tolvaj

címke rss

Fegyvert fogott az eladóra, úgy követelte a pénzt egy férfi egy csepeli lottózóban

Itthon2024.02.05, 13:15

A rabló bement a lottózóba, és azonnal fegyvert fogott az eladóra. Meglepő módon, ő maga rémült meg, és futott el. Menekülés közben többször átöltözött, azt gondolta így nem kapják el. Azonban a rendőrök hamar elfogták. Később az is kiderült, hogy játékpisztoly volt a kezében.

Két húszéves fiatal tolvaj tartotta rettegésben a salgótarjániakat

Itthon2024.02.01, 12:05

Egy húszéves rabló páros, akik fiatal koruk ellenére bűntettet előéletűek, több embert is megpróbáltak átverni Salgótarjánban. A két fiú két éve kezdte a lopássorozatot, amikor is egy alvó férfit fosztottak ki. Ezután már senkit sem kíméltek, egyik áldozatukat, egy 77 éves idős férfi még az eszméletét is elvesztette, mikor kirabolták. A két fiú segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.

Egy férfi ellopta egy nő laptopját, majd a meztelen képeivel zsarolta

Nagyvilág2024.01.21, 20:48

Egy nőnek ellopták a laptopját egy repülőtéren, majd az egyik közösségi oldalon keresztül megkereste őt a tolvaj és megzsarolta a meztelen képeivel, amiket a gépen talált. A rendőrség tehetetlen volt, így a nő a saját kezébe vette az ügyet.

Félelmetes bohócmaszkban rabolt ki egy férfi egy boltot Ausztráliában - videó

Nagyvilág2024.01.18, 09:41

Térfigyelő kamerák rögzítették, amint egy maszkos férfi egy fegyverrel hadonászik, majd megfenyeget egy alkalmazottat, és készpénzzel távozik az ausztráliai Brisbane egyik benzinkútjáról.

Több millió forint értékben loptak cigit egy nyírábrányi dohányboltból

Itthon2024.01.16, 10:45

Egy férfi tavaly decemberben betört egy nyírábrányi dohányboltba, ahonnan több millió forintnyi cigarettát lopott el. Ezután bujkálni kezdett. A rendőrök azonban a rablás után néhány nappal elfogták a tolvajt, akiről kiderült, hogy elfogatóparancs volt kiadva ellene. 

Fiúk akartak több nőt is kirabolni Böhönyén

Itthon2024.01.10, 11:42

A két fiú a böhönyei pályaudvaron figyelt meg olyan nőket, akik egyedül szálltak le a buszról. Ezek után az idősebb fiú arra utasította a társát, hogy szerezze meg az értékeiket. Kétszer próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Az idősebb fiú korábban lopott is.     

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a budapesti lottózóban pisztolyt szegez a rabló az eladóra - videó

Itthon2024.01.09, 14:08

Korábban írtunk róla, hogy egy budapesti fiatal férfi ki akart rabolni egy lottózót. Az eladót fegyverrel fenyegette. A teljes rablást rögzítette a bolt kamerája. A megrázó felvételt most megosztották a rendőrök.

Fegyverrel rontott be egy férfi egy budapesti lottózóba, és azt üvöltötte: "Ide a pénzt!"

Itthon2024.01.09, 11:44

Egy fiatal férfi tavaly decemberben megpróbált fegyverrel kirabolni egy budapesti lottózót. Az ott dolgozók sokkot kaptak mikor meglátták a fegyveres rablót, majd a férfi is lefagyott, ezért pénz nélkül elmenekült. Menekülés közben többször átöltözött és több tíz kilométert utazott, hogy a rendőrök ne kapják el. Nem járt sikerrel, vasárnap este a lakásában fogták el.

Alvó utast akart kirabolni egy férfi a villamoson - videó

Itthon2024.01.04, 10:39

December elején a Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóban próbált meg kifosztani egy alvó utast egy férfi. Átkutatta a férfi zsebeit, majd megtalálta a pénztárcáját, amiben azonban nem volt pénz. A tárcát visszatette, de a rendőrök elfogták.   

Azt hitte senki sem látja, és zsebre vágta az elejtett pénztárcát a tatabányai buszon - videó

Itthon2023.12.19, 11:18

A férfi felfigyelt egy buszon felejtett pénztárcára, majd gondolkodás nélkül zsebre tette a benne talált pénzt, a tárcát pedig a benne lévő iratokkal együtt kidobta, miután leszállt a buszról.

