újrakezdés

címke rss
Kiderült, kivel él együtt válása után Kucsera Gábor

Kiderült, kivel él együtt válása után Kucsera Gábor

Kucsera Gábor nehéz éven van túl. Egy évvel ezelõtt jelentette be felesége, Tápai Szabina, hogy elválnak és ki is tálalt, hogy férje hûtlensége vezetett a kapcsolatuk végéhez. A házaspár igyekszik jó viszonyt ápolni a három közös gyerek miatt, és már egyáltalán nincs köztük feszültség a történtek miatt. Az egykori kajakozó egy évvel a történtek után úgy tûnik, hogy új életet kezdett, már nem bánkódik felesége miatt, sõt, kiderült, hogy hol és kivel osztja meg az otthonát.

Az egyik korábbi életemben a Brooklyn-hídon kérték meg a kezemet

She2024.01.04, 11:22

A lélekvándorlás, meg a mi-van-a-fehér-fény-után megosztó, kényes témák, amik hatalmas vitákat tudnak kiváltani. Azonban az elõbbi egész biztosan létezik. Én vagyok rá az élõ példa.

Hófehérke vagy Mickey egér helyett tankokat, bombarobbanásokat rajzolnak a háború elõl Kárpátaljára menekült gyerekek

8882023.09.27, 11:17

Embert próbáló próbáló feladatra vállalkozott Nagy Tatjána. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat beregszászi munkatársa azoknak – leginkább gyerekeknek – nyújt lelki segítséget az újrakezdéshez, akik a háború elõl menekülnek Kárpátaljára. Ahová persze elkísérik õket a közelmúltban átélt borzalmas élmények. Tatjána a 888-nak elmondta, hogy a hozzájuk érkezõ gyerekek Hófehérke, Mickey egér vagy Szimba helyett katonákat, repülõket, tankokat, bombarobbanásokat rajzolnak.

Megkaptam a tökéletes nõt, de ennek ára volt...

She2023.09.19, 12:26

Ahányan vagyunk, annyiféle módon reagálunk arra, ha elhagy bennünket egy olyan ember, aki a szakítás pillanatáig kitöltötte az életünket. Sokan éjt nappallá téve siratják az elveszett jövõképet, és akár súlyos depresszióba is zuhanhatnak.

Újra akarod kezdeni az exeddel? Háááát...

She2023.09.07, 14:36

Ne kezdd újra semmiképp! Semmi értelme. Ami egyszer nem ment, az másodszor sem fog. Ugyanazokba a problémákba fogtok beleszaladni, újra és újra. Ugyanazért lesz vége, ismét. Egy szó, mint száz: felmelegítve csak a töltött káposzta jó.

Félelemmel tölt el az újrakezdés? Íme, 5+1 tipp, hogy teljesebbé tehessük az életünket

Life.hu2023.08.21, 14:49

Akár önszántunkból hagyunk magunk mögött valakit vagy valamit, akár a körülmények miatt alakul így az életünk, az újrakezdés gondolata félelemmel, szorongással tölthet el minket. De van segítség!

Férfivélemény: Mikor érdemes újrakezdeni?

She2023.07.21, 06:07

Az elengedés minden formája nehéz, az embert legtöbbször felzaklatja, ha egy korszak lezárul az életében és valami új kezdõdik. Ez a párkapcsolatok terén sincs másképp, nehezen teszünk pontot bizonyos kapcsolatok végére

A válás ellenére is a férjével nyaralt Peller Mariann

Tévé2023.07.15, 09:28

A férjével és két fiukkal nyaralt Szlovéniában Peller Mariann.

Nem akartam semmi mást, csak tartozni valakihez...

She2023.06.18, 18:46

Éjszaka volt. Csak ültem a konyhában, és bámultam kifelé az ablakon. Semmit nem láttam, csak egy faágat, amelynek lengeti a leveleit a szél. Csak néztem, és arra gondoltam: milyen jó neki, milyen szabad - én pedig mintha börtönben lennék.

Drámai fordulat Schobert Norbert karrierjében - videó

Tévé2023.06.16, 17:56

Nem volt egyszerû az elmúlt idõszak Schobert Norbert és családja részére. A Norbi Update nevû cégüket ugyanis 40 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal. Ha ez nem lett volna elég, az elsõ részlet fizetésének elmulasztása miatt újabb büntetést szabtak ki rájuk. A fitneszedzõ elárulta, mihez kezd. 

Berki Mazsi: "Újra egy kis család vagyunk"

Life.hu2023.06.08, 17:15

Berki Mazsi egy évvel férje halála után már könnyebben beszél az elmúlt idõszak megpróbáltatásairól.

Gyûlölöd az életedet? Meríts erõt inspiráló filmekbõl!

She2023.05.03, 15:12

Néha egy-egy inspiráló film nagyon sokat segít, amikor nehéz életszakaszban vagyok. Ezektõl általában nekem is megjön a kedvem ahhoz, hogy rendet tegyek az életemben.

