Török-szíriai földrengés
címke rssValódi csoda: kimentettek a földrengés romjai alól egy huskyt, aki 23 napig volt víz és élelem nélkül
A négylábú több mint három hetet töltött a romok alatt.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hunor-parancsnok: a mentőakció diplomáciai misszió is volt
A törökországi földrengés utáni magyar mentőakció a segítségen túl diplomáciai missziónak is tekinthető, és történelmileg is nagyon fontos volt, hogy a magyar szakemberek ott legyenek - mondta a Hunor mentőszervezet parancsnoka a The Bold Truth About Hungary című videóblogban.
12 nap után mentettek ki egy kisgyerekes családot a földrengés romjai alól
A török-szíriai földrengés romjainál dolgozó mentőcsapatok 296 óra után emeltek ki egy háromtagú családot egy toronyház törmelékei alól.
Az újabb törökországi földrengés is több ember halálát követelte
A mentők továbbra is a romok alatt rekedt emberek után kutatnak Törökországban, ráadásul egy újabb földrengés rázta meg az országot. A mostani földrengésben hat ember halt meg.
Kiderült, megrendezik-e a fedett pályás atlétikai Eb-t a törökországi földrengés után
A Törökországot sújtó természeti katasztrófa, a földrengés ellenére megrendezik március elején Isztambulban a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot - közölte a német szövetség elnöke, Jürgen Kessing, aki egyben a kontinentális szövetség vezetőségének tagja.
Újabb földrengés történt Törökországban
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Törökországot - közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
Egymillió dollárt adományoz a FIFA a földrengés áldozatainak
Egymillió dollárt (357 millió forintot) adományoz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés áldozatainak.
Megtalálták a török földrengésben eltűnt színésznőt
Egy héttel ezelőtt keltek szárnyra azok a pletykák, miszerint eltűnt a Szulejmánból ismert Cansu Dere. A színésznő napokon át nem adott magáról életjelet, ám most végre kiderült, mi volt mindennek az oka.
Kilenc nappal a földregés után újabb túlélőket találtak a romok alatt Törökországban
Kilenc nappal a törökországi földrengés után újább túlélőket találtak a romok alatt.
Szívfacsaró látványt nyújt a levegőből nézve az összeomlott Törökország
Felfoghatatlan méreteket öltött a pusztítás Törökországban és Szíriában, miután hatalmas földrengéssorozat rázta meg mindkét országot másfél héttel ezelőtt. A helyi erők mellett külföldi mentőcsapatok is segítik az áldozatok felkutatását, azonban napról napra csökken a túlélők esélye.
Drámai videó: ezt vette fel egy újszülött osztály kamerája a szörnyű földrengés idején
A napokban rengeteg megrázó felvétel került fel a netre a török-szíriai földrengésről. A legfrissebbek közé tartoznak azok a képsorok, amelyek azt mutatják be, mi történt az egyik újszülött osztályon a földmozgás alatt.
Török-szíriai földrengés - NASA-technológia is segített az emberek mentésében
Az amerikai űrhivatal által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Török-szíriai földrengés - Átlépte a 40 ezret a halálos áldozatok száma
Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma. Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.
Megrázó felvétel: több mint egy hét után emeltek ki a romok alól egy hatéves kislányt Törökországban
Több mint egy hetet töltött a romok alatt az a 6 éves kislány, akit hétfőn mentettek ki brit és török mentőcsapatok egy összedőlt épület romjai alól. A hihetetlen életmentésről felvétel is készült.
90 órát töltött a romok alatt a török nő és újszülött kisfia: így élték túl a szörnyűségeket
A 33 éves Nekla Kamuz alig tíz nappal második kisfia születése után élte át a földi poklot Törökországban. Csodával határos módon az édesanya és újszülött gyermeke túlélték a földrengést, pedig négy napot töltöttek a romok alatt.
Fosztogatják, átverik a török-szíriai földrengés áldozatait - majdnem 100 embert tartóztattak le
Legalább 98 embert tartóztattak a török hatóságok szombaton, miután kiderült, hogy aljas módon kirabolták vagy átverték a pusztító földrengés során nincstelenné vált, vagy jelentős károkat elszenvedett áldozatokat.
Török-szíriai földrengés: Egy héttel a földrengés után hoztak ki élve egy kislányt a romok alól a mentőcsapatok
Csodával határos módon életben maradt az a kisgyermek, akit nagyjából 150 órával a pusztító földrengést követően még maguk alá temettek a romok Törökországban.
19 éves magyar fiú is kutatott túlélők után a török-szíriai földrengés romjainál
A Magyar Baptista Szeretetszolgálat 18 fővel és 8 mentőkutyával vett részt a földrengés utáni keresésben. A csapat legfiatalabb tagja a 19 esztendős Mező Marcell volt, aki egy ötéves labradorral vett részt a kutatásban.
Török-szíriai földrengés: Az ágyukban fekve, egymást ölelve haltak meg a családalapításra készülő friss házasok
Rengeteg áldozata van a törökországi földrengésnek: egy fiatal házaspár is életét vesztette a katasztrófában, rájuk egy betonlap alatt, egymást ölelve találtak rá.
Sokkoló felvétel: mentés közben omlott rá egy épület a mexikói mentőcsapatra, az egyik mentőkutya életét vesztette
A szíriai és törökországi tragédia az egész világot megviselte, mentőcsapatok és civilek ezrei próbálják a túlélőket megmenteni. A mexikói mentőcsapat tagjai épp túlélők után kutattak, amikor rájuk omlott egy megrongálódott épület.
Több mint 160 órával a földrengés után kimentettek egy férfit a törmelékek alól Törökországban
Több mint 160 órával a földrengés után kimentett egy férfit a törmelékek alól Törökországban egy orosz, fehérorosz és kirgizisztáni mentőcsapat - számolt be az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata hétfőn.
