tüntetés

címke rss

Az ellenzék DK-s vezére trágárkodva szidta a tüntetőket a tegnapi kudarc után

Itthon2019.02.11, 12:11

„Mert addig, amíg online közvetítéseket nézve süppedtek bele a fotelbe, itt megmondom mi lesz: ló*asz” – ezekkel a szavakkal értékelte a tegnapi ellenzéki tüntetéseket Hommonay Gergely, az ellenzék nőstény macskája nevében beszélő vezére. Posztjában az ellenzéki szimpatizánsokat tette felelőssé az újabb kudarcért, meglátása szerint azért jött az újabb fiaskó, mert nem emelték fel „a nagy valagukat”, hanem inkább online közvetítéseken keresztül követték az eseményeket. 

Baloldali anarchisták, iszlamisták zavarják a sárgamellényes tüntetéseket

Nagyvilág2019.02.06, 17:08

A Le Figaro című konzervatív napilap arról számolt be, hogy a február 2-i strasbourgi sárgamellényes tüntetésen súlyos antiszemita gyűlöletbeszéd és erőszakos, vandalizmussal járó cselekmények is előfordultak. A strasbourgi izraelita közösség nevében az Alsó-Rajna megyei Zsidó Egyháztanács fejezte ki tiltakozását a mintegy 1300 sárgamellényes felvonuló közé beférkőzött, fundamentalista muzulmán antiszemita rigmusai és erőszakos fellépése miatt.

Sérültek Nagy Menete: tízezrek tüntettek Macron és a rendőri brutalitás ellen Párizsban

Nagyvilág2019.02.02, 19:25

Ma már tizenkettedik hete tartanak a francia tüntetések. A mai alkalomnak, ahogy azt már korábban megírtuk a Sebesültek nagy menete címet adták, és az volt a célja, hogy a gumilövedékek használatát tiltsák be. Azért ezt a tematikát adták a tüntetők, mivel a múlt héten, olyan mértékben elfajult a rendőrök által alkalmazott erőszak, hogy a sárgamellényesek egyik vezérének, Jérôme Rodrigues-nek kilőtték a fél szemét. Ami teljesen felháborította a közvéleményt Franciaországban és világszerte is. A sárgamellényesek korábban azt közölték, hogy 15 ember is megvakult már a rendőri brutalitás következtében az elmúlt hetekben. 

Három hónapja tart a rendőrterror Franciaországban

Nagyvilág2019.02.02, 16:43

Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője, a legnagyobb francia esszéista, a világ vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban elemezte a sárgamellényes lázadásokat, a rendőri erőszakot, és ennek kiváltó okait. Az írásból egyértelműen kiderül, hogy a több mint ötven éve nem látott rendőri brutalitás felelőse Emmanuel Macron, bukott szocialista miniszterből lett migránspárti elnök.

Szocialista alkalmatlanság vezetett a venezuelai válsághoz

Nagyvilág2019.02.01, 18:12

Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik Venezuelában, illetve hogyan került a totális csőd szélére a világ legnagyobb, feltárt olajkészletével rendelkező országa, érdemes kicsit visszamenni az időben, méghozzá az első, Hugo Chavez vezette szocialista kormány megalakulásáig.

Szabadon engedik a tüntetőket Szudánban az ország információs minisztériuma szerint

Nagyvilág2019.01.29, 19:39

Elrendelte a sorozatos tüntetések során őrizetbe vett emberek szabadon engedését a szudáni országos hírszerző és biztonsági szolgálat (NISS) vezetője.

ENSZ: Legalább 40 embert megöltek és további 850-et őrizetbe vettek Venezuelában

Nagyvilág2019.01.29, 13:05

Legalább 40 ember halhatott meg a venezuelai erőszakhullám során, közülük 26-ot kormánypárti erők lőttek le, 11-et fosztogatás közben, 5-öt pedig otthoni rajtaütéskor öltek meg – közölte kedden Rupert Colville, az ENSZ szóvivője.

Legalább 35 halottja van a venezuelai tüntetéseknek

Nagyvilág2019.01.28, 18:39

Egyre súloysabb a válság Venezuelában. Az ellenzéki oldalon ideiglenes elnökké nyilvánította magát Juan Gauidó, aki túntetésre hívta az emberek. Bár az elnök békés tüntetésre szólított fel az embereket, több mint 30-an meghaltak, és közel ezer embert letartóztattak.

Egyre súlyosabb a válság Venezuelában

Nagyvilág2019.01.28, 10:01

A magát ideiglenes elnökké nyilvánító Juan Guaidó, az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke újabb tüntetésekre szólította fel a lakosságot helyi idő szerint vasárnap, miközben az országban egyre súlyosabbá válik a válság.

Macron rendőrei már több sárgamellényest megvakítottak

Nagyvilág2019.01.27, 14:49

Feljelentést tett az általános társadalmi elégedetlenséget Emmanuel Macron megszorításokra építő, dilettáns gazdaságpolitikát folytató rezsimjével szemben két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jérome Rodrigues-nak az ügyvédje, miután ügyfelének a szombati párizsi tüntetésen kilőtték az egyik szemét. Philippe de Veulle közölte, hogy a rendkívül súlyos szemsérülést egy rendőrségi gumilövedék okozta, a hatóságok szerint azonban egy úgynevezett oszlató gránát szilánkja felelős. A rendőrség felügyeleti szerve eljárást indított az ügyben. Eddig 15 lázadó vakult meg vagy sérült meg súlyosan a szemén a ...