Harminc év után az elsõ szerelmem mellett akarok megöregedni

She2023.04.14, 17:11

Annyi végignézett váláson, szakításon, és persze saját tapasztalatból szerzett mély sebet ütõ csalódáson vagyok túl, hogy egy ideje már egyre kevésbé hiszek benne, hogy egyszer engem is megtalál a végzetes szerelem.

Ilyen nagy már Solti Berni terhes hasa - kép

Tévé2023.04.12, 18:52

Úgy tûnik, hogy helyre tudták hozni házasságukat Solti Ádámék, akik a férfi megcsalása és balkézrõl született gyerekének híre után mélypontra jutottak. A házassági válságuk után úgy döntöttek, hogy új életet kezdenek, ezért elköltöztek Ausztriába és úgy tûnik, hogy jó döntést hoztak, ugyanis sok kudarc után végre közös gyereküket várják.

Végleg hazatért Schell Judit

Tévé2023.03.24, 14:13

Schell Judit pár évvel ezelõtt vált el férjétõl, Schmied Zoltántól, akitõl két gyereke is született. Egy ismerõs korábban azt állította, harmadik fél miatt ért véget a házasság, ezért a színésznõ úgy döntött, gyerekeivel összepakol és hátrahagy mindent. Úgy tûnik, egy év elég volt neki a tengerparti környezetbõl, máris hazatért, de minden teljesen megváltozott számára.

Az ovis farsangon, a fiamat kísérve ismertem meg a második feleségemet

She2023.03.12, 19:23

Nem így terveztem az életemet. Láttam magam sikeres emberként, konkrét foglalkozást sosem képzeltem el magamnak, de mindig is arra vágytam, hogy majd szépen kiöltözve, öltönyben, jobb kezemben egy aktatáskával, balban egy papírpoharas kávéval tempózok be az irodába. Otthon pedig vár egy szeretõ család, feleség és két gyermek, na persze meg egy kutya, mert kutya nélkül nem élet az élet. Erre itt állok, vagyis ülök a fiam ovis farsangján... özvegyként.

Vissza az exhez: Amikor felmelegítjük azt a bizonyos káposztát...

She2023.03.08, 16:59

Sok párkapcsolat ér véget azért, mert a felek elhidegülnek. Kialszik a tûz, megszûnik a szenvedély, és végül arra a döntésre jutnak, hogy külön folytatják az életüket. Aztán késõbb meggondolják magukat

Házassága hullámvölgyérõl vallott Seress Zoltán

Life.hu2023.02.24, 16:14

A színész A Rózsák háborúja címû darabban egy válófélben lévõ férfit alakít, így jogosan merül fel a kérdés, vajon került-e már olyan helyzetbe, mint az általa megformált karakter.

A válófélben lévõ Kucsera Gábornak szexi képpel üzenhetett színésznõ barátnõje

Tévé2023.02.16, 08:46

Mint azt korábban írtuk, Tápai Szabina elõtt a szexi színész- és énekesnõvel, Sári Évivel folytatott viszonyt Kucsera Gábor. Sári Évi jelenleg a Maldív-szigeteken nyaral, onnan ontja magáról a bikinis fotókat, viszont a legutóbbi fotója elég sokatmondóra sikerült, feltehetõleg egykori szerelmének üzent vele.

Összejött megint Szabó Zsófi és Shane Tusup?

Tévé2023.02.11, 16:24

Tavaly nyár elején ért véget Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata, állítólag elég viharos körülmények között. A páros már jegyben járt, amikor állítólag az úszóedzõ durván kezdett viselkedni menyasszonyával, aki az agresszív viselkedést nem tûrhette tovább. Ennek ellenére nemrég különös érvelést mondott Szabó Zsófi az újrakezdésrõl, úgy tûnik, utalhatott valamire.

Nehéz veled az élet - de nélküled kibírhatatlan

She2023.02.01, 17:24

Végigsiklott a szeme a szobán, és hirtelen kellemetlen érzés lett úrrá rajta. Minden túl tökéletes. A díszpárnák a kanapén, a pezsgõspoharak az üvegasztalon. Még halk zene is szól a sarokból. Úgy látszik, Zoltán tutira megy.

Ismét szerelmes Márió: felesége halála után újra rátalált a boldogság

Life.hu2023.01.19, 14:58

Az ismert harmonikás még 2021-ben veszítette el feleségét, Annamáriát, aki gyógyíthatatlan daganatos betegségben hunyt el. Máriónak ezt követõen nemcsak a gyásszal, hanem egy súlyos koronavírus-fertõzéssel is meg kellett küzdenie, ám úgy tûnik, helyreállt az élete.

