tüntetések

címke rss

Polgárháború szélén Franciaország, őrült gyújtogatások és rablások, rengeteg rendőr megsérült, az emberek rettegnek

Nagyvilág2023.07.01, 13:03

Franciaországban egymás után negyedik éjszaka zajlottak erőszakos tüntetések. Eddig közel ezer embert, főképp fiatalokat tartóztattak le. A tiltakozók ruha-, elektronikai és fegyverüzleteket is kifosztottak, sőt Lyonban egy rendőrőrsöt is felgyújtottak. A francia káosszal szemben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a lengyel városok nyugalmáról tett közzé egy videót, felhívva a figyelmet az európai határok védelmének a fontosságára.

Az iráni hatóságok szerint nem ütések okozták a fiatal nő halálát

Nagyvilág2022.10.07, 14:44

"Egyéb betegségek" okozta agyi oxigénhiány, és nem verés okozta Mahsza Amini, az iráni erkölcsrendészet őrizetében meghalt fiatal kurd nő halálát a pénteken közzétett halottkémi szemle szerint.

Erőszakos tüntetésekre készülnek Németországban

Nagyvilág2022.08.30, 23:17

Az elmúlt két és fél évben Európát sorban érik a különböző válságok. Még fel sem lélegzett a kontinens a 2020 márciusában kitört koronavírus-járvány okozta gazdasági és mentális sokkból, máris az orosz-ukrán háború által generált inflációval és energiaválsággal találta szemben magát. A német Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a német lakosságot nagyon megviselte az elmúlt két év, amely az ősszel tüntetéshullámhoz vezethet az országban - írja a Ripost. Ahogy azt az Origo már megírta, Olaf Scholz kancellár egy lakossági fórumát már augusztus közepén tüntetők zavarták meg.

Éles lőszerrel rálöttek a holland rendőrök a kormány ellen békésen tüntető gazdákra - videó

Nagyvilág2022.07.07, 12:49

A megélhetésüket féltő holland gazdák országszerte blokádokkal válaszoltak a Mark Rutte vezette liberális kormány húsbavágó intézkedésére, amelynek következtében az állattartók 30 százaléka lesz kénytelen más megélhetés után nézni. A gazdákhoz helyi halászok is csatlakoztak, akik a hajóikkal lezártak egy kikötőt. A holland gazdák békés jellegű tiltakozó mozgalmáról megrázó felvételek láttak napvilágot, a rendőrök éles lőszerrel tüzeltek egy traktorra.

Erőszakos tüntetések voltak Párizsban

Nagyvilág2022.05.01, 20:10

Erőszakba torkolltak a május elsejei tüntetések Párizsban, a rendőrség könnygázzal oszlatta a feketébe öltözött, üzleteket fosztogató, kormányellenes anarchisták tömegét - közölte vasárnap Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren.

Kazah tüntetések: megkezdődött az ODKB-erők távozásának előkészítése

Nagyvilág2022.01.13, 09:41

Elkezdték átadni a kazah biztonsági erőknek az általuk őrzött kazahsztáni "társadalmi jelentőségű" objektumok védelmét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) békefenntartói, és megkezdték a haditechnika felkészítését az állandó állomáshelyre való visszatérésre - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

Több mint ötezer embert tartóztattak le Kazahsztánban a tüntetések kezdete óta

Nagyvilág2022.01.09, 18:52

Több mint 5000 embert tartóztattak le Kazahsztánban a tüntetések kezdete óta a kazah belügyminisztérium vasárnap reggeli tájékoztatása szerint, miközben az egészségügyi tárca azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 164.

Ferenc pápa imádkozik a kazah tüntetések halottjaiért

Nagyvilág2022.01.09, 18:50

Mély fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa vasárnap a kazahsztáni összecsapások miatt, és mihamarabbi megbeszéléseket sürgetett, hozzátéve, hogy imádkozik a halottakért.

Összeomlás előtt Kuba, közel a kommunistaellenes forradalom

Nagyvilág2021.07.13, 17:31

Több tucat embert letartóztattak a hétvégén Kubában, miután ezrek vonultak utcára országszerte a kommunista kormány lemondását követelve. Az emberek a gazdasági krízis, a koronavírus-járvány kudarcba fulladt kezelése és az élelmiszerhiány miatt demonstrálnak. A megmozdulásokon gyakran felhangzanak a "szabadságot" és a "le a diktatúrával" kiállítások. Eközben a kormány a támogatóit arra szólította fel, hogy harcoljanak a tiltakozók ellen, az internetet pedig az ország nagy részén lekapcsolták, miközben újságírókat és tüntetőket tartóztatnak le az erőszakkal fellépő rendvédelmi erők. A Le Figaro szerint különösen nagy gond, hogy nincssenek ...

