Ujhelyi István

címke rss

Többen Ujhelyi Istvánt akarják MSZP-elnöknek

Itthon2015.10.16, 16:53

Jó az az irány, amit az MSZP vezetése visz, de még van hova fejlődni - mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Origónak. Érezhető a türelmetlenség a pártban, de Ujhelyi szerint "a bölcs maratonfutók sem sprintelnek az első húsz kilométeren." Ő maga nem akar Tóbiás helyére lépni, bár már megkeresték a lehetőséggel.

Ujhelyi nem támogatja a liberálisok ötletét

Itthon2015.10.05, 15:46

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és európai parlamenti képviselője ellenzi az EP liberális frakciójának azon indítványát, hogy kezdeményezzék az uniós alapszerződés hetedik cikkelyének alkalmazását Magyarországgal szemben.

Ujhelyi programja tarolt Brüsszelben

Gazdaság2015.09.04, 19:57

Elfogadták Ujhelyi István ifjúsági munkanélküliséget csökkentő programját Brüsszelben.

Az unió is vizsgálhatja a brókerbotrányt

Gazdaság2015.04.19, 16:12

Ujhelyi István uniós szervekhez fordult a brókerbotrány miatt. A politikus azt szeretné tudni, a DRB-bankok megfeleltek-e azoknak a feltételeknek, hogy takarékszövetkezetből bankká alakuljanak, és azt, hogy milyen fogyasztóvédelmi előírásoknak kellett vagy kellett volna megfelelni a brókercégeknek. Arra is kíváncsi, hogy ezeket megfelelően ellenőrizték-e.

Ujhelyi: Ziccereket hagy ki a kormány munkahelyteremtésben

Gazdaság2015.03.10, 14:12

Vannak olyan munkahelyteremtő és munkahelyvédő uniós források, amikből az Orbán-kormány az elmúlt időszakban szinte semmit nem használt fel - jelentett ki Ujhelyi István.

Ujhelyi: Arculcsapás volt Putyin látogatása

Itthon2015.03.03, 12:23

Még az Európai Néppártban sem értik, miért fogadta Orbán Viktor az orosz elnököt Budapesten. A brüsszeli képviselők egyenesen arculcsapásnak élték meg a történteket, Ujhelyi István, a szocialista frakció tagja pedig árulásnak nevezte a magyar kormány politikáját.

Szanyi puccsal vádolja MSZP-s képviselőtársát

Itthon2015.02.09, 16:22

Elhatárolódott Szanyi Tibortól az Európai Parlament másik MSZP-s képviselője, Ujhelyi Istvánt, akit Szanyi egy kalap alá vett a „gyurcsányistákkal", mondván: közösen puccsolták meg őt Brüsszelben, ráadásul szerinte újabb akcióra készülnek, amiben a Fidesz kezét sejti.

Az MSZP visszavezetné Európába Magyarországot

Itthon2014.12.28, 21:17

Az  MSZP  európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője és alelnöke. 

Baloldali fiatalok demonstráltak Strasbourgban

Itthon2014.11.26, 20:49

Felkiáltójelet formálva demonstráltak baloldali magyar fiatalok az Európai Parlamentben, akik Ujhelyi István szocialista EP-képviselő meghívására érkezett Strasbourgba. A mintegy ötven fiatal a megmozdulással a jelen lévő európai képviselőknek, a magyar kormánynak és a teljes magyar közéletnek is üzent. 

Milliókat keresnek, de sokat hiányoznak az ülésekről a magyar EP-képviselők

Itthon2014.10.16, 14:01

A parlamenti ülések alig felén vett részt Deutch Tamás, Morvai Krisztina, és Ujhelyi Istán EP-képviselő, miközben több millió forintos fizetést kapnak. 

Kibírta a hét fogást Navracsics Tibor

Itthon2014.10.02, 09:01

Merőben eltérőek a vélemények Navracsics Tibor brüsszeli meghallgatásáról. Az MSZP szerint a volt külgazdasági és külügyminiszter immár Orbán Viktor ellen folytat szabadságharcot. Szerintük ugyanis pontosan azt mondta, amit hallani akartak a bizottságban. A kormánypártok természetesen nem így látják. A Fidesz–KDNP elismerte a politikusát. Azt írták, hogy Navracsics Tibor volt az egyik legjobb a biztosjelölti meghallgatások során. Az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tárca élére jelölt magyar politikust szerdán este hallgatták meg Brüsszelben.

