TV2

címke rss

Tolvai Reni nemet mondott a tévék hívásának: az Ázsiában és a Celebben is szerepelhetett volna

Life.hu2022.11.22, 19:38

Idén ősszel egymást váltják a képernyőkön a celebekkel készült műsorok. Láthattuk már őket egy villában összezárva a szerelmük oldalán, kint a dzsungelben, beutazva ázsiai és közel-keleti országokat, a konyhapult mögött és egy farmon, puritán körülmények között. Tolvai Renit azonban hiába csábítgatták, mindre nemet mondott.

Árpa Attila a gázsijáról beszélt és elárulta, mennyit kapott A Nagy Ő-ért

Life.hu2022.11.22, 12:11

Egy hete tart már A Nagy Ő, melynek új évadában ezúttal Árpa Attila keresi a szerelmet. A színész-producer és megannyi csinos lány történetét naponta százezrek követik figyelemmel a tévében, ám a nézők közül vannak, akik nemcsak arra kíváncsiak, hogy kit választ Attila, hanem arra is, mennyiért vállalta a produkciót.

Visszatér a Szerencsekerék a TV2-re

Tévé2022.11.22, 12:50

Vadonatúj epizódokkal folytatódik a Szerencsekerék. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és immár két évada a nézők kedvence. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását és szerencséjét.

Tóth Gabi túljutott a mélyponton, ma már legyőzhetetlennek érzi magát

Tévé2022.11.22, 12:31

A Sztárban sztár leszek! zsűritagjának életét az elmúlt két évben megkeserítették a negatív megjegyzések és az életveszélyes fenyegetések, de már jobban van. 

Évek óta szóba sem áll egymással Gáspár Zsolti és Gáspár Evelin

Tévé2022.11.22, 10:57

Gáspár Evelin a TV2-nek mesélt arról, hogy amikor az Ázsia Expressz műsorában szerepelt, az nem volt túl jó hatással nagybátyjával, Gáspár Zsoltival való kapcsolatára. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti azóta sem állnak szóba egymással. 

Máris elszabadultak az indulatok a Farm VIP-ben: "Dalma kinyitotta a viszály szelencéjét..."

Life.hu2022.11.22, 10:06

Már az első adásban veszekedtek a játékosok, pedig még meg sem kapták az első termelési feladatot.

Már az első este botrány volt a Farm VIP egyik csapatánál

Tévé2022.11.21, 21:26

Elstartolt a TV2 tanyasi valóságshow-ja, és különös módon az első napon a győztes csapatban lett nagyobb feszültség.  

Szörnyülködve foglalta el a szakadt pajtát a Farm VIP egyik csapata

Tévé2022.11.21, 21:11

Elindult a Farm VIP újabb évadja a TV2-n, már az első nap alaposan megizzadtak a szereplők. 

Váratlan fordulat A Nagy Őben: három barátnőjelölt is veszélybe kerül

Tévé2022.11.21, 18:35

Tovább folytatódik a TV2 társkereső műsora, A Nagy Ő, melyben már csak tizenhárom nő verseng tovább Árpa Attila kegyeiért az eredeti tizenkilences mezőnyből. Időközben többekről is kiderült, hogy megjátszák magukat és lehetséges, ezt Árpa Attila is észrevette. A következő adásban Lékai-Kiss Ramóna váratlan hírt közöl a barátnőjelöltekkel, amivel alaposan felforgatja a kedélyeket.

Kiderült, hogy idén is lesz-e Reszkessetek, betörők! a TV2-n

Tévé2022.11.21, 16:12

Létezhet karácsony a tévében a fondorlatos, talpraesett kis Kevin és a tökkelütött, szerencsétlen betörők nélkül? Úgy tűnik, hogy nem, ugyanis a TV2 idén decemberben is adja a filmet.

