Török Ferenc

címke rss

Egyszerű, de méltó szállást kapott Ferenc pápa magyarországi látogatásán

Százezrek utaztak áprilisban Budapestre, hogy találkozzanak Ferenc pápával, azt azonban kevesen tudták, hol lehet a szállása. Kiderült, hogy az egyházfő a vatikáni nagykövetség földszintjének pici szobájában aludt, amivel nagyon elégedett volt. 

Egy négylábú virsli tette tönkre olimpiai álmait

Sport2023.03.10, 13:15

Az olimpiai és világbajnok öttusázó, Fábián László 60 éves lett. Ennek kapcsán idéztük fel a magyar férfi öttusa-válogatott utolsó aranykorát, amely 1985-1989 között zajlott. Amikor százezrek követték lélegzetvisszafojtva Fábián László, Mizsér Attila és Martinek János teljesítményét. Origo sport, Retro podcast, negyedik rész.

Meghalt a nemzet művésze

Life.hu2021.09.12, 15:20

Életének 85. évében elhunyt Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja

Török Ferenc bekerült a nemzetközi Hírességek Csarnokába

Sport2018.11.12, 12:40

Török Ferencet beválasztották az öttusázó nemzetközi Hírességek Csarnokának tagjai közé Limasszolban.

Megint Moszkva tér!

Film2017.12.05, 12:28

Török Ferenc első filmjét digitálisan felújították, és újra bemutatják a mozikban. Érdekes helyzet. Annak idején nagyon telibe talált egy célközönséget: azokat, akik a rendszerváltás környékén jártak középiskolába. Vajon ma kiket szólít meg a Moszkva tér? Bárkit megszólíthat, mert egyszerűen egy jó filmről van szó.

A New York-i közönségre is nagy hatással volt Török Ferenc filmje

Film2017.11.02, 11:51

Két New York-i művészmoziban rendezték szerda este az 1945 című magyar film egyesült államokbeli premierjét.

Újabb díjakat nyert Török Ferenc filmje, az 1945

Film2017.10.30, 14:45

Miami, Berlin, Budapest, Washington, Jeruzsálem, San Francisco, Freistadt, Vlissingen és Temesvár után újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését.

Török Ferenc filmje fődíjat nyert egy holland filmfesztiválon

Archívum2017.09.17, 14:09

Megnyerte a hollandiai Film by the Sea nemzetközi filmfesztivál fődíját Török Ferenc 1945 című filmje – számolt be róla vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap közleménye.

Rudolf Péter Washingtont is lenyűgözte

Film2017.05.31, 12:41

Forrás: Katapult Film middle off 850 567 A Moszkva tér rendezőjének legutóbbi filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása rendkívül erős színészgárdát vonultat fel: a kopaszra borotvált Rudolf Péter félelmetes jelenség falusi kiskirályként, rajta kívűl Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter tűnik fel a fontosabb szerepekben. A görög tragédiákat és a westernfilmeket egyaránt megidéző, mindössze ...

Ki ez a lány, akiből Nemes Jeles világsztárt csinál?

Film2017.05.01, 20:20

A Saul fia utáni filmje főszerepére Nemes Jeles László több ezer lány közül választotta ki a 28 éves Jakab Julit. Csak négy éve kezdett el színészkedni, de az arca nagy eséllyel ismerős lehet. Szerepelt nyolcmilliós nézettségű videoklipben, miatta lógatta az orrát a VAN főhőse, ő biciklizett angyalian a Senki szigetében, és ő szorongatta Saul kezét meggyötört ábrázattal az Oscar-díjas holokausztdrámában. Titokzatos, kifürkészhetetlen, speciális jelenség, egy ösztönös tehetség - mondják róla. Jakab Juli most indul el a világhír felé, nézzük meg, mit csinált eddig!