Fiatal lánnyal vigasztalódik Kulcsár Edina elhagyott férje, Csuti

Tévé2023.01.14, 10:48

A Farm VIP sztárja, Szabó András "Csuti" egy évvel ezelõtt jelentette be volt feleségével, Kulcsár Edinával, hogy véget ért a házasságuk. Az egykori szépségkirálynõ hamar megtalálta a boldogságot a rapper, G.w.M oldalán, azonban elhagyott férje azóta csak sodródik. Szorcsik Vikivel folytatott rövid kapcsolata után sem kesergett sokáig, most kiderült, hogy egy tõle sokkal fiatalabb lánnyal folytat viszonyt.

Visszatér Gáspár Gyõzõ és a Romantic

Tévé2023.01.10, 17:08

Nagy bejelentést tett Gáspár Gyõzõ, aki újra visszatér a zenéléshez, mégpedig az egykori formációval, a Romantic együttessel folytatják tovább, hosszú évek kihagyása után. Az énekesek részleteket is elárultak arról, milyen meglepetéseket tartogatnak a közönség számára.

Nyugodtan csomagolhatsz! Nélküled kezdem az újévet!

She2022.12.27, 15:52

A kapcsolatunk meseszerûen indult. Egymásba szerettünk, néhány hónappal késõbb összeköltöztünk, majd eljegyeztük egymást. Aztán szép lassan rájöttem, hogy a cukormázas külsõ mögött egy ravasz manipulátor rejtõzik.

Felesége elvesztése után ismét rátalált a szerelem Körtvélyessy Zsoltra

Life.hu2022.11.21, 08:16

Egerszegi Judit két évvel ezelõtt hunyt el koronavírus következtében. A Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló mûvész, Körtvélyessy Zsolt nehéz idõszakot élt meg, amikor elvesztette a feleségét, de nemrég ismét rátalált a szerelem.

Én voltam a feleséged, az a nõ pedig a lelkitársad...

She2022.10.24, 16:26

Andrea 10 éve ment férjhez. Társkeresõn ismerkedtek meg a párjával. Nagy szerelemnek indult, hamar házasság lett belõle. Mindenki tökéletesnek gondolta a kapcsolatukat, hiszen annyira összeillettek.

Mostantól helyetted is én élek tovább!

She2022.10.18, 16:38

Nem cipelem tovább magammal a szenvedést. Még egyszer, utoljára felidézek mindent, hogy fájdalmas gyönyörrel újraéljem az együtt töltött éveket. Aztán örökre eltemetem magamban a közös emlékeket, ahogyan téged is eltemettelek - mert másképp képtelen lennék tovább élni.

A szív kérdéseit nem lehet ésszel megválaszolni...

She2022.09.09, 18:40

Bele kellett halnom abba, hogy nem vagy már velem, nem fogod a kezem, és többé már nem ölelhetlek. De mégsem volt minden hiábavaló, mert így esélyt kaptam az újjászületésre.

Párkapcsolati gondjairól beszélt Hódi Pamela, utalást tett Berki Krisztiánra is

Tévé2022.09.08, 08:56

Hódi Pamela ma már második hazasságában élõ, kétgyerekes édesanya, aki idén tavasszal eltemette elsõ férjét, Berki Krisztiánt. Az egykori modellt nagyon megviselték az események, most mégis megdöbbentõ nyilatkozatott tett kapcsolati problémáiról, melyben utalt volt férjére is.

Joshi Bharat szívszorító vallomása: " Itt szeretném befejezni a földi pályafutásomat"

Life.hu2022.09.07, 15:30

Joshi Bharat 67 évesen ismét egy új szakasz elõtt áll: sok változás, csalódás után ismét újra kell építenie az életét. Bár számára is ismeretlen, hogy mit hoz az élet, egy dologban biztos: itt, Magyarországon szeretne kilépni a testébõl.

Ireland Baldwin teljesen kopasz lett: "Ne mondd, hogy úgysem teszem meg..."

Life.hu2022.08.22, 09:28

Alec Baldwin bevállalós lánya ezúttal nem a testét villantotta meg követõinek, hanem tüsire nyírt haját.

Nem adja fel az RTL Klub gyerekverõ színésze, folyton zaklatja feleségét

Tévé2022.08.22, 09:01

Ahogy korábban megírtuk, Molnár-Fazekas Vivien hivatalos közösségi oldalán közölte, hogy elege volt a házasságában zajló terrorból, ezért elválik a nemrégiben bipoláris elmezavarral diagnosztizált, alkoholizmussal küszködõ Molnár Gusztávtól. A férfit nem értesítette döntésérõl, az a sajtóból és a közösségi médiából értesült a hírrõl, azóta sem akarja elfogadni a válás tényét.

Shane Tusup újabb üzenetével ismét megalázta Szabó Zsófit

Tévé2022.08.05, 13:39

Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ment is Shane Tusup Szabó Zsófi életébõl, pedig úgy tûnt, hogy dúl közöttük a szerelem. Eleinte sok idõt töltöttek együtt, nagy volt az összhang, mindaddig, amíg az úszóedzõbõl elõ nem tört az agresszív énje.