Leégett egy bírósági épület a kolumbiai tüntetések központjában

Nagyvilág2021.05.27, 11:17

Leégett egy bírósági épület, feltehetően gyújtogatás következtében szerdára virradóra a kolumbiai Tuluában, amely a dél-amerikai országot egy hónapja lázban tartó tüntetések epicentruma.

A hadsereget is bevetették a tüntetőkkel szemben Tunéziában

Nagyvilág2021.01.18, 12:14

Tunéziában bevetették a hadsereget legalább négy városban amiatt, hogy a hét végén erőszakba torkollott több tüntetés - jelentette be vasárnap este a védelmi minisztérium.

Nőtt az ugandai tüntetések halálos áldozatainak száma

Nagyvilág2020.11.20, 16:10

Nőtt az ugandai tüntetések halálos áldozatainak száma: az elmúlt napokban legalább 28-an vesztették életüket a kelet-afrikai országban - számolt be a Reuters hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva pénteken. A hatóságok vádemelést követően elengedték Bobi Wine ellenzéki elnökjelöltet.

Letiltották a Pornhubot Thaiföldön, ellepték az utcákat a pornókedvelő tüntetők

Nagyvilág2020.11.05, 10:40

Kedden 190 másik weboldallal együtt letiltották a Pornhubot Thaiföldön, aminek következtében ellepték Bangkokot a tüntetők. Többtucatnyi aktivista jelent meg a digitális gazdaság és társadalom minisztériumánál - olvasható a Bors beszámolójában.

A fehérorosz rendőrség több mint 300 embert vett őrizetbe a vasárnapi tüntetéseken

Nagyvilág2020.10.05, 17:04

A rendőrség 317 embert vett őrizetbe Minszkben és az ország más városaiban tartott vasárnapi tüntetéseken - tudatta hétfőn a fehérorosz belügyminisztérium.

Cihanouszkaja: Az ellenzéki tüntetések sohasem irányultak Oroszország ellen

Nagyvilág2020.09.09, 11:02

A fehéroroszországi tüntetések sohasem irányultak Oroszország ellen - jelentette ki szerdán Vilniusban Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt.

A tüntetésekhez kapcsolódó gócpontok alakultak ki az Egyesült Államokban

Nagyvilág2020.09.03, 09:27

A világszerte zajló tömegtüntetések jelentősen hozzájárulhatnak az új típusú koronavírus terjedéséhez, hiszen tömegben lehetetlen betartani a távolságtartási szabályokat. Ráadásul a tüntetők jelentős része nem visel maszkot. Míg az Egyesült Államokban, Szerbiában és részben Franciaországban is a radikális baloldali demonstrációk járultak hozzá a járvány újbóli robbanásához, addig Németországban elsősorban a koronavírust tagadó tüntetők miatt alakulnak ki gócpontok. Amerikai tudósok is azt állították: gócpontok alakultak ki egy-egy nagyobb tüntetés után.

Több tucat újságírót vettek őrizetbe a fehérorosz tüntetések kezdete óta

Nagyvilág2020.08.15, 08:26

A fehérorosz biztonsági erők mintegy hetven olyan újságírót vettek őrizetbe a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, akik az állítólagos tömeges választási csalásokról és az emiatt kezdődött tüntetésekről számoltak be - közölték újságírószervezetek.

Erőszakos tiltakozások voltak több szerbiai városban is

Nagyvilág2020.07.09, 09:11

Erőszakos tiltakozásba torkollottak szerdán este is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstrációk Belgrádban, és Újvidéken is - számoltak be a Magyar Szó vajdasági hírportálon, ahol azt írták, hogy Krusevacon és Kragujevacon is történtek kisebb rendbontások.

Tüntetések Hongkongban: Kína visszaüzent az Egyesült Államoknak

Nagyvilág2019.11.21, 11:01

Kína nem fogja hagyni, hogy bárki megingassa Hongkong stabil fejlődését, illetve az "egy ország, két rendszer" elvét - foglalt állást csütörtökön kiadott közleményében Vang Ji kínai külügyminiszter.

Washington előrehozott választásokat akar Irakban

Nagyvilág2019.11.11, 05:04

Az Egyesült Államok előrehozott választások kiírását szorgalmazza Irakban - derül ki abból a közleményből, amelyet washingtoni idő szerint vasárnap éjjel adott ki a Fehér Ház.

Legalább hárman meghaltak az iraki tüntetések során, két embert fejbe lőttek - videó

Nagyvilág2019.11.05, 10:53

Legkevesebb két kormányellenes tüntetővel végeztek a biztonsági erők lövedékei hétfő éjjel az Irak déli részén található Satrában - közölték rendőrségi és egészségügyi források.

Hongkongi tüntetések: a kormányzó elítélte az erőszakos cselekményeket

Nagyvilág2019.07.02, 06:42

Elítélte a hétfői hongkongi tüntetés erőszakos cselekményeit Carrie Lam kormányzó, különös tekintettel arra, hogy a demonstrálók egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba - írta a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.