Az Ázsia Expressz győztesének halálát kívánják

Tévé2022.11.21, 17:08

A Nemazalány művésznéven ismertté vált Halastyák Fanni és párja, Szlépka Armand nyerték az Ázsia Expressz idei évadát, melynek köszönhetően egyre nagyobb hírnévre és népszerűségre tett szert a fiatal énekesnő. Bár a hírnévnek árnyoldala is van, most erről mesélt megdöbbentő részleteket Halastyák Fanni.

Ábel Anita féltékeny feleségként tér vissza a TV2-re

Tévé2022.11.23, 13:24

Már készül a Hazatalálsz, hamarosan újra sorozatban láthatják a nézők Ábel Anitát, aki új szerepéről mesélt az Origónak.

Árpa Attila újabb barátnőjelöltjéről kerültek elő meztelen képek - fotók

Tévé2022.11.21, 14:18

Ahogy írtuk is, A Nagy Ő-ben szereplő szendének tűnő Bea, önként vallotta be, hogy erotikus munkából él, és a neten vetkőzik pénzért. Most újabb versenyző meztelen képei kerültek elő. 

Görgényi Fruzsina szexi forrónadrágban készül a Farm VIP ma esti adására

Tévé2022.11.21, 09:25

A szőke színésznő egy ultrarövid shortban népszerűsíti a Farm VIP új évadát, mely ma este indul a TV2-n.

Neki kellett távoznia a TV2 műsorából: a nézők nem adtak neki újabb esélyt

Life.hu2022.11.21, 07:10

Szirtes Dávid és Jósa Tamás álltak Tilla mellett a hetedik élő show végén.

Különleges este után csak öten maradtak a Sztárban sztár leszek!-ben

Tévé2022.11.20, 22:45

A Sztárban sztár leszek! Idei hetedik élő adásában hat énekes mutathatta meg magát szólóban és duettben. Természetesen szóba került Gabriela Spanic mellbimbója, melyert szombat este láthatott bő egymillió tévéző, a mezőny pedig szűkül, de nagyon erős, a hat fellépőből hárman is a maximális 30 pontot kapták szólóban. 

Barnára sült combokkal, szexi farmerlányként várja a Farm VIP-t Hevesi Kriszta - fotó

Tévé2022.11.20, 20:41

November 21-én indul a TV2-n a Farm VIP új évada, amelyben újabb tizenhat híresség dacol majd a tanyasi élet viszontagságaival, miközben izgalmas feladatokon keresztül próbálják megszerezni a fődíjat. A hétköznapok kényelmét hátrahagyva idén olyan celebek vágnak bele a tanyasi kalandba, mint Nyertes Zsuzsa, Szorcsik Viktória, dr. Hevesi Kriszta, ifj. Schobert Norbert vagy Szabó András Csuti. Most épp  Hevesi Kriszta tett ki magáról egy képet Instagram-sztoriba, várja már  az első adást. 

Szorcsik Viki kitálalt a Csutival való kapcsolatáról: az Origónak elmondta a szakítás okát

Tévé2022.11.21, 18:38

Jövő héttől indul a TV2 realityjének harmadik évada, melyről itt írtunk korábban. A piros csapatot fogja erősíteni Szorcsik Viki színésznő, aki egy érdekes és megosztó karaktere lehet a műsornak. A szókimondó színésznő garantáltan felkavarja majd az állóvizet humorával és vaskos véleményeivel. Még a nyáron indultak meg a pletykák arról, hogy ő és Kulcsár Edina volt férje, Csuti közelebb kerültek egymáshoz a forgatások alatt, most Szorcsik Viki tisztázta az Origónak, mi történt valójában kettőjük között.

Tóth Andi őszintén beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről - Lékai-Kiss Ramóna könnyes szemmel hallgatta

Life.hu2022.11.22, 10:26

Tóth Andi nem táncolt a a Dancing with the Stars elődöntőjében, csak a jövő héten, a döntőben lép parkettre Andrei Mangrával. A felkészülésről és a mögötte álló nehéz időszakról azonban mondott pár szót a szombati adásban Lékai-Kiss Ramónának.

