Újpest

címke rss

Néha a kapufa a legjobb barát - Hajdu Attila a Társalgóban

Vendégszoba2002.11.19, 18:54

Hajdu Attila megjárta már Németországot, a Fradi BL-menetelésének is részese volt, most mégis csak egy dologra koncentrál: bajnokságot akar nyerni az MTK-val. 

Leégett egy Mercedes Újpesten

Itthon2002.12.09, 10:37

Feltehetően szándékos gyújtogatás miatt égett le egy Mercedes Újpesten, hétfő hajnalban. Az eset körülményeit vizsgálják.

Szabó András elégedetlen a védelemmel

Sport2002.12.09, 15:06

Újpesten már nem téma az edzőkérdés, tavasszal is Szabó András ül a Megyeri úti kispadon, viszont a lila-fehér vezetők már javában szervezik az együttes februári törökországi edzőtáborát.

Szabó Andrással utazhat Törökországba az Újpest

Sport2002.12.11, 17:39

Hiába rebesgették többen, hogy edzőváltást terveznek Újpesten, korábbi információnknak megfelelően ez nem következett be, hiszen szerdán megerősítették tisztségében Szabó Andrást, a lilák vezetőedzőjét. Az őszi harmadik hely megszerzése és azon egyszerű tény, hogy a mezőnyben az Újpest lőtte a legtöbb gólt, szintén Szabó András mellett szólt. A vezetők végleges döntéséről Bodnár István, a lila-fehérek klubigazgató-helyettese számolt be.

Kiss Györgyre hajt az Újpest

Sport2002.12.19, 13:43

Bal oldali védőre és középpályásra van leginkább szüksége az Újpestnek a tavaszi idényre, ennek megfelelően a lila-fehér vezetők megkezdték a tárgyalásaikat a kiszemeltekkel. Mindenekelőtt Kiss Györggyel, a Dunaferr védőjével, s amennyiben mód nyílik a téli szünetben az átigazolásra, a "violák" szívesen szerződtetnék a Ferencvárossal és az MTK-val is hírbe hozott futballistát.

Kovács Zoltán hisz az Újpest bajnoki címében

Sport2003.01.08, 18:24

Ősszel Újpesten szinte senki sem vonta kétségbe, hogy a harmadik helyen álló futballcsapatban Kovács Zoltán nyújtotta a legjobb teljesítményt. A lilák 11 gólig jutó centerét nem csupán a szakmai stáb, hanem a szurkolók is szeretik és elismerik, ami a Koko becenévre hallgató csatár számára is a fő motivációt jelenti.

Korábban játsszák az FTC-ZTE kupameccset

Sport2003.02.23, 13:39

Most már biztos, hogy a Ferencváros-ZTE Magyar Kupa-mérkőzéssel rajtol a tavaszi labdarúgó idény. A két klub megállapodott abban, hogy az eredetileg kiírt március 5-e helyett egy nappal korábban, március 4-én lépnek pályára az Üllői úton. A Fradinál és a "Zeténél" is azért döntöttek így, mert ez által egy nappal több idejük lesz a szombati bajnoki rajtra való felkészülésre. Mint ismert: a zöldek az ősi rivális Újpestet fogadják hazai pályán, míg a ZTE ugyancsak odahaza, a negyedik helyen álló Debrecennel játszik.

Kovács Zoltán élete végéig szerződött Újpestre

Sport2003.02.27, 13:56

Manapság illik megbecsülni, ha szeretnek egy magyar futballistát. Márpedig Kovács Zoltánt imádják Újpesten. A lila-ultrák már évekkel ezelőtt dalba foglalták a nevét, a Megyeri úti elöljárók pedig hosszú távon számítanak rá. Öt-hat évig még játékosként, később pedig vezetőként. Kovács viszont nem években, hanem évtizedekben gondolkodik.

Garami József: Nagyobb megbecsülést érdemelne a futball

Vendégszoba2003.03.05, 20:22

Magyarország legnépszerűbb focicsapatának, a Ferencvárosnak a szakmai igazgatója a Társalgóban minden kíváncsi szurkolói kérdésre válaszolt. A drukkerek által csak mesternek szólított hatvanhárom esztendős szakvezető örül a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-sikernek, bízik a bajnoki címben, és nem bánná, ha az őszi BL-sorozatban Vukmir fogná majd Inzaghit.