Rudolf Péter döbbenetes átváltozásán ámultak a nézők

Film2017.04.25, 12:56

Forrás: Katapult Film middle off 850 567 A Moszkva tér rendezője mély gödörből mászott ki a remekül sikerült, a nézőt állandó feszültségben tartó 1945-tel. Két legutóbbi filmjét érdektelenség fogadta a mozikban, az Isztambul 748, a Senki szigete pedig 2486 nézőt szedett össze az első hétvégén. Török bebizonyította, hogy a történelmi dráma keretein belül is otthonosan mozog, így aztán még inkább kíváncsiak vagyunk nagyszabású filmtervére Hajós Alfrédról, az első magyar olimpiai bajnokról. A Kincsem példája azt mutatja, hogy pont az ilyen dicsőséges, múltbéli történetek vonzzák be tömegesen a magyarokat. Még évszázadokig ffogjuk ...

Miért lesz ufó, ha valakinek fáj a holokauszt és Trianon is?

Film2017.04.24, 17:57

Rudolf Péter élete egyik nagy alakítását nyújtja falusi Don Corleoneként Török Ferenc új filmjében. Egy mindent felzabáló, mindenkin átgázoló jegyzőt játszik az 1945-ben, de nem Rákosi Mátyás járt a fejében, amikor megteremtették ezt a kopasz, kövérkés, bajszos figurát. A szerepe kedvéért több mint tíz kilót hízott, a forgatáson végig a jegyző bőrében – ruhájában – maradt, és akkor kapta el a karaktert, amikor a fejébe nyomta a kalapját. Úgy véli, fontos, hogy elkészüljenek ezek a filmek a magyar történelemről. Ha tehetné, nem interjúkban, hanem a mozivásznon beszélné ki múltunk fájdalmas ügyeit, hogy begyógyuljanak az ország testénn ...

Még évszázadokig fogjuk körbejárni a holokausztot

Film2017.04.20, 19:52

Ez egy klasszikus párbajfilm, amiben nem a fegyverek dörögnek – mondja Török Ferenc új filmjéről, az 1945-ről, amely a holokausztnak és a II. világháborúnak az utóéletével foglalkozik. A dramaturgiát a westernek, a kérdést pedig a krimik adták: ki a gyilkos? Ki vitte el a pénzt? Törökék az 1945-tel egy tiszta filmet akartak forgatni, amely nem bűnösökre és áldozatokra osztja fel Magyarországot, hanem azt mutatja meg, mennyi átmenet volt bűn és ártatlanság között. A Moszkva tér rendezője arról is mesélt az Origo Filmklubnak, mit szól a holokausztfilmek kapcsán mindig Trianont emlegető kommentekhez, és miért nem tudták feltenni a kommmunisták ...

Új világ van, csak az számít, hogy magyar legyen

Archívum2017.03.22, 16:45

Forrás: Katapult Film middle on 1559 1024 Az egyre feszültebbé és zaklatottabbá váló előzetest Bedő Barna vágó készítette, aki legutóbb az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmhez vágott össze egy rendkívül hatásos, az alkotás érzékenységét hűen tükröző trailert. Szántó T. Gábor novelláját dolgozta fel Török Ferenc, a 1945 világpremierjét a Miami Zsidó Filmfesztiválon tartották, ahol bezsebelte a legjobb narratív filmnek járó közönségdíjat. Európában először a berlini filmfesztiválon lehetett látni, ahol szintén közönségdíjat kapott. Magyarországon az április 6-án kezdődő Titanic filmfesztiválon fog debütálni, majd ...

Deformált arcú pétanque-játékosnak is szurkolhat a jövő hónapban

Film2017.03.10, 15:25

2017. április 6-13. között rendezik meg Budapesten a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, de már március 21-én, kedden is lesz egy fesztiválhoz kőtödő vetítés: a Ludwig Múzeumban az Anya című észt filmet nézheti meg a közönség ingyenesen. A Titanic az Óriás című svéd filmmel nyit, továbbá itt vetítik Magyarországon először, Török Ferenc Berlinben díjat nyert alkotását, az 1945-öt.

Hol voltak a nagyszüleink, amikor a zsidókat elvitték?

