-én az Üllői úton rendezik a Magyarország-Észtország barátságos mérkőzést, amely egyben Gellei Imre kapitány búcsúját is jelentheti majd. Persze ez ügyben az MLSZ elnöksége dönt, miután meghallgatta a szakvezető beszámolóját.

Siófoki AÁL-siker az Üllői úton

Archívum2003.11.01, 20:22

Hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Ferencváros együttese a Balaton FC-től az Arany Ászok Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A Győr 6-0-ra ütötte ki a Haladást, a Pécs a Videotont, a ZTE a Békéscsabát verte.

Bozsik Péternek csatárgondjai vannak

Archívum2003.10.26, 18:50

Immáron a felsőházban található a hét végén a Haladás ellen 2-0-ra diadalmaskodó Ferencváros, ám az Üllői úton leginkább azt hangoztatják, hogy - a hatpontos levonást nem számítva - a zöld-fehérek nyerték a bajnokság első körét. Bozsik Péter, a szombathelyiek edzője azért panaszkodik, mert szerinte alig rendelkezik bevethető csatárral.

Kiraboltak egy benzinkutat a fővárosban

Archívum2003.10.24, 08:58

Ismét fegyveresek támadak meg egy benzinkutat, ezúttal a budapesti Üllői úton. Senki nem sérült meg, de a kapucnis, álarcos rablók elvitték a bevételt.

A Loki a legesélyesebb magyar kupacsapat

Archívum2003.10.15, 15:58

A labdarúgó UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapatért is izgulhatnak a szurkolók: a bajnok MTK Zágrábban 3-1-re kikapott a horvát Dinamótól, a Debrecen Varasdon 3-1-re nyert, a szerdán Koppenhágában fellépő Ferencváros pedig 1-1-et játszott az Üllői úton a Rabóczki Balázst is a soraiban tudó FCK-val. Halmai Gábor az MTK gyors gólszerzésében bízik, míg a csapat trénere, Egervári Sándor nehéz mérkőzésre számít. Dombi Tibor biztos a Loki továbbjutásában, míg Garami József, a Fradi edzője a dánokat tartja esélyesebbnek a Fradival szemben.

Garami még mindig a debreceni ötösön kesereg

Archívum2003.10.07, 16:06

Az ötgólos debreceni vereség után érthetően rossz a hangulat a Ferencvárosnál. Ráadásul Garami József, a zöld-fehérek szakmai igazgatója a különböző válogatottban szereplők közül öt játékosát is nélkülözni kénytelen, jóllehet az Üllői úton ezúttal nem bánják, hogy tíz nap áll rendelkezésre a hajdúsági kudarc kiheverésére.

Még nincs új tulajdonosa a Fradinak

Archívum2003.09.30, 19:42

A Ferencváros elnöksége a keddi ülésén nem fogadta el a Fotex és a zöld-fehér klub közötti válásról szóló előterjesztést, így az új tulajdonos is várat magára az Üllői úton. Október végén jár le ugyanis a 90 napos határidő, amíg a Fotexnek ki kellene fizetnie az időarányos összeget a Ferencváros számára, ám a 600 millióból eddig 170 millió érkezett meg a klub számlájára.

Fehérvárott játsszák az NB I rangadóját

Archívum2003.09.26, 19:03

A labdarúgó Arany Ászok Liga 8. fordulója szombaton az Újpest siófoki vendégjátékával kezdődik meg. A rangadót azonban nem ez, hanem az első helyezett MTK fehérvári vendégszereplése jelenti. Ha a Videoton nyer, átveszi a vezetést. A Fradi otthon meccsel a Péccsel, a kezdőrúgást a fiatalon, tragikusan elhunyt egykori válogatott kapus, Zsiborás Gábor családja végzi el.

Rabóczki meglepődött és megsérült az Üllői úton

Archívum2003.09.26, 19:32

Felemás élményekkel távozott az Üllői útról Rabóczki Balázs, az FC Köbenhavn magyar kapusa. A dán bajnok ugyanis idegenben nem került hátrányba az UEFA-kupa első fordulójában, a hálóőrnek azonban  meghúzódott a vádlija, ami miatt a vasárnapi bajnokit kénytelen lesz kihagyni.

Három fronton érdekeltek UEFA-csapataink

Archívum2003.09.24, 11:54

Rendhagyó módon szerdán rendezik a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának legtöbb mérkőzését, köztük három olyan összecsapást, amelyen magyar érdekeltség is akad. A horvát-magyar napok jegyében az MTK és a Debrecen idegenben, Zágrábban, illetve Varasdon lép pályára, míg a Ferencváros az Üllői úton fogadja a dán FCK gárdáját.

Rósa szerint még bajnok is lehet a Fradi

Archívum2003.09.04, 20:07

Nagy kluboknál - főként, ha riválistól érkezik az illető - nehezen fogadják be gyorsan az új játékost. Márpedig Rósa Dénes Újpestről igazolt nyáron a Ferencvároshoz, a középpályást azonban hamar megkedvelték, sőt be is fogadták az Üllői úton. Persze ehhez kellettek Rósa góljai és egyenletes, jó teljesítménye is.

