Ukrajna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Oroszország
- háború
- Orosz-ukrán háború
- Kijev
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Menczer Tamás: Ukrajna fejezze be a magyar kisebbség jogfosztását!
A magyar kormány felszólítja az ukrán parlamentet, kormányt és Ukrajna elnökét, hogy fejezzék be a magyar kisebbség jogfosztását és a Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ursula Von der Leyen és Brüsszel csődbe viheti az Európai Uniót Ukrajna támogatása miatt
Hatalmas a felháborodás Európa-szerte a legújabb brüsszeli ötlet miatt. A brüsszeliták és a háborúpárti globalista baloldal úgy küldene további 50 milliárd eurót a súlyos korrpucióval küzdő Ukrajnának, hogy közben az uniós polgárok megszorításoktól szenvednek az elhibázott szankciók eredményeként. Ez idáig Brüsszel nem fizetett sem Magyarországnak, sem Lengyelországnak. A szakértők szerint az ezeknek az országoknak járó források megléte is kérdéses már. Elképzelhető az is, hogy a magyar és a lengyel forrásokat már Ukrajnának adták.
Rejtett kamerás felvétel buktatta le az amerikaiak háborús összeesküvését - videó
Ukrajna jót tesz az üzletnek, ugye tudod? – mondja egy most nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvételen a BlackRock nevezetű amerikai befektetési társaság, a világ legnagyobb vagyonkezelő társaságának egyik toborzója. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a BlackRock vezetése az elmúlt hónapokban folyamatosan tárgyaltak az ország újjáépítéséről. A legutóbbi egyeztetésen arról állapodtak meg, hogy a BlackRock és a JPMorgan Chase is segít az ukrán kormánynak létrehozni egy újjáépítési bankot.
- címkék:
- háború
- üzlet
- Ukrajna
- BlackRock
- Címkefelhő »
Itt a legújabb őrült ukrán terv: így robbantanák ki az atomháborút
Egy ukrán képviselő, az Európai Szolidaritás pártba tartozó Olekszij Goncsarenko Telegram-csatornáján közölt egy elképesztő írást.
Brüsszel elköltötte a pénzt Ukrajnára
Az Európai Bizottság felülvizsgálta az Európai Unió 2021-27-es költségvetését, amelynek eredményeiről Ursula von der Leyen számolt be sajtótájékoztatón kedden.
Brüsszel Ukrajnára költötte a pénzt és most még többet akar
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatások és hitelek formájában - jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden.
Százezrek halnak meg az Ukrajnában zajló háborúban, de ez nem érdekli a dollárbaloldalt
Az ukrán ellentámadás kezdetével ismét drámai mértékben megemelkedett a háború halálos áldozatainak száma, a háborúpárti magyar baloldal Brüsszellel karöltve azonban ennek ellenére is azon munkálkodik, hogy a Magyarország megváltoztassa háborúpárti álláspontját és megkezdje a fegyverek küldését Ukrajnának. Magyarul azt kívánják elérni, hogy az ország sodródjon bele a háborúba. Ezért támadja a baloldal többek között a kormány békepárti plakátkampányát is. Tisztán látszik, hogy a háború lezárására és az emberi életek megóvására csak egyetlen megoldás van, a béke. Ehhez azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, nem pedig úújabb ...
Mutatjuk, mi történhet, ha az ukrán ellentámadás nem lesz sikeres
Vélhetően az ellentámadás eredményei vagy eredménytelensége jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a jövőben milyen támogatást kap majd Ukrajna – mondta a 888 érdeklődésére Kosztur Andrást, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az ukrán ellentámadásról.
Szijjártó Péter: A nemzetközi közösség legfontosabb feladata az emberéletek mentése kellene legyen
A nemzetközi közösség legfontosabb feladata az emberéletek mentése kellene legyen, ezért a magyar kormány minden támadás és nyomásgyakorlás ellenére is kitart az álláspontja mellett, s mielőbbi békét sürget Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Strasbourgban.