Ez a páros távozott a Dancing with the Starsból: kialakult a döntős mezőny

Life.hu2022.11.20, 19:44

A Dancing with the Stars harmadik évadának hetedik show-jában minden a szerelemről szólt, és ha ez nem lennne elég, egy hatalmas villantással Gabriela Spanic is visszatért.

Nánási Pál is reagált Gabriela Spanic bevonulására: Az összes bajon túl vagyunk!

Tévé2022.11.19, 23:21

Különös képsorokkal indult a Dancing with the Stars elődöntője, ugyanis az első percekben elcsúszott Gabriela Spanic mélyen dekoltált ruhája, és élő adásban látszott ki teljesen az egyik melle. Alig jutottak szóhoz a TV2 sztárvendégei, mikor meglátták, de Nánási Pál az online háttérműsorban kommentálta az eseményeket.

Lenyűgözte a női zsűritagokat a Dancing with the Stars félmeztelen táncosa - videó

Tévé2022.11.19, 21:12

Somhegyi Krisztián és Tóth Katica produkcióját követően a zsűri nem kímélte a teljesítményt, de egy dolgot kiemeltek a női zsűritagok, az pedig a sportoló kifogástalan teste és fejlődése. A nőktől 10 pontot kapott a Dancing with the Starsban bemutatott produkció, a férfi zsűritagok azonban lepontozták, szerintük nem volt elég izgalmas, így végül a megszerezhető 50-ből 43-at szereztek.

Dancing with the Stars: Elcsúszott Gabriela Spanic ruhája, teljesen kilátszott a mellbimbója - kép

Tévé2022.11.19, 23:22

Különös képsorokkal indult a Dancing with the Stars elődöntője, ugyanis a vendégként érkező Gabriela Spanic már az első percekben megmutatta a mellbimbóját az élő show-ban. A zsűriként vendégeskedő világsztár észre sem vette, hogy egy rossz mozdulat miatt teljesen elcsúszott a ruhája, lényegében a teljes melle fedetlenné vált.

Sokan nézték tétlenül, ahogy balesetet szenved Lékai-Kiss Ramóna

Tévé2022.11.19, 17:16

Lékai-Kiss Ramónát szombat esténként a Dancing with the Stars háziasszonyaként láthatjuk, a hét többi napján pedig a színház mellett aktívan dolgozik egy új napi sorozatban, a Hazatalálszban, mely a TV2-n lesz látható, és jövőre kerül képernyőre. Kiss Ramóna többek közt ezekről mesélt az Origónak a sorozat forgatásán.

Bizarr gyerekkori emlékéről beszélt a TV2 sztárja

Tévé2022.11.19, 16:27

Jósa Tamás kamerák előtt vallott bizarr gyerekkori emlékéről a TV2 online riporterének, Schobert Larának. Felidézte, hogy gyerekkorában alvásparalízise volt, vagyis alvási bénulása, és ilyenkor gyakran hallucinált, ijesztő dolgokat látott. Egyszer erről a betegségről látott egy dokumentumfilmet, ami még jobban ráijesztett, azonnal ki is kapcsolta a tévét.

Alig takarja a szűk ruha Nagy Réka meztelen melleit - kép

Tévé2022.11.19, 13:37

A Sztárban sztár leszek! háttérműsorának riportere merész fotón mutatta meg formás melleit. A felvételen Nagy Réka melltartó nélkül, falatnyi felsőben látható, mely szinte semmit sem takar a modell melléből. A látvány fokozása érdekében a karjait felemelve, dús hajába túrva pózol a kamerának, ezzel oldalról még nagyobb betekintést engedve formás dekoltázsába. 