Rekordszámú, csaknem ezer demonstrációt tartottak tavaly Brüsszelben

Nagyvilág2019.03.04, 17:04

Rekordszámú, közel ezer demonstrációt tartottak tavaly Brüsszelben, a tüntetések mintegy 80 százalékának nem volt köze közvetlenül belga ügyekhez - jelentette a helyi sajtó hétfőn.

Belehalt egy palesztin a Gázai övezet határán tartott tüntetésen szerzett sérülésébe

Nagyvilág2019.02.13, 00:09

Belehalt egy 17 éves palesztin a Gázai övezet határánál tartott tüntetések egyikén elszenvedett sérülésébe kedden, ezzel háromra emelkedett a múlt pénteki tiltakozások halálos áldozatainak száma - közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

Ez már nem egyszerűen hazug propaganda, hanem nyílt hergelés volt

Itthon2018.12.21, 12:27

Az elmúlt napok ellenzéki tüntetései alatt a balliberális médiahálózat megmutatta, hogy semmi más nem érdekli, csak az ócska uszítás. Az Indextől kezdve Soros blogján át a Mércéig mindenki totálisan kivetkőzött magából: konkrétan hergelték, uszították az embereket a kormány ellen, a függetlenség látszatára egy másodpercig sem figyeltek. 

Soros megint összehozta a szocialistákat a Jobbikkal

Itthon2018.12.17, 09:12

Kitették az ellenzéki politikusokat az MTVA székházából, ahova vasárnap este mentek be. Néhány tüntető kísérte el őket oda, miután az anarchista Soros-aktivisták látták, hogy nagyon kevesen vannak ahhoz, hogy a Kossuth téren tüntessenek, és még észre is vegyék őket. 

Már Brüsszelbe is elért a Macron elleni lázadás, lángokban a belváros

Nagyvilág2018.11.30, 16:00

Brüsszelre is átterjedt a franciaországi sárgamellényesek demonstrációja. A tüntetők nem messze az Európai Parlamenttől és az Európai Bizottság épületétől csaptak össze a rendőrökkel. Több autót is felgyújtottak, köztük rendőrautókat.  

Már Olaszországban és Belgiumban is az utcán a sárgamellényesek

Nagyvilág2018.11.25, 12:23

Franciaország után Olaszországban és Belgiumban is sokan az utcára vonultak. A dél-európai országban az augusztusi genovai autópályán történt katasztrófa miatt, Belgiumban pedig a kormány gépjárműadó-politikája késztette tiltakozásra a tüntetőket. 

Bűnvádi eljárás indult a román csendőrség vezetői ellen a kormányellenes tüntetés ügyében

Nagyvilág2018.09.21, 16:12

Hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítja Romániában az ügyészség a csendőrség három vezetőjét az augusztus 10-i szociálliberális kormánykoalíció elleni tüntetés ügyében, amikor a rendfenntartó erők és a tüntetők között verekedés tört ki.

Tüntetnek az almatermelők az alacsony felvásárlási árak miatt

Gazdaság2018.08.21, 11:20

Félpályás útlezárással, tüntetésekkel tiltakoznak az almatermelők az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban és Anarcson.

Rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre Nicaraguában

Nagyvilág2018.07.01, 07:06

Egy ember meghalt, kilenc megsebesült, amikor a nicaraguai fővárosban, Managuában rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre - írta szombaton a Prensa című lap.

Fizethettek a tüntetésen való részvételért

Itthon2018.04.23, 10:44

Pénzátadás látható azokon a felvételeken, amelyek a múlt heti ellenzéki tüntetésen készültek az Operaház közelében. A tüntetők eligazításon is részt vettek - számolt be a részletekről a Magyaridők.hu.

Autópályákat zártak le a tüntetők Katalóniában

Nagyvilág2018.03.27, 13:15

Több fontos közút forgalmát leblokkolták a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért tüntetők Katalóniában kedden.

Lefújták a pénteki tüntetéseket, miután megalakult az új szlovák kormány

Nagyvilág2018.03.22, 17:17

A Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom pénteken már nem fog tüntetni Szlovákia-szerte – jelentették be a szervezők Facebook-oldalukon.

Ezrek tüntettek Csehországban a kommunisták megerősödése ellen

Nagyvilág2018.03.06, 12:35

Ezrek tüntettek Csehország-szerte hétfőn este Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) megerősödése ellen. A tüntetéshullámot az váltotta ki, hogy múlt pénteken Zdenek Ondráceket választották a cseh parlamenti alsóház fegyveres testületeket ellenőrző bizottságának elnökévé. Személyében az 1989-es rendszerváltás után először került kommunista politikus nemzetbiztonsági szempontból fontosnak tartott parlamenti bizottság élére. A cseh jobboldal botrányosnak és erkölcsileg elfogadhatatlannak minősítette a történteket.