Film2017.02.13, 11:51

Török Ferenc, a Moszkva tér és a Szezon rendezője pályája során először került egy filmjével A kategóriás filmfesztiválra: a Berlinale Panorama szekciójába. Ez a filmje témáját és minőségét tekintve is indokolt: az 1945 a magyar társadalmat próbálja szembenézésre késztetni a második világháborúban elkövetett bűneivel. A fojtott atmoszférájú, tablóképszerű, szikár stílusú film alattomosan beszivárog a bőrünk alá, és a végefőcím után tovább kísért. Az 1945-öt vasárnap este vetítették le először a Berlinalén.

Rudolf Péter megmutatja a németeknek, milyen egy magyar kiskirály

Film2017.01.25, 15:53

Török Ferenc 1945 című alkotásának európai premierje a rangos berlini filmfesztiválon lesz február közepén. A második világháború vége után játszódó drámában a főszerepet alakító Rudolf Péter mellett olyan neves magyar színészek tűnnek fel, mint Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági és Szarvas József.

Török Ferenc új filmjét is a Berlinalén mutatják be

Unikornis2017.01.26, 10:22

Az 1945 című történelmi filmet is beválogatták a Berlini Filmfesztivál programjába.

A kopasz Rudolf Pétert alig lehet felismerni

Film2017.01.17, 15:56

Amerikában mutatják be először Török Ferenc legújabb filmjét, a múlt kibeszéletlen traumáiról szóló, rendkívül feszültnek tűnő 1945-öt. Rudolf Péter meghökkentően félelmetes korrupt helyi kiskirályként, az Üvegtigris szimpatikus sztárját először alig ismertük fel. A falu lakóival egyetemben minket is marcangol a kérdés: mit akar a településhez közelítő két zsidó férfi?  

MOB: Kapzsi és sértett ember folytat öncélú háborút az olimpia ellen

Sport2015.09.11, 14:22

Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó valamennyi sportszerető ember és az olimpiai eszme ellen folytat öncélú háborút, állítja a Magyar Olimpiai Bizottság.

Bajban lehet Budapest olimpiai pályázata

Sport2015.09.11, 09:25

A kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, dr. Török Ferenc megnyert egy újabb pert első fokon a Magyar Olimpiai Bizottsággal szemben. A Fővárosi Törvényszék első fokon megsemmisítette a május 12-i és június 10-i közgyűlés összes határozatát, közte a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtásáról szóló határozatot.

A Kúria kimondta, hogy a MOB törvénytelenül működött?

Sport2015.06.25, 10:05

A Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette a korábban első- és másodfokon hozott ítéleteket Török Ferenc Magyar Olimpiai Bizottság ellen indított perében – írja csütörtöki számában a Népszabadság az öttusázó olimpiai bajnok ügyvéd tájékoztatására hivatkozva. A MOB tagad.

Törvényességi felügyeleti eljárás indult a MOB ellen

Sport2015.04.14, 08:39

Törvényességi felügyeleti eljárás indult a Magyar Olimpiai Bizottság ellen, erről tájékoztatta az eljárást kezdeményező Török Ferenc ügyvédet a Fővárosi Főügyészség.

Törvénytelenül működik a MOB?

Sport2015.01.17, 13:27

Török Ferenc állítja: a Fővárosi Ítélőtábla szerint törvénytelen volt a Magyar Olimpiai Bizottság működése az elmúlt három évben, a MOB azonban ezt cáfolja.

Az ember akkor csinál filmet, ha feláll rá neki

Archívum2014.10.25, 13:31

A Régi idők focija, a Ripacsok és a Szerencsés Dániel miatt a legnagyobb magyar filmrendezők között tartjuk számon, de több, mint tíz éve producerként dolgozik, és már 13 játékfilmet készített ebben a minőségben is. A héten kerül mozikba a Filmalap által finanszírozott második filmje, a Senki szigete (az első A nagy füzet volt), és már folyamatban van két másik produkció is. Elmesélte, hogy 2011-ben, a választások után hogyan küldték el a Hunnia filmstúdió éléről, hogy miért nem számít, ki adja a pénzt, és hogy mi lesz a következő történet, amiért újra rendezői székbe ül.