Shane Tusup egy képpel utalt arra, hogy megint együtt lehet Szabó Zsófival

Tévé2022.07.10, 09:59

Ahogy korábban megírtuk, nagyon úgy tûnik, hogy Shane Tusup és Szabó Zsófi kapcsolata rendezõdni látszik, legalábbis beszélõviszonyban vannak egymással.

Az egykori pornós, Sáfrány Emese után volt párja is továbblépett

Tévé2022.07.07, 20:34

Ahogy mi is megírtuk, Sáfrány Emese, az egykori Aleska Diamondot szemfüles járókelõk buktatták le aminap romantikus sétája közben, így derült ki, hogy új párra talált a TNT egyik zenésze, Zuber Krisztián személyében.

Ismert zenésszel vigasztalódik az egykori pornós, Sáfrány Emese

Tévé2022.07.06, 20:33

Sáfrány Emese, az egykori Aleska Diamont közel négy éves kapcsolata még csak áprilisban ért véget, most úgy tûnik, újra rátalált a szerelem.

Szívszorító képpel üzent Berki Mazsi

Tévé2022.06.23, 10:44

Május 6-án, váratlanul halt meg a 41 éves Berki Krisztián, hátrahagyva az akkor féléves kislányát és feleségét, Berki Mazsit. Az özvegy nagyon megtört férje halála után, az addig mosolygós, életvidám nõ hirtelen eltûnt a közösségi médiából, aki azóta is visszafogottan ad hírt magáról.

42 hónapig fájt értünk a szívem - aztán szabaddá tettél...

She2022.06.08, 16:33

Hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Ilyenkor jó nehéz helyzetbe hozom magam, és csak sok küzdelem árán tudok szabadulni belõle. Mondjuk, szerelmi ügyekben csak párszor fordult elõ ez velem.

Jakupcsek Gabriella nem szomorkodik: tele van tervekkel

Life.hu2022.06.04, 22:12

Ahogy arról mi is beszámoltunk, négy év után otthagyja az ATV-t Jakupcsek Gabriella.

Randi az exszel - Így kezdd újra, vagy sehogy!

She2022.05.29, 16:06

Volt idõ, amikor teljes meggyõzõdéssel hittem, hogy újramelegíteni csak a töltött káposztát szabad. Aztán saját tapasztalatból tanulva rájöttem, hogy ez baromság.

Korbácsra cserélte a reverendát: 80 évesen lett pornósztár a lelkipásztor (18+)

Life.hu2022.05.27, 08:25

Sosem késõ újrakezdeni, akár ezt is hirdethetné az ige helyett az az amerikai pap, aki több évtized után feladta egyházi munkáját és egészen extrém helyen találta meg új hivatását.

Hivatalosan is elvált Sánta László és Széphalmi Juliska: "A válás megviselt"

Life.hu2022.05.19, 20:23

Nagyon kemény idõszakon van túl Széphalmi Juliska: hivatalosan is kimondták a válást volt férjével, Sánta Lacival, valamint sérülése miatt egy idõre kiesett a munkából.

Egy idézettel mondta el Horváth Gréta, mit érez

Tévé2022.05.12, 19:12

Év elején jelentette be válását Horváth Gréta, akit volt férje egy másik nõ miatt hagyott el. Sokáig úgy tûnt, hogy az elhagyott Grétát nagyon megviseli a szakítás, de a napokban elárulta, hogy mindez már a múlté és újra rátalált a boldogság.

Új párjával közös fotót mutatott Horváth Gréta

Tévé2022.05.10, 18:14

Az év elején nagy port kavart válásán már túl is tette magát Horváth Gréta, aki nemrég árulta el rajongói kérdésekre felelve, hogy újra megtalálta a boldogságot, de akkor még nem mondott többet.

Ha egyszer vége, akkor nem lehet újrakezdeni?

She2022.05.02, 22:00

A mai rohanó világban mi is elszaladtunk egymás mellett, ezért úgy döntöttünk, hogy egyszerûbb, ha külön utakon folytatjuk. Meg sem próbáltuk megoldani a problémáinkat. Nem telt el sok idõ, hogy rájöjjünk, rosszul döntöttük és adtunk kettõnknek egy új esélyt.

A Lidlben keres munkát a Metál Lady: kétkezi munkásnak állna Bíró Ica

Life.hu2022.05.02, 07:51

Rendkívül nehéz és viszontagságokkal teli idõszakon van túl Bíró Ica. Az egykori modell és fitnesz-szakértõ több lakását is elveszítette a devizahitelek miatt, így szó szerint a nulláról kell újrakezdenie az életét a nyugdíj kapujában.

Stana Alexandra sugárzik a boldogságtól Meggyes Dávid oldalán

Tévé2022.03.28, 17:45

A Dancing With The Stars táncosnõje le sem tagadhatná milyen boldog, mióta Meggyes Dáviddal – Horváth Gréta volt férjével – alkotnak egy párt.

