titkosszolgálat

címke rss

Kiderülhet, ki mit csinált az Astoriánál

Itthon2006.11.02, 16:20

Felülvizsgálta a titkosszolgálat a korábban 80 évre titkosított jelentésének minősítését, e szerint nyilvánosságra lehet hozni ebből néhány dokumentumot. Úgy tudjuk, ezek az október 23-án, az Astoriánál történtekkel kapcsolatos jelentések. Minderre azután került sor, hogy a Fidesz kérte a parlament keddi, összevont bizottsági ülésén 80 évre titkosított anyag közzétételét, és az MSZP sem zárkózott el ettől, de csak azt támogatta, részleteket hozzzanak nyilvánosságra.

A Fidesz szerint manipulál a titkosszolgálat

Itthon2006.10.11, 15:55

Politikai manipulációra használták fel a Nemzetbiztonsági Hivatalt több esetben is - állítja a Fidesz. Két volt titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin és Kövér László szerint a kormány a titkosszolgálatok segítségével érte el, hogy elmaradjon az ellenzéki párt szeptember 23-ra tervezett nagygyűlése. Emellett az NBH hétvégén kiadott közleményével is - ebben arra figyelmeztetnek, hogy a békés tüntetések résztvevői jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak - a kormánynak segített. Az NBH szerint politikamentesen végzik dolgukat.

A titkosszolgálat védi a pellengérre állított bírókat

Itthon2006.10.10, 17:38

A Nemzetbiztonsági Hivatal is vigyáz azokra a bírókra, akik a zavargásos ügyekben ítélkeztek, és emiatt nevüket, telefonszámukat közzétették egyes internetes oldalak. Közben nyomozás is indult az ügyben, a bírók egyik szervezete pedig a köztársasági elnökhöz fordult, mondván, hogy a pártok nem ítélték el a megfélemlítést.

Titkos izraeli-szaúdi tárgyalások Iránról

Nagyvilág2006.10.05, 17:17

Egy izraeli lap szerint az izraeli miniszterelnök és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője az elmúlt időszakban titkos tárgyalásokat folytatott Jordániában a szaúdi királyi család tagjaival. A feltételezések szerint a tárgyalásokon szóba került az iráni atomügy és a palesztin probléma. A szaúdiak tagadták a találkozó létrejöttét, hiszen az arab országnak hivatalosan nincsenek kapcsolatai Izraellel.

Állítólag fertőzött víztől beteg bin Laden

Nagyvilág2006.09.23, 23:18

Nem halt meg, csak beteg Oszama bin Laden - a szaúdi titkosszolgálat szerint. A terrorista vezér halálhírét egy francia lap keltette szombaton, de az értesülést senki nem tudta megerősíteni.

Lőszert fogtak egy repülőn a bolgár rendőrök

Nagyvilág2006.09.08, 16:01

Meghiúsított egy repülő ellen tervezett fegyveres támadást a bolgár rendőrség. A rendőrséget egy külföldi titkosszolgálat értesítette. Állítólag moszkvai gépet térítettek volna el fegyveresek.

Libanoni rendőröket robbantottak föl

Nagyvilág2006.09.05, 11:19

Két ember meghalt, egy pedig megsebesült, amikor robbantásos támadást intéztek libanoni rendőrségi járművek ellen. A sebesült titkosszolgálati tiszt részt vett Rafik Haríri, volt miniszterelnök meggyilkolásának ügyében indított nyomozásban.

A briteknek dobta fel társait egy orosz kém

Nagyvilág2006.08.09, 12:46

Külföldön dolgozó orosz ügynökök kilétét fedte fel a brit titkosszolgálatok előtt az az orosz hírszerző ezredes, akit szerdán ítéltek 13 év börtönre Moszkvában. Az ügyről csak az ítélet kihirdetésének napján - szerdán - tájékoztatták a nyilvánosságot. A már nyugdíjas Szergej Szkripal állítólag 100 ezer dollár körüli összegért árulta el bajtársait.

Ügynöki múlttal vádolják Lech Walesa gyóntatóját

Nagyvilág2006.08.09, 10:57

"Delegátus" fedőnéven dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak Henryk Jankowski, a gdanski Szent Brigitta-templom egykori plébánosa, Lech Walesa volt lengyel államfő egykori gyóntatója, egy krakkói pap szerint.

RMDSZ-vezetőket is beszervezett a Securitate

Nagyvilág2006.08.08, 21:21

Markó Béla romániai kormányfőhelyettes beismerte, hogy jelentéseket íratott vele a Securitate, de azt tagadta, hogy ezzel ártott volna bárkinek is. Rajta kívül több magas rangú magyar és román politikus neve is felmerült a napokban a romániai sajtóban, mint akik a rendszerváltás előtt együttműködtek a titkosszolgálattal. Maga a Securitate iratait vizsgáló bizottság ugyanakkor közölte, hogy a hozzákerült dokumentumokban szereplőknek csak kis része volt valóban ügynök.