üdülés
címke rssEgyre népszerűbb az üdülési csekk
Az év első felében közel annyian igényeltek üdülési csekket, mint tavaly egész évben; a vállalatok eddig 1334 millió forintot áldoztak erre a célra, így 55 ezer ember üdüléséhez járultak hozzá - közölte kedden a Nemzeti Üdülési Szolgálat.
- legfrissebb
- legrégebbi
Medgyessy ott nyaral, ahol jó koktélok vannak
Vasárnap hazaérkezett az ellenzék által sokat bírált kubai nyaralásáról Medgyessy Péter. A miniszterelnök a Ferihegyi repülőtéren újságíróknak elmondta, hogy semmiféle terhet nem jelentett az állam számára Kubában töltött üdülése, amelyet magánpénzéből fedezett. A miniszterelnök kijelentette: nem ideológiai alapon szokta kiválasztani, hogy hova megy nyaralni. A kubai helyszín mellett az szólt, hogy ott meleg van, süt a nap és jó koktélokat lehet inni - mondta.
Nudista repülőjáratot indítottak
Akár anyaszült meztelenül is utazhatnak a repülőgépen egy amerikai iroda által szervezett üdülés résztvevői. Az utasoknak leszállás után sem kell felöltözniük, a nyaralók egy mexikói nudista szállodába érkeznek.
- címkék:
- Mexikó
- repülőgép
- utas
- üdülés
- Címkefelhő »
A kormány idén nem üdülteti a rászorulókat
Korábban évente 400 millió forintot fordított az állam a nyugdíjasok, a fogyatékkal élők és nagycsaládosok üdülésének támogatására, idén viszont erre nem különítettek el pénzt - írja a Népszabadság. Az egészségügyi szaktárca illetékese ezt pénzhiánnyal indokolta.
Kevesen utaznak az olimpiára
Elmarad az athéni olimpiai játékoktól várt fellendülés a görögországi turizmusban, a kulcsfontosságú ágazatban 15 százalékos visszaeséssel számolnak. Nehezebben értékesítik az üdüléseket a magyar utazásszervezők is, akik emiatt akciókra kényszerülnek - írja a Világgazdaság.
A magyarok többségének nincs pénze üdülésre
A magyarok 63 százaléka nem engedhet meg magának egy hét - akár külföldi, akár belföldi - üdülést, írta a Népszabadság. Nyugat-Európában csak a legszegényebb egynegyed van ezzel így - ez derül ki a többi között abból a felmérésből, amelyet ma mutat be Budapesten az Európai Unió egyik alapítványa.
Befejezte üdülését az Alpokban a pápa
Befejezte vakációját az Alpokban a pápa, és a katolikus egyházfők Róma közelében található rezidenciájára utazott csütörtökön.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- Alpok
- pápa
- rezidencia
- üdülés
- Címkefelhő »
Plüssmackóknak szervez utakat egy német utazási iroda
Egy németországi utazási iroda plüssmackóknak szervez üdüléseket. Az egy-két hetes programok ára 25-35 ezer forint körül mozog.
- címkék:
- üdülés
- plüssmackó
- Címkefelhő »
Olaszországban tovább maradnak a vendégek
Olaszország rácáfol a nemzetközi turisztikai trendre: az ide látogatók nem egyre rövidebb, hanem egyre hosszabb ideig tartózkodnak üdülésük során. A múlt év utolsó negyedében például a hosszabb, azaz nem pár napos tartózkodások száma az egy ével korábbihoz képest ötödével nőtt - közölte az olasz AGI hírügynökség.
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- trend
- tartózkodás
- üdülés
- Címkefelhő »