Tököli Attila visszatért a Fradiba

Archívum2003.09.02, 17:34

Három hónap pihenő után Tököli Attila visszaért a Ferencvároshoz. A zöld-fehérek csatára a május 30-ai, Debrecen elleni bajnoki után - amikor is futballhuligánok megverték őt - úgy döntött, nem marad az Üllői úton. Noha Tökölinek több kecsegtető ajánlata is akadt - többek között német és spanyol csapatok is hívták, legkitartóbban a görög Olympiakosz -, ám időközben a ferencvárosi vezetők a súlyos szankciók miatt úgy döntöttek, nem adják el egyik legértékesebb futballistájukat.

Rabóczkiék ellen meccsel a Fradi

Archívum2003.08.29, 19:54

Péntek délután a monacói Grimaldi Forumban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtartotta újabb sorsolását, amelyen ezúttal az UEFA-kupa első fordulója került terítékre. A még versenyben lévő három magyar csapat közül a legszerencsésebb az MTK és a Debrecen volt, a kékek a horvát Dinamo Zagrebet, a hajdúságiak pedig a Varteks Varasdint kapták. A Fradi ellenfele a dán FC Köbenhavn, Rabóczki Balázs együttese lesz.

Nézők nélküli örökrangadó az Üllői úton

Archívum2003.08.22, 15:43

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában két "rangos" mérkőzésre kerül sor. Az örökrangadóként emlegetett FTC-MTK összecsapásra zárt kapuk mögött, szombaton játsszák, míg a tabellán elfoglalt helyezek alapján érdemes a Mecsekaljára is figyelni: a listavezető Pécs a holtversenyben második Újpestet fogadja.

Hat pontot levont az MLSZ a Ferencvárostól

Archívum2003.08.07, 20:56

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtökön úgy döntött a Ferencváros által benyújtott fellebbviteli ügyben, hogy hat pont levonással sújtja az együttest a május 30-ai, Debrecen elleni Üllői úti találkozó után történt szurkolói rendbontás miatt.

Győzelemmel hangolt az MTK Helsinkire

Archívum2003.08.02, 22:30

Sima győzelemmel melegített az MTK együttese a szerdán Helsinkiben sorra kerülő BL-selejtező visszavágójára. Egervári Sándor nagyszerű formát mutató csapata idegenben verte 3-1-re a 2002-es bajnok ZTE együttesét.

Várszegi fizet a Fradinak

Archívum2003.07.22, 12:37

Furulyás János, a Ferencvárosi Torna Club elnöke elmondta: a Fotex Rt. a két évvel ezelőtt megkötött szerződés értelmében megkezdte a harmadik 600 millió forintos részlet átutalását. A más csapatot nem találó Dragóner marad az Üllői úton.

Marius Sasu és Rósa Dénes az Üllői úton

Archívum2003.07.17, 17:05

Két, eddig is fővárosi csapatban szereplő labdarúgóval kötött szerződést az FTC: Marius Sasu Kispestről, míg Rósa Dénes Újpestről igazolt az Üllői útra.

Csak három bajnokin lesz zárva a Fradi-stadion

Archívum2003.07.17, 20:32

A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.

Június végéig keresik az Üllői úti huligánokat

Archívum2003.06.27, 12:12

Már csak pár napja van az Üllői úti futballhuligánok elfogásával megbízott nyomozócsoportnak. Az egység vezetője szerint, akik bűncselekményt követtek el a Fradi-Debrecen meccs lefújását követően, és felismerhetőek voltak a felvételeken, azokat szinte kivétel nélkül elkapták.

Szeilerre várnak a megbüntetett játékosok

Archívum2003.06.24, 14:38

Két év után Várszegi Gábor elhagyta a Ferencvárost, s a továbbiakban nem támogatja a zöld-fehér klubot. Ezzel nagy bajba került a Fradi, hiszen a Fotex-vezérnek június végén kellene átutalnia a szerződésben rögzített 600 millió forintot, ám erre aligha kerül sor. Nem csak emiatt nagy a feszültség az Üllői úton, hanem amiatt is, hogy Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója a teljes májusi prémiumra megbüntette a csapatot a lélektelen és eredménytelen játék miatt.

Elkapták Tököli feltételezett bántalmazóját

Archívum2003.06.24, 17:33

Már 24-re emelkedett azok száma, akik ellen a rendőrség eljárást indított azzal a gyanúval, hogy garázdálkodtak az Üllői úton tartott FTC-Debrecen meccsen. Az újabb elfogott két személy egyike a gyanú szerint bántalmazta Tököli Attilát, a Ferencváros játékosát.

Szeiler pozíciója is megrendült az FTC-nél

Archívum2003.06.19, 18:55

Furulyás János, a Ferencváros elnöke a Várszegi Gábor klubtulajdo-nos távozása utáni időszak esetleges személyi változásairól nem kívánt beszélni, ám mint azt az Üllői úton megtudtuk: ezek után Szeiler Józsefnek, az FTC Rt. vezérigazgatójának a helyzete is bizonytalanná vált.

Üllői út: A főkolomposok zöme rendőrkézen

Archívum2003.06.19, 15:51

Csütörtökön is őrizetbe vettek két Üllői úti futballhuligánt, és további elfogások is várhatóak. Ezzel együtt már 20 balhézót kapott el a külön erre a célra felállított nyomozócsoport. Már csupán néhány elkövetőt keres a rendőrség - mondta a nyomozás vezetője.

