TV2

címke rss

Majd kiesnek a falatnyi bikiniből Pap Dorci formás mellei - képek

Tévé2023.09.27, 11:12

A TV2 sztárja, Pap Dorci az Exatlonban tűnt fel először, majd a Dancing with the Stars tavalyi évadában is egészen a döntőig jutott. A fiatal lány egyre több felkérést kap, eddig remekül helyt állt, bármilyen feladatot is kapott. Pap Dorci valószínűleg ősszel sem fog unatkozni, épp ezért döntött úgy, hogy egy kora őszi nyaralással jutalmazza meg magát. Legutóbbi fotója alapján épp Cipruson tartózkodik, amit több szexi fotóval tudatott a követőivel. Papp Dorci egy falatnyi fekete bikiniben pózolt a kamerának, miközben egy hatalmas ananászból kortyolgatta az italát, mit sem törődve azzal, hogy alig takarta el a bikini az intim részeit.

Nagyon beteg a Kőgazdag fiatalok sztárja

Tévé2023.09.26, 13:36

Dulin Metta a TV2 Nagy Ő című műsora után felbukkant a Kőgazdag fiatalokban című, vadonatúj realityben is, ahol egy teljesen új oldaláról mutatkozott be. A fiatal szőke nő sosem kertelt, ha véleményét kellett elmondania, most sincs ez másképp, folyton valamilyen botrányt okoz maga körül. Most ágynak esett, elmondása szerint nagyon beteg, amit furcsának tart, ugyanis nem szokott betegeskedni.

Teljesen összeomlott a Séfek Séfe versenyzője

Tévé2023.09.25, 17:15

A feszültség miatt egyre több versenyző omlik össze a TV2 műsorában. Most Vomberg Frigyes csapatában Orsi került olyan mélypontra, hogy a séf sem tudta sehogy megvigasztalni.

Minden héten több parkolási bírságot kap a Kőgazdag fiatalok sztárja, soha nem vesz parkolójegyet

Tévé2023.09.25, 12:07

Bárány Aurél, a Kőgazdag fiatalok című műsor legfiatalabb szereplője bármit megtehet, a pénz nem akadály számára. Ahogy korábban már elmondta az Origónak, szeretne kitörni, és bizonyítani a szüleinek, de míg ez megtörténik, addig sincsenek gondjai. Olyannyira nincsenek, hogy nem szokott parkolójegyet sem venni, háromszázötvenszer büntették már meg emiatt. 

Hatalmas balhét csapott a TV2 sztárja

Tévé2023.09.25, 10:15

Herceg Csabi, a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorának egyik szereplője bulit tartott szerelme, Leti névnapja alkalmából. Az ünneplés helyett azonban csak vitatkoztak a fiatalok, nem tetszett nekik semmi, de a házigazda rendet tett. Tuvic Aleksandrát úgy kiosztotta, hogy talán még ő maga is meglepődött. 

Kiborult Tóth Gabi - videó

Tévé2023.09.25, 08:33

Elképesztően izgalmas volt a TV2 Sztárban Sztár leszek! című produkciójának legutóbbi adása. Vasárnap este az egyik kedvenc zenésztársával sem értett egyet Tóth Gabi, Pápai Joci szerinte nem volt igazságos. 

Furcsa dolgokat állít Tóth Andiról az Ázsia Expressz szereplője

Tévé2023.09.24, 18:31

Egy hónap alatt vonzó nőt csinálna belőle - mondta.

A Kőgazdag fiatalok szereplője ötmillió forintért vett kutyát a barátnőjének: ez volt a 20 éves lány álma

Life.hu2023.09.24, 13:07

Barátnője minden kívánságát teljesíti PSG Ogli, bármiről is legyen szó. A legújabb ajándéka egy kutya, amit ötmillió forintért vásárolt meg a TV2-n futó Kőgazdag fiatalok szereplője. 

Remegve zokogott Köllő Babett - videó

Tévé2023.09.24, 11:29

Elképesztő összeget nyert a Szerencsekerék VIP adásában a színésznő. 

Előkerült a magyar Big Brother egykori botrányos alakja, Pongó

Tévé2023.09.24, 11:14

2002-ben egészen őrült dolgokat művelt a TV2 képernyőjén.