Karácsonyi csalások: lesben állnak a bűnözők, így kerülje el, hogy áldozattá váljon

Itthon2023.12.15, 14:13

A karácsony nem csak az ünnep, hanem a trükkös csalók ideje is. A karácsonyi csalások tolvajai az internetes rendelések mellett a karácsonyi vásárokon, a plázákban is értékekre vadásznak. Mutatjuk azokat az egyszerű, ajánlott bűnmegelőzési intézkedéseket, melyek segítenek elkerülni, hogy ne váljunk zsebesek vagy online adathalászok áldozataivá!

Még jobban kibabrál a mobiltolvajokkal az Apple

Techbázis2023.12.13, 12:47

Elvenné az utolsó trükköt, amivel lehet használható állapotban eladható iPhone-t lopni.

Így üldözte el a tolvajokat egy bolti alkalmazott Japánban - videó

Gazdaság2023.12.01, 08:31

Videófelvételen rögzítették, ahogyan egy bolti eladó elüldöz három sisakos bűnözőt. A férfi egy bottal a kezében kergette a tolvajokat.

Ősi szamurájfegyverrel kergették el a bolti tolvajokat Japánban - videó

Nagyvilág2023.11.30, 11:55

A sasumata nevű szamurájfegyver egyre népszerűbb Japánban, miután egy helyi ékszerbolt alkalmazottja egy ilyen eszközzel üldözte el a támadókat egy rablási kísérletben.

Két litván férfi rabolt ki egy szegedi férfit - videó

Itthon2023.11.29, 16:54

Szegeden rabolt ki és támadott meg egy férfit két litván férfi idén januárban. A tolvajokat már korábban letartóztatták embercsempészés miatt és kiutasították az országból. Ők azonban itt maradtak.

Egy idős asszony méregdrága aranygyűrűjét akarta ellopni a miskolci nő

Itthon2023.11.28, 12:40

Egy miskolci nő egy idős asszony drága aranygyűrűjét akarta  ellopni. A nő a nyílt utcán támadt az asszonyra, ahol először leütötte, majd a tehetetlen időst tovább verte. A tolvajt a járókelők állították meg.

Minden bolt biztonsági őrt keres, annyi a bolti lopás Nagy-Britanniában - videó

Nagyvilág2023.11.24, 13:23

Hatalmas kárt okoznak Nagy-Britanniában a bolti tolvajok és emiatt jelentősen megnőtt a biztonsági őrök iránti kereslet. A vállalkozások elejét akarják venni a kiskereskedelmi lopásnak és a személyzet-bántalmazásnak.

Rengeteg fegyvert loptak el egy amerikai boltból

Nagyvilág2023.11.22, 14:05

Az üzletvezetőt az otthona előtt támadta meg két férfi, majd berángatták egy kocsiba. Fegyvert fogtak rá, majd arra kényszerítették, hogy megadja az üzlet riasztójának a kódját. Az üzletvezető ezt megtette, majd a támadók több száz fegyvert loptak el.

Az 1-es villamoson kapták el a tolvajt

Itthon2023.11.15, 15:53

A rendőrség többszört tart ellenőrzéseket a metrókon, villamosokon és aluljárókban. Egy ilyen ellenőrzés során fogták el a lopás miatt körözött férfit. Aznap több szabálysértővel szemben is intézkedtek. Valakihez még a mentőket is kihívták.

Két teherautónyi méregdrága pezsgőt loptak el Franciaországban

Gazdaság2023.11.13, 16:47

A francia rendőrség sikeresen megakadályozta, hogy ellopjanak 525 000 font (227 millió forint) értékű pezsgőt Reims közelében, a francia Champagne borvidék szívében. A vége egy óriási üldözés lett. 

Fogják meg tolvaj - hallotta a szabadnapos rendőr Budapesten, nem tétlenkedett

Itthon2023.11.09, 13:29

Egy szabadnapos rendőr állított meg egy férfit, aki egy több százezer forintos telefont lopott egy üzletből a Deák Ferenc téren. A "Fogják meg! Tolvaj!" felkiáltásra lett figyelmes, ezután lendült akcióba. 