Vissza az exhez: Amikor felmelegítjük azt a bizonyos káposztát...

She2022.03.25, 10:58

Sok párkapcsolat ér véget azért, mert a felek elhidegülnek. Kialszik a tûz, megszûnik a szenvedély, és végül arra a döntésre jutnak, hogy külön folytatják az életüket. Aztán késõbb meggondolják magukat.

Add már fel végre! - Nem kell mindenért körömszakadtáig küzdeni

She2022.03.22, 11:13

Azt már kisiskolás korunkban megtanultuk, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. De akkor miért olyan nehéz tudatosítani, hogy vannak dolgok, amiket el kell engedni, hogy továbbléphessünk?

Megesik, hogy a legjobb módja a továbblépésnek, ha hátralépünk...

She2022.02.17, 13:17

Azt már kisiskolás korunkban megtanultuk, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. De akkor miért olyan nehéz tudatosítani, hogy vannak dolgok, amiket el kell engedni, hogy továbbléphessünk?

Reptéri románc: van, amikor csak pár órára adatik meg a szerelem

She2022.02.08, 22:06

Hanna nagyon izgatott volt. Életében elõször utazott egyedül, ráadásul nem akárhová. Új-Zéland felé tartott. Hosszú utazás várt rá, nagyjából két nap, kisebb-nagyobb pihenõkkel. Úgy tervezte, hogy több hónapig marad, amíg kicsit összeszedi magát, ugyanis lelkileg elég megterhelõ volt számára az elmúlt pár hónap.

Gigaösszegért árulja luxuskúriáját Lajcsi, családi lakóparkot épít helyette

Life.hu2022.02.07, 08:13

Lajcsi nehéz idõszakot tudhat a háta mögött, a megpróbáltatásoknak viszont még nincs vége. Az újrakezdéshez lépnie kell, és drasztikus elhatározásra jutott.

Mondd ki végre: VÉGE!

She2022.01.31, 12:31

Véget vetni valaminek sosem könnyû. Elbúcsúzni attól, aminek sokáig a részei voltunk - és ami a mi részünk is volt - kemény feladat.

Egy lakókocsiban él a hajléktalannak tûnõ Jason Momoa

Tévé2022.02.02, 21:54

Az év elején talán Jason Momoa és Lisa Bonet válásának híre indította be a nagy szakítási hullámot, amit az utóbbi idõben tapasztalhatunk. Egy stabilnak tûnõ kapcsolat volt közöttük, 2005 óta alkottak egy párt, ezért is döbbent meg az egész világ a hír hallatán.

Négyszer mentem vissza az exemhez, de minek?

She2022.02.01, 21:39

Van egy barátnõm, aki két lábbal áll a földön, és tényleg! Az õ életében a dolgok vagy feketék vagy fehérek és mindig nagyon racionális, még a szerelemben is. Ám akadt egy srác, aki még õt is képes volt megborítani. Négyszer! Ez az õ története, na meg a sokszor felmelegített töltött káposztáé.

Sosincs késõ új dolgokba kezdeni, még ha idõnként nem is önszántunkból tesszük

She2022.01.24, 15:02

Többszörös újrakezdõ vagyok. Az életem úgy alakult, hogy újra és újra másba kellett fognom, másképp kellett élnem, de visszatekintve nem bántam meg. Vagy nem mindig és nem nagyon. 

Az örömgyilkos, kegyetlen férjemet az tette boldoggá, ha én szenvedtem (18+)

She2022.01.01, 23:24

Csak örömgyilkosnak hívtalak. Mindig, mindent bojkottáltál. Mindent, ami nekem és a fiamnak örömöt okozott. Mindent, ami engem feltöltött, erõsebbé tett, ami nevetésre késztetett, amitõl boldog voltam.

Nem értelek: fél év után feltûntél a semmibõl és most hirtelen nagyon oda vagy értem

She2021.12.30, 20:28

Mindig a csinnadrattát kerestem, a fenekestül felforgató érzelmeket, amelyek így vagy úgy, de észrevétlenül belopakodnak a szívembe.

A koktélkirály megjárta a poklot is, de sosem adta fel - így él most Lajsz András

Life.hu2021.12.26, 21:13

Lajsz András utóbbi néhány éve nagyon kemény volt, ami tönkremehetett körülötte, az tönkre is ment. Most viszont úgy néz ki, sikeresen kilábalt a nehézségekbõl, és újra bizakodóan tekint a jövõbe.

Reménytelen esetnek tartottatok, de bebizonyítottam, hogy képes vagyok talpra állni

She2021.12.09, 00:35

Aki azt mondta, hogy nem lehet a semmibõl újra felépíteni egy egész mindenséget, az valószínûleg még sosem próbálta. Innen üzenem minden hitetlenkedõnek, hogy ha el is veszítesz mindent, és mindenkit, attól még nincsen vége az életnek. Bármikor újrakezdheted, és lehet, hogy még sokkal jobb lesz utána!