- címkék:
- Európa
- Szijjártó Péter
- béke
- Ukrajna
- Címkefelhő »
Nagy a baj: az oroszoknak elege lett a nyugati fegyverekből, kitörhet a világháború
Moszkva meg fogja torolni az oroszok megölésére buzdító felhívásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című heti műsorában.
- címkék:
- háború
- gyilkosság
- Oroszország
- Ukrajna
- Kijev
- Címkefelhő »
Hat férfi próbált meg szombat éjjel átúszni a Tiszán, közülük hárman eltűntek
Szombat éjjel 6 férfi próbált meg Ukrajnából Magyarországra úszni a Tiszán, de egyikük sem volt képes önerőből patra jutni.
Itt a bejelentés: Ukrajna nagy bajban van, drámai fordulat jöhet a háborúban
Lényegében megvalósult az orosz hadsereg egyik fontos célkitűzése, Kijev demilitarizálása Dmitrij Peszkov szerint. Putyin szóvivője szerint Ukrajna egyre kevésbé használja a saját fegyvereit, a nyugati fegyverszállítmányoknak köszönhetően tudja folytatni a háborút. Véleménye szerint ez az európai helyzetet "feszültebbé és kiszámíthatatlanabbá" teszi, és végső soron a katonai konfliktus kiszélesedésvel járhat.
Itt a NATO veszélyes bejelentése, mindenki ettől félt
A szövetség ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt, a tagságról maga Ukrajna fog dönteni, és Oroszországnak nem lesz lehetősége ezt megakadályozni.
Elképesztő: az ukránok már a Barátság kőolajvezetéket is támadják
Az oroszok szerint az ukránok már a Barátság kőolajvezetéket is támadják. Állítólag az ukránok katonai drónokkal próbáltak támadni orosz területen.
Megdöbbentő fordulat: egy lengyel hadtest bevonult Ukrajnába
Sok szó esik az utóbbi időben a médiában és közösségi platformokon egy bizonyos lengyel önkéntes hadtestről, amely állítólag Ukrajnában az orosz erők ellen harcol. Varsó hivatalosan elhatárolódik ettől az alakulattól, és azt állítja, hogy a lengyel hadseregnek nincs hozzá köze.
Mire készül Alex Soros, az új Keresztapa?
Habár Alexander Sorost semmi sem legitimálja a pénzén kívül, kifejezetten a szuverén nemzetállamokra és az emberekre tartozó belpolitikai kérdésekbe kíván beleszólni, méghozzá oly módon, ahogyan az az ő nézeteinek és legfőképpen pénztárcájának megfelelő – pénz és élet nem számít alapon – mondta el az Origónak adott interjúban Halkó Petra. A XXI. Század Intézet vezető elemzője arról is beszélt, hogy mi történik most a fegyverkereskedelemben, mi a gond Jens Stoltenberg NATO-főtitkár legutóbbi kijelentésével, és mire készül Soros György fia.
Szijjártó Péter: Fontos, hogy minden országnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az EU-csatlakozáshoz
Fontos, hogy minden államnak azonos feltételeket kelljen teljesítenie az európai uniós csatlakozáshoz, ne legyenek gyorsítósávok, ehelyett világos és tisztességes szempontrendszerre van szükség - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiranában.
Egy félelmetes halálos fegyver jelent meg, eldöntheti a háborút
A fegyverek tekintetében is vannak divatosabb darabok, az Ukrajnában zajló konfliktus hatására pedig ismét megnövekedett a vállról indítható rakéta népszerűsége, emiatt a francia Thales fegyvergyártó konglomerátum már fel is készült az újonnan feltámadó keresletre.
- címkék:
- Ukrajna
- rakéta
- Starstrea
- Thales
- Címkefelhő »
Küszöbön az atomháború? London után Washington is szegényített uránt adna az ukránoknak
Az Egyesült Királyság után az Egyesült Államok is szegényített uránt adna az ukrán hadseregnek. A szomszédunkban háború egyre jobban eszkalálódik, nő az atomháború veszélye.