Kompenzációt kér az MSZP

Gazdaság2014.08.16, 13:17

Az Európai Bizottsághoz fordul az orosz kereskedelmi szankciók miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a nehéz helyzetbe került szektorok kompenzációja érdekében.

Mindenki érzi, hogy mást kell csinálni

Gazdaság2014.08.04, 16:17

Ujhelyi István szerint sziszfuszi munkával újjá kell építeni az MSZP szinte eltűnt vidéki hálózatát. A Deák-kör felbukkanása pedig szerinte nem a törésvonalak, hanem egy életképes demokratikus berendezkedés jele. Azt mondja: a párt akkor tudott igazán sikeres lenni, ha több szellemi műhely is működött benne.

Átmeneti elnök válthatja Mesterházy Attilát

Itthon2014.05.29, 22:37

Mesterházy Attila még azelőtt bejelentette a lemondását, hogy csütörtök délután a budapesti szocialisták nekiestek volna. Várhatóan átmeneti elnöke lesz a pártnak, és információink szerint Ujhelyi István elvállalná ezt a posztot.

Felpörgött az MSZP-n belüli harc a sorsdöntő szombat előtt

Itthon2014.05.29, 14:23

Egyre szövevényesebb taktikai csata zajlik Mesterházy Attila és a pártbeli ellenfelei között azért, hogy ki vezesse az MSZP-t a jövőben. Mesterházy Attila ragaszkodik a posztjához, és egy teljes tisztújítással legitimálná újra a hatalmát, a Lendvai Ildikó és Kovács László által vezetett bírálók viszont azonnali elnökcserét akarnak, és átmeneti vezetőre, elképzeléseik szerint Ujhelyi Istvánra bíznák a pártot.

Az MSZP biztosan indul a 2014-es választáson

Itthon2012.08.30, 12:11

Bár Kolláth György alkotmányjogász a héten felvetette, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét, az MSZP biztosan indul a 2014-es választáson. A párt egyébként már meg is kezdte a felkészülést.

Ujhelyi Istvánt jelöli az MSZP a parlament alelnöki posztjára

Itthon2010.05.10, 16:41

Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelöli az országgyűlés alelnöki posztjára az MSZP. Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár a szocialista frakció helyettes vezetője lesz. Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy a hat ellenzéki bizottsági helyből hármat ők kapjanak.

A megsemmisülés helyett Dél-Amerikában marad a Dakar

Auto2010.03.21, 16:16

Nem tudja visszavinni Afrikába a Dakart a szervezője, így 2011-ben ismét Dél-Amerikából rajtol a mezőny. Itt ingyen adják a rendőrt, nem emelik hirtelen háromszorosára benzint, és még utak is vannak a szervizkamionoknak. A jogtulajdonos francia ASO szétnézett Dél-Afrikában és a Közel-Keleten is, de a biztonság az újabb Buenos Aires-i indulás mellett szólt. 2012-re viszont jelentkezik Zágráb: a horvát kormány sokat fizetne a rajtért, amiről már egy előszerződést is aláírt.

Semmi sem lesz a pesti Dakar-rajtból

Auto2010.01.16, 12:17

Két éve tele volt a sajtó azokkal a kormányzati nyilatkozatokkal, hogy 2010 januárjában Budapestről rajtol a Dakar-rali, ami óriási hasznot hoz majd az országnak. Előszerződést kötöttek, garanciát vállaltak a több mint ötszázmilliós licencdíjra, elköltöttek több mint tízmilliót, de mégsem jön ide a világhírű verseny. Sőt, jövőre sem, amikor ismét Afrikában rendezik a ralit, ami Európából rajtol majd. A kormány a szervezőkre mutogat, a szervező a honvédelmi minisztériumra, a tárca pedig mellébeszél, miközben az egészet ellenző környezetvédők nevetnek a markukba.

Bal-jobb közösködésről beszélt egy tanú a Zuschlag-perben

Itthon2009.10.01, 20:20

A Fiatal Baloldal vezetői tudtak arról, hogy mire fordították a civil szervezeteknek kiírt pályázatokon elnyert összegeket a Zuschlag Jánoshoz kötődő szervezetek - vallotta egy tanú a Zuschlag-per tárgyalásán. A Dél-Alföldi Regionális Ifjúsági Tanács korábbi tagja szerint a jobb- és baloldali szervezetek egyetértésben osztották a pénzt.