Király Lindát megalázta egy tánctanár, most megmutatja, mit tud

Tévé2023.09.23, 15:01

Az énekesnőnek nem volt kérdés, hogy elfogadja a TV2 felkérését és indul az október 14-én elrajtoló, idei Dancing with the Starsban. Egy gyerekkori kellemetlenség kissé visszavetette a tánc iránti rajongását, de most nagyon lelkesen készül a show-ra - mesélte az Origónak.

Ördög Nóra az Ázsia Expresszről: A helyi viszonyok megkövetelték, hogy velünk tartson egy biztonsági őr

Tévé2023.09.23, 09:32

Hamarosan a TV2 egy újabb nagyszabású műsorral jelentkezik, ezúttal Latin-Amerikában keltek útra a sztárok. Premier hétvégével indul október 7-én az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című produkció. Hét sztárpár száll versenybe a 10 millió forintos fődíjért, hatalmas kalandokba keveredve. A műsorvezető, Ördög Nóra mesélt az Origónak a Mexikóban és Guatemalában töltött heteiről.

Hazazavartak egy nőt a TV2 párkeresőjéből

Tévé2023.09.23, 08:53

Sem a fiúk, sem a női lakótársak nem bánkódtak túlzottan.

Megszólalt G.w.M

Tévé2023.09.22, 17:51

Bedagadt az egész torkom, hogy azt éreztem, meg fogok fulladni - mondta a Mokkában. 

Újabb hihetetlen dolgot tett a testével a TV2 sztárja - videó

Tévé2023.09.22, 10:04

Tuvic Aleksandra milliókat költött a testére, rengetegszer feküdt kés alá, erről már korábban írtunk. Most azt is elárulta a Kőgazdag fiatalok sztárja, hogy reggelente tejben fürdik. 

Megdöbbentő véleménnyel van a Kőgazdag Fiatalokról Jákob Zoltán

Tévé2023.09.22, 09:29

A TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában nyolc tehetős fiatal szerepel, akik ország-világ előtt mutatják meg, micsoda fényűző életet élnek. Úgy tűnik, Jákob Zoltán is ott van esténként a képernyő előtt.

Kamerák előtt alázta meg takarítónőjét a TV2 sztárja - videó

Tévé2023.09.22, 08:57

Már megírtuk korábban, fényűző születésnapi bulit rendezett macskájának a TV2 Kőgazdag fiatalok sztárja. Dulin Metta takarítónőjét is meghívta a szűk körű partira, de volt előtte pár keresetlen szava hozzá...

Megtépte PSG Ogli exét a TV2 sztárja - videó

Tévé2023.09.22, 08:32

Izgalmakból nincs hiány a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorában és persze a jelentkezőkből sem, ha PSG Ogliról van szó. A szereplő bemutatta legújabb barátnőjét Tuvic Aleksandrának, és elárulta, a lány egyszer a hajánál fogva ráncigált ki egy másikat egy szórakozóhelyről.

Luxusbulit tartott a több millió forintot érő macskájának a TV2 sztárja

Tévé2023.09.21, 19:34

Macskája születésnapját ünnepelte a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsorának egyik szereplője, Dulin Metta. A celeb ennek apropóján arról beszélt, milyen különleges kapcsolata van a cicájával, akiért mindent megtesz. Ahmanet nem eszik meg akármit, gazdája külön főz rá, de a macska még annak párválasztásába is beleszól. 

Ilyen még soha nem történt a Séfek séfében

Tévé2023.09.21, 16:35

Igen szokatlan dolgot művelt egy szereplő.

Los Angelesből jelentkezett Köllő Babett jóképű öccse - videó

Tévé2023.09.21, 14:55

Kőgazdag fiatalok címmel indult nemrég műsor a TV2-n, amiben tehetős fiatalok engednek bepillantást mindennapjaikba, amik a luxusról és a csillogásról szólnak. Kata, aki maga is ingatlanokkal foglalkozik, Köllő Babett Los Angelesben élő öccsét, Mersét kérte meg, segítsen neki házat találni, de nem is akármilyet...