Véget ért az Ázsia Expressz 3. - Ők nyerték meg a játékot

Life.hu2022.11.19, 08:00

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Gyebnár Csekka azonnali orvosi segítségre szorult, állapota súlyossá vált. Orvost kellett hívni hozzá, aki vesegyulladást állapított meg. Mérai Kata és Csekka így nem tudta folytatni a versenyt.

Megvan a Money or Love győztes párja

Tévé2022.11.19, 09:10

Tizenegy héttel ezelőtt kezdődött a Money or Love című reality, melynek célja az volt, hogy egy teljesen új szemszögből mutassa be a társkeresést. Először hat lány és hat fiú kezdte a versenyt, szövődtek tartós szerelmek és szimpla fellángolások is. A döntő hetére végül csak négy páros maradt, de a fináléban már csak két pár vehetett részt, Kitty és Aidan, valamint Petra és Bazsi. 

Megvan az Ázsia Expressz győztes párja

Tévé2022.11.18, 22:16

Ahogy korábban megírtuk, váratlan fordulattal indult az Ázsai Expressz harmadik évadának döntője, ugyanis Gyebnár Csekka váratlan betegsége miatt fel kellett adják a küzdelmet. Mérai Kata könnyek között mesélte el, hogy mi történt versenytársával és átadták a lehetőséget Halastyák Fanninak és Szlépka Armandnak, akik így Kiss Ernő Zsolttal és Nyári Darinkával szálltak harcba a fődíjért.

Így érzi most magát a TV2 súlyos autóbalesetet szenvedő, összeroncsolódott arcú sztárja

Tévé2022.11.18, 21:54

Ahogy korábban megírtuk, a Sztárban sztár leszek! előző évadának egyik énekese, Szaszák Zsolt súlyos autóbalesetet szenvedett október 26-án, melyben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már soha többé nem lesz teljesen a régi önmaga. Most arról beszélt, hol tart a felépülésben és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Gyebnár Csekka azonnali orvosi segítségre szorult, állapota súlyossá vált - videó

Tévé2022.11.18, 20:46

Ahogy korábban megírtuk, Gyebnár Csekkának és Mérai Katának fel kellett adnia az Ázsia Expressz verseny döntőjét, ugyanis Gyebnár súlyos vesegyulladást kapott. Állapotáról versenytársa, Mérai Kata számolt be, aki elárulta, hogy napok óta látta Gyebnáron, hogy egyre romlik az állapota. Így a döntőben Halastyák Fanninak és Szlépka Armandnak adták meg az esélyt a győzelemre, akik Kiss Ernő Zsolttal és Nyári Darinkával csaptak össze a fődíjért.

Könnyek között, drámai fordulattal indult az Ázsia Expressz döntője

Tévé2022.11.18, 20:07

Ahogy korábban megírtuk, valóban hatalmas fordulattal indult az Ázsia Expressz idei évadának fináléja, mivel Gyebnár Csekka egészségi állapota miatt kérdéses volt, hogy folytatni tudja-e a játékot. A színésznőért hajnalban érkezett a mentő, épp a döntő előtti napon. Mérai Kata könnyek között mesélte el a történteket és váratlan bejelentést tett.

Milyen hatással lesz Gyebnár Csekka rosszulléte az Ázsia Expressz döntőjére?

Tévé2022.11.18, 14:25

Hathetes küzdelmet követően péntek este lezárul a négy országon át ívelő kaland, véget ér az Ázsia Expressz a TV2-n. A finalisták szerint az utolsó nap minden eddiginél izgalmasabb lesz.

Tóth Andi és Andrei Mangra visszatérnek a Dancing with the Stars színpadára

Life.hu2022.11.18, 10:20

Vészesen közeleg a Dancing with the Stars döntője. A legjobb táncosokon kívül a műsor korábbi győztese, Tóth Andi is visszatér a fináléba, és Andre Mangrával szántja fel a táncparkettet.