Berlinben, Hamburgban és Bécsben rokonszenvtüntetéseket tartottak

Nagyvilág2018.01.06, 21:02

Berlinben és Hamburgban, valamint Bécsben összesen mintegy kétezer ember részvételével rokonszenvtüntetéseket tartottak szombaton a napok óta tartó iráni kormányellenes tüntetések résztvevői mellett.

Iráni tüntetések: Oroszország szerint Amerika ne avatkozzon be

Nagyvilág2018.01.04, 15:01

Moszkva óva inti Washingtont az iráni belügyekbe való beavatkozástól – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Halálos áldozatai is vannak az iráni tüntetéseknek

Nagyvilág2017.12.31, 09:47

Két ember meghalt szombat éjjel egy kormányellenes tüntetésen az iráni Dorud városban, Lurisztán tartományban - jelentette a Mehr félhivatalos hírügynökség egy helyi tisztségviselő közlésére hivatkozva.

Öt halottja van a kurdisztáni kormányellenes tüntetéseknek

Nagyvilág2017.12.19, 20:06

Legalább öten meghaltak és nyolcvanan megsérültek a kurd félautonóm területek kormányának lemondását követelő tüntetetésen a kurdisztáni Ránija városában - jelentette a Reuters hírügynökség kedden helyi hírforrásokra hivatkozva.

Háborús helyzet Hamburgban: erősítést kért a rendőrség

Nagyvilág2017.07.07, 13:41

Tovább folytatódtak a zavargások a németországi Hamburgban pénteken, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. A helyi rendőrség sürgős erősítést kért más tartományoktól, elismerve, hogy alábecsülte a Húszak találkozója ellen szervezett megmozdulások veszélyességét.

Provokációktól tartanak a moszkvai rendőrök

Nagyvilág2017.06.11, 19:10

A moszkvai rendőrség arra számít, hogy provokációk kísérhetik a hétfőre meghirdetett ellenzéki korrupcióellenes tüntetést.

Több orosz városban is tüntettek

Nagyvilág2017.04.29, 17:35

Szentpéterváron mintegy ötven, a szibériai Kemerovóban tizenöt embert vettek őrizetbe, Moszkvában viszont nem voltak incidensek szombaton a Mihail Hodorkovszkij által alapított ellenzéki Nyitott Oroszország mozgalom által meghirdetett - a hatóságok által törvénytelennek nyilvánított - tüntetéseken.

Letartóztatások Törökországban a népszavazás után

Nagyvilág2017.07.03, 19:36

Országszerte tüntetések vannak Törökországban Erdoğan elnöki jogköreinek a kiterjesztése ellen, amit a tüntetők szerint az elnök visszás körülmények között szavaztatott meg a vasárnapi népszavazáson. Az Európában élő török bevándorlók többsége azonban támogatta az új elnöki rendszer bevezetését.

Újra káoszba fulladhat Macedónia

Nagyvilág2017.03.07, 14:25

Macedónia elnöke szembeszállt a választást megnyert párttal, amiért az albán pártokkal akart koalícióra lépni. Az elnök szerint egy ilyen koalíció veszélyeztetné az ország egységét. Ezután tüntetéssorozat kezdődött a fővárosban, majd nemzetközi szinten is többen felemelték a hangjukat az antidemokratikus döntés miatt. 

Kelemen: Kizárt, hogy Tőkés Lászlót indítsa az RMDSZ

Nagyvilág2017.02.13, 10:10

„Nekem sem szimpatikusak a szociáldemokraták, de ők nyerték meg a választást, így velük kell tárgyalni, én is jobban örültem volna egy olyan helyzetnek, hogy az RMDSZ lett volna a mérleg nyelve” – mondta Kelemen Hunor az Origónak adott interjújában. Az RMDSZ elnöke szerint építkezni kell mindennap, mivel az egyik napról a másikra nem lesz autonómia.

Folytatódnak a tüntetések Romániában, a miniszterelnök nem mond le

Nagyvilág2017.02.16, 11:23

Bukarestben napok óta többszázezren tüntettek a Grindeanu-kormány ellen, amiért a szociálliberális koalíció egy új szabállyal megváltoztatta a hivatali visszaélés fogalmát. A rendeletet már visszavonták, azonban a tömeges tüntetések még mindig folytatódnak országszerte, miközben a megválasztott miniszterelnök egy normális Romániát ígért a választóknak.

Tüntetők vették körbe a román kormány épületét

Nagyvilág2017.02.01, 00:43

Több ezer tüntető vette körbe Bukarestben a kormány épületét, miután az igazságügyi miniszter bejelentette, hogy sürgősségi rendelettel módosítják a büntető törvénykönyvet. Az új szabállyal megváltoztatták a hivatali visszaélés fogalmát és ezentúl a 200 ezer lejnél kisebb kárt okozó hivatali visszaélés miatt sem lehet büntetőeljárást indítani. A román államfő azt mondta, hogy ez a jogállam gyásznapja, a tüntetők szerint pedig az intézkedésekkel csak a korrupt politikusokat védik.