Zuschlag-ügy: Ujhelyi nem emlékszik a pénzügyekre

Itthon2009.06.23, 16:35

Nem emlékszik semmire a szocialista ifjúsági szervezet pénzügyeiről Ujhelyi István, aki 2002-től a szervezet elnöke volt. A Zuschlag-perben tett tanúvallomásában az államtitkár azt mondta, mindent Zuschlag János elsőrendő vádlott intézett. Egy korábbi tárgyaláson egy tanú azt vallotta, Ujhelyi személyesen bíztatta egyesületek létrehozásra.

Ujhelyi ellen vallott a Zuschlag-per egyik tanúja

Itthon2009.06.11, 16:21

Az MSZP egyik alelnökére, Ujhelyi Istvánra tett terhelő vallomást egy tanú a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán. A tanú korábban a Fiatal Baloldal megyei elnöke volt, és állítása szerint a szervezet országos vezetőjeként Ujhelyi tanácsolta neki, hogy civil szervezetek alapításával és pályázatokkal szerezzenek pénz. A politikus viszont visszautasítja a tanú állításait.

Rájöttek a pártok, hogy lehet számlát kérni a képviselőktől

Itthon2009.02.24, 13:40

Korábbi döntésüknek ellentmondóan szabályoznák újra a képviselői költségtérítést a parlamenti pártok. Az MSZP váratlanul támogatni kezdte azt az ötletet, hogy a képviselőknek el kelljen számolniuk a kapott pénzzel, noha néhány hónapja több szocialista még megvalósíthatatlannak nevezte ezt. Egy múlt heti MDF-es javaslat magasabb adót és opcionális számlázást ajánlana az elszámolásra.

Zuschlag azt hitte, bedönthetné a fél kormányt

Itthon2008.12.04, 00:32

Annyi durva történet van a telefonján, hogy biztos nem hallgatják le, mert abba a fél kormány belebukna - állította Zuschlag János egy lehallgatott telefonbeszélgetésben, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán játszottak le. Az ügy tizedrendű vádlottja szerint Zuschlag arról is beszélt, hogy Arató Gergely, Ujhelyi István és Kiss Péter is tudott az ügyeiről. A volt képviselő állítólag azt mondta: így működik az egész ország.

Gyurcsány kérésére visszatérhet Ujhelyi

Itthon2008.12.02, 01:27

Visszatér az államtitkári posztjáról tavasszal lemondott Ujhelyi István, aki a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - írja a Népszabadság. A szocialista politikus a lap szerint már elfogadta Gyurcsány Ferenc felkérését.

Ujhelyi István saját kérésére távozik a kormányból

Itthon2008.04.30, 08:38

Lemondott államtitkári posztjáról Ujhelyi István, aki kedden kérte felmentését Gyurcsány Ferenc kormányfőtől; döntését azzal indokolta, hogy az új szerkezetű kormányban fölöslegesnek érzi magát - írja szerdai számában a Népszabadság.

Vasárnap rajtol a magyar Dakar

Auto2008.04.14, 17:16

Több mint kétszázhatvan jármű áll rajthoz a Közép-Európa-ralin - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

324 milliárd forint jut turizmusfejlesztésre

[origo] utazás2008.03.19, 11:27

A Regionális Operatív Programban 2013-ig összesen 324 milliárd forint közvetlen forrás áll rendelkezésre turizmusfejlesztésre - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön egy konferencián.

Pénzt ralizhat Magyarország

Archívum2008.02.15, 10:28

A Közép-Európai Rali a becslések szerint 250-379 millió többlet adóbevételt hozhat Magyarországnak - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára egy turisztikai konferencián.

Lisszabon-Dakar helyett Budapest-Balatonfüred-rali

Auto2008.02.05, 11:23

Az elmaradt Dakar-rali pótlására nemzetközi tereprali viadalt hoz hazánkba az A.S.O., a Dakar szervezője. A hétnapos magyar-román közös rendezésű versenyen állítólag itt lesz a dakaros mezőny java, és ez magával vonzza a nézőket és a rengeteg külföldi médiát is.

