tüntetés

címke rss

Csak politikai haszonszerzés volt a Soros-egyetem melletti tüntetés

Itthon2018.12.05, 13:44

Egy videóbejegyzésben tálalt ki a Momentum Mozgalom tagja arról, hogy ha az ember antifasiszta szervezet tagja, akkor a Soros-egyetem többmilliós tandíját mérsékelheti ezzel, mert ösztöndíjat kap –számolt be a Magyar Idők Krómer Patrik közösségi oldalon megjelent videójáról, amiben többek között a Demokratikus Koalícióval való együttműködésről is kifejtette véleményét az aktivista, és elmondta azt is, hogy sokan csak azért tüntettek az egyetem mellett, hogy politikai hasznot húzzanak. Vagyis tandíjkedvezményt, ösztöndíjat kap a Soros-egyetemen, aki politizál. Magyarul: fizetik a diákokat, ha tüntetnek?

Miközben Párizs lángokban állt, Macron miniszterelnöke szülinapozott

Nagyvilág2018.12.04, 18:02

Újabb botrány van kibontakozóban a francia kormányon belül, mert kiderült, hogy miközben Párizsban polgárháborús állapotok uralkodtak szombaton, a macroni rezsim miniszterelnöke, Édouard Philippe a születésnapját ünnepelte a barátaival, alig néhány utcányira az égő barikádoktól.

Beismeri a vereséget Macron: befagyasztják az üzemanyagadó emelését

Nagyvilág2018.12.04, 14:27

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron első számú bábja, Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette hat hónapos időtartamra az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének. A bejelentés egyértelműen a dilettáns és megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folyatató Macron vereségeként értelmezhető.

Több mint 3 millió eurós anyagi kár Párizsban

Nagyvilág2018.12.04, 07:40

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere 3 és 4 millió euró közé becsülte hétfőn az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat.

Brutálisan verik Macron rendőrei a tüntetőket a Diadalív alatt - videó

Nagyvilág2018.12.03, 16:29

Párizs egyik legismertebb turista látványossága, a Napóleon által emelt Diadalív (Arc de Triomphe) az elmúlt időszakban egyre inkább a Macron elleni tiltakozások jelképévé vált a globális és a közösségi média által sugárzott videofelvételeknek és fényképeknek köszönhetően.

Majdnem halálra rugdostak egy tüntetőt a rendőrök Párizsban - videó

Nagyvilág2018.12.03, 15:30

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron által nemrég belügyminiszternek kinevezett egyik legközelebbi szövetségese, Christophe Castaner csődöt mondott a szombati tüntetések alatt, a rendőrséget ugyanis a belügy kritikán aluli módon vetette be. Macron ennek ellenére köszönetet mondott Castanernek.

A franciák elsöprő többsége támogatja a sárga mellényeseket

Nagyvilág2018.11.29, 17:10

Többek között a helyi kis üzletek előnyben részesítése, a nyugdíjkorhatár csökkentése, a minimálbér emelése, a kiemelkedő jövedelmek csökkentése is szerepel azon, a negyven követelésből álló listán, amelyet a Macron dilettáns gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek mozgalma csütörtökön, két nappal a megmozdulás "harmadik felvonása", a párizsi Champs-Elysées sugárútra tervezett újabb tüntetés előtt tett közzé. A listán szerepel annak követelése is, hogy a kiutasított migránsokat szállítsák haza, akik pedig maradhatnak, valóban váljanak franciává. A legújabb közvéleménykutatás szerint a franciák 84 százaléka egyetért a til ...

Újabb határátkelőket zártak le tüntetők Kárpátalján

Nagyvilág2018.11.26, 19:16

Csak gyalogosokat engednek át az Asztély-Beregsurány és az ukrán-szlovák Ungvárt-Felsőnémeti határátkelőkön, mivel tüntetők lezárták az utat az új ukrán vámszabályok ellen tiltakozva.

Kivételesen erőszakos volt a rendőri beavatkozás a párizsi tüntetések alatt - videó

Nagyvilág2018.11.26, 11:47

Ezen a hétvégén is százezrek tiltakoztak a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron, dilettánst és megszorításokra épülő gazdaságpolitikája ellen. A hatóságok közleménye szerint 24 személy sebesült meg, köztük 5 rendőrtiszt. A francia rendőrök rég nem tapasztalt intenzitású erőszakkal léptek fel a tüntetőkkel szemben. A második hete tartó tiltakozóhullámnak már két halottja van. A tüntetők a szombaton tapasztalt rendőrterror ellenére sem adják fel, már bejelentették, hogy december elsején is demonstrálni fognak.