Igazi tündérmese: így talált egymásra Joshi Bharat és Dr. Mészáros Beatrix

Life.hu2021.11.15, 09:44

Tavaly szeptemberben bombaként robbant a hír, miszerint Mészáros Lõrinc és felesége, Beatrix 36 év házasság után elválnak egymástól. Néhány héttel késõbb Joshi Bharat is bejelentette, hogy feleségével 31 év házasság után új életet kezdenek. Az újrakezdés annyira jól sikerült, hogy Joshi és Beatrix egymásra találtak és azóta már együtt élnek. 

Búcsúzom a romoktól, amik utánad maradtak...

She2021.09.29, 13:34

Hát elmentél. Nyomokat tüntetek el, de még látom a széthamuzott padlót, még látom a szutykos valamiket a szekrényen, amiket kipakoltál a zsebedbõl. De nem hevernek szanaszét az összegyûrt üres cigarettás dobozok, amelyeket olykor egymás tetejére pakoltál. Hûlt helyük van a porosodó kisszekrényen.

Túl sokáig próbáltam megfelelni neked...

She2021.09.29, 13:20

Harmadszor próbáltuk meg, vagy negyedszer? Jól számoltam az újrakezdéseket, és rosszul a lehetõségeket?

Epres Panni: "A férfiak elkezdtek másképp bánni velem"

Life.hu2021.09.30, 08:44

Epres Panni tavaly veszítette el a férjét, a háromszoros olimpiai bajnos vízilabdázót, Benedek Tibort, aki hosszú betegség után halt meg 47 éves korában. Panninak Tibor halála után anyaként és nõként is új életet kellett kezdenie.

Elõször szólalt meg válása óta nyíltan Weisz Fanni - erre jött rá, mióta szakítottak volt férjével

Life.hu2021.07.27, 10:39

Egy éve már, hogy Weisz Fanni és volt férje, Hajmásy Péter útjai különváltak, azóta már mindketten másik ember oldalán megtalálták a boldogságot. Fanni a szakítás óta elõször beszélt a nyilvánosság elõtt a válásáról és arról, mit tanított neki az elmúlt idõszak. 

JLo és Ben Affleck - avagy a felmelegített káposztának sosincs lejárati dátuma?

She2021.06.17, 18:55

Általános bölcsesség, hogy ne melegítsük fel azt a bizonyos káposztát, inkább kezdjünk új életet, ahelyett, hogy visszarohangálnánk az exekhez. Nos, úgy látszik JLo nem hallott még errõl az íratlan szabályról.

Megtaláltam a Nõt, akit rég eltemettem magamban!

She2021.06.08, 10:07

Öt éven keresztül mást sem hallottam, csak olyan mondatokat, amelyekben Kornél azt ecsetelte, miben vagyok kevés. Hiába igyekeztem, csiszolódtam, fejlõdtem - hozzá nem lehetett felérni, én pedig túl sok bántást kaptam ahhoz, hogy vele maradjak.

Dúl a szerelem: ezt tervezi Jennifer Lopez és Ben Affleck

Life.hu2021.06.09, 14:07

Pár hete robbant be a hír, hogy Jennifer Lopez võlegényével történt szakítása után pár hétre rá újra összejött exével, Ben Affleck-kel. 

Koncz Gábor õszinte vallomása: "Úgy éreztem, ebbe belehalok!"

Life.hu2021.05.26, 09:51

Másfél év kihagyás után szombaton vegyes érzelmekkel lépett újra színpadra Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas mûvész az Újszínházban. 

Katus Attila szerint így kezdjünk sportolni újra: videó

Life.hu2021.05.24, 11:06

A vírushelyzet okozta bezártság sokakat megviselt testileg és lelkileg egyaránt. Katus Attila elmondja, hogy számoljunk le a karanténkilókkal és a rosszkedvvel.

Ma már tudok hosszan és hûségesen szeretni...

She2021.05.03, 13:59

Mindig is érdekelt, mi lehet a hosszú és hûséges kapcsolat titka, mivel évekig úgy éreztem, nekem csak selejtes kapcsolatok jutottak. 20 évesen férjhez mentem, gyereket szültem, majd 22 évesen már elvált "asszony" voltam.

Még mindig tudok szeretni, de óvatosabb lettem!

She2021.05.03, 13:42

Hogyan tovább, mikor vége szakad annak a házasságnak, amelyrõl azt hittem, hogy örök szövetségre és biztonságra lelek benne? Nyolc évvel ezelõtt könnyedén és boldogan írtam alá a papírt, ami hivatalosan is összekötött minket.

Iványi Krisztina: Tavasszal nem kezdünk új életet: a régit kell újrahasznosítanunk

Itthon2021.03.19, 16:16

Újabb színes, informatív és inspiráló tartalmak váltak elérhetõvé a DIY mozgalom körében népszerû folyóiratban; az Újra! – a környezettudatosság jegyében – tavaly õsz óta kizárólag digitális formában érhetõ el. Az újratervezést tematizáló lapot az Alkotó Energia program hívta életre.