A Hunor mentőcsapat is hazaérkezett Törökországból: 17 túlélőt - köztük három gyermeket - mentett ki
Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt - köztük három gyermeket - mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.
Török-szíriai földrengés: már négy kutya dolgozik a Hunor mentőszervezettel
A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most már négy profi keresőkutyával kutathatnak váltásban túlélők után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Török-szíriai földrengés: Eddig maradhatnak életben az áldozatok a romok alatt
Már 28 ezer áldozata van a török-szíriai földrengésnek. A mentőcsapatok folyamatosan keresik a túlélőket: Magyarországról is több humanitárius és civil kutyásmentő szervezet utazott a helyszínre, ahol eddig több, mint 40 embert szabadítottak ki a romok közül élve. A szakember arról beszélt, meddig maradhat valaki életben a romok alatt.
Fáradhatatlanul küzd a földrengés áldozaiért a HUNOR mentőcsapat: csak ők vállalták az éjszakai kutatást
Éjjel-nappal küzd a HUNOR mentőcsapat a török-szíriai földrengés áldozataiért. A katasztrófának már 28 ezer halottja van, a szakértők szerint a valós szám ennek a duplája is lehet.
Török-szíriai földrengés - A halottak száma meghaladja a 28 ezret, élve kimentettek két gyereket
Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 28 ezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.
Török-szíriai földrengés - A katasztrófa áldozatainak száma meghaladta a 24 ezret
A hétfői földrengés áldozatainak száma a szombat délelőtti adatok szerint Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret.
Nem áll le a túlélők utáni kutatással a HUNOR
Csak a Hunor vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben tegnap este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. A változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató-mentő munkát.
Valóságos csoda: 90 órával a földrengés után emeltek ki a romok alól egy 10 napos kisbabát
A Törökországban állomásozó alakulatok minden nap azért küzdenek, hogy életeket mentsenek. Most, négy nappal a földrengést követően sikerült kimenteni a romok alól egy tíz napos gyermeket és az édesanyját.
Kétségbeesetten próbál hazajutni Törökországból egy magyar édesanya és ötéves kislánya
Kovács Dominika családjával együtt nem messze a hétfői földrengés középpontjától él: az édesanya családjával együtt minden erejével azon van, hogy minél előbb elhagyja Törökországot.
Hátborzongató felvétel: előre jelezhették a madarak a törökországi földrengést
Nem sokkal a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések előtt ijesztő felvétel készült a madarakról, akik nagy valószínűséggel érezhették a borzalmak közeledtét...
Már 17 túlélőt mentett ki a HUNOR mentőcsapat Törökországban: éjt nappallá téve dolgoznak
A HUNOR mentőcsapat tagjai erőn felül teljesítenek Törökországban: a magyarok éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy túlélőket keressenek, és hozzanak a felszínre a földrengés sújtotta területeken.
22 ezer fölé emelkedett a földrengés halálos áldozatainak száma
A 7,8-as erősségű Törökországi földrengés halálos áldozatainak száma 22 765-ra emelkedett.
Smile, az egyetlen magyar mentőtacskó is túlélők után kutat Törökországban
Ahogy arról korábban mi is írtunk, több magyar mentőcsapat is túlélők után kutat Törökországban. A magyar mentőcsapatok között van az Életjel mentőcsoport is: a csapat hat szakemberből és négy kutyából áll.
Több ezren akarták örökbe fogadni a romok alatt született kislányt: így van most a kis Aya
Emberek ezrei ajánlották fel, hogy örökbe fogadják azt a kislányt, aki egy összedőlt épület romjai alatt született Szíria földrengés sújtotta részén. Az orvosa azonban nem adja oda senkinek.
Újabb magyar kutató-mentő csapat érkezik Törökországba, hogy élteket mentsen
Újabb, 11 tagú kutató-mentő csapatot küld a törökországi földrengés helyszínére a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).
Török-szíriai földrengés: Meghaladja a 20 ezret a halálos áldozatok száma
Csütörtök estére meghaladta a húszezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint.
Török-szíriai földrengés - 27 túlélőt mentettek ki eddig a magyar mentőalakulatok
Huszonhét túlélőt és több tucat holttestet találtak a romok között a magyar mentőalakulatok a dél-törökországi Hatay tartományban, ahol hétfőn nagy erejű földrengés volt - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Török-szíriai földrengés: Már 15 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma
Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.
Török-szíriai földrengés: egy házaspárt is kimenekített a romok alól a Hunor mentőszervezet
Egy házaspárt mentett a ki a romok alól a törökországi földrengés mentésében részt vevő magyar Hunor mentőszervezet - hangzott el szerdán az M1 Híradóban.
Egy másfél éves kisgyermek életét is megmentették a Pest megyei kutató-mentők Törökországban
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tagjai arról számoltak be, hogy egy másfél éves gyereket és a nagyapját már sikeresen kimentettek a romok alól.
Török-szíriai földrengés - Meghaladja a 8300-at a halálos áldozatok száma
Szíriában a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma meghaladta a 2400-at a szerdán közzétett legfrissebb hivatalos adatok alapján, a török hatóságok több mint 5894 halottról számoltak be, így a földmozgás már együttesen több mint 8300 életet oltott ki.
Már több mint 11 ezer halálos áldozata van a török-szíriai földrengésnek
A hétfő hajnali földrengés nyomán Szíriában csaknem 2600, Törökországban 8754 halálesetet jelentettek a hatóságok, ezzel a halálos áldozatok száma meghaladja a 11 ezret.
Török-szíriai földrengés: már 12 túlélőt emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól
Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.
- 1