titkolózás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szerelem
- párkapcsolat
- magazin
- kibeszélő
- házasság
- legfrissebb
- legrégebbi
Először szólalt meg titokzatos eljegyzéséről Demcsák Zsuzsa
Demcsák Zsuzsa nemrég azzal lepte meg a követőit a közösségi oldalain, hogy eljegyzési gyűrűt mutatott büszkén , miközben arról áradozott, hogy mennyire boldog. Most megerősítette, hogy valóban megvolt az eljegyzés.
Alig lehet ráismerni a milliárdos Jákob Zoltán új barátnőjére
A Nagy Őben Jákob Zoltánnak Hajnal Bettinára esett a választása, akivel csak nemrég, a műsor adásba kerülése után kezdhettek találkozgatni, ismerkedni. Egyelőre nagy a titkolózás, de úgy tűnik, szinte még el sem kezdődött, már véget is ért a kapcsolat, pedig a választott hölgy mindent megtesz azért, hogy a milliárdos szépnek lássa.
Megműtötték Singh Vikit
Mint korábban írtuk, Singh Viki sejtelmesen fogalmazott arról, hogy plasztikai műtétre készül, de akkor nem árulta el, hogy melyik testrészét érinti a beavatkozás. Már túl is van a műtéten, ami után egy képet is mutatott magáról a közösségi oldalán, és megnyugtatta követőit, hogy minden a legnagyobb rendben ment.
Elképesztő botrány: lemondhat az amerikai védelmi miniszter
Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere, Lloyd Austin bocsánatot kért, amiért elhallgatta január eleji kórházi kezelését, amelyről sem a Fehér Ház, sem a Pentagon nem tudott négy napig.
- címkék:
- kórház
- Fehér Ház
- Pentagon
- Austin
- titkolózás
- Címkefelhő »