Törökország

címke rss

Törökörszág: árnyék vetül a félholdra

Archívum2002.04.03, 09:06

Alaposan lehűtötték a Törökország gyors feltámadásában hívőket a török statisztikai hivatal által hét végén publikált GNP-adatok. A számok szerint a 62 milliós muzulmán ország bruttó nemzeti terméke 9,4 százalékkal zuhant tavaly, az előzetesen vártnál közel egy százalékponttal nagyobb mértékben. A frissen kiadott adatok - különösen a negyedik negyedév rendkívül kedvezőtlen számaival fűszerezve - szinte teljesen lerombolták az ez évi 3 százalékos gazdasági növekedés, a mély gazdasági válságból való sebes kilábalás illúzióját.

Tíz millió dollár Törökországnak

Archívum2001.11.29, 14:29

A nemzetközi Valutatalap (IMF) további 10 milliárd dolláros készenléti hitel nyújtását tervezi Törökországnak 2002-ben - közölte egy nevének elhallgatását kérő IMF-tisztségviselő hírügynökségekkel. Előzőleg az IMF igazgatótanácsa megszavazta 3 milliárd dollár kiutalását a korábban megnyitott 19 milliárd dolláros készenléti hitelkeretből. Ebből a keretből még 4 milliárd dollár maradt meg.

Hizbullah-tagokat ítéltek el Törökországban

Archívum2002.04.19, 20:52

Három muszlim törököt halálra, további 29 személyt pedig börtönbüntetésre ítélt egy állambiztonsági bíróság, amiért a török államrend felforgatásának céljából részt vettek a Hizbullah török szélsőséges szervezet egyik akciójában.

A nap játékosa: Kennet Andersson (Fenerbahce)

Archívum2002.04.27, 15:42

Az 1994-es világbajnokságon bronzérmet szerző svéd válogatott egyik fő erőssége a magas szőke támadó, Kennet Andersson volt, aki öt alkalommal volt eredményes a tornán. A csatár jelenleg Törökországban, a Fenerbahcénél keresi kenyerét, de már nem sokáig: tegnap ugyanis bejelentette, hogy a szezon végeztével befejezi pályafutását, és szakkommentátorként fog tovább dolgozni.

Vert helyzetekből a dobogó tetejére

Archívum2002.05.07, 08:09

Tavaly 18 év böjt után lett újra szabadfogású Európa-bajnoka a magyar birkózásnak, Bánkuti Zsolt, a következőre viszont csak egy esztendőt kellett várni. Az elmúlt hét végi, Bakiban rendezett Eb-n kiosztott hét aranyéremből négy Oroszországba, egy Törökországba került, egy Azerbajdzsánban maradt, de számunkra a legérdekesebb a hetedik története: ezt ugyanis a 74 kg-os súlycsoport győzteseként Ritter Árpád kapta.

Ritter vert helyzetből állt a dobogó tetejére

Archívum2002.05.07, 09:04

Tavaly 18 év böjt után lett újra szabadfogású Európa-bajnoka a magyar birkózásnak, Bánkuti Zsolt, a következőre viszont csak egy esztendőt kellett várni. Az elmúlt hét végi, Bakiban rendezett Eb-n kiosztott hét aranyéremből négy Oroszországba, egy Törökországba került, egy Azerbajdzsánban maradt, de számunkra a legérdekesebb a hetedik története: ezt ugyanis a 74 kg-os súlycsoport győzteseként Ritter Árpád kapta.

Meghamisított népszámlálási adatok Törökországban

Archívum2002.05.09, 16:04

Több mint három és fél millió nem létező embert írtak össze a 2000. évi török népszámláláson. A végeredményt a török főstatisztikus szerint a helyhatóságok hamisították meg, a közigazgatási körzetek ugyanis lakóik után kapnak költségvetési támogatást.

USA: terrortámadás várható Törökországban

Archívum2002.05.18, 12:03

Napokon belül terrortámadás várható törökországi civil légiközlekedési célpontok ellen - közölte az USA külügyminisztériuma. Azt, hogy kik tervezik az akciót, és az erről szóló figyelmeztetést mire alapozzák, nem tudatta a hivatal. Tájékoztatásuk szerint a török kormány megtett minden szükséges óvintézkedést.

Eb-pótselejtezőt játszhat a magyar nőifutball-válogatott

Archívum2002.05.23, 20:00

Százszázalékos teljesítménnyel végzett Európa-bajnoki selejtezőcsoportjának élén a magyar nőilabdarúgó-válogatott, amely utolsó mérkőzésén, hazai pályán magabiztos győzelmet aratott Törökország felett.