Iványi Krisztina: Tavasszal nem kezdünk új életet: a régit kell újrahasznosítanunk

Kultúra2021.03.19, 16:15

Újabb színes, informatív és inspiráló tartalmak váltak elérhetõvé a DIY mozgalom körében népszerû folyóiratban; az Újra! – a környezettudatosság jegyében – tavaly õsz óta kizárólag digitális formában érhetõ el. Az újratervezést tematizáló lapot az Alkotó Energia program hívta életre.

Borzalmas balesetérõl vallott Szentpéteri Csilla: "Kész csoda, hogy túléltem."

Life.hu2021.02.23, 20:50

A zongoramûvész 13 éves korában esett le a mászórúdról, közel egy évig mankóval járt, térdét és sípcsontját visszaépítették. Bár mindez nincs kihatással a mindennapjaira, a mai napig álmodik az akkor történtekkel.

Válása után ezt keresi egy férfiban Zséda

Life.hu2021.02.12, 10:53

Tavaly bombaként robbant a hír, hogy a gyönyörû énekesnõ, Zséda húsz év után válik a férjétõl. A 45 éves énekesnõ hónapokkal a történtek után úgy érzi, hogy új korszak kezdõdött az életében.

“Úgy éreztem, hogy csak azért születtem, hogy kudarcot valljak" - Bûnözéstõl az Év Tanára díjig

Unilife.hu2021.01.08, 11:39

Darrion Cockrell, az egykori bandatag a tökéletes példája annak, hogy bárki képes lehet arra, hogy megváltoztassa az életét. Õ kapta a 2021-es Év tanára elismerést Missouriban. A testnevelõ tanár - akit "Mr. DC" néven szólítanak diákjai - a St. Louis-i Crestwood iskolában tanít.

A halál torkában voltam, de az életet választottam: közel fél óráig voltam odaát

She2020.10.27, 13:38

Eszter története 2020. január 29-én kezdõdött. Ez a fiatal, cserfes, csinos, ambiciózus, tetõtõl talpig pozitív lány aznap is felkelt, és nem is sejtette, milyen nehéz hónapok várnak rá, ugyanis este, tévézés közben, akkori párja mellett váratlan szívhalál állt be nála. Eszter agyából törlõdött a január, és az a bizonyos nap is.

Otthagyta Hollywoodot, új életet kezd az egykori tinisztár

Tévé2020.10.14, 15:44

A Dawson és a haverok egykori sztárját, James Van Der Beeket sok trauma érte mostanában, a családjával megpróbál új életet kezdeni.

Újra együtt van Weisz Fanni és Hajmásy Péter?

Life.hu2020.09.17, 09:40

Mindenkit sokkolt  a hír, amikor nyár közepén kiderült, hogy Weisz Fanni és férje, Hajmássy Péter útjai elválnak. Ahogy teltek a hetek úgy tûnt, hogy döntésük végleges, most mégis lehet rá esély, hogy a szerelmesek újra egymásra találjanak. 

Bochkor Gábor elérzékenyült: könnyes szemmel fogadta az újrakezdést

Life.hu2020.09.01, 08:55

Nem titok többé, hogy másfél év szünet után Bochkor Gábor ismét visszatér a rádiózáshoz. Új reggeli mûsorát Lovács Lacival vezeti, méghozzá a Retro Rádiónál, csúcsfizetésért.

Ha elhagynak egy gyerekkel, azt hiszed, ez a vég!

She2020.08.31, 14:04

Ha annyi pénzem lenne, ahány embert hallottam elkeseredetten panaszkodni arról, hogy már sosem fog találni magának párt, nem lehet gyereke, õ soha többé nem lesz szerelmes... Akkor már rég milliomos lennék.

Egy csillaghullás átvilágította az életem...

She2020.08.24, 15:06

Gyönyörû, langyos nyáreste volt, a Perseidák meteorraj látogatásának idején. Kedvem támadt kifeküdni a kertbe hullócsillagokat nézni. Leterítettem egy plédet, és elhelyezkedtem.

Bontsd le a veszteségekbõl épített falaidat - szeress újra!

She2020.06.24, 09:01

Érthetõ, hogy félsz a szerelemtõl. A tudatalattid tele van rossz tapasztalatokkal, emlékekkel, amik mindent megmérgeznek. Már meg sem próbálsz kapcsolatot kialakítani, mert félsz az újabb csalódástól, hiszen sokszor megégetted magad a tûzzel.

Szakítás után sírj, de aztán élvezd az életet!

She2020.06.19, 09:11

Van élet a halál után. Na, nem a sajátunk után, de a kapcsolatunk halála után biztosan. Sokan borzasztó tragédiaként élnek meg egy szakítást, ami valamilyen szinten persze érthetõ. De ha azt érzed, hogy fáj, akkor nyugodj meg - mert legalább érzed, hogy életben vagy!