Hat áldozata van a benzinár elleni tüntetéseknek Mexikóban

Nagyvilág2017.01.07, 07:46

Hatan meghaltak Mexikóban az üzemanyagárak emelkedése miatt tartott tüntetéseken, ezerötszáz embert pedig őrizetbe vettek. Az immár egy hete tartó megmozdulások a tervek szerint a hétvégén is folytatódnak.

Egyetemisták tüntetnek Trump ellen

Nagyvilág2016.11.09, 23:33

Több amerikai városban az utcára vonultak az egyetemisták, hogy Donald Trump ellen tiltakozzanak. A tüntetők azt skandálják, hogy "ő nem az én elnököm".

Könnygázzal oszlattak a rendőrök Brazíliában

Nagyvilág2016.05.12, 07:15

Összecsaptak a rendőrökkel Brazíliában az államfőt támogató tüntetők. Az ország több városában is voltak megmozdulások, miközben a parlamentben Dilma Rouseff elmozdításáról vitáznak.

Több mint hőbörgés, kevesebb mint kormányváltás

Itthon2016.03.30, 07:37

A jelentősnek nevezhető tüntetés után a polgári engedetlenség módszerét veti be a tanármozgalom: reggel 8 és 9 között az iskolák előtt demonstrálnak. Az ellenzék azt reméli, ez a téma nem hal el, de az Orbán-rendszer elleni mozgalmakat 2010 óta a gyors felfutás és az elenyészés jellemezte. Mégis voltak eredményeik, akár ezek közé sorolható a Fidesz kétharmadának 2014-es elvesztése is.

Csak egy Fidesz-MSZP összefogás mentheti meg az országot?

Itthon2015.02.25, 09:00

Ma egy nagykoalíció – különböző okokból – senkinek nem érdeke, de a jövőben, ha sokan akarják, hogy nagykoalíció legyen, akkor lesz – többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője legújabb könyvének az apropóján úgy vélte, hogy ha tetszik van „harmadik út” is.

Vizsgálódhat a NAV a tüntetések szervezőinél

Gazdaság2015.01.27, 15:59

Egyelőre nem talált semmit az adóhivatal a kormányellenes tüntetések szervezőinél, akiket egy fideszes politikus jelentett fel. Büntetőeljárás megindítására így nincs lehetőség, de további vizsgálódások még lehetnek.

Nyugatos offenzívát indíthatnak Orbánék

Itthon2014.12.29, 10:30

Magyarországon 2006-tól abnormális politikai légkör van, és erre 2010, majd 2014 csak rátett egy lapáttal, miközben lenne rá társadalmi igény, a politikai elitek nem bírják elviselni egymástól, hogy négy évnél többet töltsenek el a hatalomban – mondta az Origónak adott interjúban Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Intézet vezetője szerint az „utca” érdekesebb lehet, mint a Jobbik.

Tüntetéseket szerveznek a nyugdíjkasszák megszüntetése miatt

Itthon2014.11.22, 16:27

Több tüntetés is szerveződik a maradék magánnyudgíjpénztári vagyon kormány által tervezett beolvasztása ellen. Az Együtt párt jövő héten szervezkedne, egy Facebook-csoport pedig nyílt levél elküldésére buzdít. 

Semmi olyan nem történik, ami az elmúlt 25 évben nem történt

Itthon2014.02.19, 18:52

A magyar kormány egyelőre nem aggódja agyon magát azon, hogy egy szomszédos országban véres harcok folynak: úgy vannak vele, hogy ha jönnek a menekültek, befogadjuk őket, ha segély kell, küldünk, Martonyi János meg majd megszavazza Brüsszelben, hogy sújtsák szankciókkal a Janukovics-kormányt. És figyelik Kárpátalját, de még az ott élő magyarok sem tudnak megegyezni abban, hogy melyik oldalt támogassák.

Elszabadult a pokol Kijevben

Nagyvilág2014.02.19, 11:39

Kedden délelőtt újra heves összecsapások kezdődtek Kijevben az ellenzéki tüntetők és a rohamrendőrök között. A hatóságok este hat óra után harckocsikkal elkezdték kiszorítani a tömeget a Függetlenség térről. Több mint húsz ember meghalt az összecsapásokban, több százan megsebesültek. Janukovics sikertelenül tárgyalt éjjel az ellenzék vezetőivel. Szerda hajnalban újabb rohamot indított rendőrség. 

Forrong Bosznia, a bürokraták országa

Nagyvilág2014.02.12, 12:08

Minek kell három elnök, tizenhárom kormány, 139 miniszter és 180 ezer bürokrata egy 3,8 milliós országnak? Többek között ezt kérdezik Bosznia-Hercegovinában a tüntetők is. A politikusokból kiábrándult tiltakozók előrehozott választásban bíznak, de ehhez módosítani kell a törvényeket.

