Tocsik-ügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- csalás
- bíróság
- Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa
- ügyészség
- Tocsik-per
- legfrissebb
- legrégebbi
Vizsgálóbizottságok: sok botrány, kevés eredmény
Két vizsgálóbizottságot is felállít a parlament a miniszterelnök kémelhárító múltja kapcsán. Az elmúlt tizenkét évben a legtöbb vizsgálóbizottság semmitmondó jelentéssel, vagy jelentés nélkül fejezte be a munkáját, de többször is látványos vitákhoz, perekhez vezetett egy-egy bizottság üléssorozata.
Fél év alatt készül el a Tocsik-ügy ítélete
A Tocsik-ügy bírája szeptember első hetére írásba foglalja a fél évvel korábban, március 18-án kihirdetett ítéletet. Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság szóvivője elmondta: a késedelmes írásba foglalás eddig is csak kivételesen fordult elő és a jövőben sem válhat gyakorlattá.
Többször mulasztott a Tocsik-ügy bírája
Másfél éve várnak egy 75 vádlottas per vádlottjai az írásos ítéletre. Ebben az ügyben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki a Tocsik-perben, ahol szintén késik az ítélet írásba foglalása. A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálatot indított.
Kész a Tocsik-ítélet
A Tocsik-ügyet tárgyaló bírónő hétfőn leadta sokszorosításra a büntetőügy írásba foglalt ítéletét. A késedelmes írásba foglalás miatt a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.
Fegyelmi eljárás a Tocsik-ügy bírája ellen
A Tocsik-per nagy késéssel elkészült írásbeli ítélete miatt fegyelmi vizsgálat indul a Fővárosi Bíróság több bírája ellen is. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a bírák jövőre tervezett 50 százalékos fizetésemeléséről is.
Perek a Tocsik közvetítésével kötött szerződések miatt
Bár márciusban a Fővárosi Bíróság első fokon négy év börtönre ítélte Tocsik Mártát, elképzelhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) polgári tanácsa jogerősen érvényesnek minősíti a sikerdíjas megállapodást - írja a Magyar Hírlap. Az LB ugyanis olyan határozatot hozott, mely alapján nem jogsértő, ha a helyhatóság enged követeléséből a közeli kifizetés reményében.
Ma ítélet születhet a Tocsik-perben
Várhatóan ma délelőtt születik ítélet a Legfelsőbb Bíróságon a Tocsik-perben. A Legfőbb Ügyészség azt kéri, hogy a bíróság mondja ki annak a megállapodásnak az érvénytelenségét, ami Tocsik Márta és az ÁPV Rt. között született a jogász 804 millió forintos sikerdíjáról.
Törvényt nem, csak erkölcsöt sértettek Tocsik szerződései
A Legfelsőbb Bíróság szerint Tocsik Márta sikerdíjas szerződései törvényesek voltak, csupán a sikerdíj mértéke sértette a jó erkölcsöt. Az LB ezért új eljárásban annak a megállapítását kérte a Fővárosi Bíróságtól, hogy mekkora mértékű sikerdíj nem sértette volna a jó erkölcsöt.
Súlyosbítást kér az ügyészség Tocsikékra
A Legfőbb Ügyészség fellebbezett Tocsik Márta és társai ügyében. A vádhatóság az első fokú ítélet szinte minden fontos részének megváltoztatását javasolja, súlyosbítást kér többek között Tocsik, Liszkai Péter és Szokai Imre esetében.
Felülvizsgálatot kér Tocsik
Jogbizonytalanságot okoz, emiatt sérti a jogállam alapelvét, hogy a törvényes szerződést is semmisnek nyilváníthatják, ha a jó erkölcsbe ütközik. Tocsik Márta jogi képviselője, Jován László erre hivatkozva az ünnep után panaszt tesz az Alkotmánybíróságon - írja a Magyar Hirlap. Az ügyvéd a Legfelsőbb Bíróságot is megkeresi, és kérni fogja az október 22-én kihirdetett jogerős ítélet felülvizsgálatát. Erre január 16-áig van lehetőség.