Folytatódnak a koronavírus miatt elmaradt szervátültetések

Itthon2020.06.13, 13:47

Helyesek voltak a védelmi intézkedések és a szakmai, illetve kormányzati döntések, hiszen csupán az életminõség-javító beavatkozásokat függesztették fel idõlegesen a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben – mondta a Magyar Nemzetnek Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója, akitõl azt is megtudtuk: a szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de folyamatosan végezték a transzplantációs centrumok.

A Serie A klubjai elfogadták a javaslatot az újrakezdésre

Sport2020.05.30, 22:10

Az olasz élvonalban szereplõ húsz labdarúgóklub elfogadta Vincenzo Spadafora sportminiszter csütörtöki javaslatát a szezon újrakezdésére. A Serie A közleményben jelentette be, hogy a március 9-én félbeszakadt 2019-20-as olasz futballidény az Olasz Kupa hátralévõ mérkõzéseivel folytatódik, a sorozat döntõjét pedig június 17-én rendezik meg.

Íme 4 kérdés, amit mindenképp tegyél fel magadnak mielõtt ráírsz az exedre!

Life.hu2020.05.23, 16:50

"A káposzta jó csak felmelegítve" - tartja a híres mondás, ezért pedig sokan úgy gondolják nincs értelme újrakezdeni egykori kedvesükkel. Ám nem egyszer lehetett hallani: csodás döntés volt a második esély. Ha te is épp azon agyalsz, hogy ráírnál az exedre, ezeket a kérdéseket mindenképp vedd fontolóra!

A Bayern elnöke milliárdos nézettséget vár a Bundesliga újrakezdésén

Sport2020.05.13, 13:43

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke milliárdos televíziós nézettséget vár a német labdarúgó-bajnokság hétvégi újrakezdésén.

Akár 50 focista is megtagadhatja az újrakezdést a Premier League-ben

Sport2020.05.09, 13:41

Az angol Premier League vezetõi szerint a labdarúgók közül sokan ellenzik a futballbajnoki idény folytatását, és az újrakezdés helyett a mielõbbi szezonzárást szorgalmazzák.

Jár harmadik esély két válás és két otthagyott gyerek után?

She2020.04.15, 15:38

- Akkor összegezzük a tényeket: 38 éves, és már kétszer elvált. Mindegyik kapcsolatából van egy-egy gyermeke. Õket rendszertelenül látogatja, mert az exek nagyon-nagyon gonoszak, természetesen pénzéhesek és pozitívak az anyai alkalmatlanságra.

Bolondnak tartasz, ha új életrõl álmodom?

She2020.03.16, 07:22

Nem hiszem, hogy lehetséges. Úgy biztosan nem, ahogyan sokan szeretnék: tiszta lappal, a múltat magunk mögött hagyva. Pedig mindannyian erre vágyunk egy fájdalmas szakítás vagy egy rossz munkahely után.

Elölrõl kell kezdeni Galambos Lajos feleségének tárgyalását, pedig már az elsõbe is belebetegedett

Life.hu2020.02.26, 07:53

Mivel Galambos Boglárka ügyvédjét kizárták az eljárásból, így újra kell kezdeni Galambos Lajos feleségének tárgyalását. Váraltan fordulat állt be a mulatós sztár áramlopási ügyébe.

Dancs Annamari ragyog új párja mellett: "Minden a helyére került az életemben"

Life.hu2020.02.13, 07:49

Dancs Annamari ragyog a boldogságtól. Új életet kezdett, és most a magánéletében és a hivatásában is szárnyal.

Harry és Meghan megtalálta álmai otthonát: ebben a 8 milliárdos házban kezdenek új életet

Life.hu2020.01.22, 14:46

A legújabb hírek szerint épphogy megszáradt a pecsét a Harry és Meghan kiválását igazoló papírokon, Meghan már meg is találta álmai otthonát. 

Damu Roland önálló estje olyan, mint egy érzelmi hullámvasút

Life.hu2019.12.05, 16:02

Damu Roland napra pontosan két hónappal az öngyilkossági kísérlete után tért vissza a színpadra. A színész a Storynak mesélt életérõl és önálló estjérõl.

Vajna Timi szeretne végre boldog lenni: bízik benne, hogy Andy büszke rá

Life.hu2019.12.05, 14:39

Vajna Timi gyásza nem enyhül, de az új élet reménye erõt ad neki a folytatáshoz. Andy Vajna özvegye a Storynak adott interjút.

Dobó Kata adventi koszorúja a féltékenység színében pompázik – Fotó

Life.hu2019.12.01, 17:03

Bár a színésznõ életében – legjobb tudomásunk szerint – épp senki sincs, hiszen szakított Zsidró Tamással, mégis a féltékenység színébe öltöztette adventi koszorúját.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