Titus Corlatean

címke rss

Mégis ünnep lehet a trianoni békediktátum napja Romániában

A román alkotmánybíróság nem találta alkotmányba ütközőnek a június 4-ét, a trianoni békediktátum évfordulóját ünnepnappá nyilvánító törvényt, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére május 13-án fogadott el a parlament, és amely ellen Klaus Iohannis államfő emelt alkotmányossági óvást. A román baloldal és a sajtó szerint az egyébként magyarellenes nyilatkozatokat tevő Iohannis, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május végi, bukaresti látogatása miatt emelhetett kifogást a nacionalista tervezet ellen.

Hivatalos ünnep lehet Romániában a trianoni békediktátum évfordulója

Nagyvilág2019.12.03, 16:34

Elfogadta a bukaresti képviselőház közigazgatási szakbizottsága a trianoni békediktátum (a románok szerint békeszerződés) napját, június 4-ét román ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet, amelyet már csak a plénumnak kell megszavaznia ahhoz, hogy Klaus Iohannis államfő kihirdesse és hatályba lépjen. Az RMDSZ frakcióvezetője, Korodi Attila arra hívja fel a figyelmet, hogy a szélsőségesen nacionalista indíttatású törvénykezdeményezés a román–magyar ellentéteket szítja ahelyett, hogy az előterjesztők a történelmi megbékélést és a közös jövőtervezést tartanák szem előtt – írja a Maszol.ro.

A román szenátus szavazni fog a székelyföldi autonómiatervezetről

Nagyvilág2018.05.23, 14:44

A bukaresti képviselőház után a szenátus is megvitatta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvényjavaslatot, amely területi autonómiát adna a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részét magába foglaló történelmi Székelyföldnek.

Bukarestnek határozottabban ki kell állnia a saját érdekeiért

Nagyvilág2017.11.16, 15:58

Romániának mindenkivel együtt kell működnie az EU tagállamai közül, akikkel hasonlóak az érdekei – jelentette ki csütörtökön Titus Corlatean volt külügyminiszter.

Hivatali visszaéléssel vádolnak egy volt román külügyminisztert

Nagyvilág2016.05.16, 13:03

Bűnvádi eljárást kezdeményezett a román korrupcióellenes ügyészség Titus Corlatean volt román külügyminiszter ellen, akit hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítanak.

Sok vita várható a románokkal

Itthon2015.05.07, 09:34

Utoljára két éve találkozott hivatalosan a román és magyar külügyminiszter, várhatóan a csütörtöki megbeszélés sem lesz zökkenőmentes a két ország közötti feszültségek miatt.

Kiakadt a román külügyminiszter Orbánék nyilatkozatain

Nagyvilág2014.08.15, 13:41

Titus Corlatean román külügyminiszter a magyar-román alapszerződés megsértésének minősítette a magyarországi döntéshozóknak az etnikai autonómiát támogató nyilatkozatait – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség. Nagy Anna külügyi szóvivő szerint az autonómia kérdése nem sérti a magyar-román alapszerződést.

Előző
  • 1
Következő