Tovább forrong Bosznia-Hercegovina

Nagyvilág2014.02.09, 23:17

Ezrek követeltek politikai forradalmat a hétvégén is Bosznia-Hercegovinában. Van, aki szerint előrehozott választásra lesz szükség, más az országban állomásozó EUFOR bevetését vizionálja.

Egymásnak ment az orosz és az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2014.02.01, 12:57

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a müncheni konferencia nyitóbeszédében azt mondta, Ukrajna jövője az Európai Unióhoz tartozik, Johnk Kerry amerikai külügyminiszter pedig úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok támogatja az ország demokráciáért vívott harcát. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont kettős mérce alkalmazásával vádolta azokat, akik az erőszakos tüntetőket védik.

Ezrek tüntettek a kormány mellett Kijevben

Nagyvilág2013.12.14, 18:44

Tízezrek mentek ki az ukrán kormány melletti tüntetésre Kijevben, sokan állítólag nem önszántukból. Janukovics szimpatizánsai nem keveredtek a kormányellenes tüntetőkkel, incidens nem volt, a beszédek után hazavonultak.

Az orosz külügyminiszter szerint provokátorok állnak a kijevi tüntetők mögött

Nagyvilág2013.12.14, 12:28

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy tévéinterjúban úgy fogalmazott: nincs kétsége afelől, hogy az ukrajnai tüntetéseket provokátorok irányítják. Szerinte az EU-társulásból való kihátrálás is teljesen normális döntés volt az ukrán vezetés részéről.

Szankciókat mérlegel Kijev ellen az USA

Nagyvilág2013.12.12, 10:44

Akár szankciókat is bevetne az USA, hogy rábírja az ukrán kormányt az ellenük tüntetők meghallgatására. Azt is kérték, hogy ne vessék be a hadsereget a tiltakozók ellen.

Jó fejek a tüntetők? - Öt fontos kérdés, amit ciki feltenni Ukrajnáról

Nagyvilág2013.12.11, 18:28

Mi van Ukrajnában? Miért emlegetik sokan a narancsos forradalmat, és érdemes-e drukkolni a tüntetőknek? Egyáltalán, érdemes pont ezen felizgatni magunkat? Megkapja a válaszokat.

Hogyan bolydult fel Ukrajna?

Fotó2013.12.11, 18:10

November közepe óta áll a bál Ukrajnában, ahol a kormány előbb lemondta a társulási szerződést az Európai Unióval, majd durván lépett fel az emiatt utcán tiltakozókkal szemben. A tüntetők már rég nem az EU-hoz való közeledést, hanem a kormány és az elnök távozását követelik. Hogyan váltak a kijevi terek kilenc év után újra sátortáborrá?

Janukovics már aláírná az EU-megállapodást

Nagyvilág2013.12.10, 21:03

Jövőre aláírja a társulási szerződést, ígérte három korábbi elnökkel történt egyeztetésén Viktor Janukovics ukrán elnök. Kedden jár le a tüntetők által neki adott ultimátum. A politikai válság és nem szűnő tüntetéshullám azután robbant ki, hogy az ukrán kormány orosz nyomásra novemberben elutasította az uniós megállapodás aláírását.

Kik lovagolják meg az ukrán tüntetők dühét?

Nagyvilág2013.12.09, 21:06

A sínylődő rab, az ambiciózus bokszoló és a hímzett ingesek is az ukrán tüntetők mellett állnak, akik egyre jobban követelik Viktor Janukovics elnök távozását. Az elnök kitart, de vannak jelek, amik arra utalnak, hogy nem csak az ellenzék fenyegeti. Gyanúsan objektívan tudósítanak például a tüntetésekről a Janukovics hagyományos támogatónak számító leggazdagabb ukrán oligarchák tévéadói.

Ledőlt a második Lenin-szobor - percről percre

Nagyvilág2013.12.09, 23:45

A rendőrök elkezdték bontani a tüntetők barikádjait, de összecsapásokról nem érkezett hír. Miközben az utcán feszült helyzet alakult ki, az elnök bejelentette, hogy nemzeti kerekasztal-tárgyalást tartanak kedden. Az ország három korábbi vezetőjével ül össze, hogy megoldást találjanak a helyzetre. Viktor Janukovics elnök az ellenzékkel is szóba állna, de közben razziát tartottak a bebörtönzött Timosenko pártjánál.

Ideje megnevelnünk a politikusainkat

Nagyvilág2013.11.21, 22:12

Február óta tartanak a tüntetések Bulgáriában. Azóta a mostani a harmadik bolgár kormány, a demonstrálók azonban egyikkel sem voltak elégedettek. Azt mondják, elegük van a maffiózók és csókosaik hatalmából, és 23 év után ideje, hogy Bulgária népe a saját kezébe vegye az ország irányítását.

Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban

Nagyvilág2013.08.21, 21:44

Leállította a Ceská Zbrojovka Egyiptomba irányuló szállításait, miután az Amnesty International jelentéséből kiderült: cseh fegyveverekkel is lőnek az észak-afrikai országban a tüntetőkre.

Reformokat ígér a brazil elnök

Nagyvilág2013.06.25, 08:25

Egyre mélyebb a párbeszéd a brazil tüntetők és az elnök között, Rousseff további reformokat ígér a demonstrációk leszerelése érdekében.

A török tengerpartra utazók nincsenek veszélyben

Archívum2013.06.05, 16:30

A csoportos, főleg tengerparti turistautakat nem érintik a török zavargások. Már lassan egy hete tüntetnek az emberek a török kormány politikája ellen. A rendőrség gyakran könnygázt és vízágyúkat vet be ellenük.

Twitterezőket vettek őrizetbe Törökországban

Nagyvilág2013.06.05, 10:11

Twitterezőket vettek őrizetbe a török hatóságok arra hivatkozva, hogy "megtévesztő" információkat tettek közzé a napok óta tartó, kormányellenes tüntetésektől. A közösségi média szerepe valóban nagyon jelentős a törökországi tüntetések szervezésében.

Bocsánatot kért a török miniszterelnök-helyettes

Nagyvilág2013.06.05, 08:05

Bülent Arinc török miniszterelnök-helyettes az ötödik napja tartó törökországi tüntetésekben megsebesült polgároktól kért bocsánatot kedden. - írja a Magyar Nemzet. A politikus hangsúlyozta, a bocsánatkérés nem vonatkozik azokra, akik a megmozdulások során kárt tettek környezetükben.

Brigitte Bardot felhívására ezrek tüntettek

Archívum2013.05.12, 10:42

Aktivisták négy-ötezer fős tömege tüntetett a bikaviadalok ellen Brigitte Bardot egykori filmcsillag felhívására Franciaországban. Madridban is tüntetést tartottak a bikaviadalok állami támogatása miatt.

Sáska Béla tüntethetett volna

Itthon2012.11.27, 13:21

Elmarasztalta kedden Magyarországot a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy 2008 októberére tervezett Kossuth téri tüntetés megtiltásával kapcsolatos ügyben.

Mars a hálóba! - A hét képei

Fotó2012.11.11, 10:30

Halakat terelő halász, leskelődő diáklányok, kutyaviadal és Palvin Barbara szexi Mikulás-jelmezben. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

Düh, félreértés és üldözési mánia

Vélemény2012.09.24, 12:34

Furcsa látvány a 21. század elején egy őrjöngő tömeg, amint nagykövetségeknek ront, zászlókat éget, és magából kivetkezve tombol, csak mert valami ostoba xenofób Amerikában pocskondiázni próbálta a vallását. De valójában a muszlimok reakciója ennél összetettebb.

Jönnek, és elveszik az izraeliek munkáját

Nagyvilág2012.05.24, 12:22

Rács mögé kell tenni minden illegális afrikai bevándorlót - jelentette ki Éli Jisáj izraeli belügyminiszter csütörtökön, egy Tel-Avivban lezajlott heves idegenellenes tüntetés másnapján.

Személyesen végzett ki embereket Kadhafi fia

Nagyvilág2012.04.20, 09:19

Szeif al-Iszlámnak a líbiai ügyész szerint a zsoldosok toborzásához is köze volt, és ő maga is kivégzett embereket. Líbia egyelőre nem adja ki a volt diktátor fiát Hágának, mert hazájában akarják bíróság elé állítani.

Balorbán

Vélemény2012.03.21, 13:30

Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás, Mesterházy Attila vagy Konrád György a magyarok Nyemcovjai, Kaszparovjai, Limonovjai. Megszűntek érdekesnek lenni. A 2010-es évek nem róluk szólnak. A magyar baloldali-liberális ellenzék feladata hatalmas: a maga Orbán Viktorját kell megtalálnia.

Vészkormányfő a kémtárból

Vélemény2012.02.21, 09:58

Novemberben parlamenti választásokra készül Románia, ahol a kormányzó párt az év elején miniszterelnök-cserével igyekezett növelni az esélyeit.  Miközben az IMF hitelprogram első pozitív jelei már mutatkoznak, hatalmas tiltakozássorozat bénította meg az országot. Bejön-e a román Bajnai trükk?

