Toroczkai László

címke rss

Elvitték a szlovák rendőrök a vármegyések vezetőjét

Elvezették a szlovák rendőrök Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a szlovák belügyminisztérium épülete elől, ahol sajtótájékoztatót akart tartani. Toroczkai annak ellenére jelent meg az épület előtt, hogy az általa szervezett tüntetést betiltották a szlovák hatóságok. Tettéért öt évre kiutasították Szlovákiából. A mozgalom tagjai a szlovákiai magyarellenes incidensek ellen akartak tiltakozni.

Toroczkai forradalom szervezésébe kezd

Itthon2006.10.06, 20:53

Lemond a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöki tisztéről Toroczkai László, aki pénteken este a Kossuth téren azzal indokolta döntését, hogy "a forradalom szervezésébe kezd". Az [origo] kérdésére Toroczkai elmondta, reméli, hogy Orbán az élére áll a forradalomnak.

A várban tartanának nemzetgyűlést a tüntetők

Itthon2006.10.26, 19:12

A Dísz térre hívta a Kossuth téri tüntetőket és a velük szimpatizálókat Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője szombat délutánra. Toroczkai a hétvégére tervezett nemzetgyűlésen koncepciót akar adni a kormány ellen demonstrálóknak.

Negyvenezer forintra büntették Toroczkait

Itthon2006.11.15, 10:31

A gyülekezési joggal való visszaélés miatt pénzbírsággal sújtotta a Szegedi Rendőrkapitányság Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét. Toroczkai elvi okokra hivatkozva megtagadja a pénzbüntetés kifizetését.

Márciusban újrakezdenék a Kossuth tériek

Itthon2007.01.10, 13:03

A rendőrség erőinek megosztását tervezi március 15-én az a szervezet, amely a szeptember-októberi Kossuth téri tüntetések szervezője volt. Toroczkai László - aki szeptemberben az MTV-székházhoz hívta a tüntetőket az ostrom előtt - azt mondta, Budapesten a pártszékházak, különböző médiumok épületei előtt, valamint minden megyeszékhelyen tüntetnek majd.

Nem fizet a rendőröknek Toroczkai

Itthon2007.03.08, 15:59

Az őszi tüntetések egyik főszereplője, Toroczkai László nem fizeti meg a rendőrségnek azt a tízmillió forintot, amit a BRFK a székházostrom során okozott károk miatt követel tőle. A férfi szerint valójában személye elleni politikai támadásról van szó, és állítása szerint azt sem tudja, milyen károk megtérítését várják tőle, a betört pajzsokat vagy a locsolóautót kellene-e kifizetnie. 

Lázadást gyanít a rendőrség az interneten

Itthon2007.04.07, 12:38

"Mindig újra kezdjük" - olvasható több radikális internetes oldalon is egy, Budaházy György  és Toroczkai László aláírásával megjelent felhívás, mely szerint április 21. a lesz "a kezdet napja". A rendőrség szerint a szöveg tartalma a lázadás előkészítése, vagyis államellenes bűncselekmény is lehet.

Engedély nélkül is tüntetne Toroczkai

Itthon2007.04.18, 14:10

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány személyes tiltó határozata ellenére is megtartaná április 21-re tervezett demonstrációját Toroczkai László. A tavaly őszi tüntetések idején ismertté vált Toroczkai újra bejelentést tett, alternatív útvonalat javasolt, de azt mondja, akkor is demonstrálnak, ha a rendőrség nem járul hozzá.

Tüntethetnek Toroczkaiék szombaton

Itthon2007.04.20, 16:47

A rendőrség tudomásul veszi Toroczkai László szombati tüntetésre vonatkozó beadványát, vagyis a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője, a szeptember-októberi zavargások ismert figurája tüntethet szombat délután. Toroczkai beadványának csak a harmadik változatát fogadja el a rendőrség, igaz, a férfi korábban azt ígérte: engedély nélkül is megtartják a tüntetést.

Párszázan tüntettek a Hősök terén

Itthon2007.04.21, 20:24

Ezernél kevesebben voltak azok, akik elmentek Toroczkai László szombati tüntetésére. A városban való vonulásra végül nem kaptak engedélyt, így a Hősök terén maradt a tömeg. A "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban már eljárás folyik: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik.

Előző
Következő