Arcon ütött egy kisbabát a bolti tolvaj

Nagyvilág2023.11.08, 09:55

Arcon ütött egy kisbabát egy bolti tolvaj. Az eset a northumberlandi Bedlingtonban történt, amikor a hét hónapos csecsemő és édesanyja egy posta mellett haladtak el.

Így szerezte meg a Móriczon alvó férfi telefonját egy tolvaj - videó

Itthon2023.10.27, 12:30

Egy alvó férfi kezéből vett el egy mobiltelefont egy 28 éves férfi másfél hónapja, a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson. Mindezt egy utas látta, a tolvaj után ment, és közben hívta a rendőröket. A tolvajt, most elítélték.

Lopott festmények kerültek elő, egy furgonnal vitték őket a holland műkincsvadász házához

Nagyvilág2023.10.17, 12:32

  Újabb hat ellopott festményt talált a holland műkincsvadász, a műkincs világ "Indiana Jones-a".

Ellopták felesége autóját, olyat tett, amire csak kevesen gondolnának

Nagyvilág2023.10.09, 20:06

Egy floridai férfi arról számolt be, hogy ellopták a feleségének 2016-os Rolls-Royce-ját a garázsukból. A gyártó nem tudok neki segíteni, így a saját kezébe vette a dolgot, és végül sikerrel járt. 

Méregdrága vibrátort is lopnia kellett a felbérelhető bolti tolvajnak

Nagyvilág2023.10.01, 19:44

Egy férfi arról mesélt, hogy amíg bolti tolvajként tevékenykedett, milyen különleges megrendeléseket teljesített azoknak, akik megvásárolták tőle a lopott árut. A férfi top 10-es listáján a vibrátor is szerepel, méghozzá előkelő helyen.

Elképesztő lépést tesz az Aldi a bolti tolvajok ellen

Gazdaság2023.09.29, 11:34

Az Aldi az újabb boltlánc azok sorában, amelyek testkamerák viselését javasolják alkalmazottaiknak a bolti lopások, illetve a tetten ért tolvajok erőszakos fellépésének megelőzésére. A vállalat brit szárnyának néhány üzletében kísérleti jelleggel már bevezették a testkamerák használatát.

Ellopták a legendás focista telefonját az utcán, majd jött a zseniális fordulat – videó

Sport2023.09.27, 16:25

Az uruguayi labdarúgó-válogatott legendás játékosától, a most 42 éves Diego Luganótól az utcán egy zsebtolvaj ellopta a mobiltelefonját. A korábbi hátvéd azonban gyorsan reagált, és elkapta a szökni próbáló elkövetőt. 

Hihetetlen autólopást vettek videóra, ezzel a módszerrel bárkit meglephetnek

Auto2023.09.27, 10:32

Lesben állt az autótolvaj, azonnal lecsapott, amint eljött a megfelelő pillanat.

Meglepő módszert vezetett be a Spar a tolvajok ellen

Gazdaság2023.09.24, 23:41

Új módszert vezettek be a Spar alkalmazottai, hogy megakadályozzák a bolti tolvajokat: üres instant kávés üvegeket pakolnak ki a polcokra, míg a teli üvegeket csak a kasszánál, fizetés után lehet megkapni. 

Pék kapta el a tolvajt, aki 800 ezer forintnyi euróval akart meglépni Kecskeméten

Life.hu2023.09.13, 10:09

Egy kecskeméti pékség alkalmazottja értesítette a rendőröket múlt vasárnap reggel arról, hogy visszatart egy tolvajt a munkahelyén.

A gyönyörű szépségkirálynő a formás combjaival fegyverzete le a tolvajt - videó

Nagyvilág2023.09.12, 07:33

Elképesztő jelenetnek lehettek tanúi azok, akik látták, hogy egy volt szépségkirálynő puszta kézzel tepert le egy tolvajt. A nő, aki gyakorlott küzdősportoló, a combjaival késztette megadásra a tolvajt – írja a DailyStar.

Kocsit akartak lopni a balfék tolvajok, már a kiparkolásnál jött a nagy meglepetés - videó

Auto2023.09.08, 09:15

Saját háza elől lopták el egy tulajdonos autóját Amerikában.

A komáromi férfi azt hitte, profi tolva - nagyot tévedett - videó

Itthon2023.09.04, 15:08

Bravúros módon próbált lopni egy férfi egy komáromi áruházból: először a bevásárlókosarába tette a holmikat, majd amikor azt gondolta, senki nem látja, letépte róluk az áruvédelmi eszközt, és a hátizsákjába rejtette az árukat. Azt gondolta, sikerül észrevétlenül kicsempésznie őket a boltból, de a bejáratnál már várt rá a biztonsági őr.

