tömegközlekedés

címke rss

Közös bérlet után jön az egységes menetrend

Itthon2005.08.31, 19:07

Szeptember elsejétől használható az a közös bérlet, amivel a BKV járatai mellett igénybe vehetőek Budapesten a MÁV vonatai és a Volán buszai is. Az egységes bérlet 10 százalékkal drágább, mint a hagyományos BKV-bérlet, de évenként akár 80 ezer forintot is megspórolhat a főpolgármester szerint, aki sokat jár vonattal vagy Volán-busszal. A három tömegközlekedési vállalat menetrendjeit 2007-től hangolják majd össze, ezt követően pedig egységes arculatot is kapnak a közlekedési eszközök.

Teljes készültségben van London

Nagyvilág2005.08.04, 11:34

Több ezer állig felfegyverzett, illetve civil ruhás rendőr igyekszik biztosítani a brit főváros biztonságát csütörtökön. A példa nélküli biztonsági intézkedések oka, hogy egy hónapja csütörtökön 56 halottal járó, illetve két hete sikertelen robbantásokat követtek el iszlám szélsőségesek a londoni tömegközlekedés ellen. Csütörtökön állítják bíróság elé az első gyanúsítottat is a merényletekkel kapcsolatban.

Kóka János: A versenyképesség csak eszköz

Vendégszoba2005.07.29, 07:24

Az [origo] vendégszobájában chatelt Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter. Olvasóink elsősorban épülő autópályákról, tömegközlekedésről, a bérszínvonal uniós szintre emeléséről, valamint politikusi pályájáról faggatták a minisztert.

Órákig gyalogoltak haza a londoniak

Nagyvilág2005.07.08, 13:55

Többórás gyaloglás után értek haza tegnap a londoniak, mivel a tömegközlekedési eszközök nem jártak, és sok utcát az autók elől is lezártak a rendőrök. Este már szinte senki nem ment ki a lakásból, mindenki kimerülten meredt a televízió képernyőjére - tudtuk meg Londonban élő magyaroktól. Sok munkahelyen még tegnap úgy döntöttek, hogy ma nem nyitják ki az irodákat.

Washington emelte az éberségi fokozatot

Nagyvilág2005.07.07, 19:35

Az amerikai kormány megemelte a terrorveszélyre figyelmeztető éberségi fokozatot a tömegközlekedésben és a vasútvonalakon, a légi közlekedésben viszont nem változtattak az elővigyázatosság érvényben lévő szintjén - jelentette be Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön, néhány órával a véres londoni robbantásos merényletsorozat után.

Megfigyelik az utasokat egy miskolci buszon

Itthon2005.06.27, 18:30

Kamerákkal figyelik az utasokat a miskolci tömegközlekedési vállalat egyik buszán. A cég így próbálja visszaszorítani a vandalizmust, amiből az utóbbi években sokmilliós kára származott. Ha beválik a módszer, bekamerázzák a többi buszt is. A jogvédők szerint viszont az utasok megfigyelése törvénytelen, a jogszabály szerint csak a rendőrség végezhet adatrögzítést.

Három hétig is eltarthat a román mozdonyvezetők sztrájkja

Archívum2005.06.08, 17:46

Húsz napig is elhúzódhat a román mozdonyvezetők sztrájkja. A vasúttársaság korábban bírósághoz fordult a sztrájk felfüggesztését kérve. A bíróság azonban a sztrájkoló masiniszták javára döntött. A sztrájk megbénítja a román vasúti közlekedés kétharmadát. A sztrájkolók béremelést, étkezési jegyet és jobb munkakörülményeket követelnek.

Megszégyenítik az észt bliccelőket

Nagyvilág2005.03.20, 08:46

Az interneten teszik közzé mostantól az észt fővárosban tömegközlekedési eszközökön bliccelésen kapott személyek nevét - közölték a hatóságok. A vétkeseknek a nevük mellett a születési idejüket is feltüntetik, hogy mindenképpen beazonosíthatók legyenek a rokonok, kollégák számára.

Egész nap havazott a fővárosban

Itthon2005.02.21, 17:54

Az egész napos havazás miatt több buszjárat maradt ki, illetve arra kényszerültek, hogy csak rövidített úton járjanak. A fő- és tömegközlekedési utakat délutánra megtisztították. A kisebb utakon és a járdákon havas, síkos szakaszokra kell számítani.