Ghánai és botswanai szintre sorolják a magyar sajtószabadságot

Nagyvilág2012.01.26, 12:19

A Riporterek Határok Nélkül 2011-es listája szerint Magyarországon is romlott a sajtószabadság és a média helyzete, ezért a 40. helyre kerültünk, olyan országok társaságába, mint Ghána, Dél-Afrika és Botswana. Nagyot zuhant 2010-es helyezéséhez képest az Egyesült Államok, míg Szíria, Bahrein és Jemen az eddigi legrosszabb értékelést kapta. A újságíró-szervezet szerint még mindig Finnországban a legnagyobb a sajtószabadság.

Betiltották Fehéroroszországban a csöndes tüntetéseket

Nagyvilág2011.10.05, 21:21

A fehérorosz parlament szerdán engedélyhez kötötte, valójában gyakorlatilag betiltotta az utóbbi idők új tiltakozási formáját, a csöndes tüntetéseket. 

Egy tizenhat éves fiút vádolnak a londoni zavargások alatti egyik gyilkossággal

Nagyvilág2011.08.16, 11:23

Kedden áll bíróság elé az a tizenhat éves fiú, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy idős férfit a londoni zavargások során. A fiú anyja is bíróság elé áll kedden, őt az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolják.

Gyanúsítottként hallgatták ki Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt

Itthon2011.07.13, 13:09

A Debreceni Katonai Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Gergényi Pétert. A volt főkapitánynak a Magyar Hírlap információja szerint azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám. Gergényi Péter ügyvédje szerint a gyanúsítás megalapozatlan és törvénysértő.

Hetvenezren tüntettek Chile fővárosában az oktatási rendszer ellen

Nagyvilág2011.06.17, 11:36

Könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrök a több tízezer demonstráló ellen, akik csütörtök este vonultak utcára Santiagoban az oktatás újjászervezését követelve.

Új választást követeltek a bohócmaszkban lármázó rendvédelmiek

Itthon2011.06.17, 12:34

Sípokkal, dudákkal és dobokkal lármázták fel a fővárost csütörtökön bohócforradalomnak nevezett tüntetésükön a rendvédelmi dolgozók. A szervezők szerint 35 ezer fős tüntetésen közel húszezren vonták vissza jelképesen a kormánykoalícióra tavaly leadott szavazatukat. A tüntetők, akik között tűzoltókon, rendőrökön és katonákon kívül szélsőjobbos és munkáspárti csoportok is voltak, egyhangúlag követelték Orbán Viktor távozását. A Sándor-palotához vezető fáklyás felvonulás végén jövő április elsejére új választást követeltek, majd Hofi Gézával és a Szózattal zárták a tüntetést.

Bohócsapkás rendvédelmisek szirénáznak a belvárosban - képek a kormányellenes tüntetésről

Itthon2011.06.16, 22:35

Bohócsipkás katonák, tűzoltók és rendőrök gyülekeztek az Alkotmány utcában, ahova déltől "bohócforradalmat" hirdetett két szakszevezeti vezető. A rendvédelmisek jelképesen szavaztak a kormánynak adott bizalom megvonásáról, majd fáklyákkal vonultak a Sándor-palotához, ahol a köztársasági elnöktől új választások kiírását követelték. Képek a tüntetésről

Felperzselt földet hagy maga után a támadásba lendült szíriai sereg

Nagyvilág2011.06.10, 20:58

Hadműveletekbe kezdett a szíriai hadsereg pénteken a török határ közelében fekvő Dzsiszr-es-Sugúr városánál, ahol a hatóságok szerint közel 120 katonát öltek meg lázadó fegyveresek a héten - jelentette a szíriai állami televízió. Emberjogvédő szervezetek szerint pénteken újabb 28 ember halt meg a katonák és a tüntetők közötti összecsapások során, és százak menekültek a szomszédos Törökországba. Ellenzéki vezetők szerint a hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját követi.

Elfogadta a görög kormány a megszorításokról szóló csomagot

Gazdaság2011.06.09, 19:50

A tavaly májusban felajánlott nemzetközi mentőcsomag második részletének fejében a görög kormány közel harminc millárd eurós, öt évre szóló megszorító csomagot fogadott el.

Jemen elhagyására kért minden magyart a Külügyminisztérium

Nagyvilág2011.05.31, 12:47

Tüzet nyitottak jemeni kormánykatonák kedden az arab ország elnökének távozását követelő tömegre a déli Taizz városában, legalább öten meghaltak. A Külügyminisztérium közleményben szólította fel a Jemenben tartózkodó magyarokat, hogy hagyják el az országot.

Fordulópont Barcelonában

Vélemény2011.05.31, 09:28

Joggal tartottak attól szombat este Barcelonában, hogy a Bajnokok Ligája-döntő utáni ünneplés, és az ilyenkor immár hagyományosnak nevezhető utcai rendbontás átterjed a Placa de Catalunyára, ahol két hete tart a gazdasági válság miatt tüntetők sátoros demonstrációja, és ahol előző nap összetűzésre került sor a rendőrökkel. Ki mentette meg végül a helyzetet?  

Előző
  • 1
  • 2
Következő