Megtalálhatták a 90 kilogrammos, 2 milliárd forintos aranyvécé tolvajait

Gazdaság2023.09.01, 10:47

Hamarosan vádat emelhetnek egy négy évvel ezelőtt elkövetett különös bűncselekmény ügyében a brit hatóságok. 2019 szeptemberében lopták el ugyanis Maurizio Cattelan műalkotását, amely egy 18 karátos aranyból készült, közel 90 kilogrammos vécé.

Ez a félmeztelen férfi rengeteg ékszert lopott egy győri házból - videó

Itthon2023.08.31, 14:49

A győri rendőrök két hete keresnek egy férfit, aki betört egy győri hétvégi házba, ahonnan pénzt és ékszereket vitt magával több százezer forintnyi értékben. Kérik, hogy aki felismeri őt, tegyen bejelentést.

Meglopott majd megvert egy nőt egy szabadszállási férfi

Itthon2023.08.30, 14:43

Egy férfi lopott egy nőtől, majd nem sokkal később összefutott vele egy utcában, ahol a nő visszakövetelte tőle az értékeit. A tolvaj azonban nem adott vissza neki semmit, sőt, még meg is ütötte a nőt.

Több mint 7 millió forintot lopott egy férfi egy egri plázából - videó

Itthon2023.08.10, 16:56

Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két boltból is lopni próbált egy egri plázában, az egyikből pedig több mint 7 millió forinttal távozott. Egy kamera felvételt is készített a férfiról.

Több mint 600 ezer forintot költöttek egy lopott SZÉP-kártyáról

Itthon2023.08.03, 15:30

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi talált egy elveszett SZÉP-kártyát, aminek a segítségével több mint fél millió forint értékben vásárolt be.

Ilyen szerencsétlen tolvajt is ritkán fognak a kecskeméti rendőrök

Itthon2023.07.31, 16:10

Néhány óra leforgása alatt egy férfi három helyszínre is betört Kecskeméten, de az utolsó helyszínen egy autó átkutatása közben elaludt, és a tulaj ébresztette fel.

Betörtek Curtisékhez

Tévé2023.07.15, 10:53

Feltehetően az éjszaka tolvajok jártak Curtis és Barnai Judit vadonatúj házánál.

Paradicsomválság sújt egy hatalmas országot, 150 kilós ládákban lopják a termést

Gazdaság2023.07.14, 12:35

Látványos paradicsomválság sújtja Indiát, az országban több mint 300 százalékkal drágult a paradicsom a tavalyi szinthez képest. A tolvajok már 150 kilogrammos zsákokban lopják a termést, miközben a McDonald's levette a kínálatából a paradicsomot.

Bravúros módszerrel próbáltak lopni egy tatabányai áruházból

Itthon2023.07.10, 16:15

A tételes ellenőrzésnél bukott le az az almásfüzitői férfi, aki trükkös módszerrel próbált csökkenteni a számlája végösszegén.

Tolvaj törte össze egy józsefvárosi plébánia egyik szobrát

Itthon2023.07.06, 11:56

Lopási kísérlet miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki 140 ezer forintos kárt okozott az egyik egyháznak, miután betört egy plébániára és összetörte a szobrot, amit el akart lopni.

Fontos szerepe lehet az üres csipszes zacskónak a nyaraláson

Gazdaság2023.07.03, 12:01

A nyaralásnál gyakran fejtörést okoz, hogyan őrizzük meg értéktárgyainkat. Sokan olyan helyeken hagyják a szállodai szobájukban az értékeiket, amikor átmenetileg távoznak a hotelből, amelyeket a tolvajok a legelőször kutatnak át. 

Cipőkre vadászott a tatabányai edzőtermi rém

Itthon2023.06.27, 15:49

A férfi többször is lopott annak az edzőteremnek az öltözőjéből, ahová járt, amíg a többiek edzettek.

Durván elverte a tolvajt, börtönbe kerülhet a férfi

Itthon2023.06.27, 11:23

Önbíráskodás és testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki az őt meglopó tolvajok nyomába eredt és az egyiküket megverte.

Előző
Következő