Százmilliós ajándékkal lepi meg szerelmét a TV2 sztárja

Tévé2023.09.21, 11:17

Herceg Csabi a TV2 hétfőn indult új reality-jének, a Kőgazdag Fiatalok egyik legbotrányosabb szereplője. A barátnőjével szerepel a műsorban, akit hamarosan feleségül akar venni.

Kiderült, mire készül a Dancing with the Stars helyett Andrei Mangra

Tévé2023.09.21, 10:30

Andrei Mangra oszlopos tagja volt a Dancing with the Starsnak a show első évada óta, olyan partnerekkel táncolt, mint Gabriela Spanic, Rubint Réka és Tóth Andi, akivel meg is nyerték a második évadot. Most azonban sokak bánatára nem tér vissza a profi táncos és azt is elárulta, hogy miért döntött így, mire készül jelenleg.

Itt van Tóth Gabi bejelentése, sokan megdöbbentek

Tévé2023.09.21, 10:23

Tóth Gabi bejelentését drámai csend fogadta. 

Brutális nehezítés jön a Séfek séfében

Tévé2023.09.20, 18:51

A Séfek séfe szerdai adásában komoly nehezítés vár a játékosokra, minden csapatból ki kell ugyanis választaniuk egy "kalauzt", aki egyedüliként kóstolhatja meg a készülő ételeket, és csak ő kommunikálhat a séfekkel is. Lesz emellett minden csapatban egy "potyautas" is, az ő szerepét azonban a rövid videóban még nem árulta el Ördög Nóra. Nézzen bele, hogy mire számíthat!

Ezt üzente az újabb botrányba keveredett Tóth Andi

Tévé2023.09.20, 17:42

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, állítólag a TV2 Hazatalálsz című sorozatának forgatásai nem zajlottak zökkenőmentesen, méghozzá Tóth Andi miatt. Egy informátor szerint a gyártók elhatározták, hogy a celebnek emiatt távoznia kell a sorozatból. A visszavonult énekesnő most elmondta az ő verzióját. 

Radics Gigi úgy érzi, az orránál fogva vezették - videó

Tévé2023.09.20, 14:24

Nemrég kiderült, szakított Radics Gigi és gyereke édesapja. Az énekesnő karrierje azonban töretlenül szárnyal. Ő lesz ugyanis az egyik versenyzője a Dancing with the Starsnak és a Mutasd a hangod!-ban is feltűnik egy adás erejéig. Most szombaton láthatják és hallhatják majd a TV2-n a nézők, ahogy Radics Gigi és a szerencsés szereplő együtt duetteznek.

A TV2 sztárja szerint végtelenül kellemetlen, ha egy párkapcsolatban a nő többet keres

Tévé2023.09.20, 10:46

Dulin Metta kizártnak tartja, hogy összejöjjön egy nála kevésbé jómódú férfival - erről a Kőgazdag fiatalokban mesélt.

Igazi luxus: Köllő Babett megmutatta a méregdrága házukat - videó

Tévé2023.09.21, 10:49

Köllő Babett lélegzetelállító otthona még az igen kritikus Katát is lenyűgözte a Kőgazdag fiatalok keddi epizódjában. A TV2 realityjében láthatták a nézők, milyen körülmények közt él a TV2 sztárja, aki korábban sosem mutogatta a méregdrága házat. Köllő Babett az egyik kedvenc bútordarabjáról is beszélt, amit a legjobb szakemberek készítettek el a tervei alapján, és két évet kellett várnia, míg elkészült az egyedi darab.

Több millió forint értékben meglopták a TV2 sztárját, lebuktak

Tévé2023.09.20, 09:39

Wolf András, a TV2 Séfek Séfe című műsorának szereplője volt a vezető abban a konyhában, ahonnan elképesztő mennyiségű Zsolnay porcelánt loptak el egy év alatt. A New York Caféban a hiányra szeptember első hetén jöttek rá, hamar megtalálták a tetteseket.

Bikiniben vallott magánéletéről az exatlonos Pap Dorci - képek

Tévé2023.09.20, 09:33

Arról is beszélt, vállalna-e plasztikai műtétet.