Régi terveket csomagol újra és újra Demszky

Itthon2005.02.10, 16:21

Más néven - Podmaniczky-program, kétéves cselekvési terv, Budapest-program -, de lényegében ugyanazokat a nagyszabású fejlesztési terveket adta elő többször a nyilvánosság előtt Demszky Gábor főpolgármester. Idén már háromszor bejelentette, hogy nagyszabású útfelújításba kezdenek, fejlesztik a tömegközlekedést vagy létrehozzák a Budapesti Közlekedési Szövetséget.

Már nincs hó által elzárt település

Itthon2005.01.28, 09:33

Péntek reggelre kiszabadították az összes hó által elzárt települést az ország nyugati felében. A Dunántúlon elállt a havazás és a szél, és hamarosan megtisztítják a még járhatatlan háromtucatnyi mellékutat is. A tömegközlekedés is nagyjából helyreállt, kisebb késésekre azonban még számítani kell, illetve néhány helyre nem mennek a hó miatt a távolsági buszok.

Gaál Gyula lett a MÁV új elnök-vezérigazgatója

Gazdaság2004.12.23, 13:58

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bejelentette, hogy Gaál Gyulát a MÁV elnök-vezérigazgatójának, Csillag Istvánt az Eximbank-Mehib elnökének, Bodnár Zoltánt az Eximbank vezérigazgatójának, Szilágyi Andrást a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatójának nevezi ki.

Útdíjat vezetnének be Budapesten is

Gazdaság2004.12.08, 12:38

A tervek szerint az év végéig elkészül a kormányzati városi közlekedéspolitikai koncepció, amely a tömegközlekedés előnyben részesítését fogalmazza meg a gépjármű-közlekedéssel szemben. Az elképzelések szerint a londonihoz hasonló városi útdíjat fizetnének be Budapesten is - írja a Világgazdaság.

Az idei szentestén korábban mehetnek haza az eladók

Itthon2004.11.10, 14:31

Úgy tűnik, a bevásárlóközpontok engednek a dolgozók és az érdekképviselet követeléseinek: az idei szentestén várhatóan korábban zárnak be mint tavaly, amikor az eladók tömegközlekedési lehetőségek híján, csak taxival tudtak hazajutni. A szakszervezet a vasárnapi munkavégzést is szeretné korlátozni, erről viszont a munkáltatók hallani sem akarnak, mivel az üzletközpontokban a hétvégén a legnagyobb a forgalom.

Elégedetlenek a fővárossal a budapestiek

Itthon2004.10.27, 07:18

Rossz tömegközlekedés, kátyús utak, és rengeteg kutyapiszok - ezeket a problémákat tartják legzavaróbbnak a Budapesten élők. A fővárosiak úgy látják, megtorpant Budapest fejlődése. Demszky Gáborról is rosszabb véleménnyel vannak, mint korábban - derül ki a Népszabadság megbízásából készített közvélemény-kutatásból.

A gazdasági tárca feldarabolná a MÁV-ot

Gazdaság2004.06.28, 12:17

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feldarabolná és holdingszervezetté alakítaná a MÁV Rt.-t, a vasúttársaság egyetlen nyereséges üzletágát, a vasúti fuvarozást pedig privatizálná - értesült a Népszabadság.

Rábólintott a kormány a 4-es metróra

Itthon2004.05.26, 17:57

A kormány szrdai ülésén megerősítette azt a korábbi megállapodást, melynek értelmében a 4-es metró a Bosnyák térig épülhet meg. Döntöttek emellett a tömegközlekedés normatív finanszírozásáról is, amely 131 várost érint. Demszky Gábor főpolgármester történelmi jelentőségű fordulatnak nevezte a döntést.

Itthon autómentes övezetre költik az EU-pénzt

Itthon2004.05.18, 16:14

Pécs után Debrecen is csatlakozott az Európai Unió Civitas programjához, melynek keretében környezetbarát tömegközlekedési eszközökre, a levegőszennyezés csökkentésére lehet pályázati pénzt nyerni. A korábban pályázó Pécs például autómentes övezetet épített ki. A nyugati városok, például a Péccsel együtt pályázó Graz, Lille vagy Stockholm ugyanakkor például biogáz, biodízel meghajtású tömegközlekedési eszközök fejlesztésére pályázott.

Poggyász közé rejtett bombákra figyelmeztetnek Amerikában

Nagyvilág2004.04.03, 10:42

Tömegközlekedési járművek elleni merényletek lehetőségére hívta fel a figyelmet az amerikai belbiztonsági minisztérium a madridi merényletek fényében. A minisztérium szerint egyesek poggyászba rejtett pokolgépekkel intézhetnek támadást vonatok és autóbuszok ellen idén nyáron az Egyesült Államokban.

Nem kell külföldi terroristáktól tartani

Itthon2004.03.17, 16:26

A magyar titkosszolgálatok szerint nincs olyan szervezett erő Magyarországon, amely hátországot biztosíthatna egy külföldi eredetű terrortámadásnak. A polgári titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár szerint azonban totális védelem sehol a világon nem létezik az ilyen terrortámadásokkal szemben:  nem lehet minden tömegközlekedési eszközt, nagyforgalmú intézményt folyamatosan biztosítani.

Egész napos havazás várható Budapesten

Itthon2004.03.08, 10:16

Budapesten éjjel gyenge havazás, hószállingózás kezdődött. Egyelőre nincs fennakadás a közlekedésben, a fő- és a tömegközlekedési utak nedvesek. A meteorológiai előrejelzés szerint tíz-húsz centiméternyi hó várható a nap folyamán a fővárosban.

Tömegközlekedésben is használható az üdülési csekk

Gazdaság2004.02.27, 13:11

Az üdülési csekkek március 1-től felhasználhatóak a tömegközlekedés üdülési célú helyközi forgalmában a MÁV, a GySEV, a Volánbusz és a Balatoni Hajózási Rt. menetrend szerinti járatain - közölte Pál Béla, a gazdasági és közlekedési tárca idegenforgalomért felelős politikai államtitkára.

Ismét víz alá került a Bécsi út

Itthon2004.02.26, 16:48

Budapesten a Bécsi út külső részén csütörtökön ismét meghibásodott egy vízcső, az úttestet elöntötte a víz - közölte a Fővárosi Vízművek Rt. Valójában nem csőtörés történt a Bécsi út 588-as számú ház előtt, hanem valaki elhordta a töltés oldalát, s ezért szétcsúszott a vízvezeték, éppen úgy, mint két nappal ezelőtt - mondta el Péterfy Gábor, a vízművek kommunikációs igazgatója. A Bécsi útról a víz miatt a forgalmat Solymár felé terelték, a Bécsi útra csak a tömegközlekedést engedik a forgalmat irányító rendőrök. 

Iskolai szünet Zemplénben a jég miatt

Itthon2004.02.23, 13:44

A fő- és tömegközlekedési utak vizesek, jól járhatók a fővárosban, a mellékutcák és a járdák azonban - főként a budai hegyekben - síkosak, jegesek. A jeges fák több helyen kettétörtek, kidőltek, az autósoknak faágakat kell kerülgetni. A MÁV vasútvonalain továbbra is gondot okoz a jegesedés. A Dunántúl északi felét kivéve egész éjszaka esett az eső, az észak-keleti országrészben - elsősorban Borsodban, ahol a zempléni térségében több hegyközi faluban is szünetel a tanítás az általános iskolákban, mert a gyerekeket szállító autóbuszok a jeges  utakon nem tudnak közlekedni.

Több százmilliós kiesést okoz a külföldi idősek ingyenes utazása

Gazdaság2004.02.19, 11:21

Január 1-je óta az egész országban ingyen utazhatnak az uniós országokból hazánkba érkező nyugdíjasok. Ilyen kedvezmény egyetlen tagországban sem létezik. A tavaly év végén elfogadott, módosított kormányrendelet valamennyi szolgáltatónak évente több százmillió forintos bevételkiesést okoz - írja a Népszabadság.

Havazás lassítja a forgalmat Budapesten

Itthon2004.02.13, 22:44

Budapesten pénteken estére öt centiméteres hó borította az utakat, rendkívül lelassult a forgalom, s a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. folyamatosan tisztította a fő- és a tömegközlekedési, valamint a ki- és a bevezető főútvonalakat - közölte a társaság szóvivője.

Elbocsátásokat is hozhat a Draskovics-csomag

Gazdaság2004.02.13, 11:12

Kis létszámú leépítéseket is hoz a Draskovics-csomag - a Világgazdaság információi szerint. A lap úgy értesült, hogy a 155 milliárdos megszorítási csomag részét képezi a még László Csaba által elrendelt, ám nem százszázalékosan teljesített létszámleépítések végrehajtatása is. A megszorítások keretében részlegesen privatizálhatják a MÁV-ot.

Közlekedési káoszt okozott a hó Nagy-Britanniában

Nagyvilág2004.01.29, 01:51

A brit hagyományoknak megfelelően káoszba döntötte szerda estére a Londonra leesett idei első, néhány centiméternyi hó a brit főváros légi és tömegközlekedését, Észak-Angliára és Skóciára azonban valóban komoly tél tört rá, halálos áldozatokkal.

Sokan fáznak a BKV járatain

Itthon2004.01.27, 11:54

Sokan fáznak a BKV egyes járművein, különösen a peremkerületi villamos- és buszjáratokon - írja a Népszabadság. A közlekedési társaság állásfoglalása szerint a legnagyobb hidegben is elég, ha a kintinél mindössze két-három fokkal van melegebb a tömegközlekedési járművek utasterében.

Havazott az éjjel Budapesten

Itthon2004.01.12, 06:50

Nedvessé, hókásássá váltak az utak Budapesten a hétfő hajnali két órakor kezdődött havazás miatt. A forgalom lelassult, de fennakadás nincs a tömegközlekedésben. A BKV valamennyi járata rendben elindult.

A MÁV 11 százalékkal emeli belföldi jegyárait

Gazdaság2003.12.22, 17:25

A belföldi személyszállítás jegyárait átlagosan 11 százalékkal emeli január elsejétől a MÁV Rt. - közölte a vasúttársaság hétfőn. A közlemény szerint az árhatóság és a szakminisztérium döntése alapján, a nettó áremelés 8 százalékot tesz ki.

A Városliget felé terjeszkedhet a Westend

Gazdaság2003.11.11, 07:55

A MÁV a Westend bevásárlóközpontnak helyet adó telek után hamarosan megválik a Nyugati pályaudvar melletti utolsó nagy egybefüggő területtől is. A Ferdinánd híd, a Lehel út, a Bulcsú utca és a vasúti vágányok közti 82 ezer négyzetméteres terület kikiáltási ára 2,3 milliárd forint lesz. A területet ideálisnak tartják a Westend-beruházás folytatására - írja a Népszabadság.

Az SZDSZ további hatmilliárdot kér a fővárosnak

Gazdaság2003.11.05, 15:07

A jövő évi költségvetésben a főváros további hatmilliárd forintos átcsoportosítást kér, továbbá garanciát arra, hogy a bevezetendő normatív tömegközlekedési támogatás három év alatt veszteségfinanszírozássá válik - jelentette be szerdán Demszky Gábor főpolgármester. A Fidesz-frakció közben "Budapest-csomagot" nyújtott be a jövő évi költségvetéshez, melyek elfogadása 95,6 milliárd forint többletforrást jelentene a fővárosnak - közölte Deutsch Tamás.

Fizetni kellene a belvárosi autózásért

Itthon2003.11.03, 16:38

Néhány év múlva elképzelhető, hogy itthon is bevezetik a Londonban már működő rendszert, így csak pénzért lehetne behajtani autóval Budapest belvárosába, a Kiskörút és a Duna közötti városrészbe. Szálka Miklós fővárosi fideszes politikus szerint ha megvalósul az angol példa, sokkal gyorsabb lenne a most még zsúfolt belvárosban is a tömegközlekedés.

Új adókulcsot javasol az MSZP

Gazdaság2003.10.07, 16:26

A költségvetés bevételeit egy 40-42 százalékos adókulcs bevezetésével vagy a nyugdíjjárulék felső határának eltörlésével növelné Mandur László, az MSZP budapesti elnöke, az Országgyűlés alelnöke. Az így nyert többletbevételt a tömegközlekedés normatív támogatására fordítaná a politikus.

90 százalékkal drágulhat a diákbérlet

Itthon2003.10.02, 16:11

Harmincszázalékos áremelésre készül a BKV-nál a fővárosi önkormányzat, ráadásul a tanulóbérletek esetében még drasztikusabb, 93 százalékos lenne a drágítás mértéke a tervek szerint. Demszky Gábor főpolgármester szerint ugyanis, ha a jelenlegi formájában fogadják el a költségvetést, jövőre leáll a tömegközlekedés, ezért lenne szükség ilyen mértékű emelésre. Valószínű azonban, hogy változtatnak a kormány által benyújtott terveken, egy MSZP-s javaslat szerint a közlekedési vállalat 8,5 milliárd forintot kapna. Demszky szerint a BKV mellett jövőre az önkormányzat is csőd közeli helyzetbe kerülhet. Ezért ha nem kapnak állami segítséget, ...

Uniós milliárdok közlekedésre

Gazdaság2003.10.02, 07:28

Több, hazánkat is érintő vasúti, közúti és vízi útvonal is szerepel az új transzeurópai közlekedési projektek szerdán elfogadott listáján. Az uniós gazdaságfejlesztési program keretében jelentős informatikai és kutatás-fejlesztési beruházásokat is tervez az Európai Bizottság.