Putyin végre megválaszolta a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt
Vlagyimir Putyin kedden sajtótájékoztatót tartott, amely során haditudósító kérdéseire válaszolt. Kiderült, hogy mit gondol az orosz elnök az ukrán hadseregről, megváltoztak-e a különleges katonai művelet célkitűzése, valamint az is, hogy szükség lesz-e újabb mozgósítása Oroszországban.
Új fejlemények érkeztek az Északi Áramlat robbantásáról - videó
Új fejlemények érkeztek az Északi Áramlat gázvezeték robbantásáról - hívja fel közösségi oldalán a figyelmet Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője. Mint írja, a főáramú nyugati média korábban Oroszországot vádolta az incidenssel. Később egy amerikai oknyomozó újságíró arról írt, hogy az akciót az USA szervezhette meg. Ezúttal pedig két, Fehér Házhoz közeli lap is arra utal, hogy Ukrajna állhat a robbantás hátterében. Mégis mi zajlik a médiában? - erre ad választ Hortay Olivér a videójában.
Alapjogokért Központ: Orosz-ukrán háború: el kell kezdeni tárgyalni
Mintha csak Orbán Viktort hallanánk - de a magyar miniszterelnök már a háború kezdete óta ezt képviseli: azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek - írja az Alapjogokért Központ.
Az ukránok megtámadták a lengyeleket
Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszternek sikerült elérnie, hogy Európa Ukrajna érdekében blokkolja a lengyel gazdáknak nyújtott támogatásokat, írta meg az ukrán UNIAN-ra hivatkozva a Mandiner.
Ezek a nyugati országok összefogtak, és ezzel csak még közelebb került a világháború
Franciaország, Németország és Lengyelország hosszú távú támogatást ígér Ukrajnának. A vezetők Párizsban találkoznak, hogy megvitassák a Kijevnek szóló „biztonsági garanciák" kérdését, de kevés részletet árultak el a tárgyalásokról - írja a Financial Times.
A Rebrov vezette Ukrajna őrült meccset játszott a németekkel
A német labdarúgó-válogatott fennállása 1000. hivatalos mérkőzésén 3–3-as döntetlent játszott Ukrajnával Brémában.
Elképesztő világháborús fenyegetés: az oroszok már egy német üzem megtámadására készülnek
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője a Twitteren küldött üzentet a Rheinmetall német vállalatnak - írja a Mandiner.
- címkék:
- Ukrajna
- szerződés
- Rheinmetall
- Címkefelhő »
Miért van nagyon közel a harmadik világháború?
A harmadik világháború kirobbanása valós veszély, ugyanis az oroszok olyan vörös vonalakat húztak, mint a Krím-félsziget, a másik, ha Oroszországot támadják nyugati fegyverekkel. Kína is megüzente, hogy ha ez bekövetkezik, akkor az számára is elfogadhatatlan – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója az Origónak adott interjúban. A politológus azzal kapcsolatban is kifejtette véleményét, hogy beléphetnek-e a lengyelek a háborúba, mekkora a harmadik világháború kirobbanásának esélye, és mi várható a vilniusi NATO-csúcson.
Újabb gátat robbantottak fel Ukrajnában, szörnyű tragédia következhet
Az orosz erők felrobbantottak egy gátat Donyeck megyében, a Mokri Jali folyónál, ami áradásokat okozott a folyó mindkét partján - állítja Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
Döbbenetes: lelepleződött Amerika, kiderült, mi a céljuk
Az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi (mintegy 720 milliárd forint) katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára új megrendelésként pénteken.
Paks II létfontosságú az energiabiztonság és a rezsicsökkentés megőrzéséhez
Paks II az ország energiabiztonságának és a rezsicsökkentés megőrzésének alapvető feltétele - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Facebookon arra reagálva, hogy az ukrán miniszterelnök közleményben tudatta, Ukrajna meg akarja akadályozni az Európai Uniónál az új paksi atomerőmű megépítését.