Négy újabb Üllői úti futballhuligánt fogtak el

Archívum2003.06.12, 19:30

Négy újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség a május 30-i Üllői úti FTC-Debrecen bajnoki meccset követő szurkolói rendbontással kapcsolatban - jelentette be Pál József alezredes, a nyomozócsoport vezetője, aki hozzátette: két fiatal férfit és két fiatalkorút egyaránt csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak, és javasolják az előzetes letartóztatásba vételüket.

Újabb két Üllői úti huligánt vettek őrizetbe

Archívum2003.06.06, 15:12

Újabb két gyanúsítottja van az Üllői úti futballbotránynak: egy embert csoportos garázdaság, egy másikat pedig közösség elleni izgatás miatt vett őrizetbe a rendőrség. Azt még a nyomozók sem tudják, hogy hány embert kell keresniük a botrány kapcsán.

Tököli Attila menekül az Üllői útról

Archívum2003.06.03, 09:03

Tököli Attila, a Ferencváros válogatott labdarúgója az Üllői úton tartott sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a pénteki FTC-Debrecen mérkőzés utáni szurkolói verekedés miatt - amikor többek között őt is bántalmazták a zöld-fehér drukkerek - elhagyja a Ferencváros futballcsapatát, noha érvényes szerződés köti a klubhoz.

Rendőri biztosítás kellett volna az Üllői útra

Archívum2003.06.03, 18:33

Egyetlen magánbiztonsági cég sem tudta volna megakadályozni a tömegverekedést a pénteki FTC-Debrecen mérkőzés után, a szakmai kamara elnöke szerint a rizikós sportesemények biztosításához elengedhetetlenek a rendőri csapaterők.

Ítéletek az Üllői úti randalírozók ellen

Archívum2003.06.02, 22:43

Hat személyt ítélt el hétfőn rendzavarásért a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a pénteki FTC-Debrecen labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt. Az esti órákig összesen kilenc rendzavarási ügyet tárgyalt a PKKB. A bíróság 15-től 40 napig terjedő elzárással, valamint pénzbüntetéssel sújtotta a garázdálkodó szurkolókat.

Súlyos baleset a Fradi-pálya mellett

Archívum2003.06.02, 18:32

Egy súlyos és egy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amelyben két személyautó ütközött az Üllői úti felüljáró közelében.

Tizenkilenc focibalhé két és fél év alatt

Archívum2003.06.01, 19:52

Május 30-án Budapesten, az Üllői úton a Ferencváros-Debrecen labdarúgó-mérkőzés (0-0) után a Fradi szurkolók beözönlöttek a pályára és ütöttek, vertek mindenkit, akit értek, játékosokat, szakvezetőket, fotósokat. Az alábbi összeállításból kiderül: Magyarországon 2001 óta tizenkilenc kirívó szurkolói rendbontás történt.

Ostromállapot az Üllői úton

Archívum2003.05.31, 00:44

A gólnélküli döntetlennel végződött Ferencváros-Debrecen bajnoki labdarúgó mérkőzést követően, amely eredménynek köszönhetően a zöldek elveszítették a bajnoki címet, a feldühödött szurkolók megostromolták az Üllői úti székházat. A mérkőzést követően Szentes Lázárt, a DVSC vezetőedzőjét olyan súlyosan bántalmazták, hogy kórházba kellett szállítani.

Gyújtogattak a szurkolók

Archívum2003.05.30, 21:26

A Ferencváros-Debrecen mérkőzés után az Üllői úti pályát elhagyó tömeg gyújtogatni kezdett a környéken.

Győzelmével az MTK lett a bajnok

Archívum2003.05.30, 22:17

Hihetetlen végjátékban az MTK labdarúgócsapata nyerte a Borsodi Liga 2002/2003-as szezonját, miután a kék-fehérek Juhász góljával 1-0-ra legyőzték az Újpestet. A nagy esélyes Ferencváros csupán 0-0-s döntetlent ért el a Debrecennel szemben.

Nyerni megy a DVSC az Üllői útra

Archívum2003.05.25, 17:55

A hét végi fordulóban az élen álló Ferencváros Tököli duplájával megszerezte a három pontot Győrben (2-0), ám az ETO hiába messze a leggyengébb csapat tavasszal a felsőházban, amennyiben Varga Zoltán játékosai jobban koncentrálnak a kapu előtt, november 9. után megszerezhették volna újabb győzelmüket hazai pályán, a második félidőben kritikán aluli teljesítményt nyújtó FTC ellen.

Elveszítheti a bajnokságot a Fradi

Archívum2003.05.15, 17:32

Riadalmat és szomorúságot okozott az Üllői úton a Ferencváros hazai veresége a végig jól futballozó Siófok ellen, hiszen ez könnyen a zöld-fehérek bajnoki címébe kerülhet. Garami József szakmai igazgató abszolút elégedetlen volt a látottakkal, s mint elmondta, az utolsó húsz percben olyan szétesően játszott csapata, amilyet még nem tapasztalt, amióta a klubnál tevékenykedik. A szakvezető szerint rendkívül fontos meccset buktak el, hiszen siker esetén félig már a zsebükben érezhették volna a bajnoki címet.