Budapestről rajtolhat a Dakar 2010-ben

Auto2008.01.03, 09:18

2010-ben állítólag a Hősök teréről fog elrajtolni az autósport egyik legnézettebb versenye, a Dakar-rali. A Népszabadság értesülései szerint erről már decemberben aláírt egy szerződést a magyar kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár.

Panelprogram: 10 milliárd felújításra

Ingatlan2007.12.28, 10:39

A panelprogram folytatására jövőre 10 milliárd forintot biztosít a költségvetés, ami mintegy 50 ezer lakás felújítását teszi lehetővé - ismertette a kormány legutóbbi döntését Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára csütörtökön.

Köszöntötték a 80 éves Gyarmati Dezsőt

Sport2007.10.25, 14:47

A 80 éves Gyarmati Dezsőt, a Nemzet Sportolóját köszöntötték csütörtökön a sportért felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban. Az október 23-án született, játékosként három olimpiai bajnoki aranyérmet nyert vízilabdázó Bajnai Gordon sportot is felügyelő miniszter ajándékát, egy értékes festményt vehetett át Ujhelyi Istvántól, a tárca államtitkárától.

Ujhelyi: a Fidesz írta Topolánszky vádjait

Itthon2007.09.28, 15:15

Visszautasítota a volt helyettes államtitkár, Topolánszky Ákos szavait Ujhelyi István, az önkormányzati tárca jelenlegi államtitkára. Topolánszky szerint előfordult, hogy pártpolitikusok - köztük Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Arató Gergely - utasították tárcáját, próbáltak nyomást gyakorolni a minisztériumra különböző döntéseknél vagy számon kértek valamit. Topolánszky több ilyen esetet is felidézett a Zuschlag-ügy kapcsán a hvg internetes kiadásának adott interjúban. A kormányszóvivő szerint hazugság, amit Topolánszky sugall.

Kultúradömping a Velencei-tónál

[origo] utazás2007.06.22, 09:56

Nyolc héten keresztül, nyolc településen kínál látványos programokat a Velencei-tavi Nyári Játékok rendezvénye, a programsorozatot Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg csütörtökön Velencén.

Pénteken nyílik a nyár

[origo] utazás2008.03.17, 12:25

Pénteken nyitja meg kapuit a nagyközönség számára a 30. Utazás kiállítás a Budapesti Vásárközpontban. A csütörtöki szakmai nap megnyitóján Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára elmondta, hogy Magyarország számára a turizmus az egyik kitörési pont lehet, megfelelő minőségű szolgáltatásokkal, versenyképességgel és bizalommal az ország húzó ágazatává válhat.

Ujhelyi házánál tüntettek

Itthon2007.02.09, 18:30

Kormányellenes tüntetők demonstráltak pénteken Ujhelyi István MSZP-alelnök háza előtt. A politikus nyílt levélben utasította vissza a tiltakozás e módját.

Csak a hidegtől féltik a budapesti Dakar-rajtot

Itthon2007.01.26, 17:33

Napokon belül a kormány elé kerül az esetlegesen Budapestről rajtoló Dakar-rali anyagi hátterét vizsgáló tanulmány. Ujhelyi István államtitkár szerint azonban már most kijelenthető, hogy megéri a befektetés, az ötszázmilliós jogdíjnál és a rendezési kiadásoknál több pénzt hozna a magyar költségvetésnek a világhírű esemény.

2010-ben rajtolhat Budapestről a Dakar

Auto2007.01.26, 09:58

Elképzelhető, hogy 2010-ben a magyar fővárosból rajtol a világ legnagyobb tereprali viadala, a Dakar-rali mezőnye.

50 milliárd forint Gyula fejlesztésére

[origo] utazás2006.09.27, 18:59

"Gyula gyógyfürdő-fejlesztési programja bekerült az ország 10 kiemelt - zászlóshajó - projektje közé" - jelentette be kedden délután Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint Varga Zoltán, a békés megyei közgyűlés elnöke azon a közös sajtótájékoztatón, melyen a közel 50 millió forintos ráfordítással felújított Doboz-szanazugi Ifjúsági Táborban tartottak.

Juhász Ferenc vette át az MSZP irányítását

Archívum2006.06.02, 13:56

Az MSZP vezetésével kapcsolatos napi teendőket Juhász Ferenc alelnök látja el a kormány megalakulása után, mivel Hiller István, az MSZP az elnöke, Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese és Ujhelyi István alelnök is feladatot kap a kabinetben.

Előző
Következő