Biztosan zavarban leszek a mellemtől

Film2014.10.18, 23:40

A Senki szigetében ő az, akiről le sem tudjuk venni a szemünket. Egyszer szende szőke, máskor titokzatos femme fatale. Jakab Juli idén két játékfilmben is szerepel, és simán lehet, hogy ezután is kapós színésznő lesz, pedig gimiben még egy fa szerepét sem merte eljátszani. Forgatókönyvírónak tanult, de most rákapott a színészkedés ízére. Szerinte sokkal többet kellene pucérkodnunk.  

Bárcsak tényleg ilyen lenne Budapest

Archívum2014.10.15, 23:45

Török Ferenc blöfföl, de szívesen bedőlünk neki. A Senki szigete olyan, mint egy profi, energikus reklámszpot - csak épp másfél óráig tart, és sokkal több benne a Montaigne-idézet. Nincs valódi sztorija, nem mondja el, milyen Budapest a 2010-es években, emberi sorsokat sem skiccel föl, cserébe viszont olyan szuggesztív, vibráló színekkel és fénnyel átszőtt világot teremt, ami behúz, megdelejez.  

Szex helyett ruhát rámol az angyal

Film2013.11.06, 14:47

A Moszkva tér és a Szezon rendezője abszurd mesét forgatott egy angyalról, egy taxisofőr csajról és egy elveszett kosaras srácról - és még Stohl Buci is feltűnik a történetben talpig selyemben. A Senki szigete jövő tavasszal kerülhet mozikba, és három fiatal történetét meséli el, akik együtt keresik a helyüket a világban.  

Andy Vajna: A feleségem bontogatja a szárnyait

Film2013.09.24, 13:37

Két és fél évvel a kinevezése után Andy Vajna rendszerét most tesztelheti először élesben a közönség, a héten kerül ugyanis mozikba az első film, amelyet a Filmalap támogatott. A kormánybiztost megkérdeztük, mit szólt ahhoz, hogy a neje szerepet kapott egy közpénzből készülő filmben, az orrára koppintott-e a főnöke, amiért Káel Csabának nem adtak pénzt Toldi-filmre, és lesz-e már végre valahára Filmszemle. Kiderült, hogyan verte vissza Vajna a Műcsarnokot már bekebelező Fekete György támadását, és hogy Tarantinót mesterkurzusra, Antal Nimródot pedig rendezni csábítja éppen. Szóba került még Horn Gyula és a Terminátor-filmek mondanivvalója ...

Megtalálták a szökött menyasszonyt

Film2013.08.14, 16:53

Forrás: [origo] A másik két főszerepben az előző évad végéig a Nemzeti Színház társulatához tartozó, jelenleg szabadúszó Bánfalvi Esztert (A zöld sárkány gyermekei), illetve az ősztől a Thália Színházban játszó Mohai Tamást (Paktum, Mélylevegő) láthatjuk majd. Előbbi egy elvágyódó taxislányt, utóbbi egy kallódó, kosaras srácot alakít. Nagy örömünkre a Katona József Színház színésze, Keresztes Tamás (őt a most készülő Isteni műszak-ban is lehet majd látni) is szerepet kapott a filmben: ő lesz Jakab Juli figurájának faképnél hagyott vőlegénye. A forgatás pillanatokon belül kezdődik.

Vajnáék 7,5 millióval támogatják Joe Eszterhast

Film2013.06.12, 15:36

Fotó: Valuska Gábor (filmhu) A Filmalap két gyártási támogatásról is döntött: Török Ferencnek (Moszkva tér, Szezon) 236 millió forintot ítéltek meg a Senki szigete című filmjére, az elsőfilmes Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékát pedig 227 480 000 forinttal támogatták. Török filmje egy szerelmi történet lesz, amelynek kiindulópontja egy titokzatos szökött menyasszony, egy taxisofőr lány és egy kallódó kosárlabdás srác véletlen találkozása. A Senki szigete forgatókönyvét Szekér András (A nagy füzet, Ópium) írta, a forgatás augusztusban kezdődik Budapesten és környékén. Az eddig reklámfilmesként ismert Herczeg AAttila ...