Nyílttá tette a bajnokságot a Fradi-verő Siófok

Archívum2003.05.15, 00:09

Kiesési rangadót veszített a Dunaferr labdarúgócsapata a Borsodi Liga 29. fordulójában, miután 2-0-ra kikapott Békéscsabán - a Kispest pedig nyert Fehérvárott - s leszakadt vetélytársaitól. A felsőházban a Siófok simán nyert az Üllői úton, az MTK pedig debreceni győzelmével két pontra megközelítette a listavezető zöld-fehéreket.

Az Üllői úton folytatná sorozatát a Siófok

Archívum2003.05.14, 12:11

Két izgalmas mérkőzést is játszanak a Borsodi Liga 29., szerdai fordulójában, amelyek mindegyike bátran pályázhatna a forduló rangadója címre. A Debrecen az MTK-t fogadja otthon, ahol utoljára Magyar Kupa-mérkőzésen alaposan kitömte a kék-fehéreket, míg a Csank János vezette Siófok az Üllői úton teszi tiszteletét.

A fél MTK lesérült az örökrangadó előtt

Archívum2003.05.08, 19:47

Tovább folytatódik az MTK balszerencse-sorozata, hiszen Egervári Sándor vezetőedző immáron hat alapjátékosára sem számíthat, pedig a kék-fehérekre szombaton, hazai pályán rendkívül fontos mérkőzés vár az NB I-ben az éllovas Ferencváros ellen.

Változatlan a fővárosi halálutak listája

Archívum2003.05.03, 13:30

Szinte változatlan az a lista, amelyet a rendőrség közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberei állítanak össze évről-évre Budapest legveszélyesebb útszakaszairól. Minden szempontot figyelembe véve, a XVIII. kerületi Üllői úton, az újpesti Árpád úton és a zuglói Nagy Lajos király útján a legkockázatosabb a közlekedés.

Újpesten a dobogó lesz a tét

Archívum2003.04.25, 12:28

A Borsodi Liga hét végi kínálatából a Debrecen újpesti vendégjátéka ígéri a legtöbbi izgalmat, hiszen a hajdúsági együttest egy pont választja el a harmadik helyezett liláktól. A felsőház másik két összecsapásán az MTK a rájátszásban eddig veretlen Siófoknál vendégeskedik, míg a Fradi a Győrt fogadja.

Mérkőzés Simon Tibor emlékére

Archívum2003.03.27, 14:45

Április 21-én, a tavaly tavasszal brutálisan megvert, majd néhány nappal később a sebesüléseibe belehalt Simon Tibor emlékére gyülekeznek majd a futballisták az Üllői úton.

Varga Zoltán nosztalgiázott az Üllői úton

Archívum2003.03.16, 13:47

Hiába mondta korábban Varga Zoltán, hogy nem érdekli a Ferencváros, a zöldek hajdani klasszisa, a Győr jelenlegi szakmai igazgatója feltűnő nosztalgiával nézett körbe az Üllői úton. Pedig sok örömre nem lehetett oka az egykori ferencvárosi kedvencnek, hiszen mostani csapata, az ETO 5-2-re kikapott a fővárosi zöldektől.

Varga Zoltán ellenfélként látogat az Üllői útra

Archívum2003.03.14, 07:34

A Borsodi Liga 20. fordulójának két legjobb összecsapását Zalaegerszegen és az Üllői úton vívják. Előbbin a hazai környezetben remeklő ZTE a tavaszt parádésan kezdő Videotont fogadja, utóbbin a Ferencvároshoz a botladozó Győr látogat.

Szombat esti láz az Üllői úton

Archívum2003.03.07, 16:05

Normális esetben kiemelt figyelmet érdemelne a ZTE- Debrecen találkozó a labdarúgó NB I 18. körében, hiszen ez a 90 perc a nemzetközi kupaszerepléssel kecsegtető bronzérmes helyezésről hívatott dönteni.  Igen ám, de normális szituációról felesleges beszélni, amikor FTC-Újpest derbit rendeznek az Üllői úton (m2, 18 óra), ami az utóbbi években sajnos nem a stílusos futballról, hanem a vadak portyázásairól szól.

Kispesten indul újra a Borsodi Liga

Archívum2003.03.07, 11:39

A decemberi, utolsó forduló utáni három hónapos szünetet követően ismét beindul a magyar labdarúgó-bajnokság. A Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzését pénteken, Kispesten vívják, ahol a Honvéd ellenfele a Dunaferr lesz. A forduló rangadójára az Üllői úton kerül sor: a Fradi az Újpestet fogadja, míg a második helyen álló MTK Siófokra látogat.

Lipcsei szerződést hosszabbított a Fradival

Archívum2003.03.05, 13:52

Szerdán pont került Lipcsei Péter ügyére. A Ferencváros csapatkapitányával december óta tárgyaltak a zöld-fehér klub vezetői nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, aminek eredményeképpen a 31 éves futballista további két évre írt alá az Üllői úton.

Csak 450 Újpest-drukker mehet az Üllői útra

Archívum2003.03.04, 14:01

Mindössze a belépők 2,6 százalékát kapják a lila-fehér szurkolók a szombati Ferencváros-Újpest bajnoki rangadó előtt, annak ellenére, hogy az európai szövetség (UEFA) szabályzata - amelyet a Magyar Labdarúgó Liga is alkalmaz - kimondja: a stadionok befogadóképességének egytizedét kell fenntartani a vendégcsapat szimpatizánsai számára.

Az MTK és a Fradi elődöntős a Magyar Kupában

Archívum2003.03.04, 22:02

Bár már 2-1-re is vezetett az első félidőben a Dunaferr labdarúgócsapata, végül a házigazda MTK jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. A hazai együttes idény eleji, mondhatni csapnivalóan gyenge játékkal, 3-2-re múlta felül az ezer sebből vérző dunaújvárosi együttest. A nap másik mérkőzésén a Borsodi Ligában éllovas Ferencváros viszonylag könnyed játékkal 2-0-ra verte a bajnoki címvédő Zalaegerszeget. A lefújást botrány követte az Üllői úti stadionban: több tucat felhevült hazai szurkoló berohant a pályára és nekirontott a biztonsági embereknek.

Mégsem lesz jegykorlátozás az Üllői úton

Archívum2003.03.04, 22:03

A Magyar Labdarúgó Liga az Újpest FC és a Ferencváros szurkolói csoportjainak képviselőivel folytatott megbeszélés után felülvizsgálta korábbi álláspontját és úgy döntött: nincs szükség arra, hogy mesterséges eszközökkel korlátozza a két csapat szombati mérkőzésén a vendégszurkolók létszámát.

Két baleset Budapesten

Archívum2003.03.01, 00:29

Két közlekedési baleset is történt egyidőben pénteken éjfél előtt Budapesten. Az egyik az Üllői úton a IX. kerületben, a másik a Ferihegyi gyorsforgalmi úton történt.

Korábban játsszák az FTC-ZTE kupameccset

Archívum2003.02.23, 13:39

Most már biztos, hogy a Ferencváros-ZTE Magyar Kupa-mérkőzéssel rajtol a tavaszi labdarúgó idény. A két klub megállapodott abban, hogy az eredetileg kiírt március 5-e helyett egy nappal korábban, március 4-én lépnek pályára az Üllői úton. A Fradinál és a "Zeténél" is azért döntöttek így, mert ez által egy nappal több idejük lesz a szombati bajnoki rajtra való felkészülésre. Mint ismert: a zöldek az ősi rivális Újpestet fogadják hazai pályán, míg a ZTE ugyancsak odahaza, a negyedik helyen álló Debrecennel játszik.

Elfogytak a debreceni teremdöntő jegyei

Archívum2003.01.28, 13:42

Debrecenben és az Üllői úton is közel egy óra alatt elfogytak a jegyek a terembajnokság hét végi döntőjére. Erdős László főszervező már a múlt héten jelezte, hogy a tikettek hetven százalékát a hazai hívek kapják, míg a fináléba jutott csapatok közül a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező Ferencváros szimpatizánsainak minimum 500 belépőt biztosítanak.

Gera marad a Fradiban

Archívum2003.01.20, 14:08

Mostanság jelentik be a ferencvárosi vezetők, hogy Gera Zoltán marad az Üllői úton, pedig sokan már elkönyvelték, hogy távozik a zöldektől a tehetséges labdarúgó. A török Galatasaray évi több mint hetvenmillió forintos fizetést ajánlott számára, ám Gera ezt visszautasította, időközben pedig német és francia élvonalbeli együttesek is bejelentkeztek érte. Lipcsei Péter is hosszabbíthat.

Zováth is az Üllői úton

Archívum2003.01.03, 13:44

Egyre konkrétabb események jelzik a Dunaferr szétesését. Thomas Sowunmi és Kiss György után ugyanis információnk szerint Zováth János is a Ferencvárost választja, ráadásként pedig több újvárosi labdarúgó is heves tárgyalásban áll más klubokkal.

Jovic szerint bajnok lesz a Ferencváros

Archívum2002.12.04, 18:42

Gyorsan belopta magát a ferencvárosi szurkolók szívébe Aleksandar Jovic, aki már a tavalyi idényben is fontos gólokat szerzett a Fradi színeiben. A 31 éves csatárt gólerőssége mellett küzdeni tudásáért is kedvelik az Üllői úton, jóllehet Garami József szakmai igazgató ebben a szezonban leginkább csereként számított a népszerű támadóra.

Sowunmit és három Dunaferr-játékost akar a Fradi

Archívum2002.11.25, 20:01

A labdarúgó Magyar Kupában a Ferencváros kedden a legjobb nyolc közé jutásért Kaposvárott lép pályára, s a zöldeknél egyértelműen továbbjutásra számítanak másodosztályú ellenfelükkel szemben. Az Üllői úton azonban már ennél is tovább tekintenek: az elöljárók élénken érdeklődnek a Dunaferrtől a hét végén megvált Thomas Sowunmi iránt, hétfőn már el is beszélgettek a támadóval.

A Ferencváros is kiesett az UEFA-kupából

Archívum2002.11.13, 01:02

A Ferencváros labdarúgócsapata az Üllői úton elért 0-0 után Németországban 2-0-ra kikapott a Bundesliga harmadik helyén álló Stuttgarttól, s így kiesett az UEFA-kupából. Az európai kupákból utolsóként búcsúzó magyar együttes nem játszott alárendelt szerepet. A vezetés megszerzése után a stuttgartiak visszavettek a tempóból, de ezt a zöld-fehéreknek nem sikerült kihasználniuk, végül pedig a házigazdák büntetőből tovább növelték előnyüket.

Az Üllői úton nyert a Békéscsaba

Archívum2002.11.08, 21:00

A ZTE megleckéztetése után a Békéscsaba Keresztúri András góljával óriási meglepetésre a Ferencváros otthonában is diadalmaskodott a Borsodi Liga 14. fordulójának nyitányán. Az FTC nagy fölényben futballozta végig a találkozót, támadójátéka azonban meddőnek bizonyult. Győzelmével a Békéscsaba hosszú idő után elmozdult a tabella utolsó helyéről.

UEFA-kupa: nem szerzett előnyt a Fradi a visszavágóra

Archívum2002.11.01, 00:12

A labdarúgó UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén a Ferencváros 0-0-s döntetlent ért el a Bundesliga kilencedik helyén álló Stuttgart ellen. A zöld-fehérek jóval több helyzetet dolgoztak ki riválisuknál, ám vagy a magyar támadók hibáztak, vagy a kissé nehezen belelendülő, ám egyébként jól védő Ernst kapus hárított. Szerdán egyébként további húsz összecsapást rendeztek a második számú európai kupában. Érdekesség, hogy csak az Üllői úton nem láthattak gólt a nézők.

Az Üllői úton lesz a magyar-moldáv

Archívum2002.10.31, 16:00

Az MLSZ-től származó információ szerint a Ferencváros Üllői úti pályáján kerül sor november 20-án a Magyarország-Moldova barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre.

Üllői úti bravúrra készül a Siófok

Archívum2002.10.25, 14:33

A hét végén rendezik a Borsodi Liga 12. fordulóját, amelynek nyitómérkőzését a VfB Stuttgart elleni jövő csütörtöki UEFA-kupa összecsapásra készülő, jelenleg második helyen álló Ferencváros és a hatodik Siófok játssza az Üllői úton.

Csank örömmel tér vissza az Üllői útra

Archívum2002.10.24, 16:27

A pénteki Ferencváros-Siófok bajnoki egyik érdekessége, hogy a zöldekkel korábban bajnoki címet nyert Csank János, a vendégek vezetőedzője távozása óta először ül újra kispadra az Üllői úton.

Fegyveres rablás egy Üllői úti patikában

Archívum2002.10.22, 20:52

Kirabolt egy budapesti patikát egy fiatal férfi, miközben fegyverrel fenyegette a gyógyszertárosokat. A rabló 20 ezer forintot zsákmányolt.

Indul a mobilról fizetett parkolás

Archívum2002.10.10, 14:46

Mobiltelefonos parkolási rendszert vezetnek be az aprópénzes mellett csütörtöktől a főváros XIII. és IX. kerületének bizonyos részein, továbbá több főútvonalon, így többek között a nagykörúton, a kiskörúton, az Andrássy úton, a Baross utcában, az Üllői úton, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út egy részén és a Keleti pályaudvar környékén.

Garami szerint a Stuttgart az esélyes

Archívum2002.10.08, 18:03

A lehetséges ellenfelek közül talán az egyik legjobbat kapta a Ferencváros labdarúgócsapata az UEFA-kupa második fordulójában. A zöld-fehérek elkerülték az olasz Laziót, illetve a spanyol bajnokság meglepetéscsapatát, a Malagát, s végül a német VfB Stuttgarttal kerültek szembe.

Tököli tovább gyarapította hívei számát

Archívum2002.10.07, 17:12

Tököli Attila már korábban is belopta magát a Fradi-tábor szívébe, a ZTE elleni, újabb győztes gólja pedig tovább gyarapította hívei számát az Üllői úton. A csatár ezzel már hatgólos, s időközben csatlakozott a svédek elleni Eb-selejtezőre készülő válogatott kerethez.

Kenesei miatt felháborodott a Fradi

Archívum2002.10.02, 15:56

Komoly indulatokat gerjesztett a Ferencvárosnál a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának azon döntése, hogy Kenesei Krisztián, a ZTE csatára a Videoton ellen kapott piros lapja miatt két meccsen nem játszhat, de az ítélet végrehajtását november 30-ig felfüggesztették. Ráadásul a ZTE vasárnap éppen a Fradi ellen játszik bajnokit az Üllői úton. A ferencvárosiak a fura döntést követően azzal érveltek, hogy a Győr ellen kiállított Jovic esetében más mércével mértek.

Lipcsei: Tudjuk, a sors forgandó

Archívum2002.09.24, 19:09

Fáradtan és szomorkásan tekintenek vissza a Ferencváros futballistái a Debrecen elleni mérkőzésre, hiszen a zöld-fehérek immár negyedik bajnokijukon sem tudtak nyerni. Való igaz, a szerencse is elpártolt a zöldektől, ugyanis az elmúlt hetekben néhány játékvezetői döntés is közrejátszott az eredménytelenségben, ugyanakkor az Üllői úton semmiképpen sem erre fogják az elmúlt hetek hazai bukdácsolásait. Mindezt Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya is megerősítette.