Döbbenetes bejelentés Ukrajnáról: bármelyik percben kitörhet a világháború
A NATO-országok egy csoportja hajlandó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha a szövetség vilniusi csúcstalálkozóján a tagországok nem adnak egyértelmű biztonsági garanciát - ezt a volt NATO-főtitkár, Anders Rasmussen mondta.
- címkék:
- Ukrajna
- Anders Rasmussen
- Vilnius
- Címkefelhő »
Újabb jelentős segítséget kapott Ukrajna Magyarországtól
Az ukrán nép barátjaként folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
Itt van a volt NATO-főtitkár megdöbbentő bejelentése Ukrajnáról
A NATO-országok egy csoportja hajlandó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha a szövetség vilniusi csúcstalálkozóján (2023. július 11-12.) a tagállamok – köztük az Egyesült Államok – nem nyújtanak kézzelfogható biztonsági garanciákat Kijevnek – jelentette ki Anders Rasmussen, volt NATO-főtitkár.
- címkék:
- Ukrajna
- Anders Rasmussen
- nato
- Címkefelhő »
Novák Katalin: A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak
Az érzelmi indíttatású cselekvés nem gátolhatja a racionális értékelést, amely azt mutatja, hogy a szankcióknak van ugyan hatásuk, de többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak - minderről Novák Katalin beszélt a Neue Zürcher Zeitungnak. A köztársasági elnök közölte azt is, hogy külföldi szereplők erőteljesen beavatkoznak Magyarország belügyeibe, és megpróbálják megváltoztatni a politikai vezetést és keresztény-konzervatív irányvonalunkat, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kormányt demokratikusan választották meg.
Drámai fordulat: halálos betegségek szabadulhatnak el Ukrajnából
Az Origo is beszámolt róla, hogy kedd hajnalban felrobbantották Nova Kakhovka-i vízerőmű gátját, amely következtében nyolcvan települést önthet el a víz. Most az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a robbantás következtében szörnyű betegségek terjedhetnek el.
- címkék:
- gát
- Ukrajna
- vízerőmű
- Nova Kakhovka
- Címkefelhő »
Soros megírta a háború folytatásának forgatókönyvét – Az emberélet nem számít
Soros György Ukrajna győzelmére számít, de az nem érdekli, hogy ezért hány embernek kell meghalnia.
Brüsszel nem nyugszik: egyre több fegyvert követel - videók
Újabb fegyverszállításokat követel a baloldali többségű Európai Parlament, és ezt a programot hajtaná végre a magyar dollárbaloldal a nyugatról érkező guruló dollárokért cserébe. Teljesen világos, hogy a Gyurcsány vezette baloldal azért képvisel háborúpárti álláspontot, és azért megy szembe a békepárti magyar közvéleménnyel, mert csak így remélhetnek külföldi támogatást. Az elmúlt hetekben több magyarellenes európai parlamenti képviselő is nyíltan kimondta, addig nem érkeznek uniós források Magyarországra, amíg nem lépünk be a háborúba.
Így reagált Zelenszkij Ferenc pápa béketervére
Találkoztam Matteo Zuppi bíborossal, Ferenc pápa különmegbízottjával – jelentette be Telegramon Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök arról tájékoztatott, hogy megbeszélték az ukrajnai helyzetet, illetve a humanitárius együttműködést is.
Volodimir Zelenszkij: All in! - videó
Ahogy közeledik a júliusi NATO-csúcstalálkozó, úgy fokozódik a nyomás Ukrajnára a várva-várt ellentámadás elindítására. Vajon hol fognak az ukránok támadni és hol az oroszok? „Erősebb biztonsági garanciák, mint Izraelnek, de kevesebb, mint a NATO-tagság" – egyre több nyugati vezető utasítja el ezzel a formulával a háborúban álló országok EU- és NATO-tagságát. Világháborús csúcson az amerikai államadósság, avagy meddig tart a vudu? - erről is beszél a Kontextus legújabb videójában Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai elemzési igazgatója.