Nagyon különös videót mutatott Eszenyi Enikő

Tévé2023.09.19, 20:14

Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, sokak meglepetésére igent mondott a TV2 felkérésére és ő lesz az idei Dancing with the Stars egyik versenyzője.

Meglepő, kinek szurkol Andrei Mangra a Dancing with the Starsban

Tévé2023.09.19, 15:29

Andrei Mangra egyértelműen a TV2 szuperprodukciójának az egyik legnagyobb jelensége volt. Fantasztikus tánctudásával és mosolygós lényével beragyogta a stúdiót. Hozzáillő partnereket kapott, Gabriela Spaniccal, Tóth Andival szinte felrobbantották a színpadot. Rubint Rékával is nagyon megszerették egymást, a fitneszladyvel azonban az első adásban búcsúzniuk kellett a nézőktől. Most a fiúknak szurkol a táncos. 

Kétmillió forintos ruhában érkezhettek csak a barátok a TV2 sztárjának házibulijába

Tévé2023.09.19, 10:24

Elindult a TV2 Kőgazdag fiatalok című műsora, amiben nyolc rendkívül gazdag szereplő fényűző életébe pillanthatnak bele a nézők. Az első adásban kiderült, náluk a házibuliban is van egy minimum, amit meg kell ugrani ahhoz, hogy egyáltalán a küszöböt átléphessék a vendégek: PSG Oglihoz kétmillió forintos ruhában kellett érkezni. 

Havi ötmillió forintért fogadott magának testőrt a TV2 fiatal sztárja

Tévé2023.09.19, 09:57

A Kőgazdag fiatalok sztárja, PSG Ogli először meglepődött, amikor Papacita visszadobta az egymillió forintos ajánlatot, viszont az öt millióra már ő sem tudott nemet mondani, és elvállalta a testőr munkát.

Belebuktak a Himnuszba a Kőgazdag fiatalok szereplői: "Én nem izélek ilyeneket"

Life.hu2023.09.19, 12:03

A TV2 bemutatja, milyen az igazán gazdag és gondtalan fiatalok élete, de úgy tűnik, hogy nem a magyar irodalom tanulmányozásával foglalatoskodnak a legtöbbet:  a Himnuszba szinte mindenki belebukott. 

Külföldi munkát vállalt el Krausz Gábor, teljesen megváltozik az élete

Life.hu2023.09.19, 08:21

Több új kihívás is érkezett Krausz Gábor életébe: nemcsak táncolni fog hamarosan a TV2 Dancing with the Stars című műsorában, de séfként is új lehetőséget kapott. 

"A szilikon számomra olyan, mint az oxigén" - vallja a Kőgazdag fiatalok szőke bombázója

Life.hu2023.09.19, 11:25

Kőgazdag fiatalok – #richkidshungary címmel indul a TV2 új reality-je. Pár szereplőt már korábban bemutattak, akik a várakozásoknak megfelelően alaposan meg is botránkoztatták a közönséget. Most pedig egy újabb gazdag csemete, Szandi mesél a szilikon iránti rajongásáról. 

Megvan, mikor indul a TV2 egyik leglátványosabb, legizgalmasabb műsora

Tévé2023.09.18, 13:33

Már nem kell sokat várni, premier hétvégével október 7-én elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát. A TV2 közönségkedvenc szuperprodukciójában ezúttal hét kalandvágyó pár próbál szerencsét Mexikó és Guatemala csodás vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva egy nem mindennapi küldetés során megküzdjön a 10 millió forintos fődíjért. Többek között olyan népszerű hírességek szállnak versenybe, mint Kucsera Gábor, Tóth Dávid, Hegyes Berci, Völgyi Zsuzsi, Nagy Alekosz vagy Kempf Zozo - közölte a TV2. 

Lékai-Kiss Ramóna elmondta, mit gondol Tóth Gabi válásáról

Tévé2023.09.18, 13:09

Megvan a véleménye a helyzetről és az interneten mocskolódókról is.

Készpénzzel teli kádban idétlenkedett a botrányos magyar tévésztár - videó

Tévé2023.09.18, 12:56

Meghirdetett egy bulit, ahová kétmillió forintot érő öltözék nélkül be sem lehet menni.