A költségvetés ellen lázadnak a polgármesterek

Itthon2003.09.30, 16:49

Fellázadtak a polgármesterek a kormány jövő évi költségvetésének önkormányzatokkal foglalkozó része ellen. Öt önkormányzati szövetség petícióban fordul a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, hogy legkevesebb 50 milliárddal növeljék a támogatást. Úgy vélik, ellenkező esetben iskolabezárásokra, a beruházások elmaradására és a tömegközlekedés leállására lehet számítani. A polgármesterek készek akár a Parlament előtt tüntetni.

Szórakoztatóbb tömegközlekedéssel az autók ellen

Itthon2003.09.24, 13:09

Odasétálunk a megállóba, a busz egyből, pontosan jön, felszállva válogathatunk az ülőhelyek között, az utazás során pedig kényelmesen újságot olvashatunk, leckét írhatunk. Az átszállóhelyen az elektronikus kijelző mutatja, hogy hány perc múlva megy a következő járat, addig kulturált körülmények között intézhetjük ügyeinket. Mindez nem utópia - a szakemberek szerint ez könnyen megvalósítható, és enélkül nem is várható, hogy az autósok átszokjanak a tömegközlekedésre.

Demszky szerint összeomolhat a BKV

Itthon2003.09.06, 09:31

A főpolgármester elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét, miszerint 2004-ben a tömegközlekedés áfáját 12-ről 23-25 százalékra emelnék, emellett befagyasztanák a tanulóbérletek állami támogatását. Emiatt jelentősen emelni kellene a közlekedési tarifákat, így Demszky szerint sokkal kevesebben vennének bérletet, ami a BKV ellehetetlenülését eredményezné.

90 milliárdos hitel útépítésre

Gazdaság2003.09.01, 16:18

A magyar állam két, összességében 360 millió euró (mintegy 90 milliárd forint) összegű hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB), amelyekből vasúti és közúti beruházásokat finanszíroz.

Szombaton sötétség borult Helsinkire

Itthon2003.08.24, 10:08

Egy kábelszakadás miatt közel egy órára teljes sötétségbe borult a finn főváros és környéke szombat este. Sok tömegközlekedési eszköz leállt, közlekedési lámpák híján bedugultak a közutak, a vidámparkban pedig 20 embert kellett kimenteni egy körhintából.

További áramkimaradásokra számítanak Amerikában

Nagyvilág2003.08.18, 14:10

Hétfőn újraindultak a hétköznapok az Egyesült Államok és Kanada áramszünet sújtotta területein. A hatóságok azonban további kimaradásokra számítanak, amíg ki nem derítik az áramszünet pontos okait és a megelőzés lehetőségeit. Az iparon, a tömegközlekedésen és a kereskedelmen túl a kimaradás újabb károsultja a New York-iak gyomra, az átlagosnál jóval többen keresték fel az orvosokat gyomorrontással.

Elégedetlenebbek a fővárosiak a vidékieknél

Itthon2003.08.12, 11:55

Tizenhat területről - többek között tömegközlekedés, ivóvízellátás, hulladékszállítás, iskolát színvonala - kérdezte meg a Marketing Centrum fővárosiak és vidékiek véleményét. A felmérés szerint a vidékiek általában elégedettebbek a szolgáltatások színvonalával, mint a budapestiek. Tavalyhoz képest jelentősen romlott a fővárosiak véleménye az általános iskolákról és a hulladékszállításról - írja a Népszabadság.

Játszótereket építenének a szebb öregkorért

Itthon2003.08.06, 11:09

Játszóterek építése időseknek, a tömegközlekedés és a lakóhelyek akadálymentesítése, a generációk közti kapcsolatok erősítése - többek között ezek az elképzelések szerepelnek a kormány és az Idősügyi Tanács készülő Idős Cselekvési Programjában. Az idősek iránti tolerancia kialakítását már az általános iskolákban megkezdenék. A program célja, hogy megakadályozzák az idős emberek kiszorulását a társadalomból.

Drágulás követheti az áfakulcs-változásokat

Gazdaság2003.07.21, 17:25

A kormányzat tervei szerint jövő év januárjától az általános forgalmi adó (áfa) felső 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik. Megszűnik a 0 százalékos adókulcs, és helyette 5 százalékos kerül bevezetésre, a jelenleg kedvezményes 12 százalékos kulcs pedig 15 százalékosra emelkedik. Az emelésekkel drágulnak a nem támogatott gyógyszerek, a tankönyvek, a tömegközlekedés, a háztartási energia (a földgázt kivéve) és a személyszállítás. A kormányzat a cégautóadó megduplázását is tervezi.