Macron rendőrei kilőtték a sárgamellényesek egyik vezetőjének a szemét - videó

Nagyvilág2019.01.27, 17:04

Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb francia városokban. A lázadók ezúttal is a megszorításokra építő, dilettáns gazdaságpolitikát folytató, bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron távozását követelték. Macron rendőrei durván felléptek a tüntetőkkel szemben, könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel oszlatták a tömeget, Párizsban a sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jerome Rodriguez-nek kilőtték a szemét. Lassan kijelenthetjük, hogy szemkilövés és a rendőri erőszak válik a macroni „liberalizmus" igazi arcává.

Újabb nevetséges ellenzéki tüntetéske, újabb ellenzéki megszégyenülés

Itthon2019.01.23, 22:43

Újabb mélypontra jutott el az ellenzéki bohócpártok szánalmas tüntikézése Budapesten. Most éppen azon voltak felháborodva, hogy az ügyészség nem ugrált a kedvük szerint. De a tüntetők se, az egész rendezvény teljes érdektelenségbe fulladt. A "hídfoglalókat" még az ellenzéknek lépten-nyomon hízelgő álhírgyár, az Index is néhány tucatra saccolta. 

Molotov-koktélt dobtak egy rendőrörsre és több autóra Portugáliában

Nagyvilág2019.01.22, 16:46

Molotov-koktélt dobtak egy rendőrörsre és több autóra Lisszabon mellett az éjszaka - jelentették hírügynökségek hatósági forrásokra hivatkozva.

Kötelezte a bíróság a zimbabwei kormányt az internet visszaállítására

Nagyvilág2019.01.21, 16:54

A zimbabwei legfelsőbb bíróság az internetszolgáltatás azonnali hatályú visszaállítására kötelezte a kormányt hétfőn.

Csúfos kudarc és leépülés: csak az erőszak maradt a maroknyi tüntetőnek

Itthon2019.01.20, 09:40

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, újabb bukás volt a szombati ellenzéki tüntetés. Minden hiába. Bár újfent valamennyi párt bejelentette a részvételét a demonstráción és keményen mozgósítottak napok óta, ennek ellenére ma már annyian sem mentek ki az utcára, mint a január legelején megtartott megmozduláson. Minden eddiginél kevesebben tüntikéztek. Természetesen most is mellettük állt az „elfogulatlan”, balliberális sajtó, amely az elmúlt hetekben igyekezett feltüzelni az olvasóit, láthatóan kevés sikerrel. Ám akkora bukás volt a mai eset, hogy még a 24 nevű balliberális propagandalap is kénytelen volt beismerni, hogy elbukott a „forrradalom”. ...

Törökországban ezrek tüntettek egy éhségsztrájkoló képviselőnő mellett

Nagyvilág2019.01.19, 22:19

Ezrek vonultak utcára szombaton Törökország többségében kurdok lakta délkeleti részén, hogy támogatásukat fejezzék ki a kurdbarát, ellenzéki Népek Demokratikus Pártja (HDP) két hónapja éhségsztrájkot folytató, bebörtönzött képviselője, Leyla Güven iránt.

Hat cirkuszolót kellett elvinniük a rendőröknek a Lánchídról

Itthon2019.01.19, 23:27

Megírtuk, hogy tüntetők foglalták el kora este a Lánchidat, leállították a forgalmat, sok autós állt a dugóban miattuk. Miután ugyanis a Várkert Bazár előtti területre bejelentett gyűlés szervezője befejezettnek nyilvánította a rendezvényt, az onnan elindulók egy csoportja a Lánchídon cirkuszolt.

Negyven randalírozó minden engedély nélkül elfoglalta egy ideig a Lánchidat

Itthon2019.01.19, 19:24

Nagyjából negyven randalírozó mindenfajta engedély nélkül elfoglalta a Lánchidat. Akik a botrányt csinálták, jól ismert figurák, az úgynevezett Ligetvédők között tűntek fel, a Tuareg nevű botrányokozó emberei. Mivel bejelentés és engedély nélkül foglalták el a Lánchidat, mindegyikükre szabálysértési eljárás és feltehetőleg pénzbírság vár. A cirkuszolók egyébként a mentőket sem engedték át, így életmentő esetekben is óriásit kellett kerülniük, csak az Erzsébet-hídon lehetett így átmenni. A rendőrök felszólították az úttesten engedély nélkül cirkuszolókat, hogy menjenek fel a járdára. A legtöbben felmentek a járdára, hatan viszont leüültek ...

Újabb ellenzéki erőszak: megtámadták az Echo TV operatőrét - videó

Itthon2019.01.19, 22:54

Ahogy már az eddigi ellenzéki tüntetéseken megszokhattuk, ismét volt erőszak. Akármennyire is kevesen voltak, a rongálás és az erőszak nem maradt el. Megtámadták az Echo TV operatőrét, tönkretették a kameráját, a kár több százezer forint. Két tüntetőt előállítottak, garázdaságért.

Így bukott el ma is az ellenzéki nagyképűség

Itthon2019.01.19, 17:55

Mint ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a mai ellenzéki tüntetés hatalmas kudarc volt. Rendkívül alacsony volt az érdeklődés, még a január eleji demonstrációnál is kevesebben vettek részt a mai tüntikézésen. Ennek kapcsán érdekes felidézni néhány ellenzéki, a tüntetés napját megelőző, beképzelt nyilatkozatot arról, hogy mekkora „orkánerejű” demonstráció lesz ma, és hogyan fogják a tüntetők megbénítani az országot. Amiből persze semmi sem lett.

Kormányszóvivő: A tüntetés az EP-választási kampány része

Itthon2019.01.19, 16:53

A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít – mondta Hollik István kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Szánalmasan megbukott a mai tüntetés, minden eddiginél kevesebben voltak

Itthon2019.01.19, 16:31

Hiába az ellenzéki propagandamédiumok többhetes kitartó reklámja, ahogy a címben is írtuk, minden eddiginél kevesebben tüntettek. Pedig enyhén szólva eddig se tüntettek sokan. Sőt, nyugodtan használhatjuk a „tüntikézés” kifejezést is, mert a mai akció nehezen nevezhető másnak. A Hősök terén nyolcan (igen, 8-an) gyülekeztek például, hogy mindent elsöprő erővel kifejezzék elégedetlenségüket, és végigvonuljanak a városon. Az egész ország megbénításával fenyegetőztek, most pedig a nem túlságosan széles járda is elég volt nekik, hogy az egyébként kicsi Clark Ádám térre sétáljanak, ugyanis olyan kevesen voltak. Az ellenzék megalázó kudarccát ...

A zimbabwei kormány ismét elrendelte az internet teljes leállítását

Nagyvilág2019.01.18, 11:30

A zimbabwei kormány ismételten az internetszolgáltatás teljes leállítására kötelezte a szolgáltatókat - közölte egy helyi médiacsoport pénteken.

A tüntetők közé lőttek Zimbabweban

Nagyvilág2019.01.17, 10:02

Egy zimbabwei orvosi szervezet csütörtöki közlése szerint az elmúlt napok tüntetéseit követően 68 embert kezeltek lőtt sebek miatt, közülük tizenhéten sürgősségi beavatkozást kellett végrehajtani. A hét elején kezdődött tüntetések fő oka az üzemanyag árának drasztikus emelése.

Lángoló emberi fáklya lobbant fel a prágai Vencel téren

Tudomány2019.01.16, 22:54

Ötven éve, 1969. január 16-án Jan Palach a prágai tavasz eltiprása elleni tiltakozásul a Vencel téren felgyújtotta magát. A prágai egyetemista drámai tette - aki három nappal később belehalt sérüléseibe -, hatalmas visszhangot váltott ki a szabad világban, a Szovjetunió uralta keleti tömb országaiban viszont igyekeztek agyonhallgatni Palach kétségbeesetten elszánt tettét. Jan Palach a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás szimbóluma lett, akinek tettét négy nappal később egy magyar fiatalember, Bauer Sándor is megismételte a Múzeumkertben.

A migránspárti balliberálisok aktívak maradnak az EP-kampányban is

Itthon2019.01.15, 22:48

 Bakondi István, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt arról, hogy a migránspárti liberális erők aktívak maradnak a következő hónapokban is.Az unió vezetése káros döntéseket akar átnyomni az EP-választásokig.

Az újabb ellenzéki hős: több tárgyból bukásra áll, és iskolába is alig jár a trágár diáktüntető

Itthon2019.01.15, 16:22

Az ellenzéki fake news média legújabb sztárja a 18 éves gimnazista Nagy Blanka, aki azzal érdemelte ki a sikert, hogy az egyik tüntetésen a legalpáribb stílusban, trágárkodva beszélt. Miután iskolája a Facebookon elhatárolódott a stílusától, még sajnálták is egy sort, hogy biztos bántódása esik, ki fogják rúgni. A Ripost mai cikkéből azonban kiderült, hogy ez nem a véleménye vagy szegényes szókincse miatt fenyegeti, hanem azért, mert több tantárgyból bukásra áll (köztük két érettségi tárgyból), és annyi hiányzása van már, ami bőven meghaladja a törvény által lehetővé tett mértéket. 

Folytatódik a brutális rendőrterror Franciaországban - videó

Nagyvilág2019.01.13, 12:17

Továbbra is folytatódnak a rendőri túlkapások Franciaországban. Óriási Macron-ellenes lázadások vannak országszerte, a rendőri brutalitás már-már megszokott kísérője az eseményeknek. Szombaton gumilövedéket és könnygázt is használtak, életveszélyes sérült is van.

Így használják fel a nőket az ellenzéki zavarkeltők

Itthon2019.01.13, 12:20

Horváth Zsófia viselkedéselemző írása az Origónak.

Totális bukás szélén az országos "szrtájk"

Itthon2019.01.08, 12:27

Az ellenzéki pártok és a Soros György álcivil szervezetei által szervezett demonstrációk bukása után a tervezett országos sztrájk is megbukhat. Bár a kormánnyal szembeni erők továbbra is valótlanságokat terjesztenek a túlóratörvényről, mégsem sikerült növelniük a támogatottságukat. A szakszervezetek többsége sem támogat semmilyen sztrájkot.

Itt a videó: így készült az ellenzéki tüntikézés nevetséges jelképe

Itthon2019.01.07, 21:42

Ahogy mi is megírtuk: paródia lett a szombati ellenzéki tüntetésből, melynek jelképévé a fehér vászonra nagynehezen felfújt SZRTÁJK felirat vált. Készítőjének (aki a kommentelők szerint ezzel a tudással valószínűleg gender-szakra jár a Soros-egyetemre) másodjára sem sikerült helyesen felírni a nem túl bonyolult szót.

Paródia lett a szombati ellenzéki tüntetésből, mindenki rajtuk nevet

Itthon2019.01.07, 12:24

Az internet népe nem kegyelmezett az ellenzék szombati ügyetlenkedésének, és lecsapott. Az önjelölt művészek fantáziáját elsősorban egy hat betűből álló molinó mozgatta meg, amelyet rövidsége ellenére sem sikerült helyesen leírniuk a demokratáknak.

Brüsszelben az egyesült sorosista ellenzék együtt tüntet Judith Sargentinivel

Itthon2019.01.06, 17:51

Kedden Brüsszelben együtt tüntetnek a magyar ellenzéki pártok és Judith Sargentini, holland zöldpárti európai parlamenti képviselő - ez derül ki a megmozdulás Facebook-oldaláról. Az eseményt Ujhelyi István MSZP-s európai képviselő, és a Radikális Európai Demokraták (RED) szervezte. A magyar ellenzék ismét külföldön próbálkozik, és a nemzetközi nyilvánosságnak játszik. 

Soros hadrendbe állította embereit

Itthon2019.01.06, 11:02

A tüntetéseken olyan szervezetek is részt vesznek, amelyek tagjai fent vannak Soros György fizetési listáján – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Mindenki a tüntikézők zagyva transzparensén nevet

Itthon2019.01.06, 09:08

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, bár a mai tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok, és az őket támogató balliberális propagandamédia – hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat –, mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni a demonstráción. Pedig a teljes ellenzék, a Jobbiktól Gyurcsány pártjáig mind felvonult és képviseltette magát. Az egészet pedig – ahogy leleplező írásainkból kiderült – a Soros Györgyhöz köthető szervezetek irányították. Az utcára vonulók között végig látszott a fásultság, egy részük már a beszédek közben elkezdett szivárogni, majd röviddell ...

Az ellenzék újabb kudarca volt a mai tüntetés

Itthon2019.01.05, 19:32

Bár a mai tüntetésbe mindent beleadtak az ellenzéki pártok, és az őket támogató balliberális propaganda média – hetek óta hirdették, megmozgatták minden megmaradt szimpatizánsukat – , mégsem sikerült sem nagy tömeget, sem forradalmi hangulatot teremteni a mai demonstráción. Soros médiumai ma percenként harsogták, hogy mennyire érdemes kimenni. De nem sokan hallgattak rájuk. Viszont egy dolog innentől kezdve teljesen nyilvánvaló: a sorosista ellenzék most már minden álca, és palástolás nélkül egy masszává olvadt, nem jelent sem Gyurcsány, sem a jobbikosok múltja (és persze jelene sem) visszatartó erőt. Az ellenzéki pártok ezzel végleeg ...

Színház az egész: Soros György fizet, a magyar ellenzék játszik

Itthon2019.01.05, 09:32

A hazai Soros-világ, és a velük összejátszó magyar ellenzéki pártok megint megpróbálják eljátszani, hogy az emberek (már azok a kevesek, akiket erre rá tudnak venni) spontán felindulásból vonulnak az utcára. Az akció sikere mindannak függvényében meglehetősen csekély, hogy az Origo a birtokába jutott dokumentum alapján leleplezte, hogy a felek hogyan szervezkedtek titkos talákozókon és dolgoztak ki a menetrendre egy alapos forgatókönyvet, ami még az improvizációnak sem ad teret. Szánalmas és nevetséges módon a szervezkedés a „szervezzünk spontán tüntetéseket” üzenet alatt fut: a bevándorláspárti tőzsdespekuláns fizet, a magyar ellennzék ...

Lebukása után hallgatásba menekült a sorosista ellenzék

Itthon2019.01.04, 16:24

Miután csúnyán lebuktak, bujkálásba menekültek Soros György álcivil szervezetei és a velük karöltve haladó ellenzéki pártok. Mint arról az Origo elsőként beszámolt, december 30-án egy titkos találkozón egyeztetettek különféle álcivil szervezetek és az ellenzéki pártok képviselői, hogyan kellene megszervezni a kormányellenes tüntetéseket. Az ellenzéki szájzárat Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke törte meg, aki elismerte a találkozó megtörténtét.

Megmutatjuk, hogyan akarnak tüntetni "spontánul" Soros hazai kitartottjai

Itthon2019.01.04, 08:55

A budapesti forgalom megbénítása, egy kis tarhálás a juhászpéteri szellemben, spontánnak hazudott tüntetések szervezése és a Soros György szervezetei által követelt intézkedések propagálása – így lehet összefoglalni, hogy milyen elvek mentén mennek utcára ismét a decemberi demonstrálók. Egy az Origo birtokába került dokumentumból derült ki, hogy a hazai Soros szervezetek és az ellenzéki pártok december 30-án egy titkos találkozót tartottak, ahol a demonstrációk további menetéről egyeztetettek. Most újabb részeteket mutatunk meg.

Lelepleződött a hazug tüntetés: Soros blogja már magyarázkodik

Itthon2019.01.04, 07:08

Az Origo a birtokába került dokumentumok alapján beszámolt arról, hogy Soros György álcivil csoportosulásainak, az ellenzéki pártoknak és a hozzájuk kapcsolódó szakszervezeteknek a vezetői egy találkozót rendeztek, amin egyeztették a spontánnak hazudott tüntetések további menetét. A spekuláns blogja, a 444 azt hazudta, hogy a szervezői stáb rendezvénye nyilvános esemény volt, mellékeltek egy Facebook-képet is, de elfelejtették megszámolni, hányan vannak rajta. Persze, ha a létszám még stimmelne is, az sem magyarázna semmit, a Facebook bejegyzésben ugyanis semmi érdemi információ nincs a december 30-én megtartott - továbbra is - titkkos ...

Gyilkosság miatt követelték a belügyminiszter lemondását Boszniában

Nagyvilág2018.12.31, 12:31

A boszniai Szerb Köztársaság belügyminiszterének lemondását követelték vasárnap este tüntetők Banja Lukában. A tiltakozásnak a rendőrség különleges egysége vetett véget, több embert is letartóztattak.

Felgyújtotta magát egy riporter Tunéziában, tüntetés robbant ki

Nagyvilág2018.12.25, 07:55

Összecsapások voltak tüntetők és a biztonsági erők között a nyugat-tunéziai Kaszerínében hétfőn, miután felgyújtotta magát egy fotóriporter az észak-afrikai ország szociális és munkakörülményei ellen tiltakozva.

Trágárságokban és lódításokban gazdag tüntizés, szerény érdeklődéssel

Itthon2018.12.22, 08:06

Meglehetősen kevesen lézengtek az újabb budapesti Soros-féle tüntetésen. A demonstráción semmi értelmes dolog nem hangzott el a kormány szidalmazásán kívül. Ismét kiderült, a csendes többség nem kér a bevándorláspárti tőzsdespekuláns és az elmúlt választáson katasztrofálisan szerepelt ellenzék felforgatásából. 

Néhány százan vonulgattak a Kutyapárttal

Itthon2018.12.22, 08:09

A sorosista aktivisták és a sikertelen ellenzéki politikusok irányította tüntetésszerűségeken a Kutyapárt nevű, homályos pénzügyi háttérrel rendelkező egylet is tüntetett. A mindig hatalmas tömeget, több százezer embert megmozgató Békemeneten próbálkoztak viccelődni. Kevés sikerrel. Néhány százan vonulgattak velük.

Közérdekű munkára ítélték az országzászló rúdját megrongáló tüntetőt

Itthon2018.12.21, 19:14

Gyorsított eljárásban közérdekű munkára ítélték rongálás miatt azt a férfit, aki a napokban egy demonstráció során fekete festéket fújt a Kossuth téri országzászlóra - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.

Orbán Viktor: Senki nem alkalmazhat erőszakot

Itthon2018.12.21, 09:59

Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a tüntetésekre utalva.

Saját fórumán szembesítették Hadházy Ákost a színészkedésével

Itthon2018.12.21, 07:37

A Vadhajtások.hu újságírója az LMP-ből kilépett politikus csütörtöki fóruma alatt ugyanazokkal a szavakkal és mozdulatokkal vetette magát a földre, mint ahogy azt a politikus tette pár napja a köztelevízió épületében. 

Felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság egy rendőrökre támadó tüntetőt

Itthon2018.12.20, 12:10

A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.

Az ellenzéki politikusok feladták normál szerepüket

Itthon2018.12.20, 10:52

Az ellenzékiek elhagyták a normál szerepüket, és az aktivisták bőrébe bújtak. Ugyanakkor nem tudnak kijönni a „szerencsejátékos-szerepből”, ott ülnek a rulettasztalnál, de mindig rosszul jönnek ki a pörgetésből – fogalmazott Perlaky-Papp József, a Metropolitan Egyetem docense az Echo TV-ben.

Külföldi provokátorok is részt vettek a tüntetéseken

Itthon2018.12.20, 07:29

Kiszelly Zoltán politológus szerint a múlt szerda óta tartó tüntetéseken a korábbiakhoz képest új elem, hogy külföldi provokátorok is megjelentek, és felhívta a figyelmet arra is, hogy politikusok – mint a Momentum elnöke, aki füstgyertyát dobott a rendőrök felé – is elfogadják vagy tolerálják az erőszakot.

Visszafogott volt a rendőrök válasza az agresszív támadásokhoz képest

Itthon2018.12.20, 07:33

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az ellenzéki tüntetésekről beszélt. Azt mondta, hogy bár parlamenti képviselők és politikai aktivisták megtámadták a rendőröket és a közintézményeket, a rendőri reakció visszafogott volt. A tüntetők egyértelműen a Soros-féle hálózathoz kapcsolódnak.

Elfogadhatatlan az az erőszak, ami az elmúlt napokban történt

Itthon2018.12.20, 10:59

A kormány elfogadhatatlannak tartja az elmúlt napok erőszakos cselekményeit. Ezt mondta Hollik István kormányszóvivő szerdán, a budapesti Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján.

A Parlament épületét is megrongálták az agresszív tüntetők Budapesten

Itthon2018.12.19, 13:52

Pár nap leforgása alatt leöntötték a Kossuth-szobrot, a Széchenyi-szobrot megrongálták, és a parlament épületében milliós kárt okoztak az agresszív ellenzéki tüntetők. Szemmel láthatólag békés mederben, és baráti hangulatban zajlottak az ellenzéki megmozdulások. 

Mindenáron erőltetik: ma fogadhatják el az ENSZ migrációs paktumát

Nagyvilág2018.12.19, 12:55

Több ország, köztük az Egyesült Államok és Izrael is tiltakozik a Soros-féle, a bevándorlást legalizálni szándékozó dokumentum ellen, hiába. Ugyanis a bevándorláspárti erők minden valószínűség szerint keresztülverik azt: az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülése ma mondhatja ki a végső szót a kérdésben. Az Egyesült Államok név szerinti szavazást kért a szerda délutáni szavazás előtt, Magyarország nevében pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szólal fel.

Még a saját szimpatizánsaik is kinevetik az ellenzéki bohóckodást

Itthon2018.12.19, 12:45

"Könyörgöm, ne színészkedjetek!" - ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal ostromolták az ellenzéki pártok Facebook-oldalait. Az LMP-nek és az MSZP-nek külünösen kijutott a jóból, valóságos kommentfolyamatot kaptak a nyakukba az Arany Málna-díjas alakításukért cserébe.

A Soros-szervezet vezetője rossz tüntetést nézhetett

Itthon2018.12.18, 18:56

Közleményt adott ki a magyar tüntetésről a Belügyminisztérium, és az arra reagáló Soros-szervezetről, az Amnesty Internationalről.

Ötből négy magyar elutasítja az ellenzéki politikusok agresszív nyilatkozatait

Itthon2018.12.18, 18:21

A Századvég friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok döntő többsége kiáll az alkotmányos rend mellett, és elutasítja, hogy a tiltakozók erőszakos utcai demonstrációkkal vonják kétségbe a kormány legitimitását. Az elmúlt napok eseményei kapcsán a megkérdezettek többsége úgy ítéli meg, hogy a tüntetések szervezői és résztvevői elvesztették a kontrollt, és a demonstrációk túl erőszakossá váltak.

Hét egyértelmű jel arra, hogy előre megtervezett volt az ellenzéki tüntetéssorozat

Itthon2018.12.18, 16:12

Az ellenzéki média és politikusaik napok óta azt kommunikálják, hogy spontán módon vonultak az utcára az emberek. Ahogy a szerdai, első megmozdulás óta teltek-múltak a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy szó sincs erről. Hét egyértelmű pontot hozunk arra, hogy előre megtervezett volt az egész ellenzéki tüntetéssorozat.

Nevetségessé váltak Soros budapesti katonái: törvényt is sérthettek

Itthon2018.12.18, 09:42

Egyértelműen megrendezett, provokatív akciókkal próbálták tegnap megzavarni a közszolgálati műsorkészítést az MTVA székházába vasárnap bejutott ellenzéki képviselők. Akciójuk végül inkább nevetséges volt, videóikkal magukat leplezték le. Szakértők szerint ennek ellenére, amit tettek, törvénysértő, ezért eljárás indulhat ellenük.

Törvénysértő volt a jelenlétük, az ellenzéki képviselők kimentek a köztévéből

Itthon2018.12.18, 16:51

Kikullogott a jogtalanul a köztelevízió székházában tartózkodó ellenzéki képviselők csoportja.

Trágárkodás, agresszív fenyegetőzés és Fekete-Győr mint Che Guevara – tüntetésvideó

Itthon2018.12.18, 16:58

A felvételek a Soros-aktivisták által irányított, vasárnap esti tüntetésen készültek.

Soros György ügynöke, a magyargyűlölő Sargentini ismét akcióba lendült

Itthon2018.12.17, 18:24

Újra aktivizálta magát, és közölte álláspontját Soros György egyik legkiválóbb brüsszeli ügynöke, Judith Sargentini szélsőbaloldali európai parlamenti (EP) képviselő. A sorosista holland politikus a Twitteren valóságos hadjáratot kezdeményezett Magyarország ellen. Az elmúlt 24 órában első hét tweetjében hat alkalommal kizárólag a budapesti rendbontókkal foglalkozik, az anarchista és bűnöző elemeket pozitív színben próbálja meg feltüntetni. Közben a nigeri migránsokért csak egyszer aggódik.

Az ellenzéknek óriási a felelőssége az erőszakos tüntetések kialakulásában

Itthon2018.12.17, 16:57

Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy a tüntetők erőszakot alkalmaznak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandineren hétfőn megjelent interjúban. 

Jobbikos politikai aktivisták zaklatták az Echo TV riporterét

Itthon2018.12.17, 12:03

Tegnap este dühös és ordibáló ellenzéki tüntetők "vonták kérdőre" Bohár Dánielt, az Echo TV riporterét a kunigundai MTVA-székháznál. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset a köztelevízió épületénél, a Hír TV munkatársát is inzultálták.

Az MTVA higgadtan szerelte le az ellenzéki provokációt

Itthon2018.12.17, 10:47

A Kossuth térről a köztelevízió Kunigunda utcai székházához vonultak az ellenzéki politikusok által felhergelt tüntetők, akik be akartak a törni a köztévé épületébe. Az aktivista üzemmódba kapcsolt képviselők, alaposan kivetkőzve szerepükből, megállás nélkül hergelték a pár száz fős keménymagot. A rendőrség mellett a helyzetet higgadtan kezelő MTVA vezetésének és munkatársainak köszönhető, hogy nem lett komolyabb balhé az akcióból.

Az MTVA feljelentést tett az ellenzéki képviselők miatt

Itthon2018.12.17, 10:41

Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

Megtámadták a köztelevíziót az ellenzéki képviselők

Itthon2018.12.18, 17:08

Példátlan dolog történt: a köztelevízió épületét ellenzéki országgyűlési képviselők egyszerűen elfoglalták. Az MTVA dolgozói nagyon helyesen jártak el, nem engedték, hogy a törvénytelenül felvételeket készítő, bent randalírozó, a szabályosan zajló köztelevíziós műsorfolyamba beavatkozni akaró ellenzéki képviselők megzavarják a munkát. 

Tüntetés Budapesten

Itthon2018.12.17, 09:26

Ellenzéki tüntetés volt Budapesten, majd a Soros-aktivisták által vezényelt tömeg - néhány száz ember - átvonult Óbudára, a köztelevízióhoz.

Az ellenzék erőszakos fellépésre hív fel a rendőrséggel szemben

Itthon2018.12.16, 14:11

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsor vendége volt. Itt beszélt arról, hogy ez ellenzék erőszakos fellépésre hív, míg a rendőrség törvényesen és arányosan intézkedett. Gulyás azt is mondta, hogy ezeken a tüntetéseken Soros György kitartottjai nagy számban vannak jelen.

Eltakart arcú randalírozók és részegek kiabálnak - videó

Itthon2018.12.15, 17:27

Az Origo stábja pénteken az erőszakos politikai aktivisták megmozdulásáról forgatott. A Soros-hálózat emberei - köztük részegek, eltakart arcú anarchisták és provokatőrök - ismét rendőrökre támadtak. Három nap alatt összesen 12 rendőr sérült meg. 

Félmeztelen nők tüntettek Franciaországban – videó

Nagyvilág2018.12.15, 17:09

Tovább folytatódnak a Macron-ellenes lázadások Franciaországban. Ezúttal egy öttagú nőcsoport keltett feltűnést, akik félmeztelenül áltak a rohamrendőrök páncéljaitól pár centiméterre, rezzenéstelen arccal.

Visszataszító és felelőtlen, amit Gyurcsány és a szocialisták csinálnak

Itthon2018.12.15, 12:28

Hollik István beszélt a héten zajló erőszakos cselekményekről. A kormányszóvivő szerint visszataszító és felelőtlen, amit Gyurcsány és a szocialisták csinálnak.

Kudarcba fulladt a Soros-hálózat újabb agresszív tüntetése a Kossuth téren

Itthon2018.12.15, 10:23

A Soros-hálózat agresszív tüntetői nekirontottak a sorfalnak, füstgránáttal és fémpénzzel dobálták a rendőröket. Mindenáron összecsapást akartak kicsikarni, a rendőrök azonban csak akkor használtak könnygázt, amikor valaki át akart törni rajtuk. Végül a rendőrök három agresszív tüntetőt állítottak elő. Miután legnagyobb bánatukra az agresszív szélsőbaloldali aktivisták nem tudtak tömegoszlatást kiprovokálni, fél 12 után csalódottan több részre szakadtak. 

Az emberek többsége elítéli az agresszív tüntetőket és az ellenzéket

Itthon2018.12.14, 18:37

A megkérdezettek többsége nem tartja elfogadhatónak az ellenzék szerdai parlamenti akcióját, amely a parlament munkájának megakadályozását célozta. A jelentős többség elítéli az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot – derült ki a Századvég legfrissebb felméréséből.

Soros provokátorai nem akarnak mást, csak rongálni

Itthon2018.12.14, 13:47

Az elmúlt napokban mindenki számára világossá vált, hogy a budapesti utcákon randalírozó szélsőbaloldali aktivisták számára a legfontosabb, hogy rongáljanak és balhézzanak. A városban több milliós kár keletkezett az őrjöngésük miatt, miközben még a karácsonyfát is megtámadták a Kossuth téren, valamint a szegény gyerekeknek szánt szánkókat is felgyújtották Soros György álciviljei. Mindezek mellett keresztényeket gyalázó rigmusokat skandáltak. Eddig 51 személyt állított elő a rendőrség, köztük nem meglepő módon két külföldit és 11 büntetett előéletű randalírozót. 

Fidesz: A bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten

Itthon2018.12.14, 13:29

Az elmúlt két nap eseményeiből világosan látható, hogy a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi az erőszakos tüntetéseket Budapesten – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Nézőpont Intézet: A tüntetések az ellenzék láthatósági versenyéről szólnak

Itthon2018.12.14, 11:41

Az elmúlt két nap tüntetései az ellenzék láthatósági versenyéről szólnak – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője pénteken az MTI-nek.

Megint a keresztényeket gyalázták a szélsőbaloldali aktivisták

Itthon2018.12.14, 12:41

„Geci, hogy védik a kibebaszott jászolt, bazmeg!” – kiabálta az egyik Kossuth téri tüntető.

Rendőrautókat rongáltak az erőszakos politikai aktivisták

Itthon2018.12.14, 11:14

A rendőrség a honlapján, a Police.hu-n azt írta, négy rendőrautót rongáltak meg a tüntetők, azaz a magukból kivetkőzött vandál politikai aktivisták.

Ellenzéki politikusok vezetésével őrjöngött, rombolt megint a Soros-hálózat

Itthon2018.12.14, 10:55

Újra kivonult a pár száz főből álló, erőszakos szélsőbaloldali csoport Budapest utcáira a Soros-hálózat vezetésével. Már tegnap is kis létszámú, de annál erőszakosabb vandál politikai aktivisták csoportja tört-zúzott, gyújtogatott. Ma estére a Soros-egyetem melletti tüntetéseket is szervező csoportok hirdettek meg tüntetést, amit álszent módon erőszakmentesnek propagáltak, de mindenki tisztában volt vele, hogy a cél megint az agresszió. Annak ellenére, hogy tegnap kilenc rendőr sérült meg az agresszív tüntetők támadásainak köszönhetően, az összegyűlt társaság ma is füstbombákkal, sörösdobozokkal, üvegekkel, petárdákkal dobálta a Parrlamentet ...

Külföldi szélsőbaloldali aktivistákat is őrizetbe vettek a rendőrök

Itthon2018.12.13, 19:39

Harmincöt randalírozó anarchistát vettek őrizetbe a rendőrök a tegnapi budapesti erőszakos tüntetések alatt. Elsősorban a Kossuth-téren verekedtek, törtek-zúztak a vandálok, akiket az ellenzék tüzelt fel. Nyakó István szocialista politikus például szerepel a felvételeken, jól látni, ahogy többekkel együtt nekimegy a rendőröknek a Parlament lépcsőin. 9 rendőr sérült meg a Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistáinak támadása során, egyiküknek eltört a karja. 

MSZP-s politikus támadt az első sorokban a rendőrökre a Kossuth-téren - videó

Itthon2018.12.13, 19:32

Csak a takarítás kétmillió forintba került a szerdai szélsőbaloldali tombolás után. A Soros-hálózat anarchista aktivistái között ellenzéki politikusok is ott voltak. Az egyik támadásnál Nyakó István az első sorokban volt.

Leütöttek egy jobboldali tudósítót a politikai aktivisták - videó

Itthon2018.12.13, 16:04

Bede Zsolt élőben tudósított a fosztogató szélsőbaloldali politikai aktivisták tegnap esti Kossuth téri vandálkodásáról, amikor rátámadtak, és hátulról leütötték.

Így gyújtogattak a vandál politikai aktivisták Budapesten - videó

Itthon2018.12.13, 14:06

A Ripostnak egyik olvasójuk küldött videót a tegnap esti tüntetésről és gyújtogatásról a Kossuth téren.

Semmi meglepő, csak megint hazudott az Index

Itthon2018.12.12, 21:44

Ma a nullaszázalékos Párbeszéd nevű párt képviselője, a Parlamentben cirkuszoló Tordai Bence vezérletével egy pár száz fős tömeg dugót okozott a fővárosban. A balliberális álhíroldalak, látva a nem bejelentett "tüntetés" sikertelenségét, azt hazudták, hogy egy rendőr könnygázt használt, amiről pillanatokon belül kiderült, hogy természetesen nem igaz.