Völgyi Zsuzsi: "Minden nap sírva ébredtem"

Life.hu2022.11.17, 23:19

Az ismert énekesnő bevállalta a paraszt Exatlont, ahogy ő maga nevezi a TV2 sztárrealityjét, melyben tizenhat híresség költözik egy tanyára.

A finálé előtt esett ki az egyik legesélyesebb páros az Ázsia Expresszből

Tévé2022.11.18, 09:07

Az Ázsia Expressz holnapi döntője előtt búcsúzott a versenytől az egyik legnagyobb esélyes. 

A Nagy Ő vesztes nőjén gúnyolódnak

Tévé2022.11.17, 20:27

Ahogy írtuk is, Árpa Attila tegnap este három lánytól is búcsút vett A Nagy Ő-ben. A kiesők közt volt Virág is, akit nagyon furcsa lánynak tartottak a bent lévők is és a közönség is. 

Csobot Adél büszkén mutatja meg az álló mellbimbóit - fotók

Tévé2022.11.17, 20:06

Csobot Adél hétről hétre elkápráztatja a Dancing with the Stars zsűrijét és a közönséget is Hegyes Bercivel közös lenyűgöző táncaival, ám mást is észre lehet venni rajta. A műsorban volt már rá példa nem egyszer, hogy nem vett fel melltartót a ruhája alá. 

Olyan a karrierje, amire mindig is vágyott, de telefonon él házaséletet Köllő Babett

Life.hu2022.11.17, 22:56

Köllő Babett többet dolgozik most, mint amikor még színházba játszott, de örül, mert így hétköznap esténként legalább együtt lehet a családjával. Férjével azonban keveset találkozik.

Alkoholista tanárok terrorizálták Bereczki Zoltánt

Tévé2022.11.17, 18:12

Bereczki Zoltán olyan történeteket mesélt a gyerekkoráról, melyek ma már elképzelhetetlenek lennének. 

Köllő Babett a házasságáról beszélt

Tévé2022.11.17, 17:23

Köllő Babett feltűnő és extravagáns ruhákban szerepel a Sztárban sztár leszek! adásaiban, ahol a  showbusiness elvárásai az irányadóak számára. Magánéletéről ritkán beszél, de most férjével való kapcsolatáról mesélt.

Fontos változás a TV2 esti műsorában

Tévé2022.11.17, 16:35

Különösen hosszú lesz az Ázsia Expressz döntője pénteken, ezért változik a program.

A Nagy Ő: kiborult az egyik versenyző Árpa Attila kritikájától

Life.hu2022.11.17, 22:46

Blanche először azt mondta, nem fog megsértődni, majd sírva mondta el, mennyire megbántotta Attila.

Válságba jutott Gáspár Győzőék házassága

Tévé2022.11.17, 16:11

Az Ázsia Expresszből kiesett Gáspár Bea és Gáspár Győző a TV2 Mokka vendége volt, igaz Gáspár Győző csak telefonon keresztül kapcsolódott be a műsorba. A házaspár meglepő titkokat árult el kapcsolatáról.

Állva elaludt a fáradtságtól a Dancing with the Stars szereplője - fotó

Tévé2022.11.17, 15:01

A TV2 táncos show-ja a végéhez közelít, még két adás van: szombaton jön az elődöntő, jövő hétvégén pedig a finálé. A táncosok és a sztárok nyár óta gyakorolnak, három hónapja készülnek nagyon keményen, miközben persze más teendőik és munkáik is vannak. Nem csoda, hogy Pap Dorci fárad: "valaki küldjön még egy kis energiát" - írta újabb képe mellé. 

Három lány számára véget ért A Nagy Ő - videó

Tévé2022.11.17, 13:24

Három lány is üres kézzel távozott A Nagy Őből az első rózsaceremónia után: Árpa Attila úgy döntött, hogy Kitti, Virág és Beatrix számára ér véget a TV2 társkereső műsora, így már csak 13-an maradtak versenyben. Nézze meg videón, hogy mi történt, a kiesettek hogyan reagáltak!