Becsüljük meg a kicsit!

Film2013.03.28, 15:29

Kedvesen lúzer bankrablópár, disznószarszagú magyar vidék, abortuszos tipródás, kacérkodás a GPS-nővel, aranyos zsiráfetetés, a huncut óvó néni szerelme, SMS-ekből kibomló figura, aluljárós pokoljárás, egymás torkának eső falusi asszonyok. A Friss Hús minifesztiválon csütörtökön és pénteken huszonhat magyar rövidfilmet lehet megnézni. Mi már láttuk őket, és azt is eláruljuk, milyenek.

Andy Vajna körmére néz a kalózoknak

Archívum2012.12.14, 18:00

Szabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is - hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön. Andy Vajna szerint a jövő legfontosabb feladata a kalózkodás elleni fellépés, a kormánybiztos januárban elhozza Alan Parkert, hogy fejtágítót tartson a magyar forgatókönyvíróknak.

A malacszex átment a cenzúrán

Film2012.08.28, 19:14

<object height="81" width="100%"> <param name="movie" value="https://player.soundcloud.com/player.swf?url=http%3A%2F%2Fapi.soundcloud.com%2Ftracks%2F57046636"></param> <param name="allowscriptaccess" value="always"></param> <embed allowscriptaccess="always" height="81" src="https://player.soundcloud.com/player.swf?url=http%3A%2F%2Fapi.soundcloud.com%2Ftracks%2F57046636" type="application/x-shockwave-flash" width="100%"></embed> </object> <span><a href="http://soundcloud.com/filmklubpodcast/filmklub-podcast-1-p-lfi-gy">Filmklub podcast #1 - Pálfi György</a> by <a href="http://soundcloud.com/filmklubpodcast">filmklubpodcast</a></span>

Szabó Simon: Macsétával kergettem a betörőket

Archívum2012.02.28, 17:32

A résztvevő rendezők legfiatalabbjaként orális szexjelenetet komponált a Duna-partra a Magyarország 2011 című szkeccsfilmben, közben modern Rómeó és Júlia-forgatókönyvet fejleszt egy cigánylány és egy szkinhed szerelméről. Szabó Simon, a Moszkva tér egykori nagypofájú Rojálja szaladt már macsétával roma betörők után, de a rasszizmust gyűlöli, és a Szíven szúrt országba ma már nem menne el szerepelni.

Hova tűnt Török Ferenc?

Film2012.02.21, 18:04

Egzisztencialista művészfilmet akart csinálni a Moszkva tér rendezője, de csak a kliséket sikerült átmentenie a hatvanas évekből. Negyedik nagyjátékfilmjében egy néma asszony őgyeleg kótyagosan előbb Budapesten, majd Isztambulban.

"Azokkal a legnehezebb, akiknek saját magukkal van bajuk" - interjú Juristovszky Sosa jelmeztervezővel

Film2012.02.06, 08:44

Harminckét évesen tíz nagyjátékfilmmel büszkélkedhet, és több televíziós sorozatban, tévéfilmben, és színházi előadásban felelt a kosztümökért. De nemcsak ebben jó. Tervez díszletet, különleges kellékeket gyárt (döglött haltól kezdve lábujjban végződő bakancsig), és a belsőépítészet felé kacsingat. Egy olyan szépségszalonban találkozunk, amelynek ő tervezte az enteriőrjét. Egy liter répalével érkezik, és nem fogad el semmilyen snacket, mert léböjtkúrát tart, hogy új filmje, a Csak a szél berlini premierjén nádszálként jelenhessen meg.

