ülésnap

címke rss

Nyelvbotlásról beszél Quaestor-ügyben a Fidesz

Quaestor-nappá tették volna az ülésnapot a szocialisták, de a kormány képviselői inkább az MSZP szándékait találgatták. Az MSZP annak ellenére hallgat a jóval több embert érintő Buda-Cash-ügyről, hogy a károsultak többsége megkapja a pénzét. A Quaestor kisbefektetőit is teljes körűen kártalanítják, csak a nagybefektetők szenvedhetnek kárt. Követtük az ülésnap felszólalásait.

Indulatokat szít a kéményseprőtörvény

Itthon2015.03.18, 13:58

Az ellenzék szerint a keményen dolgozó kisembereket sújtja, és kisvállalkozások tömegeit teheti tönkre a szolgáltatás államosítása. Az ellátás javulása sem várható: a jelenlegi szolgáltatókat is a Katasztrófavédelem felügyelte, mégsem működött jól. Az ingyenesség csak a lakosokra-, a lakásokba bejelentett, gyakran kényszervállalkozásokra nem vonatkozik. A kormány szerint az állami közműszolgáltató létrehozása után a legfontosabb rezsicsökkentési lépésről van szó. Követtük a vezérszónokok felszólalásait.

Elutasította az államfői vétót az Országgyűlés

Itthon2015.03.17, 12:14

A köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a kiemelt beruházások esetén sérül az állampolgárok tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való joga, mert csak öt napig tiltakozhatnak a beruházás ellen. A kormánypártok figyelembe vették az államfő véleményét, de nem változtattak a szabályozáson, mert az veszélyeztetné az uniós nagyberuházásokat. Az ellenzék a zöldhatóságok beolvasztása miatt sem támogatta a törvényt. Követtük a vitát.

Orbán Viktor nevetségesnek nevezte Simicska vádjait

Itthon2015.03.16, 20:08

Egyetlen jobbikos képviselő  kérdésére válaszolt a mai ülésnapon Orbán Viktor. Mirkóczki Ádám azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy az ügynökvád után, hogyan tud hitelesen kormányozni? A Simicska-ügy kapcsán az LMP nyolcadszorra is elővette az állambiztonsági múlt feltárására irányuló javaslatát. Az MSZP a dolgozói szegénységet és a nyomort fékezné meg, a Jobbik a bankok és a végrehajtók visszaéléseit tárná fel. Ez történt ma az ülésteremben.

Értik is meg nem is a kormánypártok a népszerűségvesztés okait

Itthon2014.12.16, 17:18

A tegnapi tüntetések mögött a dohány-nagykereskedelem állt, a Nemzeti Kastélyprogram nem urizálás – derült ki a népszerűségvesztés okait kutató kormánypárti képviselők kérdéseiből. Az ellenzék ma sem kímélte a parlamenti államtitkárokat.

Szijjártó Péter hagyományt teremtene

Itthon2014.11.24, 19:43

A jövőben Szijjártó Péter rendszeresen beszámolna az Országgyűlésnek az Európai Unió állam és kormányfőivel valamint külügyminisztereivel folytatott találkozókon elhangzottakról. A frakciók üdvözölték a külgazdasági és külügyminiszter szándékát, de nehezményezték, hogy nem jelenik meg az Országgyűlés Külügyi bizottsága előtt, ahol számos kérdést tennének fel neki. Ez történt ma a parlamentben.

Megkezdődött az ötnapos ülés a parlamentben

Itthon2014.11.17, 18:47

Az azonnali kérdések órájában a miniszterelnök is válaszolt az ötnapos ülés első napján. Az ellenzék az élelmiszeráfáról, a megváltozott összeférhetetlenségi szabályokról, a maffiakormányzásról és a szociális ágazatról kérdezte. Ezt történt a parlamentben!

Rogán Antal bejelentette a devizahitelek forintosítását

Itthon2014.11.10, 18:54

A devizahitelek forintosítása, a korrupció és az oktatáspolitika is célkeresztbe került ma az Országgyűlésben. Az MSZP és a Jobbik is elfogadhatatlannak tartja a piaci árfolyamon történő forintosítást. Az adóhatóságot ért korrupciós vádakat valamennyi párt kivizsgálná. A Jobbik részben ennek tudta be az Ózdon megismételt választási győzelmét. Az oktatáspolitika területén az MSZP és az LMP mondott hasonlókat. Ez történt ma a parlamentben.

2015-ös költségvetés: minek nevezzelek?

Itthon2014.11.03, 17:29

A kormány az elszámoltatás, a gyarapodás és a béremelések költségvetéseként harangozta be a 2015-ös évet. Az ellenzék adócunamiról, kivéreztetésről, megszorításokról beszélt. Szintén vita tárgyát képezte, hogy az új adók tükrében megmarad-e a rezsicsökkentés hatása. Ez történt ma a parlamentben.

Áder János Barack Obamát idézte a parlamentben

Itthon2014.10.20, 17:39

Barack Obama szavaival szólított fel az éghajlatváltozás elleni védekezésre a köztársasági elnök. Az amerikai elnök az ENSZ klíma-csúcson azt mondta: Mi vagyunk az első generáció, akik érezzük a klímaváltozást, és mi vagyunk az utolsó generáció, akik tenni is tudunk ellene. Az ellenzék több kérdést is feltett az Egyesült Államok által elrendelt beutazási tilalomról, de nem sokat tudott meg. A paksi bővítésre és a Jegybank ellenőrzésére vonatkozó tárgysorozatba vételi kérelmét elutasította a Tisztelt Ház. Ez volt a parlament percről percre. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő