Tüskevár

címke rss
Nagy küzdelem volt Zenthe Ferencnek a Tüskevár forgatása

Nagy küzdelem volt Zenthe Ferencnek a Tüskevár forgatása

Megviselték a Tüskevár forgatásai Zenthe Ferencet, amiről egykor Németh Kristófnak sokat mesélt. A két színész a Szomszédok forgatása alatt került közel egymáshoz. 

Ő volt Tutajos a Tüskevárban, ma színházigazgató

Kultúra2020.08.23, 11:03

Tizenhárom évesen kapta meg Seregi Zoltán Tutajos szerepét a legendás Tüskevár című tévéfilmsorozatban - hétfőn ment próbafelvételre, kedden már hívták, hogy megkapta a szerepet. Néhány nappal később pedig már egyedül evezett a Városligeti-tavon, azt gyakorolva, hogyan lehet az evezőlapát lapjával húzni, az élével kormányozni. Seregi Zoltán 2015 óta a békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A karantén ideje alatt különleges ötletet valósított meg: a színház guruló színpadát egy mikrobusz mögé kötötték, és járták Békéscsaba tereit, utcáit. Félórás előadásokat mutattak be, az emberek pedig az ablakokból, erkélyekről nézték a produkciókaat. ...

Hét film a nyári szünetről, amitől biztos megjön a kedved a nyaraláshoz

Life.hu2020.06.22, 20:25

Itt a nyár, és itt a vakáció ideje, ami idén pláne különleges időszaknak ígérkezik, hiszen nem csak a suli végével esik egybe, de a világjárvány miatti bezártságéval is. Ez alkalomból összegyűjtöttünk egy adag olyan filmet, amelyek szintén emlékezetes nyaralásokat örökítettek meg, és kívánunk hasonló élményeket az olvasóinknak is a most következő hónapokra.

Induljon Matula bácsi nyomába a Kis-Balaton legszebb helyszínein!

Travelo2019.09.14, 11:10

Fekete István 1957-ben megjelent ifjúsági regénye a 2005-ös Nagy Könyv szavazáson az ország tizenkettedik legnépszerűbb könyve lett, és mivel a listán szinte kizárólag klasszikusokat találunk, biztosra vehetjük, hogy ez ma is így van. A legismertebb filmek és kötelező olvasmányok helyszíneit bejáró sorozatunk következő részében ezúttal Matula bácsi nyomába eredünk.

Több mint húszmillió forintért árverezték el a Tüskevár kéziratát

Kultúra2018.11.23, 21:42

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István: Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a Múzeum Antikvárium 33. árverésén.

Halálos baleset történt a 8-as főúton

Itthon2018.06.20, 16:38

A főút Tüskevár és Somlójenő közötti szakaszán egy teherautó és egy gépkocsi karambolozott.

Így néz ki ma Seregi Zoltán, a Tüskevár egykori főszereplője

Archívum2018.03.26, 16:10

Egészen fiatalon ismerte meg az ország Seregi Zoltán, 13 éves korában játszotta el ugyanis a Tüskevár főszereplőjét, Tutajost. Azóta sem távolodott el a szakmától, ugyan ma már inkább igazgat, semmint színészkedik.

Ha imádta a Tüskevárat, ide feltétlenül utazzon el

Videó2017.08.04, 16:30

Ha azt halljuk, Kis-Balaton, elsőként az érintetlen természet jut eszünkbe, a vízimadarak idilli sétája a fényt megtörő víztükörrel a háttérben, valami szépiába hajló álomképet látunk a kis tóról, aki megunt a mindenki által szeretett Balaton része lenni. Akik azonban ellátogatnak a térségbe, felfedezhetik a terület páratlan természeti kincseit, akik pedig gyerekként is rongyosra olvasták Fekete István Tüskevár című regényét, meglátogathatják Matula bácsi kunyhóját, valamint a természettudós Vönöczky Schenk Jakab dolgozószobájába is bepillantást nyerhetnek. A Kis-Balaton és térsége, annak növény- és állatvilága páratlan érték, a várrosi ...

Mennyire emlékszik az 50 éves Tüskevárra? Kvíz

Tévé2017.03.01, 17:11

Ötven éve, 1967-ben indult a Tüskevár alapján készült ifjúsági sorozat, de vajon mennyire emlékszik rá? Megvan még Tutajos igazi neve? Vagy hogy ki játszotta István bácsit? Hogy hol köszönt el Matula bácsi a fiúktól? Válaszoljon tíz kérdésre, és azonnal kiderül, hogy mennyire élesek az emlékei!

Gázolt a vonat Tüskevárnál

Nagyvilág2015.12.22, 09:46

Halálra gázolt a vonat egy férfit Kerta és Tüskevár között, Devecser és Boba között pótló buszok szállítják az utasokat.

Hat dolog, amit nem tudott a Tüskevárról

Tévé2015.03.08, 08:30

A Tüskevár 1967-ben bemutatott sorozatváltozata vélhetően egy egész generációnyi panelgyereket mozdított ki a természetbe – ezt már biztosan nem tudná elérni, kis nosztalgiával azonban ma is szerethető. De mi lett Tutajos alakítójával? Milyen meglepő filmet készített a rendező, harminc évvel a sorozat előtt? Hol forgatták valójában a Kis-Balatonnál játszódó történetet? 

Megérkezett az első gólya

Tudomány2013.02.18, 15:02

Hétfő reggelre megérkezett az első gólya az országba, ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe.