- címkék:
- háború
- Ukrajna
- Kontextus
- NATO
- Címkefelhő »
Egyre emelkedik a vízszint, több ezren váltak hajléktalanná a gátrobbanás miatt Ukrajnában
Az ukrajnai gát lerombolása súlyos és messzemenő következményekkel jár több ezer emberre nézve – figyelmeztetett az ENSZ.
- címkék:
- gát
- Oroszország
- Ukrajna
- Kahovka
- katasztrófa
- Címkefelhő »
Milyen tragédiákhoz vezethet az ukrán gátrobbantás?
A duzzasztógát rendszerét robbantották most fel, amely inkább az orosz fél érdekében állhatott, de ugyanakkor az ukrán fél érdekét is szolgálhatta a robbantás – mondta el Resperger István ezredes, egyetemi tanár az Origónak adott interjúban. Resperger Istvánt arról kérdeztük, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy kedd hajnalban felrobbantották a Nova Kakhovka-i vízerőmű gátját? A szakértő beszélt még az ukránoknak szánt F-16-os vadászgépekről, és arról is, hogy mikor jöhet el a várva várt béke.
- címkék:
- gát
- Oroszország
- Ukrajna
- atomerőmű
- F-16
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Nem szabad hinni a liberális politikai fősodornak, a globális többség békét akar Ukrajnában
Nem szabad hinni a transzatlanti világ liberális politikai és médiavilágának, ugyanis jól látható, hogy a globális többség, Magyarországhoz hasonlóan, mielőbb békét akar Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- béke
- Ukrajna
- Címkefelhő »
Az oroszok visszaverték az ukránokat Donyecknél, véres harcok vannak Belgorodban
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 467. napjáról.
Itt az orosz bejelentés a háború végéről
Dimitrij Peszkov elnöki szóvivő elmondta, hogy Putyin kész a kapcsolatfelvételre a különleges katonai művelet céljainak más módon történő elérése érdekében, vagyis hajlandó békét kötni - írta a lenta.ru. Vagyis a háború elvi befejezéséről beszélt Putyin szóvivője, de azt nehéz elképzelni, hogy az ukránok az oroszok jelenlegi feltételeit elfogadnák.
- címkék:
- Ukrajna
- Oroszország
- háború
- bejelentés
- Címkefelhő »
Minden eddiginél súlyosabb orosz rakétacsapás, Ukrajna az összeomlás szélén
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 466. napjáról.
Rettegnek a sorozástól, életüket kockáztatva menekülnek Ukrajnából a férfiak
Ukrajna új törvényjavaslatot készít elő, amely büntetné azokat a hadköteles korú férfiakat, akik a hadiállapot idején illegálisan átlépik a határt – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
- címkék:
- Ukrajna
- menekült
- sorozás
- hadköteles
- Címkefelhő »
Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki
Ukrajna visszautasította az indonéz védelmi miniszter javaslatát az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, amely többek között tűzszünetet, demilitarizált övezet létrehozását és ENSZ-békefenntartók betelepítését tartalmazta - írta az iz.ru. Nagyon sokan féltek tőle, hogy az ukránok minden békejavaslatot elutasítanak.
- címkék:
- Ukrajna
- Indonézia
- béketárgyalás
- háború
- ukrán
- béke
- Címkefelhő »
Itt van Putyin legfőbb szövetségesének háborús bejelentése
Fehéroroszország elnöke Minszkben a Független Államok Közösségének biztonsági ügynökségeinek vezetőivel folytatott megbeszélésen ismertette álláspontját.
Elképesztő fordulat: Oroszországot támadták meg az ukránok, új szintre lépett a háború
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 465. napjáról.
Meztelenül mászott fel a Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi - fotó
Ruhátlanul felmászott a vatikáni Szent Péter-bazilika főoltárára egy férfi csütörtök este, hogy így tiltakozzon az ukrajnai háború ellen.