UEFA-kupa: négyet lőtt a Fradi, hatot kapott a Zalaegerszeg

Archívum2002.09.20, 01:13

Az UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapat is érdekelt volt: a Ferencváros 4-0-ra győzött az Üllői úton a török Kocaelispor ellen, a Zalaegerszegnek viszont nem volt szerencséje az NK után a másik zágrábi csapat, a Dinamo ellen, ugyanis Bozsik Péter együttese 6-0-s vereséget szenvedett a horvát gárda otthonában. Az Újpest három góllal kikapott Franciaországban a Paris St. Germaintől.

Sprintelő törökök várnak a Fradira

Archívum2002.09.16, 15:59

A Megyeri úti rangadón, az Újpesttől 3-0-s vereséget szenvedett Ferencvárosra az UEFA-kupában csütörtökön újabb feladat vár. A zöldek a török Kocaelispor együttesét fogadják az Üllői úton, s hogy milyen játékerőt képviselnek a vendégek, arról Pölöskei Gábor, az FTC pályaedzője beszélt az [origo]-nak, miután Isztambulban megtekintette a Fradi riválisának soros bajnoki mérkőzését.

Tizenöt huligánt állított elő a rendőrség

Archívum2002.09.15, 15:58

Teljesen mindegy, hogy az Üllői úton, vagy a Megyeri úton rendezik az ősi riválisok meccsét, a "szabadcsapatok" őrjöngése biztosra vehető. Nem volt ez másként a két együttes hét végi, újpesti randevúján sem, hiszen már jóval a kezdés előtt sebesült szurkolókról, előállításokról jöttek a hírek, s a java még hátravolt. Sajnos azonban elsősorban nem a futballból.

Az MTK nyerte az örökrangadót

Archívum2002.09.01, 23:20

Kemény, helyenként sportszerűtlen, tíz-tíz emberrel befejezett mérkőzésen az MTK Zavadszky révén szerzett vezetést az Üllői úton, majd a végső sípszóig taktikusan őrizte előnyét.

Ikszelt az Újpest Feröeren, kiütéssel nyert a Fradi

Archívum2002.08.15, 23:16

Szerdán negyven mérkőzést rendeztek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjében. Az Újpest 2-2-es döntetlent ért el feöreri Klaksvik otthonában, a Ferencváros viszont 4-0-ra verte ciprusi AEL Limassolt az Üllői úton.

Közvetíti a Duna TV a ZTE-Zagreb BL-meccset

Archívum2002.07.30, 16:36

A Duna TV szerdán 20.35 órától közvetíti a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában sorra kerülő ZTE-NK Zagreb (horvát) párharc első mérkőzését. A találkozó 20.45-kor kezdődik az Üllői úton.

Csúcsot dönthetnek a bérletesek az Üllői úton

Archívum2002.07.23, 19:31

Hat nap alatt több mint kétezer bérletet vásároltak a pénztárakban a Ferencváros szurkolói. Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy ezúttal több állandó belépő fogy majd el, mint az utóbbi évtized csúcsát jelentő 1995-ös évben, amikor a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapat.

Tököli a Ferencvárost választja

Archívum2002.06.30, 21:34

A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz. Mindezt nem hivatalos formában az Üllői úton is megerősítették, sőt mint megtudtuk, most már Tököli is nagyon hajlik arra, hogy a Fradihoz szerződjön.

Leandro a Ferencvárosba szerződött

Archívum2002.06.24, 18:51

Bár több élvonalbeli csapat is szerette volna megszerezni Leandrót, ám végül a Ferencváros lett a befutó, s a Haladás brazil labdarúgója hétfőn alá is írta szerződését az Üllői úton.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Archívum2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

A ZTE a horvát bajnokkal meccselhet

Archívum2002.06.21, 13:45

A Zalaegerszeg a horvát NK Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az első mérkőzést Magyarországon (várhatóan az Üllői úton) július 31-én rendezik. Az UEFA-kupában a Fradi a ciprusi AEL Limasszollal, az Újpest a feröeri KÍ Klaksvikkal küzd a továbbjutásért.

Litván ellenféllel kezd a Kispest

Archívum2002.06.20, 07:31

Szombaton, az európai kupaküzdelmek közül elsőként a labdarúgó UEFA Intertotó-kupában kezdi meg szereplését magyar csapat. A Kispest-Honvéd az Üllői úton fogadja a litván Zalgiris Kaunas csapatát, s ha továbbjut, a második körben a francia Sochaux-val mérkőzhet a Détári-legénység.

Járdára futott egy autó Budapesten

Archívum2002.06.07, 14:53

Két gyalogost ütött el a járdán egy autó Budapest IX. kerületében, az Üllői úton, pénteken, miután a jármű egy másik gépkocsival összeütközött és felfutott a járdára.