Rátámadtak a rendőrökre a tüntetők a Kossuth téren

Itthon2018.12.12, 23:55

Tüntetők akadályozták a forgalmat a belvárosban délután, ezért leállt a forgalom – írja a Police.hu, még késő délután. A magát lejárató ellenzék rendbontó akciója miatt volt dugó a belvárosban, a legforgalmasabb órákban sikerült egy nem bejelentett akcióval káoszt okozni. A néhány száz tüntető között van a nullaszázalékos Párbeszéd nevű párt képviselője, a parlamentben cirkuszoló Tordai Bence. Közben az ellenzéki álhírgyárak azt állították, hogy a rendőrség könnygázt használt, amikor a Fidesz-székháznál ketten felmásztak az erkélyre. Kiderült, hogy az Index és társai hazudtak, a rendőrség közleményben cáfolta, hogy könnygázt használltak ...

Macron politikai értelemben halott

Nagyvilág2018.12.10, 17:51

Tévébeszédre készül Macron. Mivel az állandósult utcai háborúkba lassan bele is bukhat, a politikai elemzők arra számítanak: mindent odadob, mindent megígér a választóknak, sőt, akár bocsánatot is kér, csak hogy csend legyen Franciaországban. Politikai értelemben halott Macron, túlzás nélkül lehet ezt állítani, de a hatalomhoz ragaszkodik, és a francia közjogi helyzet lehetővé teszi, hogy a valaha volt legnépszerűtlenebb francia elnök - korábbi intézkedéseit visszavonva - elnök maradhasson.

Ellopta a sárgamellényesek mozgalmát az agresszív baloldal

Nagyvilág2018.12.10, 16:54

Pascal Bruckner világhírű francia filozófus, író és esszéista Éric Zemmourhoz és Alain Finkielkrauthoz hasonlóan úgy látja, hogy ismét egy olyan „koalícióval" áll szemben Franciaország, amelyben - a tisztességes alsóközéposztályhoz csapódva - baloldaliak, a militáns ökológusok, fasiszták, álarcos, életvitelszerű „rombolók", külvárosi fiatalok, a (muszlim külvárosi fiatalokra utalva) testvériségben összefogó, frusztráltan egymást gyűlölők szegültek szembe a macroni hatalommal és élték ki vandál ösztöneiket.

Felgyújtotta magát egy dél-koreai taxis, hogy így tiltakozzon egy közösségi taxiszolgáltatás ellen

Nagyvilág2018.12.10, 10:03

A Csoj nevű taxis alig egy óra alatt belehalt égési sérüléseibe. 

Betörtek néhányan a Kossuth térre, majd véget ért a tüntetés

Itthon2018.12.08, 17:09

Mint ismeretes, ma tüntetést tartottak szakszervezeti dolgozók a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. A tüntetők a Jászai Mari tér felől indultak el a Kossuth térre, ahol beszédeket mondtak a szakszervezeti vezetők. Egy kisszámú, de erőszakos tömeg áttörte a Kossuth téren a rendőrsorfalat, és bejutottak a tér belsejébe. Ennyi történt. Meg annyi még, hogy ahogy az várható volt, az ellenzék jó szokása szerint kapva kapott az alkalmon, saját ötlet híján, gondolták meglovagolják ezt a jó lehetőséget, és politikai tőkét kovácsolnak az amúgy szakmai vitából. Még egy kicsit a (teljesen más jellegű és értelmű) francia sárgamelllényesek ...

Gyurcsány néhány tüntetője áttörte a rendőrsorfalat a Kossuth téren

Itthon2018.12.08, 15:20

Néhány tüntető a munka törvénykönyve tervezett módosításának visszavonását követelte Budapesten. A Kossuth téren a Gyurcsány Ferenchez köthető szakszervezetek agresszív kis csoportja áttört a rendőrök sorfalán.

A munkaidőszabályok ellen tüntetnek a Gyurcsányhoz köthető szakszervezetek

Itthon2018.12.08, 13:49

Tart a szakszervezetek tiltakozó akciója a munka törvénykönyve tervezett módosítása ellen szombat délelőtt Budapesten.

Bűnösnek találták a charlottesville-i gázolót

Nagyvilág2018.12.08, 06:14

Szándékos emberölés és további kilenc bűncselekmény vádjában bűnösnek találta a Virginia állambeli Charlottesville egyik bírósága azt a 21 éves férfit, aki tavaly halálra gázolt egy tüntetőt a városban történt zavargások idején.

Polgárháborúra készül Macron: harckocsikat küld az utcára

Nagyvilág2018.12.07, 11:30

Harckocsikat vethetnek be szombaton Franciaországban, a sárgamellényesek tüntetésén a francia hatóságok. A csendőrség hivatalos lapjában megjelent információk szerint tizenöt harckocsit készítenek elő a folytatódó tüntetések feloszlatására, amennyiben máshogy nem tudják kezelni a helyzetet a rendőrök. A hetek óta tartó sárgamellényes tüntetés Emmanuel Macron dilettáns gazdaságpolitikája miatt robbant ki. A francia lakosság elsöprő többsége támogatja a tiltakozókat, Macron népszerűségi indexe pedig rekordmélységben van. Szombaton annak ellenére várható minden eddiginél nagyobb tüntetés, hogy Macron megfutamodott: a héten kénytelen voolt ...

Kifütyülték, ki kellett menekíteni Macront a tüntetők torlasza elől - videó

Nagyvilág2018.12.05, 13:29

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron kedden személyesen látogatta meg a Loire megyében található Puy-en-Velay nevű kisváros rendőrőrsét, amelyet a múlt szombati „sárgamellényes” tüntetés során felgyújtottak, és az épületet jelentős kár érte.