Nem ordítanak, forgatnak

Film2015.07.20, 14:04

Stílusosan indítja az idei hányattatott sorsú Filmszemlét a Magyarország 2011 című szkeccsfilm: tizenegy magyar rendező mondja el véleményét hazája helyzetéről pár perces mozgóképben. Török Ferencnek a Széll Kálmán térről van mondanivalója, Pálfi György arról csinál filmet, hogy nem tud csinálni filmet, Fliegauf gyerekeket mutogat, Salamon András a Magyarország-imázsfilm paródiáját készíti el, Jancsó Miklós szerint pedig ordítani kéne, nem forgatni.

Egy törököt nem fogott meg Török Ferenc filmje

Film2011.11.08, 13:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KAurRHt1pVy8yVBy Az Isztambul előzetese Ha már így alakult, beizzítottuk a török kapcsolatot: megkértük az Isztambulban élő Osman Kemal Sözert, hogy nézze meg a filmet, és véleményezze. Az ő minikritikája következik: Két barátommal néztük meg az Isztambul-t, és egyáltalán nem találtuk érdekesnek. A forgatókönyv nagyon banális a török nézők számára: egy európai nő beleszeret egy török férfiba. Szerintem nagyon kevés néző lesz képes átérezni Katalin, a magyar anya (Johanna ter Steege) érzelmi mélységeit. Talán azért, mert a rendező sietősen juttatta el őt Isztambulba. Nem tudta megfelelően feelvázolni ...

Hatszázharmincnégy török látta Török Ferenc filmjét

Archívum2011.10.26, 10:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KAurRHt1pVy8yVBy

Mégsem mutatják be az idén Török Ferenc új filmjét

Film2011.10.18, 16:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KAurRHt1pVy8yVBy

Tarr Béla pénz nélkül is csinál filmet

Film2011.08.30, 15:14

Tarr Béla, aki továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy "nem nyúl többet kamerához", összerántott kilenc rendezőt, hogy egy ötvenperces filmet csináljanak 2011 Magyarország munkacímmel. Az alkotókat Tarr választotta ki, azt viszont teljesen rájuk bízta, hogy ötperces filmjeik miről és hogyan szólnak. Azt mondja, a film állásfoglalás is: "azt gondoltam, most, hogy a magyar filmgyártás már egy éve tetszhalott állapotban van, bizonyítsuk be, hogy igenis létezünk és sokszínűek vagyunk. Azt akarjuk mondani, hogy még egy ilyen helyzetben is kötelességünk alkotni, és egy ilyen helyzetben is képesek vagyunk alkotni". Hőrich Nóra Lili aa ...

Nyerd meg Török Feri új filmjét DVD-n!

Film2011.07.05, 13:11

Török Ferenc Apacsok című, Csányi Sándor főszereplésével készült filmje a héten jelent meg DVD-n. A két idősíkon játszódó történetben Horváth Imre (Csányi) és barátai a 60-as években lázadásból és játékból indián törzset alapítanak a Duna-menti Zebegényben, a jelenben pedig Horváth unokája (szintén Csányi) szeretne filmet forgatni a nagyapjáról, ami családi titkok napvilágra kerüléséhez vezet. A Filmszemlén a legjobb tévéfilm díját elnyerő alkotás dupla lemezes változatban került a boltokba, amelynek különlegessége, hogy az Apacsok magyar és angol feliratos változata mellett a Radnóti Színház azonos című - a film alapjául szolgááló ...

Apacsok-DVD hamarosan a boltokban

Life.hu2011.07.25, 16:50

A hazai gyakorlattól eltérő módon, három héttel a mozis bemutató után, május 26-án a Katapult Film gondozásában a boltokba kerül Csányi Sándor és Szervét Tibor főszereplésével Török Ferenc Szemle-díjas filmje, az Apacsok dupla lemezes DVD-n, amely a film mellett tartalmazza a Radnóti Színház azonos című színdarabjának felvételét is, valamint egy albumot a Duna-menti indiánok archív fotóiból.

Előző
  • 1
  • 2
Következő