Grúz gólkirály az Üllői úton

Archívum2002.06.05, 15:08

Próbajátékra az Üllői útra érkezett a tavalyi esztendő grúz gólkirálya, Zaza Zirakisvili, akit a Ferencváros együttese szeretne szerződtetni. Az év játékosa márciusban a Schalke csapatánál járt próbajátékon, de a kontraktus végül meghiúsult.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Archívum2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Archívum2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Bozsik nem szeretné, ha az Inter sorsára jutna a ZTE

Archívum2002.05.20, 20:27

Nem kétséges: a presztízs, de főként az elúszott aranyálmok miatt alaposan megviselte a ferencvárosi labdarúgókat az újpesti vereség (2-3). Matematikailag ugyan van még esélye a zöldeknek a bajnoki címre, ám reálisan nem igazán bíznak már ebben az Üllői úton, mivel a második helyen álló MTK éppen leendő edzője (Egervári Sándor) csapatához, a Dunaferrhez utazik, majd a zárófordulóban az Újpestet fogadja míg az éllovas Zete a Fradi elleni fellépés után a Videoton otthonában ünnepelhet.

Már nem vezet az MTK

Archívum2002.05.04, 22:50

Egy héten belül a második örökrangatót is megnyerte a Ferencváros. Geráék ismét egy nullra győztek, Illésék megint pocsékul játszottak, ezúttal az Üllői úton. Vereségével a magyar futball történetében példátlan zuhanórepülést produkáló MTK lecsúszott az első helyről, az Újpesten diadalmaskodó ZTE jobb gólkülönbsége miatt átvette a vezetést. A héten szavazásra bocsájtott kérdésünk alapján az [origo] olvasóinak többsége jól tippelt az örökrangadó végeredményére.

Visszavonultatták Simon Tibor mezét

Archívum2002.04.24, 20:58

Több ezer gyertya és virágerdő jelezte a Üllői úton a Ferencváros-Győr bajnoki meccs előtt azt a megrázkódtatást, ami Simon Tibor tragikus halálát kísérte. Még az ősi rivális újpesti tábor is elhelyezett egy lila koszórút az FTC-klubház előtt, bent a stadionban síri csendben gyülekezett a publikum. A ferencvárosiak a mérkőzés után visszavonultatták Simon Tibor egykori mezét, FTC-játékos soha többé nem lép pályára kettes számú dresszben.

Horváth Péter távozik a Ferencvárosból

Archívum2002.04.11, 22:34

Több mint jelzésértékű, hogy számos labdarúgóval már megkezdték a tárgyalásokat a ferencvárosi vezetők sőt, Szűcs Lajos már meg is hosszabbította szerződését az Üllői úton. Az viszont némiképp meglepő, hogy a tavalyi házi gólkirály, a zöld-fehér tábor egyik kedvence, Horváth Péter nincs a maradók között.

Gellei megint válogat

Archívum2002.04.10, 06:08

Csütörtökön hirdeti ki a fehéroroszok elleni keretét Gellei Imre. A labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tévén megnézi a Zalaegerszeg-Újpest találkozót, majd ott lesz az Üllői úton, a Ferencváros-Haladás meccsen, holnap pedig megnevezi meghívottjait.

Győrött javíthat az Újpest

Archívum2002.03.29, 10:52

Ma délután két mérkőzéssel indul útjára a labda a Borsodi Liga 27. fordulójában: Győrött az Újpest, Szombathelyen pedig a Dunaferr vendégeskedik. A forduló rangadóját szombaton játsszák, amikor a Ferencváros és a Videoton az Üllői úton feszül egymásnak.

Kenesei Ausztriába vagy Izraelbe szerződne

Archívum2002.03.18, 15:11

Egy döntetlent és egy vereséget követően a tavaszi harmadik fordulóban a ZTE megszerezte első győzelmét. A zalaiak a nyitányon az Üllői úton szenvedtek 2-0-s vereséget, de talán még fájóbb volt a Vasas elleni, otthoni 2-2-es döntetlen. Aztán múlt pénteken Kenesei Krisztián beindult: mesterhármasával nyert 3-1-re a ZTE Győrben.

Alig van már jegy a Fradi-Újpestre

Archívum2002.03.15, 19:48

Nem a bajnoki helyezések alapján, hanem a múlt és az olykor indokolatlanul gerjesztett indulatok okán szombat este óriási mérkőzésre van kilátás a Ferencváros-Újpest rangadón az Üllői úton. Pénteken már alig 1500 biléta várt gazdára a pénztáraknál, így a feltehetően telt házas derbin, amit a Sport1 közvetít (18.30), frenetikus hangulat várható.

Hrutka János marad az Üllői úton

Archívum2002.02.04, 21:16

A Ferencváros saját nevelésű futballistájaként Hrutka János nem tudja elképzelni, hogy idehaza más csapatban szerepeljen. Ennek örülnek is a Fradiban, meg nem is, hisz mint köztudott, egyedül a védő járandóságát nem vállalta át Várszegi Gábor tulajdonos, mivel az nagyságrendekkel magasabb, mint társaié, ezért szívesen túladnának rajta.

Szlovén védő az Üllői úton

Archívum2002.01.16, 17:37

Szlovén labdarúgót tesztel a Fradi. Az első benyomások kedvezőek, Garami Józsefnek, a Ferencváros szakmai igazgatójának kifejezetten tetszik Adam Kapic játéka.