Kösz, még megvagyunk

Archívum2012.12.30, 18:32

Két szék között a pad alá esett, és csodával határos módon még mindig talpon van. A magyar film mögött továbbra sincs jól működő, biztonságos támogatási rendszer, és közben a közönsége is elfogyott. Nem maradt más, csak a filmesek elszánt kitartása, ami idén is 11 játékfilm bemutatót és egy-egy hangos külföldi sikert hozott.

"Mint valami kis családi videó egy nyaralásról" - Nagy Marcell a Tüskevár-filmről

Film2012.11.06, 12:49

Az októberben mozikba került új Tüskevár-film főszerepében az a nagyszemű fiú tűnt föl, aki már a Sorstalanság című Kertész Imre-adaptációban is magára vonta a figyelmet. Nagy Marcell a Tutajos megformálása óta eltelt hét évben az operatőri szakma felé fordult, és még mindig csak 21 éves. Interjúnkban pályájának alakulásáról és Daniel Craigről is mesélt.

Alázz, vigyázz!

Film2012.10.10, 09:54

Igen, fontos lenne, hogy készüljenek magyar ifjúsági filmek. Igen, nem árt, ha a meghatározó magyar irodalmi művekből filmadaptáció készül. Igen, ezeket nem lenne szabad fusimunkával, kompromisszumok tömkelegével összetákolni, mert akkor nem érhetik el a céljukat. Sajnos a Tüskevár új filmváltozata is csak ezt bizonyítja.

Nem para a vámpírhotel

Archívum2012.10.04, 00:10

A kelet-német doktornő szökni készül, Sophie Marceau pechjére szerelmes lesz, Mr. Oizo megint kitalál valami őrültséget, Drakula félti a lányát, a városi kamaszok Matula bácsinál nyaralnak, Oliver Stone srácai füveznek a héten a moziban.

Kómás betegnek is jár a gruppenszex

Film2012.09.24, 18:36

A miskolci Jameson CineFesten láttuk a Tüskevár rémesen gyenge új feldolgozását, Mary Elizabeth Winstead alkoholproblémáit taglaló Részegent, és a fődíjat nyert agyban utazós litván sci-fit, az Eltűnő hullámokat. Végezetül értékeljük a zsűri munkáját is.

Mindent a pontyról a konyhában

[origo] Gasztro2012.07.23, 14:39

A ponty nagy kedvencünk, nem csak karácsonykor veszünk egy darabot, hogy fintorogva tologassuk a halászlében. Ismerjék meg jobban ezt a csodálatos élőlényt, finom alapanyagot!

Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?

Vélemény2011.09.15, 14:21

Erkölcsi üzenetek sorát közvetítik a magyar általános iskolák kötelező olvasmányainak hősei Nemecsek Ernőtől Nyilas Misiig. Alkalmasak-e ezek a művek arra, hogy meghozzák a gyerekek kedvét az olvasáshoz és sikeres emberekké váljanak a modern világban?

Nem jutottak el a moziig

Film2011.02.13, 09:17

Pár éve sokat lehetett hallani a Tüskevár filmváltozatáról, nemrég forgott egy ifjúsági film az Állatkertben, készült magyar adaptáció Richard Bach Illúziók című regényéből, és alakult a Bibó Istvánról szóló film is. Egyiket sem látta soha senki. Utánajártunk, hogy miért.

Élet a Tüskevár után

Tévé2009.08.28, 12:38

1966-ban mutatták be a Tüskevár sorozatváltozatát, melyben az akkor tizenhárom éves Seregi Zoltán játszotta a főszereplő Tutajost. A színészt azóta nem láthattuk filmen, színházban is csak szerencsével - hogy mi történt vele az eltelt négy évtized alatt, arról ő maga mesélt az [origo]-nak.

Pironkodnak a könyvekről faggatott pestiek

Itthon2005.05.22, 10:04

"Most olvastam egy könyvet, de nem emlékszem, mi volt az." Ezt válaszolták leggyakrabban az [origo] által megkérdezett pestiek arról, hogy milyen regényt olvastak utoljára, és mikor. A kérdésbe sokan belepirultak, mások nem is akartak válaszolni. Aki mégis emlékezett, az a Tüskevárt, a Galaxis útikalauzt, az Egri csillagokat említette, egy punk pedig a Nagy Indiánkönyvre esküdött. Akadt olyan is, aki kijelentette: már mindent elolvasott.

Feloszlik a Nyers

Kultúra2005.04.05, 13:13

Hosszas egyeztetés és morfondírozás után a Nyers együttes tagjai arra a végleges elhatározásra jutottak, hogy megszüntetik a zenekar működését. A jövőjét továbbra is a zenében elképzelő Czutor Zoltán új impulzusokat, friss lendületet keres, ezeket pedig új társak hozhatják. Nyáron az újraforgatott Tüskevár zenéje vár rá, de más tervei is vannak.

Hiperaktív gyerekek kényszerű szünideje

Itthon2004.09.02, 14:27

Az amúgy is kevés, hiperaktív gyerekekkel foglalkozó iskolák közül az egyikben, épület hiány miatt, nem kezdődhetett meg a tanítás tegnap. A Tüskevár Általános Iskola egyelőre az önkormányzat döntésére vár, a diákok pedig addig is kényszerpihenőjüket töltik.

Frontális karambol Tüskevárnál

Itthon2003.01.06, 22:13

Két személymeghalt, ketten megsérültek abban a közúti balesetben, amely Veszprém megyében történt hétfőn este.

Előző
  • 1
Következő